Malak. 3

Teljes szövegű keresés

Malak. 3
Malak. 3.1
Ímé, elküldöm én az én * követemet, és megtisztítja előttem az útat, és mindjárt eljön az ő templomába az Úr, + a kit ti kerestek, és a szövetségnek követe, a kit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura.
Malak. 3.2
De kicsoda szenvedheti el az ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az ő megjelenésekor? Hiszen olyan ő, mint az ötvösnek tüze, * és a ruhamosóknak lúgja!
Malak. 3.3
És ül mint ötvös vagy ezüsttisztogató és megtisztítja Lévi fiait és fényessé teszi őket, mint az aranyat és ezüstöt; és igazsággal visznek ételáldozatot az Úrnak.
Malak. 3.4
És kedves lesz az Úrnak * a Júda és Jeruzsálem ételáldozatja, mint a régi napokban és előbbi esztendőkben.
Malak. 3.5
Mert ítéletre indulok hozzátok, és gyors tanú leszek a szemfényvesztők ellen, a paráznák és hamisan esküvők ellen, és azok ellen, a kik megrövidítik a munkásnak bérét, az özvegyet és árvát, és a kik nyomorgatják az idegent, és nem félnek engem, azt mondja a Seregeknek Ura.
Malak. 3.6
Mert én, az Úr, meg nem * változom, ti pedig, Jákóbnak fiai, nem emésztettek meg!
Malak. 3.7
Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendeléseimtől és nem tartottátok meg azokat. Térjetek hozzám, * és én is hozzátok térek, azt mondja a Seregeknek Ura. De azt mondjátok: Miben térjünk meg?
Malak. 3.8
Avagy az ember csalhatja-é az Istent? ti mégis csaltatok engem. És azt mondjátok: Mivel csalunk téged? A tizeddel * és az áldozni valóval.
Malak. 3.9
Átokkal vagytok elátkozva, mégis csaltok engem: a nép egészben!
Malak. 3.10
Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen.
Malak. 3.11
És megdorgálom érettetek a kártevőt, és nem veszti el földetek gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő a mezőn, azt mondja a Seregeknek Ura.
Malak. 3.12
És boldognak * mondanak titeket mind a nemzetek; mert kívánatos földdé lesztek ti, azt mondja a Seregeknek Ura.
Malak. 3.13
Keményen szóltatok ellenem, azt mondja az Úr, és azt mondjátok: Mit szóltunk ellened?
Malak. 3.14
Azt mondtátok: Hiábavaló az Isten szolgálata, és mi haszna, * hogy megtartjuk törvényeit, és hogy alázatosan járunk a Seregeknek Ura előtt?
Malak. 3.15
Sőt inkább magunk hirdetjük boldogoknak a kevélyeket; hiszen gyarapodtak, noha gonoszságot űznek, és megszabadulnak, noha kisértik az Istent!
Malak. 3.16
Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv iraték ő előtte azoknak, a kik félik az Urat és becsülik az ő nevét.
Malak. 3.17
És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, a melyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nékik, a mint kiki kedvez a maga fiának, a ki szolgálja őt.
Malak. 3.18
És megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája * között és a között, a ki nem szolgálja őt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages