Kolosszeieknek írt levél (Kol)

Teljes szövegű keresés

Kolosszeieknek írt levél (Kol)
Epafrász az apostol egyik tanítványa, aki meglátogatta római fogságában.
A kegyelem gyarapodása növeli a hitbeli megismerést.
A szentek sorsa vagy öröksége a megváltás és az üdvösség ígérete. Mi a hit által részesedünk benne.
Krisztus elsősorban Fiúként képmása az Atyának, de emberi megjelenésében is az Atyát tükrözi.
Ő a teremtmények elsőszülötte, hiszen isteni természete szerint az Atya mindent általa és érte teremtett, s a világ kegyelmi rendeltetése az, hogy őt hordozza mint megtestesült Igét. Istenemberi méltósága miatt ura a szellemi teremtményeknek is, azok az általa hozott üdvrend szolgálatára vannak rendelve.
Elsőszülött a halottak közül, mivel elsőnek támadt fel. Ő öltötte magára elsőnek a mennyei dicsőséget.
Krisztusban két természet van, de csak egy személy, a Fiú személye. Tehát személy szerint valóságos Isten, így minden hatalommal és kegyelemmel rendelkezik. Emberi természete szerint ő a közvetítő, ő engesztelte ki az Atyát bűneinkért. Krisztus hatalmát és dicsőségét azért hangsúlyozza az apostol, mert egyes tévtanítók kezdték túlozni az angyalok szerepét és méltóságát.
Krisztus akarta, hogy az Egyház tagjai folytassák engesztelő tevékenységét a világ végéig. A mi áldozatunknak is van érdemszerző ereje. Egymás számára is kieszközölhetjük a kegyelmet.
Az örvendetes titok az, hogy a pogányok éppúgy részesednek a Krisztus által hozott üdvösségben, mint a választott népből való keresztények. Aki tagja a misztikus testnek, azt a Fő szentsége és ereje élteti.
A világ elemei az ószövetségi szertartás látható mozzanatai és a pogány vallásokban szereplő kozmikus elemek. Az égitestekben és a természeti erőkben szellemi lényeket, démonokat véltek, s tiszteletükre különféle szertartásokat végeztek.
Krisztus embersége személyes egységben van az istenséggel, tehát emberi alakjában is isteni személy, ura az egész anyagi és szellemi teremtésnek.
A kereszténységben nem a testi jel a fontos, hanem a bűnös hajlamok féken tartása.
A hívő a keresztségben misztikus módon magáévá teszi Krisztus halálát és feltámadását.
A keresztény embernek nem kell babonás félelemmel rettegnie a bukott angyaloktól sem, hiszen Krisztus megváltói tevékeny-sége megtörte hatalmukat, minket pedig felvértezett kegyelmi erő-vel. Az adóslevél megsemmisítése mutatja a bűnök teljes eltörlését.
Krisztus a vallást egészen szellemivé tette. A tiszta és tisztátalan ételek megkülönböztetése, a határnapok megszentelése ésa babonás félelem nem egyeztethető össze Isten gyermekeinek szabadságával. Az apostol nem az angyalok helyes tiszteletét kifogásolja, hanem azt a túlzást, hogy több szerepet akartak nekik juttatni az üdvösség rendjében, mint Krisztusnak.
A gnosztikus szektáktól valóban maradtak ránk ilyen megváltást és üdvösséget hirdető receptek.
Az elrejtett kegyelmi élet már itt van, de dicsőséges megnyilvánulása csak a feltámadáskor következik be.
A kegyelem megadja a természetfölötti méltóságot, de cselekedeteinket nekünk kell hozzá szabnunk. A rosszat le kell küzdenünk, és a jóra tudatosan kell törekednünk.
Az új ember Isten gyermeke, Krisztus képe, a természetes különbségek feloldódnak ebben a természetfölötti egyenlőségben, sőt Krisztus misztikus testében egyek vagyunk.
Minden keresztény arra hivatott, hogy Krisztus mellett tanúságot tegyen, ezért ismernie kell a kinyilatkoztatott tanítást.
A szolgáknak ugyanazt a lelki vigasztalást és bátorítást adja, mint az Ef 6, 5-8-ban, s hasonlóképpen inti gazdáikat is.
Krisztus titka, mint följebb az 1,26-ban. Az a tétel, hogy az emberek mind meghívást nyertek az üdvösségre.
Sóval ízes: legyen tartalmas és legyen vonzó.
Onizemusz a Filemonnak írt levélben szereplő rabszolga.
Arisztarchuszról több ízben történik említés: ApCsel 19,29 27,2.
A laodiceai levélen talán a mostani Efezusi levelet kell értenünk, ami csak később kapta az „efezusi” címzést. De az is lehet, hogy más levél volt, amely nem maradt ránk.
Archippusz valószínűleg Filemon fia, és Epafrász távollétében a kolosszei egyház elöljárója.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages