Mt. 9

Teljes szövegű keresés

Mt. 9
Mt. 9.1
Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába.
Mt. 9.2
És íme, vittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: „Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid.”
Mt. 9.3
Ekkor néhány írástudó így szólt magában: „Ez Istent káromolja.”
Mt. 9.4
Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: „Miért gondoltok gonoszt szívetekben?
Mt. 9.5
Ugyan mi könnyebb, ezt mondani: Megbocsáttattak bűneid! - vagy ezt mondani: Kelj fel, és járj!?
Mt. 9.6
Hogy pedig megtudjátok, hogy van hatalma az Emberfiának megbocsátani a bűnöket a földön: Kelj fel - így szólt ekkor a bénához -, vedd az ágyadat, és menj haza!”
Mt. 9.7
Az pedig felkelt, és hazament.
Mt. 9.8
Amikor a sokaság ezt meglátta, félelem fogta el őket; és dicsőítették az Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.
Mt. 9.9
Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert ülni a vámnál, akit Máténak hívtak, és így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felkelt, és követte őt.
Mt. 9.10
És történt, amikor Jézus asztalhoz telepedett a házban, sok vámszedő és bűnös jött oda, és letelepedtek Jézussal és az ő tanítványaival együtt.
Mt. 9.11
Meglátták ezt a farizeusok, és szóltak tanítványainak: „Miért eszik a ti mesteretek vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?”
Mt. 9.12
Ő pedig, amikor ezt meghallotta, így szólt: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.
Mt. 9.13
Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.”
Mt. 9.14
Akkor odamentek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?”
Mt. 9.15
Jézus ezt mondta nekik: „Gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De jönnek olyan napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak.
Mt. 9.16
Senki sem tesz foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás kitép a ruhából, és még csúnyább szakadás támad.
Mt. 9.17
Új bort sem töltenek régi tömlőbe, mert a tömlő szétreped: a bor is kiömlik, a tömlő is elpusztul; hanem az új bort új tömlőbe töltik, és akkor mindkettő megmarad.”
Mt. 9.18
Miközben ezeket mondta nekik, íme, egy zsinagógai elöljáró ment hozzá, leborult előtte, és így szólt: „A leányom most halt meg, de jöjj, tedd rá a kezed, és élni fog.”
Mt. 9.19
Jézus felkelt, és követte őt tanítványaival együtt.
Mt. 9.20
És íme, egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról hozzáférkőzve megérintette ruhája szegélyét,
Mt. 9.21
mert ezt mondta magában: „Ha csak megérinthetem ruháját, meggyógyulok.”
Mt. 9.22
Amikor Jézus megfordult, és meglátta őt, így szólt: „Bízzál, leányom, hited megtartott téged.” És meggyógyult az asszony abban az órában.
* megtartott: Az eredeti szó másik jelentése: meggyógyított
Mt. 9.23
Amikor Jézus bement az elöljáró házába, és meglátta a fuvolásokat meg a zajongó sokaságot,
Mt. 9.24
így szólt: „Menjetek innen, mert a leányka nem halt meg, csak alszik.” Azok pedig kinevették őt.
Mt. 9.25
Amikor aztán kiküldték onnan a sokaságot, bement, megfogta a leányka kezét, mire az felébredt.
Mt. 9.26
És híre ment ennek az egész vidéken.
Mt. 9.27
Amikor Jézus továbbment onnan, csatlakozott hozzá két vak, és ezt kiáltotta: „Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!”
Mt. 9.28
Amikor pedig bement a házba, odamentek hozzá a vakok; Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?” Ezt felelték: „Igen, Uram!”
Mt. 9.29
Ekkor megérintette a szemüket, és ezt mondta: „Legyen a ti hitetek szerint!”
Mt. 9.30
Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig erélyesen rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, meg ne tudja senki!”
Mt. 9.31
De azok elmentek, és elvitték hírét az egész vidéken.
Mt. 9.32
Amikor ezek mentek kifelé, íme, odavittek hozzá egy megszállott némát.
Mt. 9.33
Miután kiűzte belőle az ördögöt, megszólalt a néma, a sokaság pedig elcsodálkozott, és ezt mondta: „Sohasem láttak még ilyet Izráelben!”
Mt. 9.34
A farizeusok viszont ezt mondották: „Az ördögök fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket.”
Mt. 9.35
Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget.
Mt. 9.36
Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül.
Mt. 9.37
Ekkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés:
Mt. 9.38
kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages