Gal. 5

Teljes szövegű keresés

Gal. 5
Gal. 5.1
Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.
Gal. 5.2
Íme, én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek: Krisztus semmit sem használ nektek.
Gal. 5.3
De ismét bizonyságot teszek minden embernek, hogy aki körülmetélkedik, köteles az egész törvényt megtartani.
Gal. 5.4
Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek.
Gal. 5.5
Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét.
Gal. 5.6
Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.
Gal. 5.7
Eddig jól futottatok: ki akadályozott meg titeket abban, hogy az igazságnak engedelmeskedjetek?
Gal. 5.8
Ez a félrevezetés nem attól van, aki hív titeket.
Gal. 5.9
Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti.
Gal. 5.10
Én bizalommal vagyok irántatok az Úrban, hogy egyáltalán nem fogtok másképp gondolkodni; de aki megzavar titeket, el fogja venni büntetését, bárki legyen is az.
Gal. 5.11
Engem pedig, testvéreim, ha még mindig a körülmetélkedést hirdetem, miért üldöznek? Hiszen akkor megszűnik a kereszt botránya.
Gal. 5.12
Bárcsak ki is metszetnék magukat, akik lázítanak titeket.
Gal. 5.13
Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhíva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak.
Gal. 5.14
Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”
Gal. 5.15
Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok: el ne emésszétek egymást!
Gal. 5.16
Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek.
Gal. 5.17
Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek.
Gal. 5.18
Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt.
Gal. 5.19
A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás,
Gal. 5.20
bálványi mádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás;
Gal. 5.21
irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.
Gal. 5.22
A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség,
Gal. 5.23
szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.
* Az ilyenek ellen nincs törvény: Más értelmezés szerint: Nem az ilyenek ellen van a törvény
Gal. 5.24
Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt.
Gal. 5.25
Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint.
Gal. 5.26
Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages