Filemonnak írt levél (Filem)

Teljes szövegű keresés

Filemonnak írt levél (Filem)
Appia bizonyára Filemon felesége, Archippusz pedig a fia volt. Ez utóbbit a Kol 4,17 is említi, mint egyházi elöljárót. Az egyházközség Filemon házában tartotta istentiszteleti összejöveteleit.
Az apostol már túl lehetett a 60. évén. A küzdelmes, fáradságos élet következtében öregebbnek is látszhatott.
Onezimusz nevének jelentése: hasznos. Amikor gazdájától megszökött, haszontalanná vált számára. De most visszakapja, mint ke-resztény testvért lelkileg is érték lesz számára, nem csupán munká-ja révén. Az apostol fiának nevezi, mivel ő térítette meg. Érdemes megfigyelni azt a közvetlen, gyengéd hangot, amellyel az apostola rabszolgáról beszél.
A kereszténység kezdettől fogva nem tett különbséget a szabad ember és a rabszolga között. Az apostol bizonyára pappá szentelte volna Onezimuszt, ha maga mellett tartja. A rabszolgák felszabadításának abból a testvéri szeretetből kellett következnie, amit az apostol itt hangoztat.
A vers értelme ez: Filemon örülhet annak, hogy Isten irgalmat gyakorolt vele, amikor elvezette a hitre. Örüljön most annak is, hogy egy szolgája megkapta ezt a kegyelmet. Örömében el kell felejtenie az esetleges anyagi kárt, annál is inkább, mert az apostol térítette meg őt, így új életével Pálnak adósa.
Epafrász a kolosszei egyház elöljárója volt. Önként maradt az apostol mellett, mintegy megosztotta vele fogságát, azért nevezi fogolytársának.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages