Zak. 8

Teljes szövegű keresés

Zak. 8
Zak. 8.1
A Seregek URának szava szól.
Zak. 8.2
Ezt mondja a Seregek URa: Féltem a Siont, nagyon féltem. Nagy haragra indultam, annyira féltem őt!
Zak. 8.3
Ezt mondja az ÚR: Visszatérek a Sionra, és Jeruzsálemben fogok lakni. Akkor Jeruzsálemet igaz városnak nevezik, a Seregek URának a hegyét pedig szent hegynek.
Zak. 8.4
Ezt mondja a Seregek URa: Fognak még öregemberek és öregasszonyok üldögélni Jeruzsálem terein, és mindegyiknek bot lesz a kezében, mert magas kort érnek meg.
Zak. 8.5
A város terei megtelnek fiúkkal és leányokkal, akik vígan játszadoznak a tereken.
Zak. 8.6
Ezt mondja a Seregek URa: Bár lehetetlennek tűnik a megmaradt nép számára, hogy ez így lesz abban az időben, az én számomra nem lehetetlen - így szól a Seregek URa.
Zak. 8.7
Ezt mondja a Seregek URa: Én kiszabadítom népemet napkelet földjéről és napnyugat földjéről.
Zak. 8.8
Hazahozom őket, és Jeruzsálemben laknak; az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek, valósággal és igazán.
Zak. 8.9
Ezt mondja a Seregek URa: Legyetek erősek, ti, akik hallottátok ezeket az igéket a próféták szájából akkor, amikor lerakták a Seregek URa házának az alapját, hogy felépítsék a templomot.
Zak. 8.10
Mert azelőtt nem ért semmit, amit az ember keresett, sem az, amit az állatával keresett. Nem volt biztonságban az ellenség miatt sem a városból kimenő, sem az oda bejövő, mert az embereket egymás ellen indítottam.
Zak. 8.11
De most már nem leszek olyan a megmaradt néphez, amilyen azelőtt voltam - így szól a Seregek URa.
Zak. 8.12
Mert békességben vetnek, a szőlő megadja gyümölcsét, a föld megadja termését, az ég megadja harmatát, és mindezeket a megmaradt nép tulajdonává teszem.
Zak. 8.13
És bár átkozottak voltatok a népek között, Júda háza és Izráel háza, én megsegítlek benneteket, és áldottak lesztek. Ne féljetek, legyetek erősek!
Zak. 8.14
Mert ezt mondja a Seregek URa: Bár úgy határoztam, hogy veszedelmet hozok rátok, mert elődeitek megharagítottak engem - így szól a Seregek URa -, és azt nem bántam meg,
Zak. 8.15
most viszont úgy határoztam, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával. Ne féljetek!
Zak. 8.16
Ezeket tegyétek: Mondjatok igazat egymásnak! Hozzatok igaz és békét szerző ítéletet kapuitokban!
Zak. 8.17
Ne tervezzetek magatokban egymás ellen semmi rosszat, és ne szeressétek a hamis esküt! Mindezt gyűlölöm én - így szól az ÚR.
Zak. 8.18
Így szólt hozzám a Seregek URának igéje:
Zak. 8.19
Ezt mondja a Seregek URa: A negyedik, az ötödik, a hetedik és a tizedik hónapban tartott böjt vidám örvendezéssé és boldog ünneppé lesz Júda házában. Csak szeressétek az igazságot és a békességet!
Zak. 8.20
Ezt mondja a Seregek URa: Eljönnek még a népek és a többi város lakói,
Zak. 8.21
és az egyik város lakói a másikba menve mondják: Jertek, menjünk el, könyörögjünk az ÚRhoz, folyamodjunk a Seregek URához! Én is megyek!
Zak. 8.22
Nagy népek és erős nemzetek jönnek Jeruzsálembe, hogy a Seregek URához folyamodjanak, és az ÚRhoz könyörögjenek.
Zak. 8.23
Ezt mondja a Seregek Ura: Azokban a napokban tízen is megragadnak a mindenféle nyelvű népek közül egy júdait ruhája szegélyénél fogva, és ezt mondják: Hadd tartsunk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages