Mt. 12

Teljes szövegű keresés

Mt. 12
Mt. 12.1
Abban az időben Jézus gabonaföldeken ment át szombaton, tanítványai pedig megéheztek, és elkezdtek kalászokat tépdesni és enni.
Mt. 12.2
Amikor ezt meglátták a farizeusok, szóltak neki: „Íme, tanítványaid olyat tesznek, amit nem szabad tenni szombaton.”
Mt. 12.3
Ő pedig ezt válaszolta nekik: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor kíséretével együtt megéhezett?
Mt. 12.4
Bement az Isten házába, és a szent kenyereket ették meg, amelyeket nem lett volna szabad megennie sem neki, sem az ő kíséretének, hanem csak a papoknak.
Mt. 12.5
Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy szombaton a papok a templomban megszegik a szombatot, mégsem vétkeznek?
Mt. 12.6
De mondom nektek, hogy még a templomnál is nagyobb van itt.
Mt. 12.7
Ha pedig értenétek, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot, - nem ítéltétek volna el azokat, akik nem vétkeztek.
Mt. 12.8
Mert az Emberfia ura a szombatnak.”
Mt. 12.9
Onnan eltávozva bement a zsinagógába,
Mt. 12.10
ahol volt egy sorvadt kezű ember. Megkérdezték Jézustól: „Szabad-e szombaton gyógyítani?” - hogy vádat emeljenek ellene.
Mt. 12.11
Ő pedig ezt mondta nekik: „Ki az az ember közületek, akinek ha egy juha van, és az verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki?
Mt. 12.12
Az ember pedig mennyivel többet ér a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton!”
Mt. 12.13
Ekkor így szólt ahhoz az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze: ugyanolyan ép lett, mint a másik.
Mt. 12.14
A farizeusok pedig kimentek, és elhatározták, hogy végeznek vele.
Mt. 12.15
Amikor Jézus ezt megtudta, eltávozott onnan. Sokan követték; ő meggyógyította mindnyájukat,
Mt. 12.16
és meghagyta nekik: ne fedjék fel, kicsoda ő,
Mt. 12.17
hogy beteljesedjék, amit Ézsiás prófétált:
Mt. 12.18
„Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akit kedvel a lelkem! Lelkemet adom neki, és igaz ítéletet hirdet a népeknek.
Mt. 12.19
Nem szít viszályt, és nem kiáltoz, senki sem hallja hangját az utcákon.
Mt. 12.20
Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az igaz ítéletet.
Mt. 12.21
És az ő nevében reménykednek majd a népek.”
Mt. 12.22
Akkor odavittek hozzá egy vak és néma megszállottat, és ő meggyógyította, úgyhogy a néma beszélt és látott.
Mt. 12.23
Az egész sokaság elcsodálkozott ezen, és ezt mondta: „Csak nem ez a Dávid Fia?”
Mt. 12.24
A farizeusok azonban, amikor ezt meghallották, kijelentették: „Ez nem űzheti ki az ördögöket másként, csak Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a segítségével.”
Mt. 12.25
Ő pedig, ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: „Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával.
Mt. 12.26
Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, meghasonlott önmagával, és akkor hogyan maradhat fenn az országa?
Mt. 12.27
És ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki? Ezért ők lesznek a ti bíráitok!
Mt. 12.28
Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa.
Mt. 12.29
Vagy hogyan mehetne be valaki egy erős ember házába, és hogyan rabolhatná el annak javait, ha előbb meg nem kötözi azt az erős embert? Akkor azonban kirabolhatja a házát.
Mt. 12.30
Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol.”
Mt. 12.31
„Ezért mondom nektek: minden bűn és káromlás meg fog bocsáttatni az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg.
Mt. 12.32
Még ha valaki az Emberfia ellen szól, annak is megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben.”
Mt. 12.33
„Ha jó a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is. Mert gyümölcséről lehet megismerni a fát.
Mt. 12.34
Viperák fajzata! Hogyan szólhatnátok jót gonosz létetekre? Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.
Mt. 12.35
A jó ember jó kincséből hoz elő jót, a gonosz ember gonosz kincséből hoz elő gonoszt.
Mt. 12.36
De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján:
Mt. 12.37
mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged.”
Mt. 12.38
„Akkor újra megszólították néhányan az írástudók és a farizeusok közül: „Mester, jelt akarunk látni tőled.”
Mt. 12.39
Ő pedig így válaszolt nekik: „Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak a Jónás próféta jele.
Mt. 12.40
Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel.
Mt. 12.41
A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására; ámde itt nagyobb van Jónásnál!
Mt. 12.42
Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, mert ő eljött a föld végső határairól, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; ámde itt nagyobb van Salamonnál!”
Mt. 12.43
„Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong, nyugalmat keres, de nem talál.
Mt. 12.44
Akkor így szól: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. Amikor odaér, gazdátlanul, kiseperve és felékesítve találja az
Mt. 12.45
Akkor elmegy, vesz maga mellé másik hét magánál is gonoszabb lelket; bemennek, és ott laknak, és annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az előbbinél. Ez történik majd ezzel a gonosz nemzedékkel is.”
Mt. 12.46
Még beszélt a sokasághoz, amikor íme, anyja és testvérei megálltak odakint, mert beszélni akartak vele.
Mt. 12.47
Valaki szólt neki: „Íme, anyád és testvéreid odakint állnak, és beszélni akarnak veled.”
* A 47. vers a legrégibb kéziratokban nem található
Mt. 12.48
Ő azonban így felelt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?”
Mt. 12.49
Erre kinyújtotta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Íme, az én anyám és az én testvéreim!
Mt. 12.50
Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages