Kol. 3

Teljes szövegű keresés

Kol. 3
Kol. 3.1
Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, a hol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén, *
Kol. 3.2
Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel. *
Kol. 3.3
Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. *
Kol. 3.4
Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelen, akkor majd ti is, Ő vele együtt, megjelentek dicsőségben. *
Kol. 3.5
Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, a mi bálványimádás; *
Kol. 3.6
Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira; *
Kol. 3.7
Melyekben ti is jártatok régenten, mikor éltetek azokban. *
Kol. 3.8
Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat; haragot, fölgerjedést, gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet. *
Kol. 3.9
Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt. *
Kol. 3.10
És felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, a ki teremtette azt: *
Kol. 3.11
A hol nincs többé görög és zsidó: körülmetélkedés és körülmetélkedetlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus. *
Kol. 3.12
Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést; *
Kol. 3.13
Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképen ti is; *
Kol. 3.14
Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint a mely a tökéletességnek kötele. *
Kol. 3.15
És az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre el is hívattatok egy testben; és háládatosak legyetek. *
Kol. 3.16
A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak. *
Kol. 3.17
És mindent, a mit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Ő általa. *
Kol. 3.18
Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a ti férjeteknek, a miképen illik az Úrban. *
Kol. 3.19
Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, és ne legyetek irántok keserű kedvűek. *
Kol. 3.20
Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek mindenben; mert ez kedves az Úrnak. *
Kol. 3.21
Ti atyák, ne bosszantsátok a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek. *
Kol. 3.22
Ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak, nem a szemnek szolgálván, mint a kik embereknek akarnak tetszeni, hanem szíveteknek egyenességében, félvén az Istent. *
Kol. 3.23
És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek; *
Kol. 3.24
Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok. *
Kol. 3.25
A ki pedig igazságtalanságot cselekszik, jutalmát veszi igazságtalanságának; és nincsen személyválogatás. *

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages