Jus

Teljes szövegű keresés

Jus (lat.) a. m. jog ugy tárgyi, mint alanyi értelemben. - J. abstinendi, örökség visszautasításának joga. - J. accrescendi, növedékjoga. - J. advocatiae ecclesiasticae, az állam és államfőnek joga az egyházat védeni (egyházvédjog). - J. Aelianum, a legrégibb római jogkönyv Kr. e. VI. sz.-ból, szerzője Sextus Aelius Catus. Három részből állván, Tripartitumnak is nevezték. - J. archivi, levéltárjog; levéltári okiratoknak valódiságuk vélelmén alapuló bizonyító ereje. - J. armorum, hadsereg, erődítvények tartásának joga. Korunkban csak az államot illeti. (L. Fegyverjog.) - J. canonicum, kánoni jog, vagyis a kánoni törvénytárban (Corpus juris canonici, l. o.) foglalt jogszabályoknak összesége, ellentétben az egyházi joggal, mely a későbbi egyházi, v. a vallás és egyházra vonatkozó polgári törvényeknek is foglalatja. Ennyiben tehát a kánonjog szükebb fogalom, mint az egyházjog. Tárgyára nézve azonban amaz a tágabb fogalom, mert polgári jogügyekre vonatkozó rendelkezéseket is tartalmaz, holott az egyházjog csak egyházi ügyekre vonatkozik. - J. capillare, hajadonjog (l. o.). - J. cavendi, az államhatalom joga, mely szerint az egyházhatalomtól eredhető sérelmek ellen magát előleges intézkedések által biztosíthatja. - J. circa sacra, az államfőnek az egyház körüli joga (l. Felségjogok). - J. civile, polgári magánjog. - J. criminale, büntetőjog. - J. civitatis, állampolgárjog. - J. con nubii, a jog más államhoz, törzshöz v. valláshoz tartozókkal házasságra léphetni. - J. detractus, az államnak joga a külföldre menő örökség v. más vagyon után bizonyos adót követelni. - J. divinum, isteni jog. - J. dominii impetrandi, a záloghitelezőt a római jog szerint megilletett az a jog, mely szerint, ha a birói árverésnél elfogadható vevő nem akadt, követelhette, hogy a dolog a becsértékben neki odaitéltessék. Az adós két évig a dolgot visszaválthatta. - J. eminens, az állam végszükség joga, vagyis az állam joga sürgős veszély vagy szükség esetén a magánjogokat megsérteni; ezen alapszik a kisajátítás. - J. emporii, a középkorban egyes városoknak joga, amely szerint a városon átszállított árukat bizonyos ideig a városban hagyni s eladásra kiállítani kellett. - J. episcopale, a püspöki hatáskör. - J. eundi in partes, az előbbi német birodalmi jogban a katolikus és az evangelikus birodalmi rendeket illető az a jog, melynél fogva követelhették, hogy vallási s minden más oly ügyekben, amelyekben a birodalmi rendek a vallás szerint különböző pártokat képeztek, az eldöntés ne együttes szavazás eredményezte szavazattöbbséggel, hanem ugy történjék, hogy a birodalmi rendek a vallás szerint két testületre (corpus catholicorum és corpus evangelicorum) oszolnak, minden testület külön szavaz. Törvénynyé csak az válhatott, amit mindkét testület elfogadott. Alapja a két vallásfelekezetnek egyenjogusága, célja a két vallásfelekezet esetleg ellentétes érdekeinek megóvása s megakadályozása annak, hogy az egyik vallásfelekezet a másikat leszavazhassa. - J. exuviarum, az egyháznak örökösödési joga. - J. Flavianum, Kr. e. V. sz.-ból kereset- (legis actiones) és performulákat és a birósági naptárt (dies fasti et nefasti) tartalmazó római jogkönyv. Cn. Flavius, Appius Claudiusnak irnoka tette közzé, s ezáltal köztudomásra hozta azt, amit addig a patriciusok osztályérdekből titokként őriztek. - J. gentium, a római jogban azoknak a jogszabályoknak, melyek minden népnél érvényben vannak (jus qui omnes gentes utuntur); ellentéte a J. civile, mely csakis római polgárokra nyerhetett alkalmazást. - J. geranii (Kronrecht), a középkorban egyes államfők s városok által gyakorolt vámszedési jog. - J. gladii, élet és halál fölötti jog; büntető hatalom. - J. in rem, dologbeli jog ellentétben a J. ad rem dologhozi (kötelmi) jog. - J. honorarium, a régi római magistratusok ediktumai által megállapított jog, különösen a pretori jog. - J. in sacra, az egyházhoz tartozók által gyakorolható egyházhatalom. - J. intercessionum, a kegyurnak (patronusnak) az a tiszteletbeli joga (honos), hogy neve az egyházi imák között megemlíttessék. - J. intradae, l. Intradae jus. - J. jurandum, eskü. - J. listrae, a kegyur joga, hogy a templom falaira nevét felirassa s családi cimerét kifüggeszsze. - J. manuarium, ököljog. - J. moderationis, a tartományi rendeknek joga, jogaiknak az államhatalom vagy közegei részéről megszorítása ellen tiltakozni, a biróságnak költségmegállapítási s mérséklési joga. - J. naturale, természetjog, a római felfogás szerint az a jog «quod natura omnia animalia docuit». - J. offerendi et succedend, a későbbi záloghitelezőnek az a joga, hogy az előtte való záloghitelezőt annak akarata ellenére is kielégítheti s ezáltal jogaiba léphet. - J. optionis, választási jog. - J. Papirianum, a római királyok idejéből származó törvényeknek (lege curiatae) állítólag bizonyos Sextus v. Publius Papirius által eszközölt gyüjteménye, aki Tarquinius Superbus idejében pontifex maximus volt. A gyüjteménynek csak csekély töredéke maradt reánk, de az sem hiteles. - J. pascendi, legeltetési jog. - J. patronatus, kegyuri jog, amely egyházi (ecclesiasticum), ha valamely egyházi méltósághoz, hivatalhoz vagy testülethez van kötve, különben világi (laicum) vagy vegyes; personale vagy reale személyhez vagy valamely fekvő birtokhoz kötött; hereditarium és familiare vagy gentilitium a szerint, amint minden örökösre átmegy, v. bizonyos család tagjaira szorítkozik. - J. patronus regium, fejedelmi kegyuraság. - J. piscandi, halászati jog. - J. placeti, tetszvényjog (placetum regium), a fejedelem s jelesül a magyar király joga, amelynél fogva az országban semminemü pápai rendelet a fejedelem engedélye nélkül ki nem hirdethető. - J. praesentandi v. praesentationis, hivatalra való kijelölés joga; a legfőbb kegyuri jog. - J. primae noctis, az első éj joga (Droit de seigneur, Droit de cuissage, Droit de prélibation, Herrenrecht), a középkorban a földesuraknak állítólagos joga férjhezmenő női jobbágyaikkal szemben. Jog volt-e az vagy visszaélés, az vitás. - J. privatum, magánjog. - J. primarium precum, az első kérelem joga, a pápának s néhány világi fejedelmeknek joga bizonyos egyházi állások kivételes betöltésére. - J. primi liciti, első ajánlat joga árveréseknél. - J. processionis, diszmenettel való fogadtatás joga, a kegyurat illeti. - J. protimiscus, elővételi jog. - J. publicum, közjog. - J. quaesitum, szerzett jog. Uj törvény a szerzett jogokat rendszerint nem érintheti. Kivételesen azonban a törvényhozás szerzett jogokat is megszüntethet, kártérítés mellett, néha a nélkül. Legujabb példa hazánkban az italmérési jognak megszüntetése s állami jövedékké alakítása (1888. XXXV. és XXXVI. t.-cikk). - J. quiritium, a «quirites» római teljpolgárok joga. - J. recadentiae v. revolutionis, az a jog, amely szerint az apai ágról származott vagyon az anyai ágra száll (paterna paternis, materna maternis). - J. reformandi, az államhatalom joga megállapítani a feltételeket, melyek alatt valamely keresztény egyházfelekezet szabad vallásgyakorlásra bocsátható, valamint az a joga, hogy az egyházi reformokat önhatalmából létesítheti. - J. radicale, gyökeres jog (l. o.). - J. regale, nagyobb királyi haszonvétel. - J. retinendi, visszatartási jog. - J. romanum, római jog. - J. scriptum, irott jog. - J. sigilli, pecsét joga, a hivatalos kiadványok után járó dijilletmények. - J. singulare, kiváltságos jog, ellentéte a J. generale v. commune, közönséges jog. - J. spolii, az államhatalom joga a hagyatékok bizonyos részére. - J. supremae inspectionis, az államnak az egyházakkal szemben főfelügyeleti joga. - J. tertii, harmadik személy joga. - J. tollendi, idegen birtokba, p. a haszonbérlő, azelőtt nálunk a zálogbirtokos által tett oly beruházásokra nézve, amelyeket a tulajdonos átvenni s megváltani nem tartozik, a birtokost illető az a jog, hogy azokat, amennyiben az állag sérelme nélkül lehetséges, elviheti. - J. utrumque, mindkét (t. i. római és kánoni) jog. - J. variandi, a kegyurat illető jog, mely szerint a betöltendő egyházhivatalra egymásután több személyt jelölnek (másoló bmeutatás) s mely esetben a püspök a bemutatottak közül szabadon választ. - J. venandi, vadászati jog. - J. vocandi, felebbezés joga. - J. Wildfangiatus vagy Kolbekerlii, a német birodalomban a földesurakat a középkorban illetett az a jog, hogy törvénytelen gyermekek, agglegények, továbbá birtokán letelepedett s egy éven át előbbi földesuruk által nem reklamált személyek vagyonában ugy örökölt, mint jobbágyai után. Itt említendők a magyar jog szerint a nemesi jószágokkal összekötött u. n. kisebb királyi haszonélvezetek: J. educilli, italmérési és korcsmáltatási jog; J. macelli, húsmérési jog; J. molae, malomtartási jog; J. telonii et nauli, vám- és révjog; J. mundinarum, vásárjog.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem