Magyar táncok. | A Pallas nagy lexikona

Teljes szövegű keresés

Magyar táncok. A M.-nak, mint minden más kulturális nemzet táncainak két faja van, az udvari és a népies tánc, melyek ismét kisebb csoportokra oszlanak. Udvari táncok voltak: a palotás, a lassu magyar; népies táncok: a táncnóta (melyet néha énekszóval is kisértek) s az ugrós nóta. A «palotás magyart», mint csupán udvari táncot, már a XV. században ismerték. Zenéje egészen eltérve az akkori divatos külföldi táncok (La Sarabande, Pavane, Branle, Allemande, Passa merzo és később a Menuet) nehézkes méretü a lassu menetü zenéjétől, elevenebb dallamu volt és sebesebben, pregnans ritmusokban mozgott. E táncot lejtették a magyar főurak és hölgyek az udvarnál s miután eleje csak lassu fordulatokból állott s inkább sétatánc volt, idősebb hölgyek és férfiak is részt vettek benne sőt néha még egyházi férfiak is, ez utóbbiak azonban nem kezét, hanem a zsebkendőjét fogták meg a táncosnőnek; a palotásnak egyik neme volt később az u. n. magyar szóló, melyben egy-egy fiatal dalia mutatta a magyar táncban való jártasságát, de ez alkalommal sebesebb tempóban játszták s minden 4. és 8-dik ütemre egyet bokázott a táncos s sarkantyuit összeverte a következő képletek hangjaira:

mely zenei képletek mai napig is a magyar tánczene egyik speciálitással. Később azonban Bihari és Lavotta ezt sokféleképen variálták és mindig újabb és újabb magyaros zárképleteket találtak ki és éppen az által tették műveiket mindig érdekessé és változatossá. A palotás és lassu magyar táncok dallamai mindig méltóságteljesek és komoly szinezetüek voltak s rendesen három részből állottak. Az első két rész lassu volt, 8-8 ütem ismételve tetszés szerint, a harmadik rész kissé élénkebb menetü volt és cifrázásból állott melyet figurának neveztek.

Az említett két táncfajból fejlődött ki a mult század végén - amikor hazánkban a francia háboruk idején a toborzás lépett életbe - a hires verbunkos v. verbunkos nóta (oly tánc, minő a magyaron kivül egy nemzetnek sincs). A verbunkos nótánál a figura néha hosszabb volt, mint maga a tánc. Huszárok járták, mikor a verbung elindult, kezükben a mindig telt boros flaska elül az öreg strázsamester a tömött piros bugyellárissal, a felcsapott ujonc azután együtt táncolt velük. Szegeden 1848. egy délelőtti verbung alkalmával 1300 legény csapott fel. A legszebb verbunkosokat Bihari János, az öreg és ifjabb Boka András irták s ezeknek címe mindig jellegzetes volt, u. m. Hadik óbester nótája, huszár, sarkantyus, hatvágás, husz talléros (mert husz tallér volt a felpénz), száz ember (mert egyszerre százan csaptak fel) verbunkosok. A Balaton mentén halász verbunkos is volt szokásban, t. i. amikor a garda-halászat kezdődött, a halászmesterek zeneszóval indultak a tóhoz közel eső falvakba halászokat verbuválni.

A népies táncok, ugyszintén a táncnóták különféle nemei nem igen különböztek az udvari táncok és verbunkosoktól, zenéjük épp oly beosztásu volt, csakis a végén toldották meg egy ugrós nótával, mely sebes tempóban ment. Az u. n. friss csak e század elején nyert polgárjogot. A frisset legelőször Csermák Antal hozta divatba frisska elnevezés alatt, mely az ugrós nótával azonos volt. Később a friss 4-5, sőt több részből is állott. Eredeti tánc volt még a lakodalmas, melyet eljegyzések és lakodalmak alkalmával táncoltak nemcsak úri házaknál, de a nép körében is egyaránt. Rövid lassu magyar után jött egy hosszu friss, mintegy rondo alaku, 6-8 részből állott s minden rész után 16 ütemü egyforma zenéjü refrain következett. E táncban az első részre legelőször a vőfények és nyoszolyólányok táncoltak, a második részre a vőfély a menyasszonynyal, majd a vőlegény a nyoszolyólánynyal ez volt az ifjak tánca; azután az örömapák és anyák következtek, ezek táncát pedig öregek táncának nevezték. Kiváló szép népies lakodalmas táncokat írt Lavotta János, az újabbak közül pedig Riszner J., kinek Tolnai lakodalmas c. műve a magyar táncoknak egyik gyöngye.

Úri házaknál lakodalmak alkalmával az ugynevezett incselkedő táncot is járták; különösen divatos volt Erdélyben a fejedelmek korában. Lakodalmak alkalmával két ifju legény égő viaszfáklyákkal kezeikben - melyen alul ezüst tálak voltak - egymást kézen fogva, körültáncolták a termet, majd két ifju hölgyet kiválasztva, átadták azoknak a fáklyákat, a hölgyek meg újra két ifjat választottak, a tánc addig tartott mig minden férfi és hölgy végig táncolt. Most kezdődött az incselkedő, mely abból állott, hogy a menyasszonyt erővel nem volt szabad elfogni, ilyenkor tünt ki a leány ügyessége, ki táncosát ugyancsak kifárasztotta; s hol itt, hol ott elcsúszott a vőlegénye előtt, végre aztán a leány elhagyta magát fogni s ennek jutalma mindig csók volt. (V. ö. Apor Gergely, Methamorphosis Transilvaniae.) Eredeti tánc volt még a mult század elején is szokásban lévő halottas tánc, melyet halottas torok alkalmával táncoltak. Ugy látszik ez volt a legrégibb magyar tánc, mert a magyar pogánykor halottas szertartásainak egyik maradványaképen táncolták századokon át. A Czinka Panna szerzeményei között is van egy Halottak tánca c. mű.

Az erdélyi táncok közül kiváló még a székely csürdöngölő, mely néha órahosszat is eltartott és a borica, melyet a férfiak kasirozott nagy fejekkel táncoltak. A csürdöngölőhöz énekelték a következő nótát:

Az én csizmám disznóbőr,
Apán hozta Sükéből.
A sükei mesternek,
Csizmája nincs szegénynek.
Kicsi nekem ez a csűr,
Kirepülök, mint a fürj
Madár.

Rendesen csűrben táncolták.

Voltak olyan magyar táncok is, melyeket csak az ország egyes részeiben táncoltak. Ilyen volt a kuferces (l. o.), mely Bácskában, nagy vásárok befejezéseül volt szokásban. Továbbá a szegedi kutyakopogós, ezt Szeged vidékén táncolták; elnevezését onnan vette, hogy régebben az odavaló lányok a kopogós táncra patkót verettek lábbelijükre, melylyel tánc közben oly erős kopogást vittek véghez, hogy a zajtól a kutyák mind ijedten szétfutottak. Mindkettőnek zenéje nem igen tér el a rendes népies tánc formájától s lassuból és frissből állott. Szabolcsban, különösen Nagy-Kállóban régenten az ugynevezett kállai kettőst járták, e tánc zenéje igen eredeti és ódon zamatu volt; 4-5 részből állott, hol lassu, hol sebesebb menetben. Vajjon e tánc - melyet Farkas Lajos ismertetett az Ethographiában (VI. évfolyam, IV. füzet, 1895), - a régi hires Kállay-család nótája, vagy más eredetü volt-e? ezideig még nincs kiderítve. Régibb időkben voltak még sátoros táncok, dobogósok és fegyvertáncok, ezek táborozások alkalmával, vagy győzelmes csaták után voltak szokásban.

A magyar népies táncok különféle nemeit, ugrós nótájukkal együtt, Wenckheim Béla báró a 40-es években csárdás elnevezés alatt hozta divatba, amikor is az úri házak termeiben kezdték táncolni s csakhamar szalonképessé lett, s ma már bálok alkalmával első helyen szerepel. Az első ilynemü táncot a következő nótára táncolták:

Hej! huj! magyar ember,
Össze üti bokáját,
Által karolja
Kedves babáját,
Büszkén kiáltja,
Három a tánc halálig
Hej! huj! világos,
Hej! huj! virradtig!

A legszebb csárdásokat irták: Rózsavölgyi Márk, Sárközi F., Kecskeméti J., Patikárus F., Boka A., későbben Bunko F., Berkes L. és az öreg Rácz Pál. A régiebb csárdásokban nem egyszer népdalokat dolgoztak fel, melyeknek dallamaiból azután sebesebb menetben a friss is kikerült. Hiresek voltak ez időben a Vig szeszély, Virradó, Magyar kedv, Honfi hűség, Serkentő, Isteni csárdás, Megvirrad még vala, Jogász csárdás, Szegény paraszt cimüek stb.

A magyar már századok óta büszke nemzeti táncára és természete sohasem tudta bevenni a más nemzetek divatos táncait, mint a Menuetet (melyet Minét-nek csúfolt), se az Englist Straussburgist, vagy a Langauszt, melyet a XVIII. század harmadik negyedében jöttek «mód»-ba; mutatja ezt a következő nóta:

Azt mondják, nem illik a tánc a magyarnak
Nem, ha néki bugyogót s fél nadrágot varrnak.
De pengős sarkantyunak, kócsagtollas főnek,
Illik gyöngyös pártának, magyar fejkötőnek.

A francia tánc mind megédes, mind szeles a német,
Nincsen mutatója, mind egyrészt varr himet,
Melancholis az ánglus szövevényes tánca,
Csak az ugrós magyar tánc a szent Dávid tánca.

A 30-as években divatba jött nálunk is a francia négyes-féle társas tánc, ennek a mintájára a védegylet korszakában helyette a körmagyart kezdték táncolni; az első ily cimü tánc zenéjét Rózsavölgyi Márk irta, 6 részből állott s mindegyik résznek megfelelő cime volt, u. m. 1. andalgó, 2. lelkes, 3. toborzó, 4. ömledező, 5. három a tánc, 6. kézfogó. Ugyanez időben járták a füzértáncot és a Kőhegyi József táncművész által szerkesztett koszorut is, melynek zenéjét szintén Rózsavölgyi Márk irta; ez öt részből állott, u. m. 1. lassu séta, 2. kereszt lejtő, 3. beálló, 4. hegyező, 5. szapora. Fájdalom, e három kedves tánc csak rövid életü volt. Pár év után a guadril, a walzer és a polka csakhamar letüntette. Igen helyesen tennék magyar táncmestereink, ha e szép magyar társas táncokat újra felelevenítenék.

Általános a panasz, hogy a szép és lelkes csárdás tánc ma már egészen elfajult s bálok alkalmával a lassu alatt valódi «káposzta-taposást» visznek véghez, a friss pedig «soh'se halunk meg»-féle üvöltő kiáltások kiséretében inkább ausztráliai vademberek táncához hasonlít; tény az, hogy a magyar táncot a maga nemes egyszerüségében - mint az elődeink járták - csakis a nép táncolja még.

A M. kategoriájához tartoznak még a népies játékok is, mint a cicázás, melyet dallal kisérnek s melynek befejezése mindig egy friss ugrós nóta. Legszebben az Alföldön játszák és táncolják. Még a népies tánchoz szorosan tartozó táncszókat is meg kell itt említenem. E táncszók között igen sok daltöredék van, a legények szilaj kedvükben éneklik tánc alatt.

Ez az élet ugy sem sok,

Használják az okosok.

Ha öreg táncol:

Utcu rajta vén fazék,

Fel tudsz-e fortyanni még.

Ha a lányt táncra viszi:

Nyakamba!

Karomra!

Cigányhoz:

Húzd rá cigány, disznót adok,

Nem túrja fel az udvarod.

Ez az élet minket illet,

Nem a régi öregeket.

Kicsi nekem ez a ház,

Kirugom az oldalát.

Hopp Sári sarokra,

Fogd derekam marokra.

Tejes fazék, fatányér,

Majd meghalok a lányér.

A sok furcsa elnevezésü régibb tánc, m. gyertyás, sövény, gombostü, farkas, barát, vánkus, csörgő és lapocka-tánc egy része nem volt magyar eredetü s a szomszéd Ausztriából plántáltatott át hozzánk. Ezek közül a tisztán magyar eredetüket épp oly beosztásu zenére játszták és táncolták, mint a lassu magyart, vagy a palotást, de befejezésük mindig egy-egy ugrós nóta volt. és csakis koreografikai tekintetben különböztek egymástól.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem