Jer. 21

Teljes szövegű keresés

Jer. 21
Jer. 21.1
Ezt az igét mondta az ÚR Jeremiásnak, amikor Cidkijjá király elküldte hozzá Pashúrt, Malkijjá fiát és Cefanjá papot, Maaszéjá fiát, ezzel az üzenettel:
Jer. 21.2
Kérdezd meg ügyünkben az URat, mert Nebukadneccar, Babilónia királya háborút indított ellenünk! Vajon tesz-e velünk csodát az ÚR úgy, mint máskor, és elvonul-e ez tőlünk?
Jer. 21.3
Jeremiás így felelt nekik: Mondjátok meg Cidkijjának,
Jer. 21.4
hogy ezt mondta az ÚR, Izráel Istene: Én visszafordítok minden fegyvert a kezetekben, amivel a babilóniai király és a káldeusok ellen harcoltok, akik ostromolnak benneteket a várfalon kívül, és behozom őket a város közepébe.
Jer. 21.5
Mert én magam harcolok ellenetek kinyújtott kézzel és erős karral, lángoló haraggal és nagy felháborodással.
Jer. 21.6
Megverem e város lakóit, embert és állatot egyaránt: nagy dögvészben halnak meg.
Jer. 21.7
Azután pedig - így szól az ÚR - Cidkijját, Júda királyát, szolgáit és a népet, akik megmaradnak e városban a dögvész, a fegyver és az éhínség után, kezébe adom Nebukadneccar babilóniai királynak és ellenségeiknek, akik az életükre törnek. Kardélre hányja őket, nem szánja, nem kíméli, és nem irgalmaz nekik.
Jer. 21.8
Ennek a népnek pedig mondd meg: Így szól az ÚR: Én most elétek adom az élet útját és a halál útját.
Jer. 21.9
Aki itt marad a városban, az meghal fegyver, éhség és dögvész miatt. De aki kimegy, és a benneteket ostromló káldeusokhoz pártol, az életben marad, és ajándékul kapja életét.
Jer. 21.10
Mert e város ellen fordulok, kárára és nem javára - így szól az ÚR. Babilónia királyának a kezébe kerül, és fölperzseli.
Jer. 21.11
Júda királyi házának pedig mondd meg: Halljátok az ÚR igéjét,
Jer. 21.12
Dávid háza! Így szól az ÚR: Törvényesen ítéljetek reggelenként, mentsétek meg a kizsákmányoltat elnyomójától - különben kitör haragom, mint a tűz, és égni fog olthatatlanul gonosz tetteik miatt!
Jer. 21.13
Én rátok támadok, akik a völgyben és a fennsík szikláján laktok - így szól az ÚR -, akik ezt gondoljátok: ki törhetne ránk, ki hatolhat be erődeinkbe?
Jer. 21.14
Ezért megbüntetlek titeket, ahogyan megérdemlitek - így szól az ÚR: Tüzet gyújtok erdőtökben, amely mindenestül megemészti azt!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages