2Móz. 38

Teljes szövegű keresés

2Móz. 38
2Móz. 38.1
Azután elkészítette az égőáldozati oltárt akácfából négyzet alakúra, öt könyök hosszúra és öt könyök szélesre, és három könyök volt a magassága.
2Móz. 38.2
Készített szarvakat a négy sarkára, vele egy darabból voltak a szarvak, és bevonta rézzel.
2Móz. 38.3
Azután elkészítette az oltár egész fölszerelését: a fazekakat, a lapátokat, hintőedényeket, villákat és szenesserpenyőket. Az egész fölszerelést rézből készítette el.
2Móz. 38.4
Készített az oltárhoz hálószerű rézrácsozatot a perem alá, amely a közepéig ért le.
2Móz. 38.5
Öntött négy karikát a rézrácsozat négy végére rúdtartókul.
2Móz. 38.6
Elkészítette a rudakat akácfából, és bevonta rézzel.
2Móz. 38.7
Bedugta a rudakat az oltár oldalain levő karikákba, hogy hordozható legyen. Deszkákból készítette azt, belül üresre.
2Móz. 38.8
Elkészítette a rézmedencét is, amelynek az állványa is rézből volt, azoknak az asszonyoknak a fémtükreiből, akik a kijelentés sátrának bejáratánál szolgáltak.
2Móz. 38.9
Elkészítette az udvart is a déli oldalon, dél felé. Az udvar szőnyegfalai száz könyöknyi sodrott lenfonálból készültek.
2Móz. 38.10
Húsz oszlopa és húsz réztalpa volt, de az oszlopok kampói és összekötői ezüstből voltak.
2Móz. 38.11
Az északi oldal is száz könyöknyi volt, húsz oszloppal és húsz réztalppal. Az oszlopok kampói és összekötői ezüstből voltak.
2Móz. 38.12
A nyugati oldalon ötven könyöknyi szőnyegfal volt tíz oszloppal és tíz talppal. Az oszlopok kampói és összekötői ezüstből voltak.
2Móz. 38.13
A keleti oldal ötven könyök volt.
2Móz. 38.14
Tizenöt könyök szőnyegfal volt az egyik oldalon, és annak három oszlopa és három talpa volt.
2Móz. 38.15
A másik oldalon, az udvar kapujától jobbra is, balra is tizenöt könyöknyi szőnyegfal volt. Ennek is három oszlopa és három talpa volt.
2Móz. 38.16
Az udvar minden szőnyegfala körös-körül sodrott lenfonálból készült.
2Móz. 38.17
Az oszlopok talpai rézből, az oszlopok kampói és összekötői pedig ezüstből voltak. Az oszlopfőket is ezüsttel borították be. Az udvar összes oszlopát ezüsthuzal kötötte össze.
2Móz. 38.18
Az udvar kapujának a függönye művészi módon volt kihímezve kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból. A hossza húsz könyök, a magassága, vagyis a szélessége öt könyök volt az udvar szőnyegfalainak megfelelően.
2Móz. 38.19
Négy oszlopuk és négy réztalpuk volt. Ezüstből voltak a kampóik; az oszlopfők és összekötők is ezüstből voltak.
2Móz. 38.20
A hajlék és az udvar összes cöveke körös-körül rézből volt.
2Móz. 38.21
Így vették számba a hajlékhoz, a bizonyság hajlékához felhasznált dolgokat, amelyeket Mózes parancsára számba kellett venni. A léviták feladata volt ez, Ítámárnak, Áron főpap fiának vezetésével.
2Móz. 38.22
Becalél, Húr fiának, Úrínak a fia Júda törzséből, elkészítette mindazt, amit Mózesnek parancsolt meg az ÚR.
2Móz. 38.23
Vele együtt dolgozott a Dán törzséből való Oholíáb, Ahíszámák fia, aki mesteri tervező és művész volt a kék és piros bíbor, a karmazsin és lenfonál feldolgozásában.
2Móz. 38.24
A munkálatokhoz, a szentély egész munkálatához felhasznált összes arany ajándékul hozott arany volt: huszonkilenc talentum és hétszázharminc sekel, a szent sekel szerint.
2Móz. 38.25
Az ezüst pedig, amelyet a közösség számba vett tagjai adtak: száz talentum és ezerhétszázhetvenöt sekel volt, a szent sekel szerint.
2Móz. 38.26
Fejenként egy beka vagyis fél sekel, a szent sekel szerint, mind a hatszázháromezer-ötszázötven személytől, akik átestek a számba vételen húszévestől fölfelé.
2Móz. 38.27
A száz talentum ezüstből megöntötték a szentély és a kárpit talpait, száz talpat száz talentumból, vagyis egy talentumból egy talpat.
2Móz. 38.28
Az ezerhétszázhetvenöt sekelből készítették el az oszlopok kampóit, beborították az oszlopfőket, és összekötötték azokat.
2Móz. 38.29
Az ajándékul hozott réz hetven talentum és kétezer-négyszáz sekel volt.
2Móz. 38.30
Ebből készítették a kijelentés sátra bejáratának talpait, a rézoltárt a hozzá való rézrácsozattal, és az oltár egész fölszerelését,
2Móz. 38.31
meg az udvar talpait körös-körül, az udvar kapujának talpait, a hajlék összes cövekét és az udvar összes cövekét körös-körül.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages