2 Kor. 12

Teljes szövegű keresés

2 Kor. 12
2 Kor. 12.1
A dicsekvés azonban nem használ nékem; rátérek azért a látomásokra és az Úrnak kijelentéseire.
2 Kor. 12.2
Ismerek egy embert a Krisztusban, a ki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-é, nem tudom; ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott * a harmadik égig.
2 Kor. 12.3
És tudom, hogy az az ember, (ha testben-é, ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten * tudja),
2 Kor. 12.4
Elragadtatott a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, a melyeket nem szabad embernek kibeszélnie.
2 Kor. 12.5
Az ilyennel dicsekeszem; magammal pedig nem dicsekeszem, ha csak az én gyengeségeimmel * nem.
2 Kor. 12.6
Mert ha dicsekedni akarok, * nem leszek esztelen; mert igazságot mondok; de megtürtőztetem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint a minek lát, vagy a mit hall tőlem.
2 Kor. 12.7
És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy * gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam.
2 Kor. 12.8
Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem;
2 Kor. 12.9
És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.
2 Kor. 12.10
Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, * üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok + erős.
2 Kor. 12.11
Dicsekedvén, balgataggá * lettem; ti kényszerítettetek reá. Mert néktek kellett volna engem ajánlanotok; mert semmiben sem vagyok alábbvaló a fő-fő apostoloknál, + noha semmi ** vagyok.
2 Kor. 12.12
Apostolságomnak jelei megbizonyosodtak közöttetek sok tűrésben, jelekben, csodákban * és erőkben is.
2 Kor. 12.13
Mert micsoda az, a miben megkárosodtatok a többi gyülekezetek mellett, hanem ha az, hogy én magam nem voltam néktek terhetekre? Bocsássátok * meg nékem ezt az igazságtalanságot!
2 Kor. 12.14
Ímé harmadízben * is kész vagyok hozzátok menni, és nem leszek terhetekre; mert nem azt keresem, a mi a tiétek, + hanem titeket magatokat. Mert nem a gyermekek tartoznak kincseket gyűjteni a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek.
2 Kor. 12.15
Én pedig nagy örömest áldozok és esem áldozatul a * ti lelketekért; még ha ti, a kiket én igen szeretek, kevésbbé + szerettek is engem.
2 Kor. 12.16
De ám legyen, hogy én nem voltam terhetekre; hanem * álnok lévén ravaszsággal fogtalak meg titeket.
2 Kor. 12.17
Avagy a kiket hozzátok küldtem, azok közül valamelyik által kifosztottalak-é * titeket?
2 Kor. 12.18
Megkértem Titust, * és vele együtt elküldtem amaz atyafit; csak nem fosztott ki titeket Titus? Nem egyazon Lélek szerint jártunk-é? Nem azokon a nyomokon-é?
2 Kor. 12.19
Azt hiszitek megint, hogy előttetek mentegetjük magunkat. Az Isten előtt Krisztusban szólunk; mindezt pedig, szeretteim, a ti épüléstekért.
2 Kor. 12.20
Mert félek azon, hogy ha odamegyek, * nem talállak majd olyanoknak, a milyeneknek szeretnélek, és engem is olyannak találtok, a milyennek nem szeretnétek; hogy valamiképen versengések, irígységek, indulatoskodások, visszavonások, rágalmazások, fondorkodások, + felfuvalkodások, pártoskodások lesznek köztetek;
2 Kor. 12.21
Hogy mikor újra odamegyek, megaláz engem az én Istenem ti köztetek, és sokakat megsiratok azok közül, * a kik ezelőtt vétkeztek és meg nem tértek a tisztátalanságból, paráznaságból és bujaságból, a mit elkövettek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages