1Móz. 37

Teljes szövegű keresés

1Móz. 37
1Móz. 37.1
Jákób is azon a földön lakott, ahol apja jövevény volt: Kánaán földjén.
1Móz. 37.2
Ez Jákób nemzetségének a története: Amikor József tizenhét éves lett, testvéreivel együtt a nyájat legeltette, és ő volt a bojtár Bilhának és Zilpának, apja feleségeinek a fiai mellett. József rossz híreket hordott róluk az apjuknak.
1Móz. 37.3
De Izráel Józsefet minden fiánál jobban szerette, mert öregkorában született fia volt, s ezért tarka ruhát csináltatott neki.
1Móz. 37.4
Amikor testvérei látták, hogy apjuk jobban szereti őt minden testvérénél, úgy meggyűlölték, hogy egy jó szót sem tudtak hozzá szólni.
1Móz. 37.5
Egyszer József álmot álmodott, elmondta testvéreinek, és emiatt még jobban meggyűlölték.
1Móz. 37.6
Ezt mondta nekik: Hallgassátok csak meg azt az álmot, amelyet álmodtam!
1Móz. 37.7
Éppen kévéket kötöttünk a mezőn. Az én kévém fölkelt, és állva is maradt, a ti kévéitek pedig körülállták, és leborultak az én kévém előtt.
1Móz. 37.8
Testvérei azt mondták neki: Talán király akarsz lenni fölöttünk? Vagy uralkodni akarsz rajtunk? És még jobban meggyűlölték az álmaiért és beszédéért.
1Móz. 37.9
Egy másik álmot is álmodott, és azt is elbeszélte testvéreinek. Ezt mondta: Már megint álmodtam valamit. Egyszer csak leborult előttem a nap, a hold és tizenegy csillag.
1Móz. 37.10
Amikor ezt apjának és testvéreinek elbeszélte, az apja megdorgálta, és ezt mondta neki: Micsoda álmot álmodtál? Talán bizony járuljunk eléd, anyáddal és testvéreiddel együtt, hogy földre boruljunk előtted?!
1Móz. 37.11
Ezért féltékenykedni kezdtek rá a testvérei. Apja pedig megjegyezte ezt a dolgot.
1Móz. 37.12
Egyszer a testvérek elmentek Sikembe apjuk nyáját legeltetni.
1Móz. 37.13
Izráel ezt mondta Józsefnek: Testvéreid Sikemben legeltetnek. Gyere csak, elküldelek hozzájuk! József azt mondta neki: Kész vagyok rá.
1Móz. 37.14
Apja azt mondta neki: Menj és nézd meg, hogy jól vannak-e testvéreid és a nyáj. Azután számolj be nekem! Elküldte tehát Hebrón völgyéből, és ő elment Sikembe.
1Móz. 37.15
Amikor a mezőn bolyongott, találkozott egy emberrel, aki megkérdezte tőle: Mit keresel?
1Móz. 37.16
József azt felelte: Testvéreimet keresem. Mondd meg nekem, hol legeltetnek?
1Móz. 37.17
Az az ember így felelt: Elmentek innen, és hallottam is, amikor ezt mondták: Menjünk Dótánba! Elment tehát József a testvérei után, és megtalálta őket Dótánban.
1Móz. 37.18
Amikor távolról meglátták, még mielőtt a közelükbe ért, összebeszéltek, hogy megölik.
1Móz. 37.19
Ezt mondták egymásnak: Nézzétek, ott jön az álomlátó!
1Móz. 37.20
Gyertek, öljük meg, dobjuk bele egy kútba, és mondjuk azt, hogy vadállat ette meg. Majd meglátjuk, mi lesz az álmaiból!
1Móz. 37.21
Amikor ezt Rúben meghallotta, meg akarta menteni a kezükből, és ezt mondta: Ne üssük agyon!
1Móz. 37.22
Majd ezt mondta nekik Rúben: Ne ontsatok vért! Dobjátok bele ebbe a kútba itt a pusztában, de kezet ne emeljetek rá! Így akarta megmenteni a kezükből és visszajuttatni apjához.
1Móz. 37.23
Amikor odaért József a testvéreihez, lehúzták róla a ruháját, a tarka ruhát.
1Móz. 37.24
Azután fogták, és beledobták a kútba. A kút üres volt, nem volt benne víz.
1Móz. 37.25
Ezután leültek enni. Föltekintve, látták, hogy éppen egy izmáeli karaván közeledik Gileád felől. Tevéik gyógyfűvel, balzsammal és mirhával voltak megrakva, amit Egyiptomba szállítottak.
1Móz. 37.26
Ekkor azt mondta Júda a testvéreinek: Mi haszna, ha megöljük testvérünket, és elföldeljük a vérét?
1Móz. 37.27
Gyertek, adjuk el az izmáelieknek, ne emeljünk rá kezet, hiszen a mi testünk és vérünk ő! A testvérei pedig hallgattak rá.
1Móz. 37.28
Közben azonban midjáni kereskedők mentek arra, fölhúzták Józsefet a kútból, és eladták Józsefet az izmáelieknek húsz ezüstért. Azok pedig elvitték Józsefet Egyiptomba.
1Móz. 37.29
Amikor Rúben visszatért a kúthoz, József már nem volt a kútban. Akkor megszaggatta a ruháját,
1Móz. 37.30
visszatért testvéreihez, és azt mondta: Nincs meg a gyerek! Jaj nekem! Hova legyek?
1Móz. 37.31
Akkor fogták József ruháját, levágtak egy kecskebakot, és belemártották a ruhát a vérébe.
1Móz. 37.32
Azután elküldték a tarka ruhát, elvitették apjukhoz, ezzel az üzenettel: Ezt találtuk. Nézd meg jól: a fiad ruhája ez, vagy sem?
1Móz. 37.33
Ő felismerte, és azt mondta: Az én fiam ruhája ez! Vadállat ette meg, biztosan széttépte Józsefet!
1Móz. 37.34
És megszaggatta Jákób a felsőruháját, zsákruhát tekert a derekára, és sokáig gyászolta a fiát.
1Móz. 37.35
Fiai és leányai mind vigasztalni igyekeztek, de nem akart vigasztalódni, hanem ezt mondta: Gyászolva megyek el fiamhoz a halottak hazájába. Így siratgatta őt az apja.
1Móz. 37.36
A midjániak pedig eladták Józsefet Egyiptomban Potifárnak, a fáraó főemberének, a testőrök parancsnokának.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages