2 Kor. 1

Teljes szövegű keresés

2 Kor. 1
2 Kor. 1.1
Pál, Jézus Krisztus apostola az Isten akaratjából, * és Timótheus az atyafi, az Isten gyülekezetének, a mely Korinthusban van, mindama szentekkel egybe, a kik egész Akhájában vannak:
2 Kor. 1.2
Kegyelem * néktek és békesség Istentől a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
2 Kor. 1.3
Áldott * az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden + vígasztalásnak Istene;
2 Kor. 1.4
A ki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban, * hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vígasztalással, a mellyel Isten vígasztal minket.
2 Kor. 1.5
Mert a mint * bőséggel kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseiből, + úgy bőséges a mi vígasztalásunk is Krisztus által.
2 Kor. 1.6
De akár nyomorgattatunk, a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért van az, * mely hathatós ugyanazon szenvedések elviselésére, a melyeket mi is szenvedünk; akár megvígasztaltatunk a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért van az. És a mi reménységünk erős felőletek.
2 Kor. 1.7
Tudván, hogy * a miképen társaink vagytok a szenvedésben, azonképen a vígasztalásban is.
2 Kor. 1.8
Mert nem akarjuk, hogy ne tudjatok atyámfiai a mi nyomorúságunk felől, a mely Ázsiában * esett rajtunk, hogy felette igen, erőnk felett megterheltettünk, úgy hogy életünk felől is kétségben valánk:
2 Kor. 1.9
Sőt magunk is halálra szántuk magunkat, hogy ne bizakodnánk * mi magunkban, hanem Istenben, a ki feltámasztja a holtakat:
2 Kor. 1.10
A ki ilyen nagy halálból * megszabadított és szabadít minket: a kiben reménykedünk, hogy ezután is meg fog szabadítani;
2 Kor. 1.11
Velünk együtt munkálkodván * ti is az érettünk való könyörgésben, hogy a sokak által nékünk adatott kegyelmi ajándék sokak által háláltassék meg mi érettünk.
2 Kor. 1.12
Mert a mi dicsekedésünk ez, lelkiismeretünk bizonysága, * hogy isteni őszinteséggel + és tisztasággal, nem testi bölcseséggel, hanem ** Isten kegyelmével forgolódtunk a világon, kiváltképen pedig ti köztetek.
2 Kor. 1.13
Mert nem egyebet írunk néktek, hanem a mit olvastok, vagy el is ismertek, sőt reménylem, hogy el is fogtok ismerni mindvégig;
2 Kor. 1.14
A minthogy némi részben el is ismertétek rólunk, hogy * dicsekvéstek vagyunk, a miképen ti is nékünk az Úr Jézus napján.
2 Kor. 1.15
És ezzel a bizodalommal akartam előbb hozzátok menni, hogy másodízben nyerjetek kegyelmet;
2 Kor. 1.16
És köztetek általmenni Macedóniába, és Macedóniából ismét hozzátok térni vissza, és tőletek elkísértetni Júdeába.
2 Kor. 1.17
Hát ezt akarva, vajjon könnyelműen cselekedtem-é? vagy a mit akarok, test szerint akarom-é, hogy nálam az igen igen, és a nem nem legyen?
2 Kor. 1.18
De hű az Isten, * hogy a mi beszédünk hozzátok nem volt igen és nem.
2 Kor. 1.19
Mert az Isten Fia Jézus Krisztus, a kit köztetek mi hirdettünk, én és Silvánus és Timótheus, nem volt igen és nem, hanem az igen lett ő benne.
2 Kor. 1.20
Mert Istennek valamennyi igérete ő benne lett igenné és ő benne lett Ámenné az Isten dicsőségére mi általunk.
2 Kor. 1.21
A ki pedig minket ti veletek egybe Krisztusban megerősít * és + megken minket, az Isten az;
2 Kor. 1.22
A ki el is pecsételt minket, és a léleknek zálogát adta * a mi szíveinkbe.
2 Kor. 1.23
Én pedig az Istent hívom bizonyságul * az én lelkemre, hogy titeket kímélve nem mentem el eddig Korinthusba.
2 Kor. 1.24
Nem hogy uralkodnánk a * ti hiteteken, hanem munkatársai + vagyunk a ti örömeteknek; mert ** hitben állotok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages