Csel. 11

Teljes szövegű keresés

Csel. 11
Csel. 11.1
Meghallák azonban az apostolok és a Júdeában levő atyafiak, hogy a pogányok is bevették az Istennek beszédét.
Csel. 11.2
Mikor azért felment Péter Jeruzsálembe, vetekedének ő vele a zsidóságból valók,
Csel. 11.3
Mondván: Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.
Csel. 11.4
Elkezdvén pedig Péter, megmagyarázta nékik rendre, mondván:
Csel. 11.5
Én Joppé városában imádkozám; és láték elragadtatásban egy * látást, valami alászálló edényt, mint egy nagy lepedőt, négy sarkánál fogva leeresztve az égből; és egészen hozzám szálla:
Csel. 11.6
Melyre szememet rávetve megnézém, és látám a földi négylábú állatokat, a vadakat és a csúszómászókat és az égi madarakat.
Csel. 11.7
Hallék pedig szót is, mely ezt mondja vala nékem: Kelj fel Péter, öljed és egyél!
Csel. 11.8
Mondék azonban: Semmiképen sem, Uram; mert soha semmi közönséges vagy tisztátalan nem ment be az én számba.
Csel. 11.9
Felele pedig nékem a szózat másodszor az égből: A miket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak.
Csel. 11.10
Ez pedig három ízben történt; és ismét felvonaték az egész az égbe.
Csel. 11.11
És ímé, azonnal három férfiú érkezék a * házhoz, melyben valék, kik Czézáreából küldettek én hozzám.
Csel. 11.12
Mondá pedig nékem a Lélek, hogy menjek el velök minden kételkedés nélkül. Eljöve pedig velem ez a hat atyafi is; és bemenénk annak az embernek a házába:
Csel. 11.13
És elbeszélé nékünk, mimódon látta, * a mint az angyal megálla az ő házában és ezt mondá néki: Küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz Simont, ki Péternek neveztetik;
Csel. 11.14
Ő szólni fog hozzád olyan ígéket, melyek által megtartatol te és a te egész házadnépe.
Csel. 11.15
Mikor pedig én elkezdtem szólni, leszálla a Szent Lélek ő reájok, * miképen mi reánk is kezdetben.
Csel. 11.16
Megemlékezém pedig az Úrnak ama * mondásáról, a mint mondá: János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni.
Csel. 11.17
Ha tehát az Isten hasonló ajándékát adta nékik, mint nékünk is, kik hittünk az * Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam volna?
Csel. 11.18
Ezeknek hallatára aztán megnyugovának, és dicsőíték az Istent, mondván: Eszerint hát a * pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre!
Csel. 11.19
Azok tehát, a kik eloszlottak az üldözés miatt, mely Istvánért * támadott, eljutának Fenicziáig, Cziprusig és Antiókhiáig, senkinek nem prédikálván az ígét, hanem csak a zsidóknak.
Csel. 11.20
Voltak azonban közöttük némely cziprusi és czirénei férfiak, kik mikor Antiókhiába bementek, szólának a görögöknek, hirdetve az Úr Jézust.
Csel. 11.21
És az Úrnak keze vala velök; és nagy sokaság tére meg az Úrhoz, hívővé lévén.
Csel. 11.22
Elhatott pedig a hír ő felőlük a jeruzsálemi gyülekezet fülébe; * és kiküldék Barnabást, hogy menjen el egész Antiókhiáig.
Csel. 11.23
Ki mikor oda jutott és látta az Isten kegyelmét, örvendeze; és inté mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az * Úrban.
Csel. 11.24
Mert jámbor és Szent Lélekkel és hittel teljes férfiú vala ő. És nagy sokaság csatlakozék az * Úrhoz.
Csel. 11.25
Elméne pedig Barnabás * Tárzusba, hogy felkeresse Saulust, és rátalálván, elvivé őt Antiókhiába.
Csel. 11.26
És lőn, hogy ők egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat először Antiókhiában nevezték * keresztyéneknek.
Csel. 11.27
Ez időtájban pedig menének Jeruzsálemből Antiókhiába próféták.
Csel. 11.28
Felkelvén pedig egy azok közül, névszerint Agabus, * megjelenté a Lélek által, hogy az egész föld kerekségén nagy éhség lesz; a mely meg is lőn Klaudius császár idejében.
Csel. 11.29
A tanítványok pedig elhatározták, hogy a szerint, a mint kinek-kinek közöttük módjában áll, küldenek valamit segítségül a Júdeában lakozó atyafiaknak:
Csel. 11.30
A mit meg is cselekedének, elküldvén a vénekhez * Barnabás és Saulus keze + által.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages