Jer. 37

Teljes szövegű keresés

Jer. 37
Jer. 37.1
Konjáhú, Jójákim fia helyett Cidkijjá, Jósiás fia lett a király, akit Nebukadneccar, Babilónia királya tett Júdának a királyává.
Jer. 37.2
Nem hallgatott sem ő, sem udvari emberei, sem az ország népe az ÚR beszédére, amelyet Jeremiás próféta által jelentett ki.
Jer. 37.3
Egyszer elküldte Cidkijjá király Júkalt, Selemjá fiát és Cefanjá papot, Maaszéjá fiát Jeremiás prófétához ezzel az üzenettel: Imádkozz értünk Istenünkhöz, az ÚRhoz!
Jer. 37.4
Jeremiás szabadon járt-kelt a nép között, mert még nem vetették börtönbe.
Jer. 37.5
Akkor vonult ki a fáraó hadserege Egyiptomból. A Jeruzsálemet ostromló káldeusok pedig, hallva ennek hírét, elvonultak Jeruzsálem alól.
Jer. 37.6
Így szólt az ÚR igéje Jeremiás prófétához:
Jer. 37.7
Ezt mondja az ÚR, Izráel Istene: Júda királyának, aki hozzám küldött titeket, hogy megkérdezzetek, mondjátok meg, hogy a fáraó hadserege, amely segítségetekre jött, visszatér országába, Egyiptomba.
Jer. 37.8
A káldeusok pedig újból ostrom alá veszik ezt a várost, elfoglalják és fölperzselik.
Jer. 37.9
Ezt mondja az ÚR: Ne áltassátok magatokat azzal, hogy majd elvonulnak innen a káldeusok, mert nem fognak elvonulni!
Jer. 37.10
Ha megvernétek is az ellenetek harcoló káldeusok egész hadseregét, úgyhogy csak sebesültek maradnának belőle, még ezek is fölkelnének sátrukból, és fölperzselnék ezt a várost.
Jer. 37.11
Amikor elvonult a káldeusok hadserege Jeruzsálem alól a fáraó hadserege miatt,
Jer. 37.12
Jeremiás el akart menni Jeruzsálemből Benjámin földjére, hogy átvegye birtokát rokonai körében.
Jer. 37.13
De a Benjámin-kapunál elfogta Jeremiás prófétát az őrség parancsnoka, név szerint Jirijjá, Selemjá fia, Hananjá unokája, és azt mondta: Te a káldeusokhoz akarsz átszökni.
Jer. 37.14
Jeremiás azonban azt felelte: Hazugság! Nem akarok a káldeusokhoz átszökni! De Jirijjá nem hallgatott rá, hanem letartóztatta Jeremiást, és a vezetők elé vitte.
Jer. 37.15
A vezetők felháborodtak, megverték Jeremiást, és börtönbe vetették Jónátán kancellár házában, mert azt használták fogháznak.
Jer. 37.16
Így került Jeremiás a tömlöcbe, egy föld alatti üregbe. Ott kellett maradnia Jeremiásnak sokáig.
Jer. 37.17
Cidkijjá király azonban érte küldött, kihozatta, és a palotájában titokban megkérdezte tőle a király: Van-e mondanivalója az ÚRnak? Jeremiás ezt felelte: Van! - és hozzátette: A babilóniai király kezébe kerülsz!
Jer. 37.18
Majd ezt kérdezte Jeremiás Cidkijjá királytól: Mit vétettem ellened, udvari embereid és a nép ellen, hogy fogházba vetettetek engem?
Jer. 37.19
Hol vannak prófétáitok, akik azt prófétálták nektek, hogy nem jön el Babilónia királya ellenetek és az ország ellen?!
Jer. 37.20
Most azért, uram király, hallgass meg, és jusson eléd könyörgésem: Ne vitess vissza Jónátán kancellár házába, ne kelljen ott meghalnom!
Jer. 37.21
Cidkijjá király ezért azt parancsolta, hogy a börtön udvarán legyen felügyelet alatt Jeremiás, és adjanak neki naponként egy kenyeret a pékek utcájából, amíg csak el nem fogy a kenyér a városban. Így maradhatott Jeremiás a börtön udvarában.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages