Leviták könyve (Lev)

Teljes szövegű keresés

Leviták könyve (Lev)
Az első hat fejezet az áldozatok leírása. Az aprólékos külsőség a gondosságot, a tisztelet megadását célozta. Alkalmas volt arra is, hogy a lelkületet kellő irányba terelje, de természetesen vissza is lehetett vele élni. A szertartás megmaradhatott külső cselekménynek, amit lélek nélkül végeztek. A jelképnek az Ószövetségben is a hit adott tartalmat. A keresztény hagyomány Krisztus megváltó áldozatának és a szentségeknek az előképét látta bennük (Zsid 8-10. fejezet.).
Az égőáldozatnál a felajánlott adományt elégették. Az áldozatnak ez a fajtája ősi hagyományra nyúlik vissza (Ter 8,20; Bír 6,19.). Eleinte hálaadó áldozat volt, a mózesi törvény inkább az engesztelő áldozatok közé sorolja.
Ez 44,11 a levágást a levitákra bízza. A vér az élet elvének számított, 17,11; MTörv 12,16, ezért van olyan szerepe az áldozatban. Innen magyarázható az is, hogy minden állat levágásában valamilyen áldozati jelleget láttak, 17,3, s ezért nem volt szabad a húst vérrel együtt elfogyasztani (3,17; 7,26; 17,12.).
Az áldozat elégetés által valamilyen szellemi táplálékká, szellemi ajándékká vált. Innen a kifejezés, hogy a megbékélés illatában elköltött eledel az Úr számára (Kiv 29,18.).
Az ételáldozat rendszerint más áldozat kiegészítése volt. A föld terméséből és lisztből készült ételből állt. Csak egy részét égették el, a többi a papok járandósága volt.
Megkülönböztettek szent és nagyon szent részeket. Ezek megérintése rituális szentséget vont maga után (Kiv 29,37.).
A sónak tisztító hatást tulajdonítottak (Ez 16,4; 2 Kir 2,20). A régi asszírok és nomádok is használták áldozataiknál és áldozati lakomáiknál.
A közösségi áldozat a legelterjedtebb áldozatféleség volt. Áldozati lakomával kötötték egybe. Az állat egy részét, a vért és a hájat Istennek adták, a húsát elfogyasztották. Ez az áldozat az ünnepek fő szertartása. Kifejezte az élet közösségét Isten és ember között.
A hájat és a vért az ember nem eheti meg, mert az Istené.
A bűnért való áldozat azokat a bűnöket, illetve gyarlóságokat engesztelte, amelyeket a szertartások végzésében elkövettek. Az engesztelő áldozat viszont azokat a bűnöket, amelyekkel Istennek vagy az embereknek a jogait sértették. A kézrátétel azt jelentette, hogy az áldozati állat eggyé válik az emberrel, aki engesztel (Lev 16.).
A főpap az egész népet képviselte az Isten előtt, ezért a vétke mintegy átáramlott a közösségre.
Isten jelen van és együtt vonul a táborral, MTörv 23,15, ezért kell a bűnért való áldozat maradékát a táboron kívülre vinni. Az ilyen áldozat a bűnöst képviseli, akit igazában ki kellene rekeszteni a közösségből.
Az elöljáró és a közember a világi, a profán rendet képviseli, azért az ilyen áldozat vérét nem szabad bevinni a szentélybe.
A kifejezett átok... A bíró a tanú előtt feltételes átkot mond arra az esetre, ha nem az igazat vallja, vagy elhallgat valamit.
Az engesztelő áldozatot akkor mutatták be, ha Isten, vagy az ember jogait érte sérelem. Ezt át lehetett váltani pénzfizetésre is (2 Kir 12,17.).
A szent jogok vagy dolgok az áldozati adományok.
A 6-7. fejezet az áldozatot nem tárgya szerint nézi, hanem a papok joga és kötelessége szerint.
Kiv 29,38 és Szám 28,3-8. szerint reggel és este kellett égőáldozatot bemutatni. Itt a reggeli áldozatról van szó, de a szöveg feltételezi az esti áldozatot is. Az oltáron égő örök tűz a meg nem szűnő kultuszt fejezi ki.
Ezek az előírások mutatják a szembenállást a kánaáni vallási szokásokkal. Ott a titokzatos természeti erők ábrázolására törekedtek. A termékenység, a nemi ösztön, a tánc, a kovászos erjedés ilyen jelképek. A mózesi törvény ezekkel szemben szigorú rendszabályokat vezet be: a termés zsengéje és az elsőszülött fiú az Istené, a prostitúciót távol kell tartani a szentélytől, kovászos kenyér nem lehet áldozati tárgy, az áldozati adomány elköltése fenn van tartva a papoknak, az ének és a tánc meghatározott szabályok szerint folyik stb.
Kiirtani a népből... egy nomád ember számára az ilyen kizárás a lakatlan pusztában a halált jelenti. De itt még külön vallási jelentősége is van: elveszti az ígéreteket, amelyeket Isten Ábrahám utódainak adott.
A felajánlást lengető mozdulattal jelezték: jelképesen átadták az Úrnak, hogy visszakapják tőle. Az így felajánlott dolog a papoké maradt.
Leírás formájában örökíti meg a papok beiktatásának szertartását: a beöltöztetést, a fölkenést, a bűnért való áldozatot, az égőáldozatot és a beiktató áldozatot.
A haj kibontása és a ruha megszaggatása gyászszertartás.
Áron feleletének értelme: A nép bűne egyúttal a pap bűne is, ezért ugyanazt a szabályt kell alkalmazni, mint a főpap bűnéért való áldozatnál. Ezért nem ettek belőle.
A következő öt fejezet a tiszta és tisztátalan állatok, illetve dolgok megkülönböztetése. Tulajdonképpen a régi taburendszer vallási átértékelése. Tiszta az, ami közel kerülhet az Istenhez, tisztátalan az, ami ki van zárva a kultuszból. Tiszta állatok azok, amelyeket fel lehetett ajánlani Istennek, tisztátalanok azok, amelyeket a pogányok használtak áldozataiknál, vagy amelyek undort és félelmet keltettek. Bizonyos betegségek és érintések következtében az ember is tisztátalanná válik. Az ilyen külsőségekkel szemben azonban a próféták már a szív tisztaságát is hangoztatták (Iz 1,16; Jer 33,8; Zsolt 51,12.). Így ezek már előkészítették Jézus tanítását. - Érthető, hogy az állatokat a korabeli természetismeret szerint csoportosítja a szerző, így lett a nyúl „kérődző állat”. Egyik-másik állat nevének fordítása bizonytalan.
A szülés, a havi vérzés és a magömlés úgy szerepel, mint az életerő részleges elvesztése. Ezért kell utána visszaállítani a kapcsolatot Istennel, az élet szerzőjével.
A 13-14. fejezetben emlegetett lepra az akkori ismeretek-nek megfelelő gyűjtő fogalom. Az igazi leprán kívül belefoglalták a különféle bőrbetegségeket, sőt, a ruha és a fal penészét is. De a fertőzés elleni védekezés vallási kötelesség lett. Amellett az intézkedés ébren tartotta Istenbe, mint az élet abszolút Urába vetett hitet. Ma már nem mindig állapítható meg, hogy az egyes kifejezések pontosan milyen betegséget jelöltek.
A nemi tisztátalanságba nemcsak a fertőző nemi betegségeket foglalja bele, hanem a természetes biológiai jelenségeket is, mint a magömlést és a havi vérzést. A régi felfogásban valamiképpen mindennek szakrális jellege van, ami a termékenységet és a szaporodást érinti.
Az engesztelés napjának szertartásába régi engesztelő rítusokat foglaltak bele, amelyek előbb talán a sátrak ünnepével vagy az újévvel voltak kapcsolatosak. A bűnbak kivitele a pusztába különösen a régi szertartás és a régi nomád élet emléke. Az engesztelés vágya mindig élt a vallásos emberekben. A teljes bizonyosságot csak Krisztus engesztelő áldozata hozta meg, ahogy azt a Zsid 9,6-14 leírja.
Azazel a puszta démonjának a neve. A régi kánaániták és szemiták felfogása szerint az ilyen démonok a kietlen pusztaságban laktak, ahol Isten életfakasztó ereje nem működött.
Meg kell figyelni, hogy az Azazelnek szánt bakot nem áldozzák fel. Az áldozatbemutatás imádási szertartás, tehát csak Istennek jár ki. A nép bűnével megterhelt bakot a pusztába küldik, s így jelképezik általa a bűntől való szabadulást. Régi népies szertartás megtisztított formáját találjuk itt.
A szentség törvénye: Izrael Istenének lényeges sajátsága a szentség (Lev 11,44; 19,2; 20,7). A kados=szent szó elkülönítettet, elérhetetlent jelent, ami félelmet gerjeszt (Kiv 33,20). Ez a szentség átáramlik mindenre és mindenkire, aki vagy ami vele kapcsolatba kerül: a helyre, időre, tárgyra, személyre. Az Istentől lefoglalt nép is szent, a papok is szentek, mert Isten színe előtt teljesítenek szolgálatot. A szentség törvénye a „tisztaság törvénye”. De ezt az ősi elgondolást azért az erkölcsi vonatkozás szellemivé teszi, tehát nem marad puszta külsőség. A profántól, a mindennapitól való elfordulás a bűn kerülésének jele és követelménye. A későbbi iratok már nyíl-tan hangoztatják, hogy a rituális tisztaságnak együtt kell járni a lelkiismeret tisztaságával (Iz 6,3).
Azoknak a szellemeknek... A héber kifejezés: bakoknak. A démonokat állati alakban gondolták el, amelyek kietlen helyeken tartózkodnak (Iz 13,21; 34,14). Ezekhez sorolták Azazelt is. De itt és a 2Krón 11,15-ben a szó megvetőleg a bálványokra vonatkozik. - Isten és a nép kapcsolata a szövetség alapján olyan, mint a jegyesi viszony. A bálványimádás hűtlenség Jahvéval szemben, ezért mondják házasságtörésnek is (Oz 1; 3).
Az egész 18. fejezet közel áll a MTörv szelleméhez.
A vérrokonságot úgy jelzi, mint ugyanabból a testből valót. Ilyen a férfi és a nő kapcsolata is: hús az én húsomból.
A gyermekek feláldozása Molochnak kánaáni szertartás volt. A mózesi törvény elítélte a szokást (Lev 20,2; MTörv 12,31), olykor mégis előfordult Jeruzsálemben a Hinnom völgyében (2Kir 16,3; 21,6 Jer 7,31; Ez 16,21). A Ge-Hinnom, Gehenna ezért lett a kárhozat jelképe.
Ti. a néma nem tudja az átkot viszonozni.
Ne törj embertársad vérére... Ne vádolj ártatlant olyan bűnnel, amelyért halálbüntetés jár.
Egyetlen eset, amely a nyilvános kivégzést írja elő.
A 18. fejezet utasításai ismétlődnek.
A holttest megérintése tisztátalanságot vont maga után (Szám 6,9; 19,11).
A házasság által a nő férjével lesz „egy test”, tehát a régi rokoni kötelék felbomlik.
Romlott szöveg, valószínűleg ez az értelme: felesége rokonainak a holttestét ne érintse.
Ha a főpap pogány nővel kötne házasságot, vele válnék „egy testté”, s így megfertőzné a szentélyt, s utódaiba is pogány vér kerülne.
Az ünnepek szertartásai: az egyes ünnepekhez, lásd Kiv 12,1; 23,14. Itt világosan megkülönbözteti a húsvéti bárány ünnepét és a kovásztalan kenyér ünnepét, amelyet a MTörv 16,1-8 már egynek vesz.
A zsengékről szóló rész, 9-14. betoldás. Megszakítja az ünnepek felsorolását.
A hold-hónap első napja, az újhold, ünnep volt éppúgy, mint a kánaániaknál (1Sám 20,5. 24; Iz 1,13).
Az előbbi versek tiltották a szolgai munkát, ezek inkább az ünnep vidám jellegét emelik ki (39-44). A sátorban lakást pedig kapcsolatba hozzák a pusztai vándorlással. Eredete inkább az, hogy szüret idején lombsátorban laktak, s ott ülték meg a hálaadó ünnepet is.
A közösségi gondolat nagyon erős: egynek a bűne valamiképpen az egész közösséget terheli. Megkövezés előtt rátették kezüket, mint az áldozati állatra, amely a közösséget képviselte, s így engesztelték ki a bűnt (1,4;16,21).
A jubileumi évre vonatkozó rendelkezés kifejezi a meggyőződést, hogy az ígéret földje Istené, a nép csak haszonélvezetre kapta. Senkinek nem lehet abszolút tulajdonjoga. A jubileumi év a nevét onnan kapta, hogy a harsona (jobel) megfúvásával kezdődött, vö.: Iz 61,1. A tulajdon visszaadása és a rabszolgák felszabadítása azt célozta, hogy erősítse a családon és a családi birtokon alapuló társadalmat. Amellett Isten uralkodói jogait is felidézte.
Elég lesz három esztendőre... ti. a szombat évre, a jubileumi évre és a rákövetkező évre, amíg az új vetés beérik.
A rendelkezésben benne van a leviták rendjének szakrális jellege is.
Az idegen rabszolgákra vonatkozó előírás követi az ókori felfogást. Vallási szempontból még hozzájárul az, hogy az idegen nem lehetett az Istennel kötött szövetség hordozója. Izrael fiait ellenben éppen a szövetség miatt kellett másképpen kezelni.
Lakóhelyet választok köztetek... A szentség törvényének ez az alaptétele. A fejezet különben közel áll Ezekiel gondolatvilágához.
Eltöröm kenyeretek botját... az éhínség kifejezése (Zsolt 105,16).
A fogadalmi adományok pénzbeli megváltásáról van szó. Személyek feláldozásáról, illetőleg felajánlásáról, lásd: Bír 11,30-40; 13,3; 1 Sám 1,11.
Az átok-esküvel történő felajánlás fogalma a szent háborúk idejéből származik, (Józs 6,17.). Az ilyen javak felhasználása a papok joga volt (Lev 27,21; Szám 18,14; Ez 44,29.). Az így felajánlott dolgot nevezték „cherem”-nek. A szót azonban használták az Istentől adott tilalom kifejezésére is (MTörv 7,26.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages