1Móz. 34

Teljes szövegű keresés

1Móz. 34
1Móz. 34.1
Egyszer Dina, Lea leánya, akit Jákóbnak szült, kiment, hogy szétnézzen annak a vidéknek a leányai között.
1Móz. 34.2
Meglátta őt Sikem, a hivvi Hamórnak, az ország fejedelmének a fia. Megfogta, vele hált, és erőszakot követett el rajta.
1Móz. 34.3
De lelkéből ragaszkodott Dinához, Jákób leányához, mert megszerette a leányt, és szívhez szólóan beszélt a leánnyal.
1Móz. 34.4
Majd ezt mondta Sikem az apjának, Hamórnak: Szerezd meg nekem feleségül ezt a leányt!
1Móz. 34.5
Jákób meghallotta ugyan, hogy megbecstelenítették a leányát, Dinát, de mert fiai a mezőn voltak a jószággal, hallgatott Jákób, amíg megjöttek.
1Móz. 34.6
És kiment Hamór, Sikem apja Jákóbhoz, hogy beszéljen vele.
1Móz. 34.7
Jákób fiai is hazajöttek a mezőről, amikor ezt meghallották. Felháborodtak ezek a férfiak, és nagy haragra lobbantak, mivel gyalázatot követett el Sikem Izráelen, amikor Jákób leányával hált, mert nem szabad így cselekedni.
1Móz. 34.8
Hamór így beszélt velük: A fiam, Sikem, lelkéből ragaszkodik a leányotokhoz, adjátok hozzá feleségül!
1Móz. 34.9
Házasodjatok velünk össze: adjátok hozzánk leányaitokat, és vegyétek el a mi leányainkat!
1Móz. 34.10
Lakjatok közöttünk. Itt az ország előttetek, lakjatok, járjatok benne szabadon, és telepedjetek le.
1Móz. 34.11
Sikem pedig ezt mondta a leány apjának és bátyjainak: Ha elnyerem jóindulatotokat, megadom, amit csak kívántok tőlem.
1Móz. 34.12
Kérjetek tőlem bármekkora mátkapénzt és ajándékot, megadom, amennyit kívántok, csak adjátok hozzám feleségül a leányt!
1Móz. 34.13
De Jákób fiai álnok módon válaszoltak Sikemnek és apjának, Hamórnak. Azért beszéltek így, mert megbecstelenítette Dinát, a húgukat.
1Móz. 34.14
Ezt mondták nekik: Nem tehetjük meg azt, hogy húgunkat körülmetéletlen emberhez adjuk, mert az gyalázat volna ránk.
1Móz. 34.15
Csak akkor egyezünk bele, ha olyanok lesztek, mint mi, ha minden férfi körülmetélkedik nálatok.
1Móz. 34.16
Akkor hozzátok adjuk leányainkat, a ti leányaitokat pedig elvesszük, köztetek lakunk, és egy néppé leszünk.
1Móz. 34.17
De ha nem hallgattok ránk, és nem metélkedtek körül, akkor fogjuk leányunkat, és elmegyünk.
1Móz. 34.18
Tetszett a beszédük Hamórnak és Sikemnek, Hamór fiának.
1Móz. 34.19
Nem is halogatta az ifjú a dolgot, mert kedvelte Jákób leányát, és apja háza népe őt mindennél többre becsülte.
1Móz. 34.20
Visszament tehát Hamór és fia, Sikem, városuk kapujába, és így szóltak városuk férfiaihoz:
1Móz. 34.21
Ezek az emberek békében akarnak élni velünk. Hadd lakjanak az országban, és járjanak benne szabadon, hiszen ez az ország elég tágas mindenfelé. Leányaikat feleségül vesszük, a mi leányainkat pedig hozzájuk adjuk.
1Móz. 34.22
De csak akkor egyeznek bele ezek a férfiak, hogy köztünk lakjanak, és velük egy néppé legyünk, ha minden férfi körülmetélkedik nálunk, ahogyan ők is körül vannak metélve.
1Móz. 34.23
Jószáguk, vagyonuk és minden állatuk a mienk lesz azután, csak egyezzünk bele, hogy köztünk lakjanak!
1Móz. 34.24
És hallgatott Hamórra meg a fiára, Sikemre mindenki, aki odajött a város kapujába, és körülmetélkedett minden férfi, aki odajött a város kapujába.
1Móz. 34.25
A harmadik napon azonban, amikor ezek a sebláz miatt szenvedtek, fegyvert ragadott Jákób két fia, Simeon és Lévi, Dina bátyjai, rátörtek a gyanútlan városra, és meggyilkoltak minden férfit.
1Móz. 34.26
Hamórt is, meg a fiát, Sikemet is kardélre hányták, Dinát pedig kihozták Sikem házából, és elmentek.
1Móz. 34.27
Így törtek rá Jákób fiai a sebesültekre, a várost pedig kifosztották, mert megbecstelenítették a húgukat.
1Móz. 34.28
Juhaikat, marháikat, szamaraikat, s ami csak a városban és a mezőn volt, elvitték.
1Móz. 34.29
Minden vagyonukat, valamint gyermekeiket és asszonyaikat is mind foglyul ejtették; és a házakat teljesen kifosztották.
1Móz. 34.30
De Jákób ezt mondta Simeonnak és Lévinek: Bajba kevertetek, gyűlöltté tettetek engem ennek az országnak a lakói előtt, a kánaániak és perizziek előtt. Én csak kevesedmagammal vagyok, és ha összefognak ellenem, levágnak, és elpusztulok házam népével együtt.
1Móz. 34.31
De ők azt mondták: Hát szabad úgy bánni a mi húgunkkal, mint valami paráznával?!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages