2Krón. 15

Teljes szövegű keresés

2Krón. 15
2Krón. 15.1
Azután Isten lelke szállt Azarjáhúra, Ódéd fiára,
2Krón. 15.2
kiment Ászá elé, és ezt mondta neki: Hallgassatok rám, Ászá és egész Júda, meg Benjámin! Az ÚR veletek lesz, ha ti is ővele lesztek. Ha keresitek őt, megtaláljátok, de ha elhagyjátok, ő is elhagy benneteket.
2Krón. 15.3
Hosszú ideig élt Izráel az igaz Isten nélkül, tanító pap nélkül és törvény nélkül.
2Krón. 15.4
De ha nyomorúságában megtért az ÚRhoz, Izráel Istenéhez, és kereste őt, meg is találta.
2Krón. 15.5
Azokban az időkben nem volt biztonságban sem az eltávozó, sem a hazatérő, mert sok gyötrelem szakadt mindazokra, akik ezekben a tartományokban laktak.
2Krón. 15.6
Egyik nép a másik népet, egyik város a másik várost zúzta szét, mert Isten gyötörte őket mindenféle nyomorúsággal.
2Krón. 15.7
Ti azonban legyetek erősek, ne lankadjatok el, mert tetteiteknek meglesz a jutalma!
2Krón. 15.8
Amikor Ászá meghallotta ezt a beszédet, Ódéd próféta prófétálását, összeszedte az erejét, és eltávolította az utálatos bálványokat Júda és Benjámin egész földjéről, meg azokból a városokból, amelyeket elfoglalt Efraim hegyvidékén. Ezután megújította az ÚR oltárát, amely az ÚR csarnoka előtt volt.
2Krón. 15.9
Majd összegyűjtötte egész Júdát, Benjámint és azokat, akik Efraim, Manassé és Simeon törzséből jövevényként náluk laktak. Mert sokan átpártoltak hozzá Izráelből, amikor látták, hogy vele van Istene, az ÚR.
2Krón. 15.10
Összegyűltek tehát Jeruzsálemben, Ászá uralkodása tizenötödik évében, a harmadik hónapban,
2Krón. 15.11
és áldoztak az ÚRnak azon a napon az odavitt zsákmányból hétszáz marhát és hétezer juhot.
2Krón. 15.12
Majd szövetségre léptek, hogy őseik Istenét, az URat keresik teljes szívvel és teljes lélekkel;
2Krón. 15.13
de meg kell halnia mindenkinek, aki nem keresi Izráel Istenét, az URat, kicsinek és nagynak, férfinak és nőnek egyaránt.
2Krón. 15.14
És megesküdtek az ÚRra fennhangon ujjongva, trombita- és kürtszó mellett.
2Krón. 15.15
Örvendezett egész Júda az eskünek, mert teljes szívvel tettek esküt, és egy akarattal keresték Istent, és meg is találták. Az ÚR pedig nyugalmat adott nekik mindenfelől.
2Krón. 15.16
Ászá király még anyját, Maakát is eltávolította anyakirálynői méltóságából, mivel egy undok bálványt csináltatott Asérá tiszteletére. Ászá azonban kivágatta ezt az undok bálványt, darabokra törte, és a Kidrón-pataknál elégette.
2Krón. 15.17
Izráelben nem szűntek meg az áldozóhalmok, de Ászának tiszta volt a szíve egész életében.
2Krón. 15.18
Bevitte az Isten házába apja szent adományait, meg a maga szent adományait: ezüstöt, aranyat és egyéb tárgyakat.
2Krón. 15.19
Nem volt háború Ászá uralkodásának harmincötödik évéig.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages