Ter 20

Teljes szövegű keresés

Ter 20
Ter 20.1
Ábrahám onnan a Negebre ment, Kádes és Sur között lakott, s mint jövevény, Gerárban tartózkodott.
Ter 20.2
Ábrahám azt mondta a feleségéről: a húgom. Akkor Abimelek, Gerár királya érte küldött és elvitette Sárát.
Ter 20.3
Isten azonban éjjel eljött Abimelekhez álmában, s ezt mondta neki: „Meg kell halnod az asszony miatt, akit elhoztál, mert ő feleség.”
Ter 20.4
De Abimelek még nem közeledett hozzá, azért így szólt: „Uram, te az ártatlant is megölöd?
Ter 20.5
Maga mondta nekem: a húgom, s ő is így nyilatkozott: a bátyám. Szívem egyszerűségében és tiszta kézzel cselekedtem.”
Ter 20.6
Ekkor Isten így szólt hozzá álmában: „Én is tudom, hogy szíved egyszerűségében tetted. Magam őriztelek meg attól, hogy vétkezz ellenem. Ezért nem engedtem meg, hogy hozzányúlj.
Ter 20.7
Add vissza tehát az asszonyt férjének. Mivel ő próféta, imádkozzék érted, hogy életben maradj. De ha nem adod vissza, akkor tudd meg, hogy meghalsz, te és minden, ami a tied.”
Ter 20.8
Amikor Abimelek reggel fölkelt, összehívta minden szolgáját és közölte velük az egész eseményt. Az emberek nagyon megijedtek.
Ter 20.9
Abimelek hívatta Ábrahámot és így szólt hozzá: „Mit tettél velünk? Mit vétettem ellened, hogy rám és országomra ilyen bűnt hoztál? Azt tetted velem, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie.”
Ter 20.10
Abimelek tovább beszélt Ábrahámhoz: „Mi volt a szándékod, hogy ezt tetted?”
Ter 20.11
Ábrahám válaszolt: „Azt hittem, hogy ezen a vidéken nem félik az Istent, és megölnek a feleségem miatt.
Ter 20.12
Különben is ő valóban a húgom, az atyám leánya, de nem az anyám leánya, így lehetett a feleségem.
Ter 20.13
Amikor Isten atyám házától távolra vezetett, ezt mondtam neki: tedd meg nekem a szívességet, s mondd rólam mindenütt, ahová megyünk: hogy ez a bátyám.”
Ter 20.14
Ekkor Abimelek juhokat, szarvasmarhákat, szolgákat és szolgálókat vett, s Ábrahámnak adta. Feleségét, Sárát is visszaadta.
Ter 20.15
Abimelek még hozzáfűzte: „Nézd, földem nyitva áll előtted, lakjál ott, ahol neked tetszik.”
Ter 20.16
Sárához pedig így szólt: „Ezennel átadok bátyádnak ezer ezüst sékelt, bekötni vele mindazoknak a szemét, akik veled vannak. Így igazolva vagy mindnyájunk előtt.”
Ter 20.17
Ábrahám pedig könyörgött Istenhez, és Isten meggyógyította Abimeleket, a feleségét és szolgálóit, úgy hogy azok (újra) gyermeket szültek.
Ter 20.18
Az Úr ugyanis Sára miatt, Ábrahám felesége miatt Abimelek házában bezárt minden méhet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages