Dán. 9

Teljes szövegű keresés

Dán. 9
Dán. 9.1
Dáriusnak, az Asvérus * fiának első esztendejében, a ki a Médiabeliek nemzetségéből vala, a ki királylyá tétetett vala a Káldeusok országán;
Dán. 9.2
Uralkodásának első esztendejében én, Dániel, megfigyeltem a könyvekben az esztendők számát, a melyről az Úr ígéje lőn Jeremiás prófétához, * hogy hetven esztendőnek kell eltelni Jeruzsálem omladékain.
Dán. 9.3
És orczámat az Úr Istenhez emelém, hogy keressem őt imádsággal, könyörgéssel, bőjtöléssel, zsákban és hamuban.
Dán. 9.4
És imádkozám az Úrhoz, az én Istenemhez, és vallást tevék, és mondám: Kérlek, oh Uram, * nagy és rettenetes Isten, a ki megtartja a szövetséget és a kegyességet azoknak, a kik őt szeretik és teljesítik az ő parancsolatait.
Dán. 9.5
Vétkeztünk és gonoszságot míveltünk, hitetlenül cselekedtünk * és pártot ütöttünk ellened, és eltávoztunk a te parancsolataidtól és ítéleteidtől.
Dán. 9.6
És nem hallgatánk a te szolgáidra, a * prófétákra, a kik a te nevedben szóltak a mi királyainknak, fejedelmeinknek, atyáinknak és az ország egész népének.
Dán. 9.7
Tied Uram az igazság, mienk pedig orczánk pirulása, a mint ez ma van * Júda férfiain, Jeruzsálem lakosain és az egész Izráelen, a közel és távol valókon, mindama földeken, a melyekre kivetetted őket az ő gonoszságuk miatt, a melylyel vétkeztek ellened.
Dán. 9.8
Miénk, oh Uram, orczánk pirulása, a mi királyainké, fejedelmeinké és atyáinké, a kik vétkeztünk ellened.
Dán. 9.9
A mi Urunké Istenünké az * irgalmasság és a bocsánat, mert + pártot ütöttünk ellene;
Dán. 9.10
És nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára, * hogy járjunk az ő törvényeiben, a melyeket előnkbe adott, az ő szolgái, a próféták által.
Dán. 9.11
És az egész Izráel áthágta a te törvényedet, és elhajlottak, hogy ne hallgassanak a te szódra. Ezért reánk szakad az átok és * eskü, a mely meg van írva Mózesnek, az Isten szolgájának törvényében; mert vétkeztünk ellene!
Dán. 9.12
És teljesíté az ő szavait, a melyeket szóla ellenünk és a * mi bíráink ellen, a kik minket ítéltek, hogy nagy veszedelmet hoz reánk; mert nem történt olyan az egész ég alatt, a milyen történt Jeruzsálemben.
Dán. 9.13
A mint írva van a * Mózes törvényében, az a veszedelem mind reánk jöve! És az Úrnak, a mi Istenünknek szine előtt nem esedeztünk, hogy megtértünk volna a mi álnokságainkból, és figyeltünk volna a te igazságodra.
Dán. 9.14
Azért készen tartotta az Úr a veszedelmet, és azt reánk hozá: mert igaz az Úr, a mi Istenünk minden cselekedetében, melyeket cselekszik; mert nem hallgattunk az ő szavára.
Dán. 9.15
Most azért, oh mi Urunk, Istenünk! a ki kihoztad a te * népedet Égyiptom földéből hatalmas kézzel, és nevet szereztél magadnak, mint ma is van: vétkeztünk, gonoszul cselekedtünk!
Dán. 9.16
Uram, a te * igazságod teljessége szerint forduljon el, kérlek, a te haragod és búsulásod a te városodtól, Jeruzsálemtől, a te szentséges hegyedtől, mert a mi bűneinkért és a mi atyáink hamisságaiért + gyalázatára van Jeruzsálem és a te néped mindeneknek mi körültünk.
Dán. 9.17
És most hallgasd meg, oh Istenünk, a te szolgádnak könyörgését és esedezéseit, és * világosítsd meg az Úrért a te orczádat a te szent helyeden, a mely elpusztíttatott.
Dán. 9.18
Hajtsad, én Istenem, a te füledet hozzánk és hallgass meg; nyisd meg szemeidet és tekintsd meg a mi pusztulásunkat és a várost, a mely a te nevedről * neveztetik; mert nem a mi igazságunkban, hanem a te nagy irgalmasságodban bízva terjesztjük elődbe a mi esedezéseinket.
Dán. 9.19
Uram, hallgass meg! Uram, légy kegyelmes! Uram, légy figyelmetes, és cselekedd meg, ne késedelmezzél tennen magadért, * oh én Istenem; mert a te nevedről neveztetik a te városod és a te néped.
Dán. 9.20
És még szólék és imádkozám, és vallást tevék az én bűnömről, és az én népemnek, az Izráelnek bűnéről; és esedezésemet az Úr elé, az én Istenem elé terjesztém az én * Istenemnek szent hegyéért.
Dán. 9.21
És még az imádságot mondom vala, mikor ama férfiú, Gábriel, * a kit elébb a látomásban láttam vala, sebességgel repülvén, megillete engem az estvéli áldozat idején.
Dán. 9.22
És értésemre adá, és szóla nékem és monda: Dániel, most jöttem ki, hogy értelemre tanítsalak.
Dán. 9.23
A te esedezésed kezdetén egy szózat támadt, és én eljöttem, hogy megjelentsem; mert te kedves vagy: vedd eszedbe azért a szózatot, és értsd meg a látomást!
Dán. 9.24
Hetven * hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bűn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szente.
Dán. 9.25
Tudd meg azért és vedd eszedbe: A * Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utczák és a kerítések, + még pedig viszontagságos időkben.
Dán. 9.26
A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás * és senkije sem lesz. És a várost és a + szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás.
Dán. 9.27
És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és útálatosságok szárnyán pusztít, * a míg az enyészet és a mi elhatároztatott, a pusztítóra szakad.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages