Apostolok Cselekedetei (ApCsel)

Teljes szövegű keresés

Apostolok Cselekedetei (ApCsel)
Lukács első könyve az evangélium, Jézus csodáit, szenvedését és tanítását tartalmazza, ennek folytatása ez a második könyv: Az apostolok cselekedetei. Jézus negyven napon át megjelent, hogy meggyőzze tanítványait a föltámadás valóságáról, mert erről kell nekik majd tanúságot tenni. Ezt a könyvet ugyanannak a Teofilnak ajánlja, akinek első könyvét ajánlotta.
Jézus együtt evett vagy együtt volt az apostolokkal, amikor parancsot adott nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, amíg a Szentlélek el nem jön. Keresztelő János és a Szentlélek keresztsége közti különbségre maga János mutatott rá (Lk 3,16). Az apostolok még most sem voltak teljesen tisztában Jézussal, még mindig azt hitték, hogy Izrael földi országának felállításáról van szó. Az apostolok feladata, hogy Jézus tanúi legyenek. Jézus tanúinak lenni azt jelentette, hogy hirdették az evangéliumot és ebben elsősorban Jézus feltámadását. Ezért kellett az első tanúknak olyanoknak lenniük, akik Krisztus közvetlen közelében voltak, és saját szemükkel látták a feltámadása után. Ezen a tanúságon nyugszik a mi hitünk is. A mennybemenő Jézust felhő fedi el, a felhő az isteni hatalom jelképe, azért Jézus második eljövetelénél is szerepel. Szombatnapi járás mintegy 1 km-nek felel meg, ilyen messze volt szabad gyalogolniok a zsidóknak ezen a napon. Az apostolok az emeleti teremben gyűltek egybe. A hagyomány szerint ez Márk evangélista anyjának, Máriának a házában volt, a város Ny-i részében. Az apostoli névsort Lukács itt is hozza. Az apostolok élén mindig Péter áll, ami kiválasztottságára mutat, hogy ő az egyház feje. Simont eredetiben zélótának, buzgónak mondja, ennek van politikai értelme is, amennyiben a zélóta párt szélsőséges nacionalista párt volt, s ehhez a párthoz tartozott meghívása előtt. Az apostolok a Szentlélek eljövetelére imádsággal készültek ebben részt vettek az asszonyok és Jézus rokonai is, ezt jelenti a testvér szó.
Péter, mint az apostoli testület vezetője nyitja meg azt a gyűlést, melyen Júdás helyét betöltik. Ebből tudjuk meg, hogy Júdás a pénzen telket szerzett, illetőleg az ő pénzén vették meg a telket, mert ő a pénzt, amikor látta Jézus sorsát, odadobta a papoknak, s azok vettek rajta telket idegenek temetkezési helyéül (Mt 27,3-10). Júdás lezuhant, valószínűleg leszakadt a fáról, amelyre felakasztotta magát. Péter az első zsoltáridézetet 69,26-ból, a másodikat 109,8-ból veszi és mindkettő Dávid ellenségeire vonatkozik. Júdás eltávozott az őt megillető helyre, körülírása annak, hogy öngyilkos lett. Mátyásra esett a sors nevének jelentése „Isten ajándéka” különben működéséről semmi biztosat nem tudunk. Euzébius szerint Jézus hetven tanítványa közé tartozott, ami a 21. vers adatán alapszik. Előbb Júdeában, majd Etiópában működött és vértanúhalált szenvedett. Ereklyéit Ilona császárnő Rómába küldte, onnét Trierbe jutottak még a IV. sz. elején. Sírja fölött épült a bencések középkorban híres búcsújáró temploma.
Pünkösd ünnepe húsvét után az ötvenedik nap, görög neve ezt fejezi ki. Eredetileg hálaadási ünnep az aratásért, amihez később hozzájárult a sínai törvényhozás megünneplése. Ha Krisztus 30. április 7-én halt meg, abban az esetben május 28-ra esett az első pünkösd, az egyház születésnapja. A Szentlélek eljövetelét először a szélvész zúgása jelezte, mely az egész városban hallható volt a szél a Szentlélek jelképe (Jn 3,8). A másik látható jel a tüzes nyelvek az apostolok feje fölött a tűz az isteni hatalom és jelenlét jelképe. Nyelveken beszéltek, a Szentlélek ösztönzi az apostolokat a beszédre, és ennek a beszédnek eksztatikus formája van, ezért mondták a kívülállók: Teleitták magukat édes borral. Azonban Isten Lelke azt is eszközli, hogy megértsék beszédüket. A nyelveken való beszédről szent Pál ír az 1 Korintusi levél 14. fejezetében, és csak az a különbség a két leírásban, hogy ott külön magyarázóról is szó van. A zarándokok, akik pünkösdre Jeruzsálembe jöttek, igen sok helyről valók, mert a római birodalomban mindenütt találkozunk zsidó szórványokkal. Ugyanekkor jöttek olyanok is Jeruzsálembe, akik nem fogadták el teljesen a zsidó vallást, ezek voltak a prozeliták. Magában Rómában is voltak zsidók, akiket Pompeius Kr. e. 63-ban hurcolt oda, de azóta felszabadultak, és tartották az összeköttetést Jeruzsálemmel.
Péter szól először a néphez, ebben is kifejezésre jut, hogy ő a vezetője az apostoloknak. Az apostolokra is hatással van a Szentlélek: tudják magyarázni az Írásokat, amikor jövendölések beteljesedését állapítják meg. Péter Joel jövendöléseinek (3,1-5) beteljesedését állapítja meg, és aztán áttér a názáreti Jézusra, csodáira hivatkozik, amelyeknek a jelenlévők közül sokan tanúi voltak. A csodákkal igazolta Isten Jézus messiás voltát, leginkább azonban feltámadásával. Így világosan kimutatta, hogy ki a megígért Messiás. A feltámadás bizonyítására Dávid zsoltáraihoz fordult (15,8-11 110,1), amelyből kimutatja, hogy Dávid nem magáról mondja: nem éri rothadás és Isten jobbjára ült, mert Dávid meghalt, sírja mindenki előtt ismeretes. Csak a Messiásról lehet szó, aki pedig nem más, mint a keresztre feszített Krisztus.
Péter a bűnbánatot és a keresztséget ajánlja. A bűnbánat eredeti értelemben annyit jelent, mint az életmódot megváltoztatni, a keresztényeknél ez kapcsolatos a keresztséggel. Valakinek a nevére (magyarban: nevében) megkeresztelkedni annyit jelent, mint valakihez csatlakozni, mert a név magát a személyt jelenti a zsidóknál.
A keresztények közössége mint vallásos társaság jelenik meg a legelső leírásban, amelyet a következők jellemeztek: az apostolok hivatalos tanítása, az apostolok és hívők szoros egységet, közösséget alkotnak, kenyértörés, melyet imádsággal vettek körül, s így kialakulóban van a liturgia. Egyelőre még nem szakadnak el teljesen a zsidóságtól, feljárnak a templomba imádkozni, azonban a kenyértörést házanként végzik. A zsidóknál a kenyér volt a legfőbb táplálék, úgyhogy még a lakomát is kenyértörésnek nevezték, s ez az elnevezés átment az eukarisztikus lakomára is. Eleinte az eukarisztikus lakoma még kapcsolatos volt a szeretetlakomával (1 Kor 11,17-34). A közösség a szegényeket önkéntes adományával segítette.
Péter és János a délutáni áldozatbemutatás idején, du. 3-kor, ez felel meg 9 órának, mentek fel a templomba imádkozni. Azért választották ezt az időt, mert ilyenkor mindig sokan voltak, főképp a templom külső udvarában. Itt találkoztak a születése óta sánta emberrel, akit hozzátartozói vittek fel naponta a templom Ékesnek nevezett kapujához. Ez a kapu a templom keleti oldalán volt, és a külső udvarból az asszonyok udvarába vezetett. Más néven bronzkapunak vagy készíttetője után, egy alexandriai zsidó után Nikánor-kapunak is nevezték. Ez volt a legforgalmasabb kapu, s így a koldusok szempontjából kedvező fekvésű. Péter a csodát Jézus nevében hajtja végre, vagyis nem magának tulajdonítja
Péter beszédében kimutatja, hogy Jézus a megígért Messiás, tartsanak bűnbánatot. A 13. és 26. versben úgy szól Jézusról, mint Isten Fiáról, azonban itt a görög szónak, mely fiú mellett szolgát is jelent, ez utóbbi értelmét kell venni, mert utalás akar lenni Izajás jövendöléseire, s mint „Jahve szolgája”, messiási cím. Jézus szenvedése és keresztre feszítése ellenére is Istennek a Fia, a megígért Messiás, akinek második eljövetelét várjuk, hogy elhozza a megbékélés idejét. Mózes jövendölését (MTörv 18,15-19), nem szó szerint idézi: e jövendölésben megígéri Isten a zsidóknak, hogy állandóan lesznek prófétái, míg csak el nem jön a prófétai sor utolsó tagja, a szó legvalódibb értelmében vett próféta, a Messiás. Az Ábrahámnak adott ígéret (Ter 22,16-18) révén a zsidó nép által szentelődött meg a világ, amennyiben belőle származott a Messiás.
Péter beszéde alatt megjelentek a beszédben érdekeltek: a papok, akiket Péter Jézus halálában való részességgel vádol, a templomőrség, mert csoportosulás volt a templomudvaron és a szadduceusok, mert a feltámadást hirdette, amit ők tagadtak. A templomőrség parancsnoka magasrangú pap volt, közvetlenül a főpap után következett. Másnap a főtanács elé állították az apostolokat, mert: a templomban tanítottak Jézusról beszéltek, akit istenkáromlás miatt ítéltek halálra hirdették a feltámadást, melyet a szadduceusok tagadtak, a farizeusok ugyan tanítottak, de a világ végére helyezték. Annás (Kr. u. 6-15) letett főpap volt, azonban továbbra is megtartotta befolyását, és utána öt fia és veje, Kaifás (18-36) következett. János (esetleg Jonathás, Annás fia és Kaifás utódja) és Sándor személyéről nem tudunk semmit sem. A kihallgatás egyetlen tényre korlátozódik, kinek a nevében történt a gyógyítás, milyen hatalommal hajtották azt végre, ami arra mutat, hogy hajlandó a gonosz léleknek tulajdonítani, mint Jézus csodáit is (Lk 11 15). Péter beszédében Jézust szegletkőnek nevezi, annak ellenére, hogy a zsidók elvetették őt (Zsolt 118,22) és nyíltan kifejezi, hogy nem lehet másban üdvözülni. A főtanács a két apostolt írástudatlannak és tanulatlannak tartja, mert mindenki, aki nem járt rabbikhoz tanulmányokat folytatni, ilyennek számított, mégis csodálkoztak, hogy a Szentírást idézik és alkalmazzák.
Péter beszámol a keresztény gyülekezetnek a kihallgatásról, és utána imával fordulnak Istenhez, akit Uramnak szólítanak: ez a megszólítás ritka Istennel szemben, így szólították a rabszolgák uraikat. Az imában idézik a 2. zsoltárból az első két verset és Krisztusra alkalmazzák. Különben itt szerepel, hogy ezt a zsoltárt Dávid írta. Az imát a Szentlélek leszállása követi földrengéssel kapcsolatban.
Ez a rész leírja, hogy a jeruzsálemi egyház miképp gondoskodott szegényeiről. E versek alapján szoktak beszélni az ősegyház vagyonközösségéről, azonban helytelenül. A magánvagyon megmaradt, amit mutat többek közt, hogy Mária, Márk anyja, akinél a keresztények gyülekezni szoktak, saját házzal rendelkezett és Barnabás példáját nem hozná fel, ha a vagyon átadása általános jelenség lett volna. A Holt-tenger mellett fekvő Qumránban volt vagyonközösség, de ezek nem keresztények voltak, hanem zsidó szerzetesi közösség.
Barnabás nagylelkűségével szemben felhozza Ananiás és Szafira esetét, akik vagyonukat is és nagylelkűségük dicséretét élvezni akarták. Ezért vagyonukat eladták, annak árából maguknak félretettek, a megmaradt részt pedig mint az eladás teljes árát nyújtották át Péternek. A fejlődő egyháznak maga az Isten siet segítségére, és nem engedi, hogy gyökeret verjen benne a kétszínűség, azért mindketten halállal bűnhődnek. Az esetből látható, hogy nem volt vagyonközösség, hisz az eladásra nem voltak kötelezve. Ugyancsak kifejezésre jut itt a Szentlélek istensége: nem embereknek hazudtál, hanem Istennek s ez az előzőleg említett Szentlélekre vonatkozik. Régi magyarázók (Origenes, Ágoston) a büntetést ideiglenes büntetésnek magyarázzák, hogy a házastársak kikerüljék az örök büntetést. Különben Az apostolok cselekedeteiben is itt szerepel először az egyház elnevezés.
Az apostoli egyházban sok csoda volt, melyet az Isten vitt végbe, hogy az egyház terjedjen. A gyógyulások híre gyorsan terjedt, s a Jeruzsálemhez közel eső városokból (Hebron, Betlehem, Jerikó) is hoztak betegeket, ezáltal kezd terjedni az egyház Júdeában.
A kereszténység terjedése az apostolok börtönbe vetését eredményezte, ahonnét az Isten csodálatos módon kiszabadította őket, s azonnal a templomba mentek, hogy tanítsanak. Újból elfogták őket, és a főtanács elé állították, ahol Péter, mint az apostolok vezetője, a főpapnak válaszolva kimondja az elvet: Inkább kell Istennek engedelmeskedni, mint az embereknek.
Az apostolokat a haláltól Gamáliel menti meg. Ennek a Gamálielnek a címe „az idősebb”, hogy megkülönböztessék unokájától, az ifjabb Gamálieltől, aki az első század végén működött. Megtisztelő címe „rabbán = a mi tanítónk”, amit csak kiváló tudósnak adtak meg. Ez a Gamáliel volt Szent Pálnak is a tanítója. Beszédében Gamáliel lecsillapítja a felizgatott kedélyeket, és hivatkozik messiási mozgalmakra, melyek sikertelenek voltak, mert emberektől indultak ki. Ha ez Istentől van, úgysem tehetnek ellene semmit sem. Ki kell várni, mi lesz belőle. Hivatkozott először Teudás esetére. Egy Teudás Fadus helytartó idejében (44-46) Messiásként lépett fel. Azonban a rómaiak kivégezték, és fejét Jeruzsálembe küldték. Azonban ez legalább tíz évvel később történt Gamáliel beszédénél. A hibát valószínűleg Flavius Josephus követte el, aki tévesen adja közre a történet idejét, vagy pedig volt egy olyan Teudás, aki előbb élt, de mi nem tudunk róla. A másik eset 6-7-ben volt, az összeírás idején, amelyben Júdás játszott szerepet. Lázított az összeírás ellen nemzeti és vallásos okokból. Mi lett a vége, nem tudjuk. Gamálielről a hagyomány azt mondja, hogy keresztény lett. Beszédének mindenesetre sikere volt. Vesszőzésre ítélték az apostolokat, ez pedig a zsidó törvények értelmében 40 csapásnál nem lehetett több, sőt hogy még csak véletlenül se sértsék meg a törvényt, csupán 39 csapást szoktak adni. Szenvedtek Jézus nevéért: a név Jézus helyett áll. Amint a zsidók Isten nevét annyira tisztelték, hogy nem ejtették ki, sőt ez a szó: „név”, Istennel volt egyenlő, úgy tesznek most a keresztények is. Ezt bizonyítják azok a csontokat tartalmazó, I. századból származó jeruzsálemi kőládák (ossarium), melyeken már Krisztus nevének monogramjával XP találkozunk.
Jeruzsálemben az egyházon belül mozgolódás támadt a görögül beszélő zsidóknál, akik háttérbe szorítva érzik magukat az arámul beszélő zsidókkal szemben. Ezeknek, amint egy szentírási változat (Codex Bezae) mondja, volt már szerpapi intézményük, mely az özvegyekről gondoskodott. Ezenfelül lenézték a görögül beszélő külföldi származású zsidókat. Az apostolok főhivatása a prédikálás és az oltáriszentség szolgálata volt, úgyhogy a szeretetszolgálat elvonta őket tulajdonképpeni feladatuktól. A szerpapságra jelölteknek görög nevük van, valószínűleg görög nyelvű zsidók, egy pedig, Miklós, nem is volt zsidó származású. Feladatuk nemcsak a szegények gondozása volt, hanem mint István és Fülöp működése mutatja, prédikáltak és kereszteltek is. Kézfeltétel már az Ószövetségben is szokásos volt. Az Újszövetségben hivatalok átadására, a Szentlélek közlésére, betegek gyógyítására alkalmazták. Itt a kézfeltétel azt mutatja, hogy állandó hivatalról van szó, azonban hogy ez a szerpapság azonos-e az egyházi renddel (1 Tim 3,9), nem biztos. Vannak érvek mellette és ellene, és ezért nem biztos, hogy a kézrátétel itt szentelést jelent. Sok pap is csatlakozott a kereszténységhez. Ezek talán olyanok voltak, akik Zakariáshoz hasonlóan a Messiás eljövetelét várták.
Szent István szerpap jeruzsálemben nagy tevékenységet fejtett ki, s karizmatikus működése a zsidók nemtetszését váltotta ki. Mivel a zsinagógai istentisztelet alkalmat nyújtott arra, hogy ott beszélhessen, fel is használta azt. Innét indul meg ellene a támadás, és valószínűleg Sault kereshetjük mögötte. Jeruzsálemben a zsidó hagyomány szerint 480 zsinagóga volt, még magában a templomban is volt egy. Az itt említett zsinagógák: Az egyik a libertinusoké volt ezek római származású zsidók voltak. 1913-ban Jeruzsálemben egy feliratot találtak, melyen egy római szabadonbocsátottnak fia vagy unokája szerepel, mint egy zsinagóga alapítója, s ez valószínűleg azonos a libertinus zsinagógával. A második a cirenei és alexandriaiaké, tehát Egyiptom területéről származó zsidóké. Míg a harmadik a kilikiaiaké és ázsiaiaké volt, vagyis a Kisázsiából származóké ehhez tartozhatott Saul is, mert a kilikai Tarzusból eredt. Istvánt káromlással vádolták, ezért került az ügye a főtanács elé. Vádolták, hogy izgat a templom és a törvény ellen. Ez súlyos bűnnek számított az esszénusoknál a Mózes ellen szóló káromlást halállal büntették.
Szent István a főtanácsban mondja el beszédét. Nem védekezik, hanem inkább meggyőzni igyekszik hallgatóit, akik közt talán ott van Saul is, mert leveleiben többször fordulnak elő oly gondolatok, melyeket István mondott ki először. Lukács is Páltól hallhatta István történetét és beszédét. Mivel zsidó szól zsidóhoz, a rabbik módszerét használja fel a beszédben, ezért áll közel hozzá a zsidóknak írt levél is.
Először a zsidó nép eredetéről szól. Kezdi Ábrahámmal, és befejezi az egyiptomi elnyomással. A dicsőség Istene kifejezés arraa felhőre vonatkozik, amelyben Isten megjelent, mielőtt még temploma lett volna a zsidó népnek.
A második részben Mózes koráról beszél. Mózesnek az angyal jelent meg, de Isten szólt hozzá a csipkebokorban és a Sínai-hegyen is. Mózest azonban megtagadták, csillagokat imádtak, és annyira mentek, hogy a próféta szavai szerint (Ám 5,25-27) még Moloch istennek a sátrát is hordozták Refa (=Szaturnusz) csillagjával együtt.
A harmadik részben arról beszél, hogy Mózes után egészen Salamonig a sátor volt az igaz Isten imádásának a helye. Józsue volt a honfoglaló. A próféta szavai Izajás 66,1-ből valók, hogy az Isten nem kézzel épített templomban lakik, hanem szellemi tiszteletet követel. Így akarja visszautasítani a vádat, hogy a templomot becsmérelte volna.
István kimutatja, hogy a zsidók mindig visszautasították Isten kegyelmét, a jelenlegiek sem tettek mást, mint atyáik, mikor Jézust megölték.
István vértanúságát írja le. Úgy látszik, a főtanács nem mondott ítéletet, és a tömeg végezte ki Istvánt. Erre alkalom nyílhatott Pilátus visszahívása után (Kr. u. 36), amikor még nem volt utódja, aki megerősítse a halálos ítéletet.
Az első vers még az előző fejezethez tartozik. A vértanúság kiindulása volt a keresztények üldözésének. Saul szervezte meg a jeruzsálemi üldözést, aminek következtében a hívek szétszóródtak Palesztinában.
A megtértek közt találtuk Szamaria lakóit, akiket a zsidók lenéztek, mert pogányok és zsidók keveréke voltak ezenfelül csak Mózes könyveit fogadták el. Fülöp diákonus működött a városban és sokat megtérített, de csak megkeresztelte őket. Itt játszódott le Simon mágus esete, aki valamilyen isten megszemélyesítőjének tartotta magát: valami fontos személynek adta ki magát a görögben szóról szóra ez áll: ez az Isten nagynak nevezett ereje (dünamisz megalé). A „nagy erő” kifejezés a korabeli mágikus papíruszokban megtalálható. Fülöp nem bérmálta meg őket, erre az apostoli testület Pétert és Jánost küldte ki. A Szentlélek leszállása különös jelenségek közt mehetett végbe, melyeket ma nem tudunk elképzelni. Valószínűleg a túláradó örömet nem tudták magukba zárni. Ez Simonra oly hatással volt, hogy az apostoloktól pénzért akarja megszerezni a hatalmat. Nevéről simoniának mondják azt a bűnt, amikor valaki anyagiakért lelki hatalmat akar megszerezni. Az egyházatyák ezt a Simont tartják a gnoszticizmus megalapítójának és minden eretnekség atyjának.
Ez a rész egy délen lejátszódó megtérést mond el. Kandáke nem személynév, hanem hivatali név. A mai Szudán területén kell keresni országát, melyet a zsidók Kusnak mondtak, fővárosa Meroe volt. Ennek az országnak volt a pénzügyminisztere az udvari tiszt. Mint istenfélő prozelita zarándokolt Jeruzsálembe, és visszatérőben Izajás jövendölését (53,7-8) olvasta, mégpedig hangosan, amint ez akkoriban szokás volt. A szöveg héberben is homályos, de mindenesetre messiási szöveg. Így értette ezt a Hetvenesek fordítása is, tehát a Messiás megváltói halálára kell érteni. A keresztelés helyét Ain Dirve-nél, Hebrontól É-ra keresik, mintegy 8 km-re. A 37. vers a görögből hiányzik. Valószínűleg lapszéli jegyzetként a keresztelési szertartásból került be: „Ha szíved mélyéből hiszel - felelte Fülöp -, megkeresztelkedhetsz”. Erre az kijelentette: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia”. A keresztelés után az Úr Lelke Fülöpöt Asdódba vitte. Jeruzsálemtől Ny-ra fekszik a tenger partján. Ettől É-ra 50 km-re volt a tenger partján Cezárea, nagyjából pogány város. Ez volt a politikai főváros, ahol a római helytartó, a prokurátor székelt. Heródes építette várossá, és Palesztina első kikötője lett. Pilátus is építkezett itt, legújabban egy kőtábla került elő a nevével.
Szent István halálát, mely 35-36-ban lehetett nagyjelentőségű esemény követte. Az üldözések következtében a jeruzsálemi keresztények szétszóródtak. Az üldözések lelke Saul volt, és most Isten kegyelmének hatására megtér. A feltámadt Jézus hívja meg Sault az egyházba. A főtanács levele azt mutatja, hogy joghatósága vallási területen kiterjedt még Palesztinán kívül élő zsidókra is. Damaszkusz az Antilibanontól DK-re elterülő termékeny síkságon feküdt 690 m-re a tenger színe felett. A világ egyik legrégibb városa, karavánutak csomópontja. Mintegy 40 km átmérőjű körben gyümölcserdők veszik körül, és ezért a keletiek a föld paradicsomának, Kelet gyöngyének és a napkeleti országok szemének nevezik. Jeruzsálemtől való távolsága 250 km, vagyis 7-8 napi út. A városban jelentős számú zsidóság lakott. Saul a főtanácstól rendelkezésre bocsátott emberekkel ment, amikor déli időben a napnál erősebb fényesség vette körül. Az Úr Jézus jelent meg neki ezt Saul olyan valóságosnak tartja, mint a többi apostol a feltámadás után látott Krisztust, és ezért magát a többi apostollal egyenlő értékű tanúnak veszi. Csak ő látta Krisztust és ő hallotta a hangját. A többiek csak a fényt látták és a hangoknak nem tudták kivenni az értelmét. A látomás Damaszkusz közelében történt. A városban a D-i kapunál mutatják azt a helyet, ahol Saul megtért. Azonban valószínűbb, hogy a várostól DNy-ra 12 km-re kell ezt a helyet tenni, Kokeb faluhoz. Damaszkuszban már voltak keresztények, és ezek közé tartozott Ananiás, akit az Egyenes utcában lakó Saulhoz küldött az Úr. Ezt az utcát kettős oszlopsor osztotta hosszában három részre, és végigvonult a városon kelettől nyugatig. Mai napig megvan ez az utca, 1600 m hosszú, de már nem a régi formájában. Ennek az utcának a közepe táján mutogatják Júdás házát. Ananiás háza ettől elég messze van a város ÉK-i részén. Ma kápolna áll a helyén. Ananiás az Úr tanítványai közé tartozott, és a hagyo-mány szerint Damaszkusz környékén hirdette az evangéliumot. Három évvel Saul megtérése után vértanúhalált halt. Jézus Sault eszközének (görögben: edényének) akarja.
Saul megkeresztelkedése után rövid ideig maradt Damaszkuszban. Három évig Arábiában tartózkodott (Damaszkusz környékén), de erről a tartózkodásról nemigen tudunk (Gal 1,17), utána hosszabb ideig volt Damaszkuszban, de innét a zsidók miatt menekülnie kellett, mert Aretás király helytartója el akarta fogatni. Ekkor bocsátották le kosárban a falon keresztül. Ezután ment Jeruzsálembe, ahol a hívők természetszerűleg elhúzódtak tőle, csak Barnabás állt melléje. A görög nyelvű zsidók elől elmenekült Cezáreába, onnét szülővárosába, Tarzusba utazik, és addig marad ott, míg Barnabás érte nem jön. Tarzus kereskedelmi és kultúrközpont volt. Saulnak tarzusi és római polgárjoga volt.
Az egyház békét élvezett, mert a zsidók el voltak foglalva azzal, hogy Kaligula rendelkezését megakadályozzák, aki szobrát akarta felállítani a jeruzsálemi templomban. Az egyház megerősödése inkább lelki szempontból értendő, nem a külső szervezetről van szó. Lidda kis város volt a szároni síkság déli részén. Száron síksága a tengerparton terült el egészen Joppéig. Joppe tengerparti kikötőváros. Ma a világítótorony mellett egy mecset van Simon háza helyén. A sémi hagyomány eredetét Jáfetre viszi vissza. A görög mondában Andromédát Jaffa szirtjein őrizte a tengeri szörny, mielőtt Perzeus megszabadította volna. Jelenleg Tel Avivval van egybeépítve, s kb. félmillió lakosa van. Tabita állt talán az élen az özvegyekből álló szeretetotthonnak vagy csoportnak. Péter Simontímárnál szállt meg. Ez a lakásválasztás már elvi jelentőségű. A tímármesterség lenézett volt a zsidóknál, mert állandóan állati tetemekkel dolgozott, s így tisztátalan volt, bár nem volt tiltott mesterség. Viszont Péternek ez az elhatározása készíti a kereszténység útját a pogányok felé.
Jézus parancsára minden népnek kell hirdetni az evangéliumot, mégis a feltámadás utáni években eleinte csak a zsidókra terjed ki ez a munka. Ezért a mózesi törvények megtartását, főképp a körülmetélés szertartását szükségesnek vélték. Fülöpnek a munkája a szamaritánusoknál és az etióp udvari tiszt megtérése már ajtót nyitott az idegenek előtt. De még ez nem volt elegendő. Magának az egyház fejének kell a döntő lépést megtennie, és ezt egy látomás indítja el. Péter a látomás alapján félreteszi félelmét, felveszi a kapcsolat a pogányokkal, és az első pogányt ő veszi fel az egyházba. Kornéliusz római katona volt, és nevét valószínűleg a Kornéliusz római nemzetségtől vette, őse ezek egyikének felszabadítottja lehetett. Azt tudjuk, hogy itáliai zászlóalj állomásozott itt Kr. u. 69-től kezdődőleg lehet, hogy már 30 évvel előbb is ott voltak, vagy pedig ő tartozott az itáliai zászlóaljhoz, s küldetésben volt Cerzáreában. Istenfélő volt a neve a körül nem metélt prozelitának, aki elfogadta a zsidó hitet, és annak sok szertartását gyakorolta. Ima és alimizsna a zsidóknál és a keresztényeknél is nagyra értékelt vallási gyakorlatok. A 6. vers folytatása csak egyes kéziratokban: „Ő megmondja neked, hogy mit kell tenned.”
Péter zsidó szokás szerint a ház lapos tetején délben imádkozott, és ekkor látomása volt. Valamit lát, amit a görög szöveg „edénynek” mond, azonban inkább valami lepedőféleség lehetett, melyet négy sarkánál fogva bocsátottak lefelé. A látomás elsősorban tiszta és tisztátalan állatok közt meglevő különbséget akarja eltüntetni, de szimbolikus jellege van, amennyiben a pogány és zsidó közt fennálló különbséget törli el.
Kornéliusz embereit Péter vendégül látja. Ez az első lépés a pogányok felé, mert ez zsidó számára tilos volt. Péter magával visz néhány joppei keresztényt, ezek lesznek majd az eseménynek tanúi, mikor az apostolok előtt számot ad munkájáról.
Kornéliusz nagy tisztelettel fogadja Isten emberét. Lábához borult, ez nem lehetett imádás, mert prozelita volt, és tudta, hogy az csak Istennek jár ki.
Péter beszédét görögül mondhatta Kornéliusz előtt, mint galileai tudhatott görögül. Isten nem törődik azzal, hogy milyen nemzetbeliek a hívei, mert minden embert üdvözíteni akar és minden nemzet tőle származik. Igaz, hogy először a zsidókhoz vitte az üdvösséget, de ő a mindenség Ura, tehát a pogányok is tőle kapják az üdvöt. Kornéliusz talán még nem tudott Jézus feltámadásáról, és Péter, mint hivatalos tanú tesz bizonyságot erről.
Péter még be sem fejezte beszédét, amikor vették a Szentlelket, ami a nyelveken való beszédben nyilvánult meg.
Kornéliusz megkeresztelése a jeruzsálemi hívek egy csoportjában ellenkezést váltott ki, mert Péter nem kötelezte őt a zsidó szertartási törvények megtartására. Péter beszámolójában ugyanazt hangoztatja, amit a főtanács előtt: inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint embereknek. A zsidó előírásokat maga az Isten nem vette tekintetbe, tehát ő sem tehette azokat magáévá. Erre nem tudtak mit szólni az ellenkező véleményen lévők. Isten így lazítja a köteléket, amely a kereszténységet még a zsidósághoz fűzi.
Antióchia központja lesz a kereszténységnek. A város az észak-szíriai Orontes partján terült el. I. Szeleukosz Nikátor alapította Kr. e. 300-ban és fővárosa lett Szíriának. Hatalmas építkezések tették híressé. Kezdettől fogva fontos kereskedelmi központ. Kr. e 64-ben római várossá lett, szabad várossá nyilvánították, s római helytartó székelt benne. Nagyságra a harmadik városa a birodalomnak. Kezdettől fogva sok zsidó lakott benne, akik az alapító görögökkel egyenlő jogban részesültek. A zsidók sok pogányt nyertek meg maguknak. A kereszténység számára is fontos hely lett. Itt volt a századfordulón püspök szent Ignác vértanú. Mivel itt elsősorban ciprusi és cirenei keresztények működtek, akik nemcsak a zsidókat, hanem a pogány görögöket is térítették, ezért a ciprusi Barnabást küldi ki a jeruzsálemi egyház, hogy felülvizsgálja az antióchiai térítést. Ő látta, hogy alkalmas működési terület nyílik itt Saul számára, elment érte Tarzusba és magával vitte. Saulnak ebben a városban nem kellett tartania attól, hogy a rossz emlékek, melyek személyéhez fűződnek, megakadályozzák munkáját. Antióchiában kapta az új mozgalom a kereszténység elnevezést, ami szóról szóra annyit jelent, mint Krisztus követője, tanítványa, híve. Ugyanekkor próféták jöttek le Jeruzsálemből. A prófétákon olyan embereket értünk, akik buzdító beszédeket tartottak a népnek, esetleg jövendöltek, mint a jelen esetben Agabusz. Klaudius 41-54-ig uralkodott. Júdeában 46-48 közt volt éhínség. Az egész föld a római birodalmat jelenti. Az egyik szentírási kézirat (Codex D) itt a többes szám első személyét használja, ami arra mutat, hogy a régi hagyomány, mely szerint Lukács antióchiai származású, és ebben az időben lett kereszténnyé, igaz. Jeruzsálemben csak az elöljárókat említi meg Lukács, mert az apostolok vagy börtönben voltak, vagy már szétszéledtek.
A szövegben I. Heródes Agrippáról, Nagy Heródes unokájáról van szó (41-44), aki újból egységesítette nagyatyja országát, mely 6-41-ig közvetlenül római uralom alatt volt. A zsidók kedvében igyekezett járni, ezért kivégeztette Jakabot, az idősebbet, János fivérét 41-ben. Mivel király volt, nem volt szükséges a római helytartó hozzájárulása a halálos ítélethez. Közvetlenül húsvét előtt 44-ben Pétert is elfogatta. Egyszerre négy őr vigyázott rá kettőhöz hozzá volt láncolva, egy a börtön ajtaja előtt állt, egy pedig a külső kapunál. Négyszer váltották egymást, így tehát tizenhat ember vigyázott Péterre, ami azt mutatja, hogy igen fontos személynek tartotta őt Heródes. A börtön valószínűleg az Antonia erődben volt ez a templom É-i oldalán állt, vagy a város Ny-i oldalán épült királyi palotában. Péter csodálatos módon szabadult ki a börtönből, s azonnal elhagyta Jeruzsálemet. Lukács nem nevezi meg, hová távozott. A hagyomány szerint Rómába ment Antióchián keresztül. Péter kiszabadulását jelenteni kellett az ifjabb Jakabnak, Jézus unokatestvérének, aki Jeruzsálem püspöke volt.
Heródes azonnal vizsgálatot rendelt el Péter ügyében, a katonákat bíróság elé állította, ezt jelenti börtönbe vetette őket (az eredetiben: elvitette őket). Heródes maga Cezáreába ment, ahol Klaudius tiszteletére ünnepségeket rendeztek, hogy megünnepeljék Britanniából való visszatérését. Ezen az ünnepségen ezüstruhában jelent meg a király, és a rásütő nap fényében ragyogott. A nép lelkesültségében istennek kiáltotta ki. A király nem tiltakozott ellene, amit mint zsidónak meg kellett volna tennie. Ugyanekkor egy baglyot látott, ami rossz előjelnek számított. Öt nap múlva belső gyötrő fájdalmak vették elő és váratlanul meghalt. A tíruszi és szidoni küldöttség valószínűleg a kikötők ügyében járhatott nála, mert a Cezáreában Heródestől épített kikötő versenytársa lett a két város kikötőjének. Azonban békére volt szükségük, mert a gabonát a zsidóktól kapták, és Heródes ki akarta őket éheztetni, hogy elálljanak szándékuktól s ne legyenek versenytársai Cezáreának.
Pál szereplése az Apostolok cselekedeteiben itt veszi kezdetét, és csak róla szól ezután a könyv többi része. Bemutatja Pál munkáját az első missziós út alkalmával, mely Kisázsia tartományaira terjedt ki. Az első útra 45-ben indultak el, és egészen 49-ig tarott. Az antióchiai egyház híveinek nagy számát mutatja, hogy öt prófétája és tanítója volt, akiket név szerint sorol fel. A próféta buzdító beszédet mondott, míg a tanító a hitigazságokat magyarázta mindkét elnevezés karizmatikus emberekre vonatkozik. Simon Niger fekete színéről kaphatta a nevét Manaén vagy ténylegesen tejtestvére volt Heródes Antipásnak vagy ezzel együtt nőtt fel, amint ez szokásban volt a keleti udvaroknál. A kézrátétel itt nemigen jelenthet püspökszentelést, mert erre Pálnak, mint akit az Úr Jézus hívott apostolnak, nem volt szüksége, míg Barnabás már régebben működött az antióchiai egyházban s így rendelkezhetett ezzel a hivatallal.
Ciprus szigetén volt Barnabásnak a szülőföldje, és ezért is mentek ide először. Missziós útjukat Szalamisztól kiindulva kezdik meg. Szalamisz a sziget K-i oldalán, Páfusz a Ny-i oldalon volt kikötőváros. Elsősorban a zsinagógákat keresik fel. A szigeten sok zsidó lakott, főképp azután, hogy Nagy Heródes bérbe vette a sziget rézbányáit. A sziget híres volt rézbányáiról, innét kapta a nevét is: cyprium, cuprum. Páfusz mintegy 150 km-re van Szalamisztól. Az apostolok Ciprus-szigeti tartózkodása hosszabb időt vett igénybe. Szergiusz Paulusz volt a sziget helytartója, prokonzula, mert a sziget ekkor szenátori tartomány volt. Ezt régészeti leletek megerősítik. Ennek környezetében volt egy zsidó, Barjézus, akit Lukács hamis prófétának és mágusnak mond. Innét ered a másik neve, Elimász (arabban: bölcs ember), s talán így is címeztette magát. A római birodalom ekkor tele volt káld csillagjósokkal, szír kuruzslókkal és zsidó jósokkal, akik az előkelő urak körül forogtak, s így keresték megélhetésüket. Kenyerét féltette, és ezért meg akarta akadályozni Paulusz megtérését, de Saul csodát tett, ami oly hatással volt a helytartóra, hogy keresztény lett. Innét kezdve Saul leteszi zsidó nevét, és második nevét, Pált, használja. Zsidóknál, akik szórványokban laktak, szokásban volt a kettős név, egy a zsidóság számára, egy a görög-római világ számára. Ettől kezdve Pál szerepel az első helyen és Barnabás a második helyen.
Pamfilia Kisázsia D-i partjain terül el, fővárosa Perge, kikötővárosa pedig Attalia. János innét visszafordult Jeruzsálembe. Még fiatal ember volt, akit otthon a jólét elkényeztetett és valószínűleg nem bírta a Pál diktálta ütemet. Szombaton bementek az antióchiai zsinagógába, mert ott meg volt a lehetősége annak, hogy a néphez szóljanak. Antióchia kb. 160 km-re volt Pergétől. Az odavezető út fáradságos, mert a Tauruszon kell keresztülmenni. Nagyszámú zsidó lakossága volt.
Pál először mindig a zsidókhoz fordult. Lukács hozza beszédének a vázlatát.
A történelmi előzmények után rátér Jézus személyére, akiben bemutatja a megígért Messiást.
Különösen bizonyítja Jézus feltámadását, amit az Ószövetségben a zsoltárok megjövendöltek. Ha nem hisznek, úgy fognak járni, mint mikor a babiloniakról jövendölt Habakuk próféta (1,5). Ez fog most is teljesedni más körülmények közt.
Pál beszédének a következménye, hogy szakadást okozott hallgatóiban. Ekkor nyíltan a pogányokhoz fordult, és a hívő zsidókkal együtt ők alkotják az első egyházközségek híveit Kis-Ázsiában.
A zsidók a város előkelőségeit feleségükön keresztül maguk mellé állítják, s így Pálnak menekülnie kell. Ez az eset minden egyes alkalommal megismétlődött Kisázsia városaiban.
Ikonium Antióchiától DK-re van 130 km-re. Pál ugyanúgy végzi munkáját, mint Antióchiában, az eredmény is ugyanaz.
Lisztra Ikoniumtól D-re 40 km-re van. Pál működését csodával kezdi, pogány istennek nézik Zeusz volt a görögök főistene, Hermész a szóvívője), s mégis megkövezik a zsidók izgatására. Istenek földreszállásának a hite igen élénk volt a nép között ezen a vidéken. Nem messze Lisztrától, Frigiában játszódott le Filemon és Baucis története, akiknek házában megjelent Zeusz és Hermész. Ezért nézték őket ezeknek. Nem messze Lisztrától feliratot is találtak a két isten nevével. Mennyi ideig működött itt Pál, nem tudjuk, de eredményes volt, hisz innét származott Timóteus is.
A megkövezés után Pál Derbébe utazott, ez Lisztrától DK-re mintegy 50 km-re van. Utána visszafelé menet újra végiglátogatták az eddigi egyházközségeket és megerősítették őket hitükben, valamint vezetőket is rendeltek számukra. Ezeknek a vezetőknek neve görögül „preszbiter”, szóról szóra öregebbet jelent. Itt hivatali név, elöljáró, akinek feladata volt a közösséget irányítani, istentiszteletet tartani, prédikálni. Az első út 49-ben ért véget.
Pál két missziós útja közé esik az 50-ben tartott apostoli zsinat, amely a pogányokból lett keresztények életét szabályozta. A zsidóság a körülmetéléshez és ezzel kapcsolatban a Mózes-féle törvényhozáshoz ragaszkodott, és ez tette őt különállóvá mindenkivel szemben. Antióchiában is felmerült a kérdés. A pogányokból lett keresztények hozzá vannak-e kötve a zsidósághoz, és annak csak egy változatát alkotják, vagy teljesen függetlenek tőle? Ez a kereszténység létkérdését jelentette. Emberi szempontból a kereszténység megbukott volna, ha köteles megtartani a zsidó szertartási előírásokat. Péter cezáreai eljárása elvileg már eldöntötte a kérdést, de az egész egyháznak is hivatalosan tudomásul kell vennie az új helyzetet, mert most már nem egyes személyekről, kivételekről van szó, hanem arról, hogy a kereszténység megtalálja útját a pogányok közé, vagyis világvallás lesz belőle vagy sem. Pál és Barnabás mennek ezt a kérdést elintézni Jeruzsálembe. Ünnepélyesen fogadják őket az apostolok ésa preszbiterek. A preszbitereken a jeruzsálemi egyház vezetőit kell érteni, akik az apostolok mellett tanácsadó testületet alkottak.
A kérdés nagy vitát váltott ki az apostolok és a preszbiterek összegyűlnek a kérdés megvitatására. Péter elmondta beszédét, hivatkozott eljárására és ez döntötte el a vitát. Csak ezután számoltak be Pál és Barnabás a pogányok közt végzett térítéseikről. Péter felszólalása mutatja, hogy az egyház vezetőjének tartja magát és hangoztatja, hogy nem szabad olyan törvényekkel megkötni a pogányokat, amelyeket még a zsidók is nehezen tudtak megtartani.
Jakab volt a jeruzsálemi egyház püspöke, és ezért Péter után neki volt a legnagyobb tekintélye. Beszédében Péter mellé állt, idézte Ámosz prófétát (9,11-12) a Hetvenesek alapján. Jakab beszédének lényege az, hogy a pogányoknak meg kell adni a szabadságot. Csupán a köztük lakó zsidók miatt ügyeljenek arra, hogy ne adjanak botrányra alkalmat. Ezért tartózkodjanak a bálványoknak bemutatott áldozati állatok fogyasztásától. Ehhez tudni kell azt, hogy a feláldozott állatok nagy részét mészárszékekben kimérték. Ugyanilyen probléma merül fel még napjainkban is Japánban. Erre aztán Pál hozott részletesebb szabályt a korintusi hívek részére (1Kor 8,7-13 10,25-33). A vért nem volt szabad a zsidóknak elfogyasztani, mert ez keleti felfogás szerint a lélek székhelye, s mint ilyet az oltár tövébe öntötték. Ennek részletezése: fojtott, vagyis az olyan állat, melybőla vért nem eresztették ki. Az erkölcstelenkedéstől való tartózkodást azért írja elő a pogányok számára, mert a pogány istentiszteletekben előfordult, hogy istentiszteleti cselekménynek számított. Itt általában véve a paráznaságot kell érteni, és nem vonatkoztathatjuk a rokonok közti házassági tilalomra, mint egyesek magyarázni próbálják.
A zsinat először kiválasztotta a küldöttséget, akik a határozatot elviszik Antióchiába. A küldöttség tagjai: Pál, Barnabás, a Barszabbásznak nevezett Júdás, aki fivére lehetett az apostolválasztásnál kijelölt Józsefnek és Szilás, teljesebb nevén Szilvánus, aki aztán elkísérte Pált második útja alkalmával később Péternek is segítségére volt az első levél írásában (5,12). A levél, mely az apostoli zsinat határozatát foglalja magában, fontos okmány, ezért őrizték meg. Különben ez az első hivatalos okmány, ami fennmaradt az apostoli időkből. A határozat Szíria és Kilikia keresztényeire vonatkozik, elítéli a zavart okozó jeruzsálemi zsidókat, dicséretben részesíti Pált és Barnabást, tanúként küldi Júdást és Szilást. Az egyház kezdettől fogva tudatában volt, hogy tanításában a Szentlélek vezetése alatt áll: a Szentlélek is... úgy látta jónak kifejezés ezt mutatja.
A határozatot ünnepélyesen kihirdették Antióchiában, ami nagy örömet keltett. Akik továbbra is ragaszkodtak a zsidó törvényekhez, s azt a hit szempontjából létfontosságúnak tartották, a zsidózók eretnekségébe jutottak. A görögben hiányzik a latin fordítás 34. verse: „Szilás úgy látta jónak, hogy még maradjon, ezért Júdás egyedül tért vissza Jeruzsálembe”. De még ez sem található meg minden Vulgáta kódexben.
Pál rövid antióchiai tartózkodás után meg akarja látogatni a kis-ázsiai egyházakat, hogy lássák, mily eredménnyel működtek. De itt nézeteltérés támadt Barnabás és közte Márk János személyére vonatkozólag. Pál nem akarta magával vinni, mert otthagyta őket az első út alkalmával. Barnabás ellenben ragaszkodott személyéhez. Így tehát elváltak egymástól. Barnabás Márkkal együtt elment Ciprusba, ahol Barnabás hosszabb ideig működött. Márk a hagyomány szerint innét Alexandriába ment, melynek egyházát megalapította. Később ismét Pál mellett találjuk, miután előbb Péter mellett is működött.
Pál 50 tavaszán újra bejárja azokat a helyeket, ahol előbb járt első útján. Lisztrába érve magával viszi Timóteust, aki mindvégig kedves tanítványa marad. Mivel a zsidók közt is kell működniök, Timóteus felveszi a körülmetélést. Mindenki tudja, hogy görög, vagyis pogány apától, de zsidó anyától származik, és zsidó felfogás szerint a gyermek anyja után örökli annak nemzetiségét. Timóteus atyja ekkor már halott lehetett. Timóteust valószínűleg már az első út alkalmával keresztelte meg Pál.
Frigia és Galácia meglátogatása hosszabb időt vett igénybe. A Szentlélek azonban nem engedte Pált, hogy még északabbra menjen, ahol új munka várt volna rá, hanem Európa felé irányította. A Szentlélek, illetve Jézus Lelke miképp akadályozta meg Pál tervét, nem tudjuk. Lehet, hogy Szilás által, aki próféta volt, vagy látomásban Bitinia Kis-Ázsiában a Fekete-tenger déli részén van, Galácia fölött, míg Mizia a Márvány-tengertől van délre, Bitiniától DNy-ra. Ennek déli részén volt Troász kikötője. Pál látomásában egy macedónt lát, akit valószínűleg ruhájáról ismer fel, és így tudja meg, merre kell útját folytatnia. Troászban csatlakozik hozzá Lukács, innét kezdve a leírás többes szám első személyében van, ez az első „mi” rész.
Szamotrákia sziget Troász és Neápolisz közt a félúton. Neápolisz Filippi kikötője volt. A kikötőből a Via Egnatia nyugat felé vezetett egészen Durazzóig. Ezen az úton indult el Pál Filippibe, amely 12 km-re volt a kikötőtől. Pál 51-ben Filippiben alapította meg az első európai keresztény egyházközséget. Mindig különös szeretettel ragaszkodott ehhez a városhoz. A város lakói nagyjából rómaiak voltak, leszerelt katonák, és ezért jus italicummal volt felruházva. A zsidó előírások szerint, ahol 10 zsidó volt, ott zsinagógát kellett állítani, vagy legalábbis olyan helyen kellett gyülekezniök, ahol víz volt. Ezért ment Pál a folyóhoz. Itt találkozott Lidiával ő az első névről ismert keresztény nő Európában. Tiatirából, Lidia tartomány egyik városából származott, neve tehát csak származására utal.
Filippiben Pál találkozott egy rabszolganővel, akiben jós szellem, vagy mint a görög szöveg mondja: Piton szellem lakott. A görögök a jóslást Apollo istennek tulajdonították, mert a monda szerint legyőzte a Piton kígyót, és ezért ez a mellékneve. A hasbeszélőket is Piton szellemmel ellátottaknak vélték, szent Ágoston szerint a rabszolganő hasbeszélő volt. A szöveg azonban megszállottnak mondja. Mivel anyagi kár érte gazdáit, ezért jelentik fel a bíróságnál, illetve a város vezetőségénél. A várost két férfi kormányozta, prétoroknak (sztratégoi) is nevezték őket és ezeknek vesszőnyalábos szolgák (lictores) álltak rendelkezésükre. A vádnál bizonyos antiszemita hangulatnak adnak kifejezést, amikor zsidó embereknek nevezik őket. A bírák nem vezetnek le rendes peres eljárást, hanem a liktorokkal megvesszőztetik minden különös ítélethozatal nélkül, mert vándor, csavargó embereknek tartották az apostolokat.
Isten földrengés révén szabadítja meg apostolait. A börtön ajtajai kinyíltak, és a falba erősített láncok lehullottak. Az őr öngyilkos akart lenni, de Pál megakadályozta, és még az éjjel megkeresztelte őt háza népével egyetemben, rövid tanítás után.
Másnap titokban el akarják őket bocsátani, azonban Pál római polgárjogára hivatkozva az elöljáróktól elégtételt követel. Ezek megadják a kért elégtételt, mert így könnyebben intézik el az esetet, mintha Pál hivatalos útra terelné. Viszont Pál sem akar Európa földjén úgy megjelenni, mint börtönviselt, mert ez nem használna az ügynek, melyet képvisel. Lukács, úgy látszik, itt maradt Filippiben, mert a 17. versnél megszűnik a „mi” részlet. Talán őt bízta meg az apostol, hogy szervezze meg az újonnan alapított egyházközséget, és csak később csatlakozott újból az apostolhoz.
Amfipolisz és Apollonia két kis város Tesszalonika előtt, a Via Egnatia mentén feküdtek. Tesszalonikának nagy kikötője volt, lakossága kevert, sok zsidó volt benne. Jázonról közelebbit nem tu-dunk, de ismert személynek kellett lennie, mert Lukács minden magyarázat nélkül hozza a nevét. A zsidók csődületet támasztottak Pál ellen, és az elöljárók elé vitték Jázont, mivel Pált nem találták. Lukács az elöljárókat a szokatlan „politarchosz” névvel jelöli, ami miatt sok támadásban volt része, hogy tévesen közli az elöljárók görög nevét, azonban az ásatások Lukácsnak adtak igazat. Pál három szombaton a zsinagógában működött, majd Jázon házában vett szállást, talán 2-3 hónapot töltött a városban, míg aztán menekülni volt kénytelen. A görögül beszélő világban a császárt királynak (bazileus) nevezték. A zsidók politikai váddal léptek fel a keresztények ellen. Talán felhasználták Jézusnak a vallomását Pilátus előtt, amikor királynak mondta magát. Miben állt a biztosíték, nem tudjuk, lehetséges, hogy Jázon bizonyos pénzösszeget helyezett letétbe.
Pál Béreában jobb légkörben dolgozott, mint Tesszalonikában, míg a zsidók nem jöttek utána, s akkor innét is kénytelen volt továbbmenni. Bérea szintén macedón város, nagy lakossága volt, jelentős számú zsidósággal. Pálnak, úgy látszik, szándéka volt végigmenni a Via Egnatián, de tervét megzavarták az utána jövő zsidók, akik elől valószínűleg tengerre szállt, hogy nyomát veszítsék, és így jutott el Athénbe.
Athén politikai és kereskedelmi szempontból nem számított. Ellenben bölcseleti iskolái nagyon sok ifjút vonzottak, még Rómából is. Bölcselői közül Lukács megemlíti az epikureusokat: anyagelvű bölcselők voltak, akik az élet élvezetére helyezték a súlyt a sztoikusokat: panteisztikus bölcselők, akik nagyra értékelték a kötelességteljesítést, és az életet az ész irányítása alá rendelték. A pogányság szempontjából a várost vallásos városnak is lehetett nevezni, mert tele volt bálvány templomokkal, szobrokkal és oltárokkal. Pál itt a piacot kereste fel, hogy taníthasson. Úgy látszik, félreértették őt a bölcselők, és mivel Jézus mellett a feltámadást (anasztazisz) hirdette, ezt istennőnek képzelték el, Jézus istennői párjának. Areopágusz (Ares dombja) egy kis kiemelkedés az Akropolisz alatt. Mivel itt volt a legfőbb bíróság, mely vallási ügyekben is ítélt, azt is így nevezték. Nem lehet eldönteni, hogy Pál e bíróság előtt állt, vagy csak magán a dombon, annak lépcsőfordulóin folyt le a vita, ahol nyugodtabban lehetett vitatkozni, mint a piacon.
Pál athéni beszéde más jellegű, mint amit a zsidóknak szokott mondani. Először a bevezetőben dicséri az athéniek vallásosságát. Ebben van némi gúny is, mert túlzottnak tartja az istenek tiszteletét. A vallásosra használt kifejezés babonást, bálványoktól félőt is jelent. Az első gondolat, amit hangoztat, hogy az Isten teremtő, aki nem lakik a kézzel épített templomokban, mert szellemi lény. A másik gondolat, hogy az Isten minden élet forrása. És csak ezután tér át Krisztusra, akit az Isten feltámadása által igazolt. A beszédben idézeteket is hoz. Az első egy pogány oltár felirata: Az ismeretlen istennek. Ilyen oltárt nem találtak még, de ez nem mond semmit sem. Antik írók szerint volt ilyen oltár, mely az Athénbe vezető egyik úton volt, igaz, hogy többes számban állt rajta a felirat, de Pál alakíthatta az idézetet, ahogy neki jobban megfelelt. Benne élünk, vagyunk és mozgunk, idézetnek látszik, mely a Kr. e. VI. században élt krétai Epimenidésznél fordul elő. Az ő fiai vagyunk, három költőnél is előfordul ez az idézet, mégpedig Arátosznál (Kr. e. 315-240) és Kleantésznél (Kr. e. 260), valamint Pindarosznál (Kr. e. 480). A pogányok is tanították, hogy az egyes népek saját isteneik gyermekei, de Pál itt az Isten egyetemességére akar rámutatni. Areopagita Dénes a városi tanács tagja volt, és a hagyomány szerint Athén első püspöke, aki vértanúságot szenvedett. Későbbi legendák Párizs püspökévé teszik meg (III. sz.), sőt még írásokat is fűznek a nevéhez (V. sz.). Damariszról nem tudunk semmit sem. Aranyszájú szent János szerint Dénes felesége lett volna.
Pál Korintusba ment. Ez a két tengerre néző kikötőjével a legnagyobb és legforgalmasabb kereskedelmi városok egyike volt. Nagyon vegyes a lakossága is, zsidó szórvánnyal és zsinagógával, melynek a felirata ásatásokból előkerült. Itt ismerkedett meg Aquilával és Priszcillával, akik már keresztények lehettek, de Lukács zsidó származásukra mutat rá, hogy magyarázza, miért vannak Korintusban. Klaudius 49-ben adta ki rendeletét, amely szerint a zsidóknak el kell hagyniok Rómát Chresztos izgatása miatt. Náluk vett szállást és házuk mindenkor nyitva állt Pál előtt. Efezusban náluk írta a korintusiakhoz szóló első levelét, és ott volt az egyházközség gyülekező helye is (1Kor 16,19) később újból visszatértek Rómába (Róm 16,3), majd a Néró-féle üldözés elől ismét Efezusba menekültek (2Tim 4,19). Igen nagy szolgálatot tettek az apostolnak, leveleiben nem feledkezik meg róluk, s megemlíti, hogy még életüket is kockára tették érte (Róm 16,4). Aquila sátorkészítő volt. Kész bőrökből szabta ki és varrta össze a sátrakat. Nemigen gondolhatunk arra, hogy sátorlapokat szőtt kilikiai kecskék szőréből, mert a takácsmesterség a zsidók szemében lenézett foglalkozás volt. A sátrakat a katonaság és az utazók vásárolták fel. Szilás és Timóteus megérkezése után az apostol teljesen az igehirdetésnek tudta magát szentelni, otthagyta a zsinagógát és Ticiusz Jusztus (neve után ítélve római) háza lesz az egyházközség központja. Amikor otthagyta a zsinagógát, a felelősséget rájuk hárítja, zsidó szokás szerint: Véretek...
A zsidóság Pált Gallió prokonzul elé állítja, és vádat emel ellene, hogy meg nem engedett vallást hirdet (religio illicita), amit a római törvények tiltottak, illetve a rómaiaktól megengedett zsidó vallás ellen beszél. L. Junius Gallió a híres bölcselőnek, Szenekának volt a fivére. Eredeti neve Annaeus Novatus volt. Junius Gallio szenátor örökbe fogadta, és ekkor felvette ennek a nevét. Szeneka jellemzése szerint nemeslelkű ember volt. Prokonzulságának ideje elég pontosan megállapítható egy levéltöredék alapján, melyet Klaudius császár Delfi városához intézett. A legnagyobb valószínűség szerint 51-52-ben volt prokonzul. Ez a levél szolgál Pál apostol kronológiájának kiinduló pontjául. Szosztenész lehetett a tömeg felbiztatója, s mivel sikertelen volt a vádaskodás, megverték, s ebbe a liktorok, akik elzavarták őket, nem avatkoztak be. Lehetséges, hogy ez a Szosztenész később keresztény, és Pál munkatársa lett (1Kor 1,1), de nem bizonyítható.
Lukács semmi többet nem mond Pál korintusi munkájáról. Kenkrea Korintusnak K-i kikötője volt, innét indultak a hajók Ázsia felé. Pálnak fogadalma volt, hogy haját levágatja. Szokásban volt ugyanis a zsidóknál, hogy nazireátusi fogadalmat tettek bizonyos időre, és ezalatt nem nyírták a hajukat, csak a fogadalom lejártakor tették meg. A hajó Efezusban csak a szombatot tölthette, és ezt használta fel Pál, hogy a zsinagógában beszéljen. Egyház: kifejezetten a jeruzsálemi egyházat jelenti. Az apostol a telet Antióchiában töltötte.
Pál megkezdi harmadik útját (53-58) és végiglátogatja Galácia és Frigia egyházait. Lukács itt bemutatja egy misszionáriusnak az alakját, Apollóét. Képzett ember, aki értett a Szentírás magyarázatához, és igen ügyes szónok volt. Később Pállal szoros kapcsolatba került. Jézus működését teljesen nem ismerte, ezzel Aquila ismertette meg. Keresztelését valószínűleg a Jordán mellett maga János végezte.
Pál bejárta a felső tartományokat, vagyis Kis-Ázsiának Efezus körül elterülő földjét. Efezus székvárosa volt az Ázsia elnevezésű tartománynak. Igen virágzó városokkal volt körülvéve. Szeneka szerint ez a nagy város a világ legszebb városai közé tartozott. Pál itt János keresztségével megkeresztelt embereket talált, akiket kereszténynyé tesz.
Pál Efezusban úgy kezdi meg működését, mint másutt, zsinagógába megy, de miután azt otthagyja, termet bérel egy Tirannusznevű rétortól vagy bölcselőtől, s amint az egyik kézirat megjegyzi, ez a terem de. 11-től-du. 4-ig állt a rendelkezésére. A sátorkészítésen és prédikáláson túl állandóan kapcsolatban áll az egyházakkal, innét írta pl. levelét a galatákhoz és az első korintusi levelet. Három évig tartó efezusi működését Isten csodákkal kísérte. Ruháit is elvitték és betegekre tették, úgyhogy azok meggyógyultak. Az izzadságtörlők fejkendők voltak, hogy az izzadságot felfogják. Kiterjedt kapcsolatait bizonyítja, hogy jóban volt a tartomány magasrangú tisztviselőivel is.
A zsidók is gyakorolták az ördögűzést, és Pál példáját követve Jézus nevében gyógyítottak. Ez ellen Pál nem tett semmiféle ellenvetést, hisz ez egyrészt szokás volt a zsidóknál (Mt 12,27; Lk 11,19), másrészt Jézus megengedte, hogy felhasználják a nevét ily esetekben (Lk 9,49-50). Efezusban a varázslatot, bűbájosságot sokan gyakorolták, különösen híresek voltak az ilyen tárgyú könyvek (Ephesia grammata), legtöbbjük azonban csak lap terjedelmű. Ezektőla babonás könyvektől szabadultak meg a keresztények, mikor elégették. Fennmaradtak ilyen könyvek görög és kopt nyelven, melyekben még Jézus neve is előfordul.
Pál további terveit mondja el, amennyiben végig akarja látogatni Európa egyházait, és utána óhajt csak visszatérni Jeruzsálembe. Maga előtt küldte Macedóniába két munkatársát, ő maga csak pünkösdkor akart utánuk menni.
Az ezüstműves céh, mely apró, kis Artemisz-templomokat készített ezüstből, féltette üzletét és ezért Pál ellen tüntetést szervezett. Efezusban volt Artemisznek (Diána), a termékenység istennőjének világhírű temploma. Nagysága 138 m x 69 m, 127 oszlopa volt, mindegyik 19 m magas. A színház 25 000 embert fogadott magába.
Pált barátai, akik az előkelő tartományi tisztviselők közé tartoztak - feladatuk volt a császárkultusz szabályozása és ünnepi játékok rendezése -, nem engedik, hogy a színházba menjen. Ott egy Sándor nevű zsidó próbált beszélni, de a nép nem engedte szóhoz jutni, ami arra mutat, hogy zsidóellenes hangulat volt a nép között. A nép lecsillapítása a jegyzőre maradt, aki Pál barátai közé tartozhatott, mert Pál személyét nem vonja be a beszédbe, és feloszlatja a gyűlést. A jegyző tulajdonképpen a város első tisztviselője, s a mi polgármesterünknek felel meg.
Pálnak a zavargás miatt előbb kellett elindulnia, mint tervbe vette. Most végigjárta Macedóniát, és eljutott egészen Illiriáig (Róm 15,19). A három téli hónapot Korintusban töltötte (1Kor 16,5-6). Úgy látszik, a zsidók egy összeesküvő csoportja (szikáriusok?) vagy a kikötőben, vagy a hajón akarták megölni Pált, mint aki elárulta a zsidóságot, ezért hirtelen úgy döntött, hogy szárazföldön megy vissza. Pál egész kísérettel utazik, talán az összeesküvés miatt védelmezni akarták. Szópátert (Szopatrosz) azonosítják Szoszipaterrel, aki a Római levélben üdvözletét küldi a rómaiaknak (16,21). Arisztarchusz tesszaloniki származású macedón, aki az efezusi zavargásnál Pál mellett van, elkíséri őt Rómába is, és ott önként megosztja vele fogságát (ApCsel 27,2; Kol 4,10; Filem 24). Szekundusz szintén macedón, Tesszalonikából, Gájusz Derbéből származott, nem azonos azzal a Gájusszal, aki Efezusban volt vele (ApCsel 19,29). Tihikusz kis-ázsiai eredetű az apostol mellett van első római fogsága idején, és őt küldi el a kisázsiai egyházakhoz (Ef 6,21; Kol 4,7), hogy hírt vigyen nekik fogságáról a második fogság alatt Efezusba küldi, hogy Timóteust helyettesítse (2Tim 4,12), Tituszhoz is szándékában volt elküldeni (Tit 3,12). Trofimusz efezusi származású tanítvány, miatta támad a templom udvarán az a csődület, amiért Pált a rómaiak fogságba vetik (ApCsel 21,27-30). Az első római fogság után is Pál kíséretében van, mert megemlíti, hogy betegsége miatt Milétuszban hagyta (2Tim 4,20). Filippiben csatlakozott hozzá Lukács, mert az 5. versben újra „mi” részlet jön.
A hét első napján, vagyis vasárnap Troászban kenyértörésre gyűltek össze. Ebből látható, hogy a vasárnap már a szombat helyére lépett és az istentisztelet középpontjában az eukarisztia állott.
Pál Troászból Asszoszig gyalog tette meg a 40 km-es utat, csak ott szállt hajóra. Efezusba nem akart menni, mert sietősnek tartja útját, ezért Milétuszba rendelte az efezusi egyház vezetőit. Milétusz virágzó kereskedelmi város volt Kisázsiában, 60 km-re Efezustól.
Pál a beszédet az efezusi egyház vezetőinek mondja, akiket itt preszbitereknek nevez Lukács. Kitárja teljesen a lelkét előttük, ésa beszéd majdnem minden mondatát leveleinek valamelyikében meg lehet találni, annyira jellemző rá ez a beszéd.
Belső kényszer alatt áll, ezért mondja, hogy belsőleg indíttatva megy Jeruzsálembe, pedig tudja, hogy ott csak bajok várnak rá.
Pál azt hiszi, hogy többé nem látják egymást, ezért lelkipásztori utasításokat ad nekik. Ez a kijelentés jóllehet sugalmazott, de nem az Isten gondolatát fejezi ki, hanem Pálnak egyéni sejtelmét, ami nem valósult meg. Tudjuk, hogy első római fogsága után járt Efezusban. Itt a sugalmazás azt akarja mondani, hogy ez a kijelentés ténylegesen elhangzott Pál szájából, de nem azt, hogy ezt az Isten is jóváhagyta vagy tőle származott volna, mint jövendölés. Figyelmezteti őket, hogy vigyázzanak a hamis tanítókra, ezért választotta ki őket az Isten elöljáróul (episzkoposz=püspök, felügyelő). Itt látható, hogy a preszbiter és az episzkoposz szót még ugyanabban az értelemben használták. Tegyenek meg ők is a maguk részéről mindent, amint ő is megtett és nyugodtan állíthatja, hogy nem éri őt felelősség: nem szárad rajtam senkinek a vére.
Istennek ajánlja az egész gyülekezetet, és békecsókot váltva imádság után hajóra szállt. A beszéd záró mondata Jézusnak az evangéliumban fel nem jegyzett mondását adja (agrafon, logion).
Pál part mentén haladó hajóval megy Jeruzsálem felé, ezért a líciai Patarában Tíruszba menő hajóra szálltak át. A tíruszi egyházat István vértanúsága után alapították görög keresztények. A Szentlélek csak jelezte a tanítványoknak a bekövetkező eseményeket, de nem késztette őket arra, hogy lebeszéljék Pált a jeruzsálemi útról. Tíruszban a keresztények közt gyerekek is vannak, ez, valamint a 16,15 és 16,33 a helyek, ahonnét a gyermekkeresztelésre lehet következtetni.
Ptolemaisz vagy Akko a Földközi-tenger mellett fekszik, Palesztina legjobb természetes kikötője. Egyiptomból és Kelet felől fontos kereskedelmi utak futnak ide. Élénk kereskedelme volt, már az Amarna-levelek, az egyiptomi feljegyzések és asszír szövegek is említést tesznek róla. Cezáreában Fülöp diákonusnál szálltak meg. Lukács most evangélistának nevezi, mert a vándor hittérítőknek ez volt a neve. Ugyancsak itt hangzik el Agabusz próféta jelképes jövendölése Pál sorsáról. Az útra készülés a hajón hozott poggyászoknak átrendezése, hogy hátas állatokon lehessen szállítani. Pál Jeruzsálemben vagy valahol félúton egy Mnázon nevű pogányságból áttért kereszténynél szállt meg.
Pált Jeruzsálemben örömmel fogadták, és hivatalos fogadást is rendeztek Jakabnál. A 18. versben megszűnik a „mi” részlet és csak később találkozunk vele. A zsidó keresztények Jeruzsálemben még megtartották a zsidó törvény előírásait, és okosságból ezt tanácsolják Pálnak is, aki már szakított ezzel a pogányok közt. A zsidóságból lett kereszténység csak 70-ben szakított véglegesen a zsidó előírásokkal. Pált négy nazireátusi fogadalmat tett emberrel küldik fel a templomba, hogy ott fogadalmukat végrehajtsák hajuk lenyíratásával, valamint áldozatok bemutatásával. Az áldozatok költségeit más is fizethette. Fogadalmat bárhol lehetett tenni, de csak a templomban lehetett befejezni.
A kisázsiai zsidók, akik oly könyörtelenül üldözték Pált szűkebb hazájában, felismerték, és ráfogták, hogy pogányokat vezetett be a templomba. Nem volt ez igaz, csak vele látták a városban a görög Trofimuszt.A templom külső udvarába bemehettek a pogányok is, de már a belső udvarba nem. Itt figyelmeztető feliratok voltak görög és latin nyelven, amelyeken jelezték, hogy halálbüntetés terhe mellett tilos a pogányok számára a belépés. Ilyen görög nyelvű táblát jelenleg a konstantinápolyi múzeumban őriznek. A templom kapuit a leviták becsukták, hogy meg ne fertőűzék a templomot vérontással. A rómaiak az Antonia várból állandóan figyelték az alattuk elterülő templomudvart, mert a nagy ünnepek alatt majdnem mindig szokott zavargás előfordulni. Most is zavargást jelentettek az ezredesnek, aki katonáival kimenti Pált a tömeg kezéből. Az Antonia vár a templom ÉNy-i sarkán volt, ahonnét nagyon jól lehetett látni az egész épületcsoportot.
A szikáriusok a szélsőséges irányzatú nemzeti párthoz tartoztak. Nevüket arról a görbe tőrről (sica) kapták, melyet állandóan ruhájuk alatt hordtak. Tömegbe keveredve ezzel hajtották végre szinte észrevétlenül politikai gyilkosságaikat. Az ezredes ilyennek nézte Pált, és ezért csodálkozott, hogy görögül szólította meg. Pál héber nyelven, illetve arámul beszélt a néphez.
A bevezetőben elmondja rövid életrajzát, és maga mellé akarja állítani hallgatóit, amikor hivatkozik törvénytiszteletére.
Beszél arról a látomásról, melyet a templomban kapott az Úr Jézustól anélkül, hogy nevét említené. Ezt a látomást csak innét ismerjük. A pogányok nevének említésére azonban kitör a vihar.
A tömeg tombolására az ezredes Pált azonnal bevitette az Antonia várba, és ott meg akarja korbácsoltatni, hogy vallomást csi-karjon ki tőle. Pál római polgárjogára hivatkozott. Ennek jelentőségét mutatja az, hogy azonnal leálltak a vallatás előkészületeivel, maga az ezredes mindjárt lesietett, mikor megtudta, hogy római polgárról van szó. Liziász ezredes görög lehetett, aki nagy összegen vásárolta a római polgárjogot. Ebben az időben Messzalina császárné, Klaudius harmadik felesége pénzszerzési lehetőséget látott a római polgárjog árusításában. Liziász is Klaudius alatt vásárolhatta polgárjogát, erre mutat az előneve. Ritka volt ebben az időben, hogy zsidó római polgárként született.
Már a következő részhez tartozik, amennyiben a főtanács öszszehívásáról szól.
Pál mint bíróra, az Istenre hivatkozik, és ez hozta ki sodrából Ananiás főpapot annyira, hogy arcon üttette Pált. 47-59-ben volt főpap, a szikáriusok 66-ban meggyilkolták a zsidó háború kezdetén. Pál megjövendölte büntetését, nem átkot mondott felette. A főpap eljárása törvényellenes volt.
Pál ismerte mindkét párt felfogását, s hogy magáról elterelje a figyelmet a feltámadás kérdését veti fel, hisz ő is Jézus feltámadása miatt áll előttük. Olyan parázs vita keletkezett erre, hogy az ezredes jobbnak látta, ha elviteti Pált.
Innét tudjuk, hogy Pálnak volt nővére, ennek felnőtt fia. De hogy Jeruzsálemben élt vagy Tarzusban, vagy csak a fia tanult Jeruzsálemben, nem derül ki a szövegből. Semmi többet nem tudunk erről a rokoni kapcsolatról.
A római polgárjog értékére mutat rá, hogy az ezredes titokban, azonnal elszállíttatta Pált a helytartóhoz, hogy a felelősségtől szabaduljon. 470 fegyveres ember kíséri Pált a félútig, onnét kezdve csak a 70 lovassal ment tovább. Éjjel három óra, az első őrségváltás ideje, kb. 9 órának felel meg. Levelet küldött Félix helytartóhoz, amelyben jelentést ad az esetről. A 24. vers a latinban így folytatódik: „Félt ugyanis, hogy a zsidók elrabolják és megölik, őt később megrágalmazzák, hogy pénzt kapott”. Félix 52-59-ig volt prokurátor Júdeában. A császári udvar felszabadítottja volt. Bátyja Pallasz, Agrippina császárnő kedvence volt. Kormányzása nem a legjobb emléket hagyta maga után. Tacitus ezt írja róla: „Királyi hatalmat gyakorolt rabszolga lélekkel.” Királyi családokba házasodott be. Suetonius szerint három királynőnek volt a férje. A levélben kegyelmes a címe, ami kijárt a prokurátornak. A levelet Lukács Pál fogsága alatt megszerezhette, hogy lemásolja.
Antipatrisz Jeruzsálem és Cezárea közt van, 63 km-re Jeruzsálemtől és 40 km-re Cezáreától. A katonák erőltetett menetben haladtak, hogy Júdea hegyei közül mielőbb kijussanak, és így elkerüljék az esetleges támadást. A síkságon már nem kellett félniök az összeesküvőktől, ezért fordultak vissza a gyalogos katonák. Heródes palotája a prétorium, szolgált a helytartó székhelyéül, ahol börtönök is voltak. Az épületet Nagy Heródes építette.
A főpap Pál ellen ügyvédet fogadott, aki lázítással ésa templom megszentségtelenítésével vádolja Pált. Az ügyvéd nem volt zsidó, mert ennek a népnek az életéről beszél. A latinban a 6-8. vers közt ez a betoldás van: „És törvényünk szerint akartuk elítélni. 7. Ekkor jött Liziász ezredes, és nagy karhatalommal kivette a kezünkből, 8. s meghagyta, hogy vádlói jelenjenek meg előtted.”
Pál védőbeszédében arra hivatkozik, hogy a tanítás (eredetiben: út), melyet hirdet, nem eretnekség, mert a törvény ezt készítette elő, és a próféták erről jövendöltek. És újból állítja, mint a főtanácsban, hogy a feltámadás miatt áll a bíróság előtt.
A helytartónak el kellett volna bocsátania Pált, de nem mert a főtanács ellen dönteni, ezért elodázta az ügyet. Pál katonai fogságban maradt hozzá volt láncolva jobb keze egy katona bal kezéhez, de különben szabadon intézkedhetett, sőt bizonyos esetekben magánlakást is bérelhetett.
Druzilla. I. Heródes Agrippa legifjabb leánya volt, 14 éves korában ment először férjhez, de két hónapi házasság után otthagyta férjét, és Félixnek a harmadik felesége lett. Félix leváltása 60. közepén történt a zsidók kérésére. Félix érdeklődött a kereszténység iránt, azonban élete nem volt alkalmas arra, hogy kövesse. Különben is remélte, hogy pénzt lehet kapni Pálért, mert munkatársai összehoznak bizonyos összeget tudta ugyanis, hogy Pál nagyobb összeget vitt fel magával Jeruzsálembe.
Félix utódja a helytartóságban Porciusz Fesztusz volt, minden tekintetben kiválóbb ember elődjénél. Erős kézzel fogott hozzá a rendcsináláshoz. Alighogy megérkezett, Jeruzsálembe ment. Ott követelték tőle Pál elítélését, illetve a városba való hozatalát, hogy ennek ürügye alatt az úton megöljék. Ő azonban a törvényre hivatkozott, hogy a helytartó fogságában van, neki kell ügyét eldönteni. Különben rövid hivatali ténykedés után 62-ben meghalt Palesztínában.
Pál ügye Cezáreában újra a római törvényszék elé került. A zsidók vádjaikat nem tudják bizonyítani. Pál tagadja a vádakat, de mivel fél, hogy Fesztusz mégis enged a zsidók kérésének s Jeruzsálembe viteti, ezért a császárhoz fellebbezett. Ehhez minden római polgárnak joga volt. Még ha közvetlenül az ítélet kimondása előtt is történt ez a föllebbezés, az alantas bíróságnak nem volt joga folytatni az ügyet, ezért ez tulajdonképpen nem appellatio, hanem provocatio. Azonban a helytartónak ilyen esetben meg kellett kérdeznie tanácsát, s csak utána mondhatta ki hivatalosan, hogy a föllebbezésnek helyt ad.
II. Heródes Agrippa királyról van szó. Atyja, I. Heródes Agrippa halálakor csak 17 éves volt. (Kr. u. 44-ben, ApCsel 12,20-23). Rómában nevelkedett és csak 53-ban lett egyes tartományok felett uralkodóvá. Hű maradt a rómaiakhoz a zsidó háború idején is. Különben ő volt az utolsó zsidó király. A zsidó dolgokkal ismerős volt. Nővérei voltak Berniké és Druzilla, Félix felesége. Berniké több házasságot is kötött, de mindig visszatért fivéréhez, akivel vérfertőzésben élt. Később Titusz mellett találjuk, de nem vehette feleségül a rómaiak felháborodása miatt. Heródes az új helytartónak jött jókívánatait kifejezni. Fesztusz Pál ügyére vonatkozólag szeretne többet tudni, ezért kérdezi meg Heródest.
Fesztusz bemutatja Pált az összegyűlt előkelőségnek. Cezáreában öt zászlóalj volt, ezeknek vezetői, az ezredesek (tribunusok) is hivatalosak voltak. Pálnak talán ez volt a legelőkelőbb közönsége, amely előtt valaha is beszélt. Talán erre vonatkozott Jézus szava meghívásakor, hogy „királyok” előtt fog beszélni (ApCsel 9,15).
Pálnak ez a beszéde hasonlít a jeruzsálemi zsidók előtt tartott beszédéhez (ApCsel 22), de jobban alkalmazkodik előkelő hallgatóságához. Pál azt akarja kimutatni, hogy az evangélium az Ószövetség beteljesedése. A rabbik dicsérőleg nyilatkoztak Agrippa vallási tudásáról, ezért mondja Pál, hogy a király ismeri a zsidók szokásait.
Elmondja, hogy mint farizeus, esküdt ellensége volt Jézus tanainak.
Pál megtérését mondja el. Ugyanezt elmondta a jeruzsálemi zsidóknak is.
Pál Jézustól kapott küldetés alapján hirdette az evangéliumot a zsidóknak és a pogányoknak, emiatt fogták el a zsidók, és akarták megölni. Pedig prédikálásának tárgyát a próféták előre megmondták, ez pedig Jézus szenvedése, feltámadása, az emberek lelkének megvilágosítása.
Fesztusz nem értette a beszédet, csak azt látta, hogy alaposan felkészült emberrel van dolga, és ezért azt hitte, hogy a tudomány megzavarta az eszét. Pál Agrippára hivatkozott, hogy amit mond, a király ismeri, mert a próféták beszélnek Jézus feltámadásáról. Agrippa tréfálkozva mondja, hogy majdnem meggyőzte őt, hogy keresztény legyen. Talán fel is merülhetett benne a gondolat, hogy Pálnak a fejtegetése megállja a helyét, azonban életmódját kellett volna megváltoztatnia, hogy keresztény legyen. A jelenet lezárása, amikor a kivonulás sorrendjét adja, mutatja, hogy szemtanú leírásáról van szó, mert ezt a protokoll is így írja elő.
Lukács és Arisztarchusz együtt utazik az apostollal. Ezért újból találkozunk a szövegben „mi” részekkel. Ez az utazás 60-61-re esik. A tengeri útnak a leírása szakemberek szerint igen éles megfigyelőre vall, és a legapróbb részletekben is hű. A többi fogoly valószínűleg cirkuszi küzdelemre ítélt bűnöző lehetett. Juliusz feltűnő jóindulattal volt Pál iránt az egész út alatt. Adramittén Troász alatt fekszik. Teherszállító hajón utaztak, kb. 300-500 tonnás hajók voltak (a Duna-tengerjáró hajók 1000-1300 tonnásak). Knidosz Rodosz szigetének É-i foka, míg Szalmone-fok Kréta szigetének ÉK-i részén van. Kréta alatt azért hajóztak, hogy szélárnyékban legyenek. Lászája városa Kréta déli részén van.
Az idő igen eljárt, mert a hajózás az antik világban szeptember 14-től, illetve november 11-től egészen március 5-ig szünetelt a viharos időjárás miatt. A böjt is elmúlt, melyet a zsidók hosszúnapkor tartottak, ez szeptember végén, október elején van. Pálnak már volt tapasztalata a hajós útról, ezért figyelmeztette a hajó vezetőit. Az itt említett Főnix valószínűleg azonos a mai Phinekával.
Az északkeleti szél hihetetlen erősséggel zúdult le Kréta magas hegyeiről és a part közeléből a nyílt tengerre sodorta a hajót.A tengeren a nap és a csillagok szerint tájékozódtak, most azok is eltűntek. A viharban körülkötözték a hajót, hogy ne roppanjon szét és lassítót, valamilyen nagy felületű, nehéz tárgyat vonszolt maga után a hajó. Klauda vagy Kauda szigete 40 km-re van Főnixtől D-re. A hajó felett elvesztették az uralmat, és attól féltek, hogy az Afrikától É-ra messze kinyúló Nagyszirtiszre viszi őket a vihar, és ott zúzódik szét a hajó. Nemcsak a rakománytól, hanem a hajó felszerelésétől is megszabadulnak, hogy a hajót kormányozni tudják.
A viharban Pál biztatja a hajósokat és az utasokat, hogy ne féljenek, senki sem fog közülük elpusztulni.
A hajó az Adriai-tengeren hánykódott így hívták a Földközi-tenger középső részét is. Már Málta közelében voltak. A mérések szárazföld közelét jelezték. Egy öl 185 cm, tehát 37 m körüli mély-séget mértek. A hajót lehorgonyozták itt, mert nem akartak a sötétben hajótörést szenvedni. Most akarták a tengerészek elhagyni a hajót, de Pál megakadályozta.
Pál bátorította az utasokat és felszólította, hogy vegyenek magukhoz ételt, mert a viharos úton tengeri betegség következtében nemigen étkeztek. Ő maga járt elő jó példával.
A hajót ráfuttatták a part közelében levő zátonyra, és onnét kiúsztak a partra. Pál kedvéért az összes rab életben maradt, a katonák nem gyilkolták le őket. A hajótörés helyét a sziget ÉNy-i részén levő öbölben keresik, és azonosítják Selmunett nevű szigetecske és a fősziget közt levő csatornával, melynek homokos padjára futott fel a hajó. Ma Szent Pál-öbölnek nevezik, és a hajótörés helyén a parton az apostol szobra áll.
Megtudják a bennszülöttektől (görögben: barbároktól), hogy a sziget Málta, görögül Melité. Eredetileg a föníciaiak gyarmatosították a szigetet Kr. e. VIII. vagy VII. században Spanyolországot felkereső útjaikon. Kr. e. 218-ban római gyarmat lett, Szicíliához csatolták. Augusztus alatt önálló tartomány a közeli Gozzo szigettel együtt, és élén a császári prokurátor állt. A viperát az Igazság (Diké, bosszúálló) istennő eszközének tulajdonították a lakók, de mivel Pálnak nem történt baja, istennek tekintették.
Pál meggyógyította a sziget első emberének - így nevezték a sziget első hivatalnokát, amit két máltai felirat is tanúsít - apját. Erre eléje hozták a sziget betegeit. Más működéséről Lukács nem szól.
Három hónapig tartózkodtak a szigeten, míg tavasszal újra megindult a hajóközlekedés. Egy alexandriai hajóra szálltak fel, mely gabonaszállító hajó volt, mint az előző. A hajó Kasztor és Pollux védnöksége alatt állt, a testvérpár közös neve volt a Dioszkurok. A hajó a szicíliai Szirakuza városát, majd Régiumot, a messzinai szoros K-i oldalán fekvő várost érintette, és Puteoliban kötött ki. Itt szokták kirakni az Egyiptomból jövő gabonaszállító hajók rakományukat. Puteoli ma Puzzuoli, Nápoly mellett van. Hét napig maradtak a kis városban. Pál felhasználta az alkalmat, és a keresztényekkel foglalkozott. A római keresztények is tudomást szereztek Pál jöveteléről, elébe mentek egyesek egészen Forum Apii-ig, 60 km-re Rómától, mások csak Tres Tabernae-ig, ez 48 km-re van a fővárostól. Hívektől kísérve vonult be Pál Rómába a Porta Capenán (a mai Porta di San Sebastiano közelében), és a százados átadta őt a prétorium parancsnokának, Afranius Burrusnak, Szeneka barátjának. Ez megengedte neki, hogy lakást béreljen, és peréig könnyű fogságban lehessen.
Pál azonnal magához kérette a város vezető zsidó embereit, hogy jelezze, semmit sem tett a zsidó nép ellen. Megegyeztek egy találkozásban, amikor Pál majd kifejti nézeteit.
Pál a megbeszélt napon egész estig vitatkozott a zsidókkal. Izajás próféta szavait (Iz 6,9-10) intézte a hitetlen zsidókhoz a szöveget Lukács a Hetvenes fordítás alapján hozza. Jézus is felhasználta ezt a szöveget hitetlen hallgatóival szemben (Mt 13,14-15). A Vulgátában többlet a 29. vers: „Miután ezeket mondotta, eltávoztak tőle a zsidók, sokat vitatkoztak egymás közt.” Az utolsó két vers egész röviden elmondja Pál kétévi római működését. Ismerték őt már hírből és levele révén, melyet még Korintusból írt 58-ban. Állandóan fogadta azokat, akik hozzá jöttek. Ezek közt nem egy messziről érkezett, beszámoltak az egyházak munkájáról, sőt még anyagi támogatást is hoztak. Leveleket is írt fogsága alatt. Az egész könyv hirtelen lezáródik, az okot nem tudjuk. Pál további működését csak a hagyomány őrizte meg számunkra.
Ezzel zárul Lukács beszámolója. Célját elérte. Sikerült kimutatnia, hogy az egyház a szerény kezdettől eljutott a földkerekség határáig, azaz elérte a római birodalom határait és a látszólagos zsidó felekezetből hatalmas lelki társaság - mai szóval világegyház - lett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages