1Tim. 4

Teljes szövegű keresés

1Tim. 4
1Tim. 4.1
A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak;
1Tim. 4.2
és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben.
1Tim. 4.3
Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői.
1Tim. 4.4
Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele,
1Tim. 4.5
mert megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által.
1Tim. 4.6
Ha ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen a hit és az igaz tanítás igéivel táplálkozol, amelynek követőjévé lettél.
* szolgája: Szó szerint: diakónusa
1Tim. 4.7
A szentségtörő és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el, inkább gyakorold magad a kegyességben,
* meséket: mítoszokat
1Tim. 4.8
mert a test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete.
1Tim. 4.9
Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó;
1Tim. 4.10
hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek.
1Tim. 4.11
Rendeld el ezeket, és tanítsd.
1Tim. 4.12
Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban.
1Tim. 4.13
Amíg megérkezem, legyen gondod az Írás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra.
1Tim. 4.14
Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével.
1Tim. 4.15
Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt.
1Tim. 4.16
Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages