1 Sám. 2

Teljes szövegű keresés

1 Sám. 2
1 Sám. 2.1
És imádkozék Anna, és monda: Örvendez az én szívem az Úrban,
Felmagasztaltatott az én szarvam az Úrban.
Az én szám felnyílt ellenségeim ellen,
Mert szabadításodnak örvendezek én!
1 Sám. 2.2
Senki sincs olyan szent, mint az Úr,
Sőt rajtad kivül senki sincs.
Nincsen olyan kőszál, mint a mi Istenünk.
1 Sám. 2.3
Ne szóljatok oly kevélyen, oly nagyon kevélyen;
Szátokból ne jőjjön kérkedő szó,
Mert mindentudó Isten az Úr,
És a cselekedeteket ő ítéli meg.
1 Sám. 2.4
Az erős kézíjjasokat megrontja,
És a roskadozókat erővel övedzi fel,
1 Sám. 2.5
A megelégedettek bérért szegődnek el,
Éhezők pedig nem lesznek;
S míg a magtalan hét gyermeket szül,
A sok gyermekű megfogyatkozik.
1 Sám. 2.6
Az Úr öl és elevenít,
Sírba visz és visszahoz.
1 Sám. 2.7
Az Úr szegénynyé tesz és gazdagít,
Megaláz s fel is magasztal;
1 Sám. 2.8
Felemeli a porból a szegényt,
És a sárból kihozza a szűkölködőt,
Hogy ültesse hatalmasok mellé,
És a dicsőségnek székét adja nékik;
Mert az Úré a földnek oszlopai,
És azokra helyezé a föld kerekségét.
1 Sám. 2.9
Híveinek lábait megoltalmazza,
De az istentelenek setétségben némulnak el,
Mert nem az erő teszi hatalmassá az embert.
1 Sám. 2.10
Az Úr, a kik vele versengenek, megrontja,
Mennydörög felettök az égben,
Az Úr megítéli a földnek határait,
Királyának pedig hatalmat ad,
És felemeli felkentjének szarvát!
1 Sám. 2.11
Elméne ezután Elkána Rámába az ő házához; a gyermek pedig az Úrnak szolgája lett Éli pap előtt.
1 Sám. 2.12
Éli fiai azonban Béliál fiai valának, nem ismerék az Urat.
1 Sám. 2.13
És a papoknak ez vala szokásuk a néppel szemben: Ha mikor valaki áldozatot tesz vala, eljött a papnak szolgája, midőn a húst főzték, és a háromágú villácska az ő kezében vala;
1 Sám. 2.14
És beüti vala a serpenyőbe, vagy üstbe, vagy fazékba, vagy edénybe, és mindent, a mit a villácskával kihúz, magának veszi el a pap. Így cselekesznek egész Izráellel, kik oda mennek Silóba.
1 Sám. 2.15
És minekelőtte a kövérét megáldoznák, eljön a papnak szolgája és azt mondja az áldozó embernek: Adj a papnak sütni való húst, mert nem fogad el tőled főtt húst, hanem csak nyerset.
1 Sám. 2.16
És ha az ember azt mondja néki: Hadd gyújtsák meg most a kövérét, azután vedd el, a mint lelked kívánja: akkor azt mondják vala: Semmiképen nem, hanem most adjad, mert ha nem, erővel elveszem.
1 Sám. 2.17
Igen nagy volt azért az ifjaknak bűne az Úr előtt, mert az emberek megútálják vala az Úrnak áldozatát.
1 Sám. 2.18
Sámuel pedig szolgál vala az Úrnak, mint gyermek, gyolcs * efóddal körül övezve.
1 Sám. 2.19
És anyja kicsiny felső ruhát * csinált vala néki, és felvivé néki esztendőnként, mikor férjével felment az esztendőnként való áldozat bemutatására.
1 Sám. 2.20
És megáldá Éli Elkánát és az ő feleségét, és monda: Adjon az Úr néked magzatot ez asszonytól a helyett, a kiért könyörgött, és a kit az Úrnak kért. És haza menének.
1 Sám. 2.21
És meglátogatá az Úr Annát, ki az ő méhében fogada, és szült három fiút és két leányt. És a gyermek Sámuel felnevekedék az Úrnál.
1 Sám. 2.22
Éli pedig igen vén vala, és meghallá mindazt, a mit fiai cselekesznek egész Izráellel, és hogy az asszonyokkal hálnak, kik a gyülekezet sátorának nyílása * előtt szolgálnak.
1 Sám. 2.23
Monda azért nékik: Miért cselekesztek ilyen dolgot? Mert hallom a ti gonosz cselekedeteiteket mind az egész néptől.
1 Sám. 2.24
Ne tegyétek fiaim! mert nem jó hír az, melyet hallok; vétkessé teszitek az Úrnak népét.
1 Sám. 2.25
Ha ember embertársa ellen vétkezik, megítéli az Isten; de ha az Úr ellen vétkezik az ember, ki lehetne érette közbenjáró? De nem hallgatának atyjok szavára, mert az Úr meg akará őket ölni.
1 Sám. 2.26
A gyermek Sámuel pedig folytonosan növekedék és kedves volt mind az Úr, mind az emberek előtt.
1 Sám. 2.27
És eljöve Istennek embere Élihez, és monda néki: Így szól az Úr: Nem jelentettem-é ki magamat atyád házának, midőn Égyiptomban a Faraó házában valának?
1 Sám. 2.28
És kiválasztám őt papnak Izráel minden nemzetségei közül magamnak, hogy áldozzon az én oltáromon; hogy füstölő szert füstölögtessen, hogy az efódot előttem viselje; és atyád házára bíztam Izráel fiainak minden tüzes áldozatait.
1 Sám. 2.29
Miért tapossátok meg az én véres áldozatomat és ételáldozatomat, melyet rendeltem e hajlékban? És te többre becsülöd fiaidat, mint engem, hogy magatokat hízlaljátok az én népem Izráel minden áldozatának elejével.
1 Sám. 2.30
Azért így szól az Úr, Izráelnek Istene, jóllehet megmondottam, hogy a te házad és atyádnak háza mindörökké én előttem * jár; de most, azt mondja az Úr, távol legyen tőlem, mert a kik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, a kik azonban engem megutálnak, megutáltatnak.
1 Sám. 2.31
Ímé, napok jőnek, és levágom a te karodat és atyád házának karját, hogy ne legyen vén ember a te házadban.
1 Sám. 2.32
És meglátod az Isten hajlékának szorongattatását, mind a helyett, a mi jót cselekedett volna Izráellel; és nem lészen vén ember a te házadban soha.
1 Sám. 2.33
Mindazonáltal nem fogok mindenkit kiirtani oltárom mellől, te éretted, hogy szemeidet emészszem és lelkedet gyötörjem; de egész házadnépe férfikorban hal meg.
1 Sám. 2.34
És az legyen előtted a jel, a mi következik két fiadra, Hofnira és Fineásra, hogy egy napon halnak meg mind a ketten.
1 Sám. 2.35
Támasztok azonban magamnak hűséges papot, * ki kedvem és akaratom szerint cselekszik; és építek néki állandó házat, és az én felkentem előtt fog járni mindenkor.
1 Sám. 2.36
És lészen, hogy mind az, a ki megmarad a te házadból, eljön, hogy leboruljon előtte egy ezüst pénzecskéért és egy darab kenyérért, és ezt mondja: ugyan helyezz el engem a papi tisztségek egyikébe, hogy ehessem egy falat kenyeret.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages