2 Krón. 9

Teljes szövegű keresés

2 Krón. 9
2 Krón. 9.1
A Séba * királynéasszonya pedig hallván Salamon hírét, eljöve, hogy megkisértse Salamont nehéz kérdésekkel, Jeruzsálembe, igen nagy sereggel és tevékkel, a melyek hoznak vala fűszereket, igen sok aranyat és drágaköveket; és Salamonhoz méne, és beszélt vele mindenekről, a melyek szívén voltak.
2 Krón. 9.2
És Salamon megfelelt * minden beszédeire, mert semmi sem volt Salamon elől elrejtve, a melyet meg nem mondhatott volna néki.
2 Krón. 9.3
És mikor látta Séba királynéasszonya Salamon bölcseségét és a házat, a melyet épített vala;
2 Krón. 9.4
És az ő asztalának étkeit, szolgáinak lakását és hivatalnokainak állását és öltözékeiket, pohárnokait s azoknak öltözékeit, és az ő áldozatát, a melylyel az Úrnak házában áldozott: a lélekzete is elállott.
2 Krón. 9.5
És monda a királynak: Mind igaz volt, a mit hallottam volt az én lakóföldemben a te dolgaidról és * bölcseségedről;
2 Krón. 9.6
De hinni sem akartam azoknak beszédeit, míg én magam el nem jöttem és szemeimmel nem láttam. És ímé nékem a felét sem beszélték el a te bölcseséged nagyságának; felülmúltad a hírt, a melyet hallottam.
2 Krón. 9.7
Boldogok a te embereid és boldogok ezek a te szolgáid, a kik szüntelen udvarlanak néked, hogy hallhatják a * te bölcseségedet!
2 Krón. 9.8
Legyen az Úr, a te Istened áldott, a ki téged annyira szeretett, hogy az ő székébe helyezett, hogy lennél az Úrnak, a te Istenednek királya; mivel a te Istened szerette Izráelt, hogy megerősítse őt mindörökké, azért tett téged királylyá felettök, hogy szolgáltass ítéletet és igazságot.
2 Krón. 9.9
És ada a királynak százhúsz tálentom aranyat és felette sok fűszerszámot és drágaköveket. Nem is volt több olyan fűszerszám, mint a milyet Séba királynéasszonya ada Salamon királynak.
2 Krón. 9.10
És Hirám szolgái is és Salamon szolgái is, a kik hoztak vala * aranyat Ofirból; hoztak ébenfát és drágaköveket is.
2 Krón. 9.11
És csinála a király az ébenfából lépcsőket az Úr házába és a király házába, s cziterákat és lantokat az éneklőknek. Ezekhez hasonlókat nem láttak azelőtt Júda országában.
2 Krón. 9.12
Salamon király pedig ada a Séba királynéasszonyának mindent, a mit csak kivánt és kért tőle, azonkivül, a mit ő a királynak hozott. Azután megtére és méne az ő földébe mind ő, mind az ő szolgái.
2 Krón. 9.13
Vala pedig mértéke az aranynak, a mely esztendőnként bejő vala Salamonnak, hatszázhatvanhat tálentom arany,
2 Krón. 9.14
Azonkivül, a mit hoznak vala a kalmárok és kereskedők; de még Arábia minden királyai és annak a földnek fejedelmei és hoznak vala aranyat és ezüstöt Salamonnak.
2 Krón. 9.15
És csináltata Salamon király kétszáz paizst vert aranyból, mindenik paizsra hatszáz vert arany siklus ment fel.
2 Krón. 9.16
Háromszáz kerek paizst is vert aranyból; mindenik paizsra háromszáz arany siklus megy vala, a melyeket a király helyeztete * a Libánon erdejének házába.
2 Krón. 9.17
És csináltatott a király egy nagy királyiszéket * elefántcsontból, és beboríttatá azt finom aranynyal.
2 Krón. 9.18
Hat lépcsője volt a széknek, és arany zsámolya a székhez erősítve, és támaszai valának mindkét felől az ülés mellett, és két oroszlán állott a karok mellett.
2 Krón. 9.19
És tizenkét oroszlán áll vala ott a hat lépcsőn mindkét felől. Senki soha olyant nem csinált egyetlen országban sem.
2 Krón. 9.20
És Salamon királynak összes ivóedényei aranyból valának; a Libánon erdő házának is összes edényei tiszta aranyból valának; nem vala az ezüstnek * semmi becse a Salamon idejében;
2 Krón. 9.21
Mert hajói voltak a királynak, a melyek Társisba jártak a Hirám szolgáival együtt. Minden három esztendőben egyszer menének a hajók Társisba, honnan aranyat, ezüstöt, elefántcsontot, majmokat és pávákat hoznak vala.
2 Krón. 9.22
És felülmúlta Salamon király e földnek minden királyait * gazdagságban és bölcseségben.
2 Krón. 9.23
És e földnek minden királyai kivánnak vala * szembe lenni Salamonnal, hogy hallhatnák az ő bölcseségét, a melyet Isten adott vala az ő szívébe.
2 Krón. 9.24
És azok mindnyájan ajándékot visznek vala néki, arany és ezüst edényeket, ruhákat, fegyvert, fűszerszámokat, lovakat és öszvéreket esztendőnként.
2 Krón. 9.25
És Salamonnak négyezer * lóistállói, szekerei és tizenkétezer lovagjai valának, a kiket helyheztete a szekerek városaiba és a király mellé Jeruzsálemben.
2 Krón. 9.26
És uralkodó vala minden király felett az Eufrátes * folyóvíztől a Filiszteusok földéig és az Égyiptom határáig.
2 Krón. 9.27
És a király Jeruzsálemben olyanná tevé az ezüstöt, * mint a köveket, és a czédrusfákat úgy elszaporítá, mint a vad fügefákat, a melyek nevekednek a mezőségen bőséggel.
2 Krón. 9.28
Hordnak vala pedig Salamonnak lovakat Égyiptomból és minden országból.
2 Krón. 9.29
Salamonnak egyéb * dolgai, úgy az elsők, mint az utolsók, avagy nem írattak-é meg a Nátán próféta könyvében, és a Silóbeli Ahija prófécziájában, és Jehdó prófétának Jeroboám ellen, a Nébát fia ellen írt látásaiban?
2 Krón. 9.30
És uralkodék Salamon Jeruzsálemben az egész Izráel felett * negyven esztendeig.
2 Krón. 9.31
És elaluvék Salamon az ő atyáival egyetemben, és eltemeték őt az ő atyjának, Dávidnak városában, és uralkodék helyette az ő fia, Roboám.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages