Habakuk könyve (Hab)
Habakuk könyve (Hab)
Vö.: Jer 10,23-25; 14,2-9. 19-22; Iz 59,9-14. A próféta panasszal fordul Istenhez a nép szenvedései miatt, melyet a káldeusok támadása okozott. Hogyan engedheti meg Isten, hogy a pogányok diadalmaskodjanak a választott nép felett? Hiszen Júda vétkei ellenére is „igaz”, mert az igaz Istent tiszteli.
Isten válasza: a káldeusok Isten büntető eszközei a bűnös nép felett.
Ez a nép csak magában bízik, sem embert, sem Istent nem fél.
A keleti szél a sivatag felől fúj, forró, száraz és pusztító, így a pusztító támadókhoz hasonló.
A pusztító sereg csak romokat hagy maga után.
Ha a támadó hadsereg Isten akaratát hajtja végre, akkor talán az Isten az igazságtalan? Hogyan bánhat így népével az igaz, szent Isten?
Ősidőktől: utalás a kivonulás idejére.
A káldeusok népe.
A próféta őrködik népe felett, mint az őrszem a várfalon.
A jövendölést azért kell leírni, hogy amikor beteljesedik, megbizonyosodhassanak annak igazsága felől.
A mondat összefoglalja a jövendölés lényegét: Júda, aki igaz az Isten előtt, megmenekül, a káldeus nép elpusztul.
Isten a kegyetlen elnyomót olyan büntetéssel fogja sújtani, amelyet sokáig közmondásszerűen emlegetni fognak „példázatokban” és „magvas beszédben”. Ez utóbbi két kifejezés a következő öt átok műfaját jelzi.
Kapzsisága miatt az elnyomónak ugyanazt a szenvedést kell elviselni, amellyel ő sújtott másokat: őt is ki fogják fosztani.
Az elnyomó hasonlít az emberhez, aki jogtalanul meggazdagodott: mindent el fog veszíteni.
Kényuralom ellen.
A káldeus ellenség olyan, mint az ember, aki leitatja társait, hogy nevethessen meztelenségükön. Az elnyomót is hasonló sors fogja érni, de ekkor ő még nagyobb szégyenbe kerül, mert meglátszik, hogy körül sincsen metélve.
Nebukadnezár kiirtotta Libanon cédrusait (vö.: Iz 14,8).
A jeruzsálemi templom, vagy inkább Isten égi lakhelye.
Zsoltár, mely Isten végtelen hatalmát dicsőíti. A felirat, az utolsó megjegyzés és a közben található „Szünet” jelek azt mutatják, hogy a zsoltárt a liturgiában használták.
Isten „tettei” azok az események a választott nép történetében, amelyekben az isteni gondviselés különösképpen megnyilvánult.
Támán Edom északi része Júda délkeleti határán.
Az „időtlen hegyek és az örök halmok” az ősatyák tartózkodási helyei a Szentföldön. Itt kozmikus jelentést kapnak.
Isten megjelenését kozmikus jelek kísérik, vö.: Bír 5,4-5; Zsolt 77,17-20; 114,3-7. A költői képeket valószínűleg a régi teremtéstörténetekből meríti a szerző.
A nyilak a villámok. Az íj az erő jelképe (vö.: Ter 49,24).
A mélység az ősóceán, mely a teremtéstörténetben szerepel.
Az Isten megjelenése félelemmel tölti el a prófétát. Félelme azonban hamarosan örömre változik, az üdvösség és az isteni oltalom biztos reménye miatt.
Ez a vers nehezen illeszthető be a szövegösszefüggésbe, ezért későbbi betoldásnak tartják
