2 Sám. 22

Teljes szövegű keresés

2 Sám. 22
2 Sám. 22.1
Dávid pedig ezt az éneket mondotta az Úrnak azon a napon, mikor az Úr megszabadítá őt minden ellenségeinek kezéből, és a Saul kezéből.
2 Sám. 22.2
És monda: Az Úr az én * kősziklám és kőváram, és szabadítóm nékem.
2 Sám. 22.3
Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én.
Paizsom nékem ő s idvességemnek szarva, erősségem és oltalmam.
Az én idvezítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól.
2 Sám. 22.4
Az Úrhoz kiáltok, a ki dícséretreméltó;
És megszabadulok ellenségeimtől.
2 Sám. 22.5
Mert halál hullámai vettek engem körül,
Az istentelenség árjai rettentettek engem;
2 Sám. 22.6
A pokol kötelei vettek körül,
S a halál tőrei estek reám.
2 Sám. 22.7
Szükségemben az Urat hívtam,
S az én Istenemhez kiáltottam:
És meghallá lakóhelyéről szavamat,
S kiáltásom eljutott füleibe.
2 Sám. 22.8
Akkor rengett és remegett a föld,
Az égnek fundamentumai inogtak,
És megrendülének, mert haragudott Ő.
2 Sám. 22.9
Füst szállt fel orrából,
És emésztő tűz szájából,
Izzószén gerjedt belőle.
2 Sám. 22.10
Lehajtá az eget és leszállt,
És homály volt lábai alatt.
2 Sám. 22.11
A Khérubon ment és röpült,
És a szelek szárnyain tünt fel.
2 Sám. 22.12
Sötétségből maga körül sátrakat emelt,
Esőhullást, sürű felhőket.
2 Sám. 22.13
Az előtte levő fényességből
Izzó szenek gerjedének.
2 Sám. 22.14
És dörgött az égből az Úr,
És a Magasságos hangot adott.
2 Sám. 22.15
Ellövé nyilait és szétszórta azokat,
Villámot, és összekeverte azokat.
2 Sám. 22.16
És meglátszottak a tenger örvényei,
S a világ fundamentumai felszínre kerültek,
Az Úrnak feddésétől,
Orra leheletének fúvásától.
2 Sám. 22.17
Lenyúlt a magasságból és felvett engem,
S a mélységes vizekből kihúzott engem.
2 Sám. 22.18
Hatalmas ellenségimtől megszabadított engem;
Gyűlölőimtől, kik hatalmasabbak valának nálam.
2 Sám. 22.19
Reámtörtek nyomorúságom napján,
De az Úr gyámolóm volt nékem.
2 Sám. 22.20
Tágas helyre vitt ki engem,
Kiragadott, mert jóakaróm nékem.
2 Sám. 22.21
Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint,
Kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem.
2 Sám. 22.22
Mert megőriztem az Úrnak utait,
S gonoszul nem szakadtam el Istenemtől.
2 Sám. 22.23
Mert ítéletei mind előttem vannak,
S rendeléseitől nem távoztam el.
2 Sám. 22.24
Tökéletes voltam előtte, s őrizkedtem rosszaságomtól.
2 Sám. 22.25
Ezért megfizet nékem az Úr igazságom szerint,
Szemei előtt való tisztaságom szerint.
2 Sám. 22.26
Az irgalmashoz irgalmas vagy,
A tökéletes vitézhez tökéletes vagy.
2 Sám. 22.27
A tisztához tiszta vagy,
A visszáshoz pedig visszás.
2 Sám. 22.28
Segítesz a nyomorult népen,
Szemeiddel pedig megalázod a felfuvalkodottakat.
2 Sám. 22.29
Mert te vagy az én szövétnekem, Uram,
S az Úr megvilágosítja az én sötétségemet.
2 Sám. 22.30
Mert veled harczi seregen is átfutok,
Az én Istenemmel kőfalon is átugrom.
2 Sám. 22.31
Az Istennek útja tökéletes;
Az Úrnak beszéde tiszta;
Paizsa ő mindeneknek, a kik ő benne bíznak.
2 Sám. 22.32
Mert kicsoda volna Isten az Úron kivül?
S kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kivül?
2 Sám. 22.33
Isten az én erős kőváram,
Ki vezérli az igaznak útját.
2 Sám. 22.34
Lábait olyanná teszi, mint a szarvasé,
S magas helyekre állít engem.
2 Sám. 22.35
Kezeimet harczra tanítja,
Hogy az érczív karjaim által törik el.
2 Sám. 22.36
Idvességednek paizsát adtad nékem,
S kegyelmed nagygyá tett engem.
2 Sám. 22.37
Lépéseimet kiszélesítetted alattam.
És bokáim meg nem tántorodtak.
2 Sám. 22.38
Üldözöm ellenségeimet és elpusztítom őket,
Nem térek vissza, míg meg nem semmisítem őket.
2 Sám. 22.39
Megsemmisítem, eltiprom őket, hogy fel nem kelhetnek,
Lábaim alatt hullanak el.
2 Sám. 22.40
Mert te erővel öveztél fel engem a harczra,
Lenyomtad azokat, kik ellenem támadtak.
2 Sám. 22.41
Megadtad, hogy ellenségeim hátat fordítottak nékem,
Gyülölőim, a kiket elpusztítottam én,
2 Sám. 22.42
Felnéztek, de nem volt, ki megszabadítsa,
Az Úrhoz, de nem felelt nékik.
2 Sám. 22.43
Szétmorzsolom őket, mint a föld porát,
Összezúzom, mint az utcza sarát, széttaposom őket.
2 Sám. 22.44
Megmentettél népemnek pártoskodásaitól,
Népeknek fejéül tartasz fenn engemet,
Oly nép szolgál nékem, melyet nem ismertem.
2 Sám. 22.45
Idegen fiak hizelkednek nékem,
S egy hallásra engedelmeskednek,
2 Sám. 22.46
Idegen fiak elcsüggednek,
S váraikból reszketve jőnek elő.
2 Sám. 22.47
Él az Úr és áldott az én kősziklám.
Magasztaltassék az Isten, idvességem kősziklája.
2 Sám. 22.48
Isten az, ki bosszút áll értem,
S alám hajtja a népeket.
2 Sám. 22.49
Ki megment engem ellenségeimtől,
Te magasztalsz fel engem az ellenem támadók fölött,
S az erőszakos embertől megszabadítasz engem.
2 Sám. 22.50
Dícsérlek azért téged, Uram, a pogányok között,
S nevednek dícséretet éneklek.
2 Sám. 22.51
Nagy segítséget ad az ő királyának,
Irgalmasságot cselekszik felkentjével,
Dáviddal és az ő magvával mindörökké!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages