Királyi ügyészség.
Királyi ügyészség. Annak felismerése, hogy a vádló, védő és itélkező teendőknek egy kézben, a biró kezében egyesítése, emberi erőt meghaladó feladatot ró a biróra, s egyenesen természetellenes, már a nyomozó perben is az össze nem illő funkciók elválasztását s külön közegekre bizását eredményezte. A vád képviseletének állami közege a K., mely a francia ministere public mintájára, habár több lényeges módosítással, a kontinentális államokban általános elfogadásra talált.
A K. szervezete. 1848 előtt hazai jogunkban K. nem volt és nem lehetett. A megyei tiszti ügyészek a szervezet alapvető pontjaiban a modern közvádlói intézménytől lényegesen különböztek. A municipális és privilégiált kerületek szerint eldarabolt igazságszolgáltatásban hiányzott a kormányzat ama központosítása, mely a K. lényeges feltétele. A K.-et az 1871. XXXIII. t.-c. szervezte, felállítván benne azt a közeget, mely «az igazságszolgáltatás körül a törvény által meghatározott ügyekben az állam érdekeit képviseli». A hivatkozott t.-c. és az azt módosító 1890. XVII. t.-c. szerint a K. jellemvonásai: a) a szervezeti egység (a K. egy és oszthatatlan, un et indivisible), mert közvetlenül az igazságügyi miniszternek van alárendelve, aki a K.-nek egységes feje; b) a közigazgatási minőség, amely abban nyer kifejezést, hogy a birákra nézve törvényileg kimondott elmozdíthatatlanság elvével ellentétben az igazságügyminiszter a K. tagjait áthelyezheti, valamint abban, hogy az igazságügyminiszter a K. bármely tagjától az ügyészségi megbizást elvonhatja, mely esetben az illetők fizetésöknek épségben tartása mellett rangjuknak megfelelő itélőbirói állásra nevezendők ki; c) a biróságtól való különválasztás és függetlenség. A K.-hez tartoznak: a) a koronaügyész a Kuria mellett, mely állás betöltése a szóbeli büntető és polgári eljárás behozataláig elhalasztatott (s igy ma sincs betöltve). Teendőit a budapesti királyi itélő tábla mellé kinevezett királyi főügyész, akadályoztatása esetében a K.-nek az igazságügyminiszter által kiküldendő tagja teljesíti; b) a királyi itélő táblák mellé rendelt királyi főügyészek (a szóbeliség behozataláig ezek az állások is csak bizonyos királyi itélő tábláknál töltettek be); c) a királyi törvényszékek mellé rendelt királyi ügyészek; d) a koronaügyészi, királyi főügyészi helyettesek és a királyi alügyészek. A K. tagjait az igazságügyminiszter ellenjegyzése mellett a király, a segédszemélyzetet az igazságügyminiszter, a kezelő személyzetet az illetékes királyi főügyész nevezi ki. Királyi alügyészi állás elnyeréséhez birói képesítés; királyi ügyészi álláshoz azonfelül 3 évi birói, alügyészi, vagy önálló ügyvédi gyakorlat kimutatása szükséges. A magasabb ügyészi állások képesítési kellékei a magasabb (királyi itélő táblai illetőleg kuriai biró) birói állásokra az 1891. XVII. t.-c. 22-24. §-aiban megállapított képesítési kellékekkel azonos. Az egység és oszthatatlanság elvének folyományaként a királyi főügyész az illető királyi tábla területén minden ügyészségi teendőt vagy maga személyesen végezhet, vagy e célra akár helyettesét, akár az alája rendelt ügyészek egyikét kiküldheti.
Hatáskör. A királyi főügyészeknek hatásköréhez tartozik különösen: a) felügyelet a kerületében levő királyi ügyészségek fölött. A francia mintát, mely szerint a K., mint a törvényeknek s az igazságszolgáltatásnak őre s ellenőrzője, a biróságok felett is felügyeletet gyakorol, a magyar törvényhozó helyesen mellőzte; b) ügyészeihez kötelező utasításokat bocsáthat ki; c) főfelügyeletet gyakorol a királyi ügyészek felügyelete alatt álló törvényszéki fogházak fölött; d) fegyelmi ügyekben a közvádlói teendőket végzi. A K. hatásköréhez tartozik a jogerejüleg kiszabott büntetések végrehajtásának eszközlése. Feljelentéseket a királyi ügyész elfogadhat; előnyomozások megtételére a birói, közigazgatási s közbiztonsági hatóságokat megkeresheti, de eddigi jogunk szerint maga nyomozást nem teljesíthet. A modern felfogás ebben a tekintetben az, hogy miután a nyomozás tárgyát azoknak az adatoknak kipuhatolása képezi, melyek a vádlónak aziránt való tájékozására, vajjon a vádemelés helyén van-e, szükségesek, a nyomozásnak elrendelése, teljesítése vagy a rendőri hatóságok által teljesíttetése egyenesen a K. hatásköréhez tartozik. Polgári ügyekben a K. eddig nálunk hatáskörrel nem bir.
A K. processzuális jogai a közvád képviseletében összpontosulnak. A legfontosabb kérdések: 1. a legalitás vagy opportunitás elve. Az előbbi alatt értjük azt, hogy bűncselekmény elkövetése esetében a K., ha a bűncselekmény hivatalból üldözendő, a közvádat feltétlenül megindítani köteles; a másik elv szerint a közvád emelése vagy mellőzése körül célszerüségi tekintetek alapján járhat el. Az 1871. XXXII. t.-c. 17. §-ának a) pontját, mely szerint a K. hivatva van hivatalból üldözendő bűncselekmények esetében a büntető eljárás megindjtását eszközölni, sokan a legalitási elv értelmében magyarázzák. A gyakorlati élet követelményei azonban bizonyítják, hogy ez az elv teljes merevséggel keresztül nem vihető. 2. Az ügyészi vádmonopolium elve. Ez alatt azt értik, hogy hivatalból üldözendő bűncselekmény esetében a közvádat kizárólag a K. képviselheti, az állampolgároknak abba - még a közvetlenül sértetteknek és károsítottaknak sem - legkisebb beleszólásuk nincs. A monopolium ellenesei ezzel szemben az állampolgároknak is megadják a közvád képviseletének jogát (l. Magánvád), és pedig vagy a K.-gel együtt (konkurráló magánvád), vagy csak arra az esetre, ha a K. a közvád képviseletét, a közvád emelését v. folytatását megtagadja (ugynevezett subsidiarius, pótmagánvád), mindkét alakban ismét vagy mindenkinek (ugynevezett népvád, l. Actio), vagy csak a bűntett által sértett, illetve károsítottnak. Hazai joggyakolatunk a pótmagánvádat ily utóbbi alakban fogadta el. Minden rendszer mellett azonban bizonyos csekély jelentőségü esetekben a K. jogosítva van ugyan, de nem tartozik a közvádat képviselni, mely tehát kizárólag a magánvádlóra bizva marad. Igy van ez nálunk a királyi járásbiróságok elé tartozó azoknál a vétségeknél és kihágásoknál, melyek kizárólag a sértett fél indítványára üldözhetők. (Ez az ugynevezett principalis, fő magánvád.) Viszont megfordítva, némely bűncselekményeknél a monopolium elve érvényesül, igy jelesül az ugynevezett felhatalmazási bűncselekményeknél főleg a közhivatalnokok mint ilyenek ellen elkövetett rágalmazás és becsületsértés eseteiben. 3. A vádjog szabadsága, vagyis az, hogy a K. mint vádló mennyiben ura a vádnak (dominus litis), a különböző perrendtartásokban különböző, s attól függ, hogy a törvény mennyiben fogadta el a modern vádper elveit, vagy mennyiben van mélyen benne az inquizitorius per hagyományaiban. Hazai joggyakorlatunk a valódi vádpernek sarktételeit rendelte érvényre nemcsak, de bizonyos tekintetben még tul lőtt a célon s a vádper elvei gyanánt oly tételt érvényesített, mely a vádelv követelményét nem képezi, s a birót illető itélkezési szabadságnak indokolatlan megszorítását képezi. Mert a K. nálunk nemcsak a vádelvnek megfelelően ura a vádnak oly értelemben, hogy a vádemelés, tehát a kezdeményezés (initiativa), a vádfentartás, vádmódosítás, s az itélet kihirdetéseig a vádelejtés joga őt feltétlenül megilleti, hanem (és ebben van a vádelvnek tulhajtása) a K. által emelt vád a biróságot annyira köti, hogy a cselekményt a vádtól eltérőleg szabadon, tehát súlyosabban is minősítheti ugyan, de nem szabhat oly büntetést, mely a K. által alkalmazni kivánt büntetési tétel keretét meghaladná. Kivételt képeznek a halállal büntethető és (az emberölés vétségének kivételével) emberhalált eredményezett bűncselekmények, amelyekben a biróság a K. vádindítványaitól függetlenül jár el és itél, tehát p. a vádelejtés dacára is büntető itéletet hozhat. 4. Egyebekben a K. hivatva van a vizsgálat törvényes és célszerü vezetése iránt a szükséges indítványokat megtenni, s a biróság a K. meghallgatása nélkül érdemleges határozatot nem hozhat; a törvény által megengedett esetekben és pedig a vádlott javára is, perorvoslattal élhet; a vizsgálóbiró és a K. között felmerült véleményeltérés esetében a királyi törvényszék mint vádtanács határoz; a K. a terheltnek kihallgatásán kivül, minden vizsgálati cselekménynél jelen lehet, s ebből a célból birói szemlék határidejéről, amennyire lehetséges, előre értesítendő. Amennyiben a terhelt, illetve a védelem hasonló joggal felruházva nincs, ez a fegyveregyenlőség elvének rovására történik. A törvényszék tanácskozásánál és szavazásánál a K. jelen nem lehet. A K. a közvádat a királyi járásbiróságoknál is képviseli, ahol azonban, minthogy a járásbiróságnál közege nincsen, inkább az ellenőrzésre szorítkozik. Az ellenőrzés könnyítésére szolgál nálunk az ugynevezett A. tabella, amelyen a K. az ügyben hozott határozatokról, amennyiben az ügyiratok nem közölhetők, értesítést nyer. A K. 1871. mint egészen új intézmény lépett életbe, s rövid idő alatt büntetőperünk egyik legbecsesebb intézményének bizonyult, s nemcsak általános elismerést, de bizalmat és rokonszenvet vívott ki magának. Kivételes helyet foglal el ebben a tekintetben a kontinentális K.-ek között. Ennek indoka az, hogy nálunk a K. szervezése óta nemcsak a bűntett erélyes üldözőjének, hanem az ártatlanok épp oly lelkiismeretes védőjének bizonyult. Az inquizitorius hagyományok tulkapásai ellen a vádlott legbiztosabb védelmét a K.-nél találta. A modern bűnper vívmányainak hazai joggyakorlatunkban érvényesülése, eljárási törvények hiányában, nagyrészt a K. útján történt. Az érdem az első szervezéskor a K. fejévé kinevezett Kozma Sándor királyi főügyészt illeti meg; a K. szervezése, fejlesztése s első sorban szelleme körül kifejtett tevékenysége a magyar K. történetében monumentum aere perennius.
