1 Kor. 3

Teljes szövegű keresés

1 Kor. 3
1 Kor. 3.1
Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban * kisdedeknek.
1 Kor. 3.2
Téjnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg: *
1 Kor. 3.3
Mert még testiek vagytok; mert a mikor írigykedés, versengés * és visszavonás van köztetek, vajjon nem testiek vagytok-é és nem ember szerint jártok-é?
1 Kor. 3.4
Mert mikor egyik ezt mondja: * Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé; nem testiek vagytok-é?
1 Kor. 3.5
Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? * Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig a mint kinek-kinek az Úr adta.
1 Kor. 3.6
Én plántáltam, * Apollós öntözött; de + az Isten adja vala a növekedést.
1 Kor. 3.7
Azért sem a ki plántál, nem valami, sem a ki öntöz; hanem a növekedést adó Isten.
1 Kor. 3.8
A plántáló pedig és az öntöző egyek; de mindenik a maga jutalmát veszi a maga munkája * szerint.
1 Kor. 3.9
Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten * szántóföldje, Isten + épülete vagytok.
1 Kor. 3.10
Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs * építőmester, fundamentomot + vetettem, de más épít reá. Kiki azonban meglássa mimódon épít reá.
1 Kor. 3.11
Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a * Jézus Krisztus.
1 Kor. 3.12
Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentomra;
1 Kor. 3.13
Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert ama nap * megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg.
1 Kor. 3.14
Ha valakinek a munkája, a melyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi.
1 Kor. 3.15
Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül.
1 Kor. 3.16
Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma * vagytok, és az Isten Lelke + lakozik bennetek?
1 Kor. 3.17
Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek * vagytok ti.
1 Kor. 3.18
Senki se csalja * meg magát. Ha valaki azt hiszi, hogy bölcs ti köztetek e világon, bolond legyen, hogy bölcscsé lehessen.
1 Kor. 3.19
Mert e világ bölcsesége bolondság az Isten előtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket az * ő csalárdságukban.
1 Kor. 3.20
És ismét: Ismeri az Úr a * bölcsek gondolatait, hogy hiábavalók.
1 Kor. 3.21
Azért senki se dicsekedjék emberekkel. * Mert minden a tiétek.
1 Kor. 3.22
Akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár világ, akár élet, akár halál, akár jelenvalók, akár következendők, minden a tiétek.
1 Kor. 3.23
Ti * pedig Krisztusé, Krisztus pedig Istené.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages