Kereskedelem,
Kereskedelem, az a gazdasági tevékenység, mely iparszerüleg, azaz állandó jövedelemszerzés céljából foglalkozik a javaknak vételével, eladásával: egyszóval közvetíti azok kicserélését. A K. jogi alapja a tulajdonjog, mert kiki csak azt adhatja el, ami felett rendelkezik; gazdasági alapja pedig a munkafelosztás, mert ha mindenki maga állítaná elő mindazt, amire szüksége van, akkor nem volna szükség sem forgalomra, sem K.-re. A naturál gazdaság keretében részint közvetlen csere alapján, részint pénz közvetítésével ugyan, de csupán a termelő és fogyasztó között folyik a forgalom; a pénz- és hitelforgalom fejlődésével együtt azonban kialakult a K., amely felkeresi az egyes helyeken felhalmozódott javakat s aztán saját kockázatával eljuttatja azokat oda, ahol azokra a fogyasztásnak legnagyobb szüksége van.
A K. nemei. Az áruk sokfélesége, a K. szerveződése és körülményei rendkivül nagy változatosságot kölcsönöznek annak. Tárgyai szerint megkülönböztetjük: 1. az árukereskedelmet, mely reális ingó jószágok adás-vételével foglalkozik; 2. az ingatlanok kereskedelmét, mely telkeknek és házaknak adás-vételével iparszerüleg üzérkedik; a tételes jogok szempontjából ez a kereskedelmi ág nem is tartozik a K. körébe, az újabb időben azonban különösen a nagy városok fejlődése közben az u. n. telekspekuláció tényleg nagy kereskedelmi tevékenységgel űzetett s igen jelentékeny fontosságra emelkedett; 3. az értékpapirkereskedelmet, amelynek végzésére külön kereskedelmi szervezetek, a bankok alakultak; 4. az érem- és nemesfémkereskedelmet, amely az arany- és ezüsttermelés folytonos, de nem egyenletes növekedése folytán az agio-ingadozás miatt rendkivül fontos szerepet játszik az egyes államok valuta-ügyei körül s ezzel együtt nagyon érezhető hatást gyakorol a világ-K. mérlegére.
Az árukereskedelem különböző fajtái közül itt említjük fel az állatkereskedelmet. A nagyipari fejlődéssel együttjáró sűrü népesség az újabb időben nem egy országban előidézte azt, hogy a lakosságnak jelentékenyen megnövekedett húsfogyasztását a belföldi állattenyésztés nem volt képes kielégíteni. A legutóbbi időben pedig a nagyipari haladással egyidejüleg mind intenzivebbé vált a földmívelés; a legelők nagy részét felszántották, ami a marhalétszám csökkenését, a depekorációt, vonta maga után. Egyfelől a húsfogyasztás növekedése, másfelől a depekoráció (l. o.) sok államot kényszerített arra, hogy szükségleteit az állattenyésztő országok húsfeleslegével próbálja fedezni. Az ekként keletkezett kereslet és kinálat természetes alapján indult meg a valóságos áruk kereskedelmének egyik jelentékeny ága, a hús-, illetőleg állatkereskedelem. A hússal bővelkedő országok feleslege kétféle módon jut forgalomba, t. i. 1. élő állatok és 2. leölt állatok szállítása. Mind a két forgalomnak megvannak a maga előnyei és hátrányai.
A világkereskedelem húsforgalmának értéke Neumann-Spallart és Juraschek számításai szerint évenkint a 2000 millió márka körül ingadozik, amelynek majdnem fele Európa kereskedelmére jut, 1. Szarvasmarhából legnagyobb bevitele van Nagy-Britanniának, amely, mint a legelső húsfogyasztó ország, virágzó marhatenyésztése dacára is jelentékeny bevitelre szorul. A 80-as évek elejéig Franciaország is igen nagy beviteli többletre szorult, de már a 80-as évek vége felé kiviteli többlete volt; 1890 óta azonban bevitelének összege megint felülhaladja a kivitelt. Állandóan nagy szarvasmarha-bevitelre szorulnak még ezeken kivül Belgium, Svájc és Németország. Az exportáló országok között ellenben Németalföld, Dánia, a La-Plata államok, Brit-Canada, az észak-amerikai Egyesült-Álllamok foglalják el az első helyet, azonban hazánk kiviteli többlete is jelentékeny. 2. Juhhúsból egészen 1890-ig nagyon nagy bevitele volt Franciaországnak Oroszországból, Németországból és Magyarországból; ezt a bevitelt azonban az utóbbi 2-3 évnek a Franciaország gyarmatpolitikája érdekében hozott védvámos intézkedései nagyon megcsökkentették, ugy hogy ma már az egész francia bevitelt majdnem kizárólag Algeria szolgáltatja. Nagy-Britannia főleg Németalföldről és Németországból importálja a fogyasztásra szükséges juhhúst, Belgium pedig tulnyomó mértékben a németországi bevitelt fogyasztja. Az északamerikai Egyesült-Államok főleg Brit-Canadából szerzik be juh-importjukat. Legnagyobb juhkivitele van Fokföldnek, messze mögötte következnek aztán Algeria, Bolgárország, Németország, Canada, Németalföld, Magyarország, Orosz- és Olaszország. A juhkereskedelemre nézve azonban nagyon jellemző az évenkénti erős ingadozás. 3. A sertésforgalom keretében az utóbbi évek igen nagy változásokat tüntetnek fel. Németország ugyanis e tekintetben igen nagy bevitelre van szorulva s egész a 70-es évek végéig tényleg roppant nagy sertés-beviteli többlete volt; a 80-as évek vám- és egészségügyi rendszabályai folytán azonban a német fogyasztó közönség nagy kárára majdnem teljesen megszünt a németországi sertés-bevitel. A merev rendszabályokon végre is egyhíteni kellett s igy most már a 80-as évek vége óta részint Magyarországból, részint Romániából, Bulgáriából és Szerbiából nagy bevitel irányul Németországba. Jelentékeny sertés-bevitelre szorulnak még Nagy-Britannia és Svájc. Ellenben nagy kivitelt tüntetnek fel a már említett országokon kivül Belgium, Olaszország és az északamerikai Egyesült-Államok. 4. A halkereskedelem különösen tengerparti, de leginkább kikötővárosokban képez nagy kereskedelmi ágat. A szardinia-, szardella-, hering- és angolna-kereskedelem világforgalmi cikk, melynek hazája leginkább Hollandia, Svéd- és Norvégországok. Magyarországon a halkereskedelem még korántsem öltött oly nagy mérveket, mint az említett országokban. Sok helyütt mint önálló halkereskedelem nem is létezik, hanem kapcsolatos a halászattal, amennyiben maga a halász egyúttal halkereskedő is. - A gabonakereskedelmet l. VII. köt. 755. old.
Terjedelmét és üzletfeleihez való viszonyait tekintve különbséget tehetünk a következő kereskedelmi ágak között: 1. a nagy-K., nagy tőkével dolgozik, a termelőktől szerzi be készleteit, nagyobb piacok ellátására vállalkozik s többnyire nagy tömegekben és olyanoknak adja el áruit, akik azokat ismételadásra vásárolják; vezetésénél nagyobb kereskedelmi élelmesség szükséges és nagyobb kockázat forog fenn; 2. a kis-K., aránylag kisebb tőkével dolgozik, rendesen a nagykereskedőtől vásárolja készleteit s ezeket a fogyasztóknak kis mennyiségekben adja el; 3. a házaló K., házról-házra vagy helységről-helységre járva veszi és adja áruit; 4. a kufárkodás, mely utcákon és piacokon rendesen élelmi szereket árul; 5. a vándor-K., nagyobb készletekkel jár helységről-helységre s különösen a vásárokat és búcsukat keresi föl. A forgalom irányát tekintve lehet a K. 1. bel-K., 2. kül-K., amely utóbbi vagy kiviteli, vagy behozatali, vagy végre átviteli K. Ha az egyes országoknak egymás között folytatott kereskedelmét tekintjük, akkor a világ-K. áll előttünk. Eredményét tekintve, valamely ország kereskedelme lehet aktiv v. passziv aszerint, amint a kivitele vagy a behozatala nagyobb; lehet aztán még közönbös K., ha behozatala éppen fedezi kivitelét. Ez az osztályozás azonban elnevezései miatt nagy fogalomzavart idézett elő; erre nézve l. Mérleg. A forgalomban szereplő ellenszolgáltatás milyensége szerint különbözik a csere-K. az adás-vételi K.-től, az előbbinél ugyanis reális áruk adatnak reális árukért, az utóbbi esetben pedig az ellenszolgáltatás értéke mindig pénzben van megállapítva. Útjait vizsgálva, meg kell különböztetnünk a szárazföldi és vizi kereskedelmet; az előbbinek egyik fajtája a karaván-K., amely Ázsia és Afrika belsejében oly módon folyik, hogy tevékre, öszvérekre és lovakra rakják az árukat, amelyeket a másként járhatatlan utakon ezer veszélyek közt szállítanak el valamely kikötőbe; a szárazföldi K. a művelt világban vasúton és kocsikon közvetíttetik. A vizi K. lehet folyami és tengeri K. Az üzletnek a főnökhöz való viszonyát tekintve van saját és bizományi K. Vannak továbbá olyan esetek, amidőn kereskedelmi egyedáruság (l. o.) keletkezik.
Mindezen formák megegyeznek a K. következő jellemző sajátságaiban; 1. a K. a javak alakján és anyagán nem igen idéz elő változást; 2. a kereskedő megvásárolja az árukat és igy jelentékeny forgó tőkével rendelkezik; 3. a piacok és a közlekedési viszonyok alapos ismeretére van szüksége s ez tanulásra, idegenekkel való személyes érintkezésre ösztönzi a kereskedőt; 4. a vállalkozó körülményekhez való gyors alkalmazkodást tételez fel; 5. a vagyoni állapotokban aránylag gyors változásokat képes előidézni; 6. megteremti a hitelt és az egészséges pénzrendszert; 7. az igazságszolgáltatás gyorsaságát nem nélkülözheti;8. megnöveli a tőke társadalmi és állami fontosságát.
Közgazdasági jelentősége. Sokan nem tekintették e foglalkozást termelékenynek, mert a kereskedő nem állít elő új javakat, sőt némelyek azt tekintvén, hogy a javak forgalma közben egyik fél mindig annyit nyer, amennyit a másik veszít: a kereskedő hasznát csalás eredményének mondották. Sokáig megvetendőnek és becstelennek tartották ezért a kereskedő foglalkozását. Mindez itéletek azonban, a reájuk alapított következtetésekkel együtt nagyon helytelenek, mert bár a K. a világ anyagi javainak összegét nem szaporítja ugyan: de munkássága által a javaknak ugy a használati, mint a csere-értékét megnöveli s ez értéknövekedésből szedi jövedelmeit. Ily módon lehetővé teszi a termelés kiterjesztését és közvetve az anyagi javak szaporodására is jó hatással van. Ezenkivül azon hatás folytán, amelyet a szükségletek kielégítése által egyes vidékek fogyasztására gyakorol, még nagyobb gazdasági jelentőségre tesz szert. Ha a termelők maguk volnának kénytelenek a fogyasztókat felkeresni, az evvel járó sok fáradság és időveszteség minden esetre nagyon elvonná őket a termelő munkától, de még e mellett minden bizonynyal kevesebb tökéletességgel végeznék a munkát, mint az egész életét ezzel töltő kereskedő, aki nagy mennyiségben gyüjtvén össze az árukat, sokkal olcsóbban szállíttatja el azokat a piacra s a költségek és a munka egyesítése folytán a termelőnek sokkal nagyobb netto árt adhat, mint amekkorát az maga kapott volna javaiért. Ezenkivül a kereskedő megveszi a termelőtől egész készletét s ezért pénzt ad, még mielőtt a fogyasztás keresné az illető jószágot, ugy hogy ezért a termelőnek kisebb forgó tőkére van szüksége. Az úttörő K. idegen, irigy és bizalmatlan népek között nagy fáradalmakkal és nélkülözésekkel szerez a haladó anyagi kultura számára piacokat. A K. jelentősége azonban messze tulterjed a gazdasági élet határain; a tudományok és művészetek terjedése, az erkölcsi és vallásos élet nagy eszméi, a belső politikai szabadság s a távol élő nemzetek közötti előitéletek és érdekellentétek kiegyenlítése körül a K.-nek nagyon fontos szerep jutott. Árnyoldalai sem hiányoznak azonban a K.-nek, mert nagyon alkalmas a pénz tulságos becsülését kifejleszteni, amely csakhamar elöli az altuizmus minden nyomait s általánosság teszi a haszonlesést. Ezek a káros tulajdonságok azonban csak hanyatló népeknél, a bomladozó erkölcsi és politikai szervezetekkel együtt fordulnak elő s nem okai, hanem következményei az általános hanyatlásnak.
Története. A forgalom szükségessége az ókor naturál-gazdálkodása mellett igen korlátolt volt, amennyiben az elsőrendü életszükségletek kielégítéséről minden munkamegosztás nélkül kiki maga gondoskodott. Ezzel szemben nagy akadálya volt a forgalomnak a közlekedés sokféle nehézsége. Mindezek azt idézték elő, hogy a K.-nek csak azon ágai fejlődtek ki, amelyek el birták viselni a nagy szállítási költséget. Ilyenek voltak a fényűzési cikkekkel foglalkozó kereskedelmi ágak. A belföldi K. általában fejletlen volt, ehhez képest azonban jelentékeny volt a tengeri K., mert a tenger a közlekedés elé nem gördített olyan nagy akadályokat, mint a szárazföldi utak. A tengeri K. fejlődését később nagyon előmozdította még az, hogy idővel egyes helyek népességének sűrüsödésével a tömeges áruk, különösen a gabonafélék is bevonatak a külkereskedelem keretébe. E kor kereskedelme természetesen csupán a Földközi-tenger vidékére szorítkozott, amelynek tagosultsága és a vele határos országok gazdagsága még a nagyon fejletlen hajózási ismeretek dacára is jelentékeny és kényelmes összeköttetéseket létesített. Eleintén a feniciaiak, majd a karthagóiak és a görögök vezették a kor kereskedemét; kikötővárosaik és gyarmataik voltak a K. középpontjai. Midőn azután Róma elérte a világuralmát, ez lőn középpontja az ó-világ kereskedelmének, azonban nem annyira gazdasági erényei által szerezte meg magának a kereskedelmi fönhatóságot, hanem inkább az által vált a K. középpontjává, hogy a legyőzött tartományok kincsei és terményei mind Róma falai közé vándoroltak, ahol ily módon mérhetetlen gazdagság és fényűzés fejlődött ki. Legjobban mutatja ez állítás igazságát az, hogy a nyugat-római birodalom politikai bukásával egyidejüleg teljesen tönkre ment ez a K., mig a birodalom keleti felének összeköttetései megmaradtak, sőt idővel kiterjedésben még nyertek.
A középkor első felében csakugyan Konstantinápoly volt a világ elsőrangu piaca, mely a kelet és nyugat forgalmát egyesítette magában. A VII: sz. óta azonban a politikai hódításokkal egyidejüleg nagyra nőtt az arabok kereskedelme s ezek meghódított országaik föllendült ipari tevékenysége segítségével csakhamar urai lettek a Földközi-tenger kereskedelmének. Politikai bukásuk azonban magával temette el gazdasági tevékenységüket is s a szintén hanyatlásnak indult bizanci birodalom kereskedelmével együt már a XII. sz.-ban az olasz városok kezébe került az arab K. is. E városi köztársaságok kereskedelmi hatalma keleti összeköttetéseikre támaszkodott; Amalfi, Velence, Pisa, Genova és Firenze emelkedtek nagyobb fontosságra. Eleinte Konstantinápolylyal, később Egyiptommal kereskedtek, a XII. sz. elején azonban a keresztes háboruk növelték meg szerfölött a keletről kiinduló átmeneti kereskedelmet. E városok uralkodtak akkor egész Európa kereskedelmén s ők indították nagyobb fejlődésnek a kereskedelmi szakismereteket s a kereskedelmet előmozdító intézményeket; nekik tulajdonítják a könyvvitel, a váltó, a bankárság, a mértékrendszer első alkalmazásait. E közben azonban a flandriai városok ipari haladása s Európa keleti részének gazdasági fellendülése hatalmas fejlődésnek indította az észak-európai városok kereskedelmét. A nagyhatalmu Hanza-szövetség (l. o.) az Északi- és Keleti-tengereken jelentékeny tengeri forgalomra tett szert, a szárazföldön azonban részint a személy- és vagyonbizonytalanság, részint a sokféle terhes és zaklató vámok, illetékek, harmincadok, árumegállító jog, a céhek kiváltságai stb. rendkivül megnehezítették a K. állandó és folytonos haladását. A K. tárgyait az olasz városokon, továbbá Görögországon és hazánkon át a flamand városokba szállított keleti áruk s az ezekért cserébe kapott iparcikkek szolgáltatták. A forgalom a vársárokon és a búcsukon összpontosult, itt találkoztak egymással a nagy- és kiskereskedők, termelők és fogyasztók. A K. körében nagyon kevés munkafelosztás mutatkozott. Hazánk kereskedelme a középkorban a gyér belső forgalom ellátásával foglalkozott s ezenkivül a szomszéd országokkal folytatott változó forgalmu kiviteli kereskedelmet. Az Anjou-királyok a tengeri forgalom biztosítására hiába törekedtek.
A világ-K. irányának teljes megváltozását vonták maguk után az újkor elején történt földrajzi fölfedezések. A kelet-indiai tengeri útnak és Amerikának felfedezése teljesen elvonta az európai kereskedelmet az olasz és német városok köréből, a helyi forgalomra korlátozta a Földközi-tenger kereskedelmét s a nagy világ-K. utait áthelyezte az Atlanti-oceánra, ennek partjait jelölvén ki ezzel a világforgalom piacaivá. A régi forgalmi vonalak elnéptelenedtek, a középkori kereskedő hatalmasságok elveszítették jelentőségüket. A Hanzából hiányzott a gyors alkalmazkodási képesség s az új versenytér elfoglalása helyett régi kiváltságaihoz ragaszkodván, csakhamar tulszárnyaltatott a portugálok, spanyolok, hollandok és angolok által (l. Keletindiai társulatok). Ugyanez időtájt pusztította Közép-Európát a 30 éves háboru, amely a német kereskedelmet és gazdálkodást teljesen tönkre tette. A fölfedezések gyümölcseit legelőször és legmohóbban a spanyolok és portugálok élvezték, akiket azonban a merkantil-rendszer (l. o.) csapásai csakhamar tönkre tettek. Franciaország is alig tudott tengerentuli vállalataival valamire menni; annál nagyobb fontosságra emelkedtek azonban az angol és holland gyarmatok. A világ-K. egészen új fordulatot vett az északamerikai Egyesült-Államok függetlensége óta; a gyarmati politika hajdani alapelvei , melyek a gyarmatok teljes kizsákmányolásához vezettek, mellőztettek, az egyes európai államok lassankint a szabad K. alapelvére tértek át. E közben a technika számos nagy vívmánya nyert alkalmazást részint a termelés, részint a közlekedés terén, ugy hogy a szerfölött megnövekedett termelés és a közlekedési rendszernek egyidejü rohamos fejlődése a K.-nek eddigelé soha nem sejtett föllendülését idézte elő. Hazánk újkori kereskedelme részint a török háboruk, részint a belső forradalmak miatt, de meg leginkább az Autsztria érdekében velünk szemben alkalmazott gyarmati politika miatt nagyon alárendelt szereppel birt. Fátumként nehezedett reánk az, hogy a magyar gazdasági érdekekkel látszólag az uralkodó háznak politikai érdekei állottak szemben. Hogy alkotmányunk feladására vezessenek, példátlan gazdasági elszigeteléssel sujtottak bennünket; terhes vámokat fizettünk, ha Ausztriába vittük termesztményeinket, még terhesebbeket, ha külföldre akartunk szállítani. A külföldtől nagyon magas kiviteli és behozatali vámok választottak el bennünket. E század elején a szárazföldi zár (l. Forgalomzár) nagyon élénkítőleg hatott ugyan kereskedelmünkre, de ennek megszünte után az üdvös hatás is elenyészett. A 30-as évek védegyleti mozgalmai s a Széchenyi munkássága kezdették a magyar K. érdekeit istápolni, amely munkásságot a szabadságharc viharai s az alkotmánytalan idők ellenséges indulata nagyon megakasztották. Alkotmányos életünk óta tervszerüen és több-kevesebb sikerrel törekszünk belkereskedelmünket tökéletesíteni, kiviteli kereskedelmünket fokozni. A világnak majnem valamennyi államával kereskedelmi szerződést kötöttünk, Ausztriával pedig vámközösségben élünk.
A K. legújabb fejlődése. A hitelélet fejlődése, a tőkék könnyü áttelepülése és egyesítése, továbbá a munkamegosztás és a közlekedési rendszerek tökéletesedése nagy átalakulásokat idézett elő a K. terén és folyton új meg új hatásokat létesít. A K.-ben mind nagyobb tért foglalnak el azok a kereskedők, akik nem saját pénzüket, hanem kölcsön vett tőkét forgatnak. A hajdani nagykereskedő-házak munkálatai a munkamegosztás folytán a bizományosok, alkuszok, ügynökök, fuvarosok, szállítók és bankárok között oszlik meg. Mivel pedig ily módon az árukészletek gyors beszerzése nagyon meg van könnyítve: nem szükséges a nagy kereskedőnek olyan óriási raktárokat tömve tartani, amilyenek nélkülözhetetlenek voltak régebben. Minthogy ma a kis-K. folytatása mindenkire nézve nagyon meg van könnyítve: a kiskereskedők száma nagyon megnövekedett s a sokszoros közvetítés folytán drágul a fogyasztás. Ez ösztönzött sokakat nagy áruházak létrehozására, amelyek a kiskereskedő mellőzésével a nagykereskedő és a fogyasztó közvetlen érintkezéséhez vezetnek s igy olcsóbbá teszik a fogyasztást. Ugyanezen célra törekesznek a szövetkezetek (l. o.) egyes fajtái is. A világ-K. törekvése ma arra irányul, hogy a mai forgalom megtartása, sőt fokozása mellett még olyan termelő és fogyasztó piacokat vonjon be a világazdaság kereteibe, amelyek eddigelé kivül estek annak határain.
