Halak
Halak (Pisces, l. a mellékelt képet)., a gerinces állatok egyik osztálya, melynek fajai mindannyian vizben élnek, még pedig 1/4-ed részük édes, 3/4-ed részük tenger vizben. Főjellemvonásuk az, hogy
1. ábra. Kövit csik. (Cobitis barbatula). 1/2.
végtagjaik uszókká módosultak; majdnem kivétel nélkül kopoltyukkal lélekzenek, egypár kopoltyuval és tödővel is (Tüdős-kopoltyus halak v. kétlélekzetüek, Dipnoi); vérük piros, de hideg. Testük legtöbbnyire megnyult, oldalt összenyomott, zsindelyforma néha azonban hólyagformában duzzadt (Diodon), kigyószerü (Angolna),. v. pedig erősen lapított (Torpedo). A test alakja azonban egyes
2. ábra. Tengeri sárkány. (Pegasus draco). 1/2.
esetekben módosulhat is, különösen mikor a test oldalainak egyike feltünően ellapul és hasoldallá változik (Félszeguszók), amivel kapcsolatosan a szemek is az egyik oldalra huzódnak. Bőrük többnyire pikkelyes, egyes esetekben azonban csupasz is, de minden esetben nyálkás, sikamlós, egyeseknél a bőrcsontok páncéllá nőnek össze. A pikkelyek különböző alakuak és nagyságuak, egyes esetekben igen kicsinyek, alig észrevehetők s a bőrt érdessé teszik. leggyakrabban azonban
3. ábra. Banyahal. (Balistes vetula).1/5.
meglehetős nagyok és szembetünőek, majd kerekek (cycloid), majd fésüsek (ctenoid), mikor is szegélyük fogas vagy tüskés (Perca), majd zománcosak (ganoid), mint a kecsegéé, majd pedig lapítottak (placoid). A bőr szinét az irharétegben fekvő, néha többszörösen elágazódott festéksejtek (chromatophora) eredményezik. A szinváltozás a festéksejtek különböző foku összehuzódásából ered s ez kölünösen élénk az ívás idején, de az alkalmazkodás is erdeményezi. A fémes fényt egymás
4. ábra Harcsa.(Silurus glanis).1/15.
fölött fekvő kis lemezkék fénytörése okozza. A test két oldalán a fejtől kezdve majdnem a farkig egy hosszvonal huzódik végig, az ugynevezett oldalvonal, amelyet régebben nyálkaelválasztó szervnek tartottak, ma azonban tudjuk azt, hogy az sajátságos érzékszerv. Belvázuk hát- és farkgerincből áll, de egyrészüké csupán porcogós, csigolyákra elkülönítve nincs (Porcogós halak), más részüknél ellenben a gerincoszlop csontos csigolyákból áll (Csontos halak), a csigolyák kétszerhomoruak
5. ábra. Ponty (Ciprinus carpio).1/15.
(amphiocel). Bordákat mindig csupán a hátgerinc hord, de ezek kivétel nélkül álbordák és szegycsont egyetlen fajnál sincs. A bordák társaságában egyes fajoknál négyforma vékony csontokat is találunk, amelyek azonban az izmok között elhuzódó inak elcsontosodásai csupán és izomcsontoknak, halszálkáknak neveztetnek. Elkülönült nyakuk nincs s a fej és törzs észrevétlenül mennek át egymásba. A koponya egyes csoportoknál porcogós tok, a zománcos halaknál a ganoidpikkelyek
6. ábra. Fürge cselle (Phoxinus laevis). 2/3.
hozzájárulnak a koponya képzéséhez, mig a csontos halaknál majdnem egészen elcsontosodott, több csontból áll s az arccsontok is közremüködnek. A koponyát kiegészítik a kopoltyukat viselő és védő kopoltyuivek is. Végtagpárjuk kettő van s ezek eredetileg porcogósak, uszókká módosultak, de azért rajtuk a végtagok tipikus alkotó részei mégis fülismerhetők; valamennyien porcogós vagy csontos, izelt sugarakból s ezek között kifeszített hártyából állanak.
7. ábra. Szivárványos ökle (Rhodeus amarus).1/1.
A csontos halakat korábban az uszó- vagy parasugarak sajátsága után két csoportba osztották: lágyparásak (Malacopteri), porcogós, hajlékony uszósugarakkal és tüske- vagy keményparásak (Acanthopteri) csontos, merev uszósugarakkal, amely beosztás azonban rendszertani tekintetben nem eléggé kielégítő. A páros uszók megfelelnek a magasabb gerincesek végtagfajainak s a mellsőket melluszóknak (pinnbaen thoracicae), a hátsókat hasuszóknak (pinnae abdonminales)
8. ábra. Lazac (Salmo salar).1/12.
nevezik. A melluszók soha sem hiányoznak s mindiga kopoltyufedő közelében erednek, mig ellenben a hasuszók hiányozhatnak s különböző helyeken fekhetnek, nevezetesen majd a has hátulsó harmadában, majd a mell táján, majd pedig a nyakon, ami arra indította Linnét, hogy a csontos halakat három csoportba ossza: mellparásak (Thoracici), hasparásak (Abdominales) és nyakparásak (Jugulares), mely beosztás azonban ismereteink jelen állásán nem teljes érvényü. A páros
9. ábra. Csuka (Esox lucius).1/12.
végtagokon kivül páratlanokkal is találkozunk, amelyek minden esetben a test középvonalában a háton és a hason s az utóbbi esetben az alfél mögött emelkednek. fark szintén parákat visel s a sugarak mindig két csoportba rendeződöttek; a paracsoportok aztán vagy egyformák s ilyenkor a fark homocerk, mint a csontoshalaké, vagy pedig felemás, heterocerk, mint p. a ganoidhalaké s a felső fele mindig hosszabb, erőteljesebb az alsóénál. Az uszók mellett a fark a helyváltoztatás
10. ábra. Héring (Clupea harengus).1/4.
eszközlésénél igen fontos szerepet játszik. Az idegrendszer meglehetős egyszerü fejlettségü; az agyvelő a gerincvelővel egysikban fekszik s a koponya üreget sem tölti ki egészen. A gerincvelő a leggyakrabban a gerincoszlop egész hosszában megvan, ritkább esetekben azonban csupán a törzsben (Diodon, Lophius). A tapintást az oldalvonalak, az ajkak és az ajakak körül emelkedő bajuszok eszközlik (Csik, Harcs). Az izlelés a szájüreg nyálkahártyájában fekvő kehelyforma szemölcsök
11. ábra. Folyami angolna. (Anguilla vulgaris.)1/9.
utján történik. A szaglás szerve az Amphioxusnál és körszáju halaknál páratlan üreg, mig a többi halaknál páros, de vakon végződik a kétlégzetü halak kivételével. Az orrüreg belsejében a nyálkahártya többredős, anélkül azonban, hogy orrkagylókká módosulna. Az orrnyilást a legtöbb esetben lebenyke zárja el. A hallás szerve igen egyszerü készülék, fülkagyló egyáltalán nincs s a belső hallójáratban a csiga jóformán egészen hiányzik. Nehány csontos halnak belső hallójárata kis
12. ábra. Tőke hal (Gadus morrhua).1/16.
csontocskák közvetítése utján az uszóhólyaggal is közlekedik. Az Amphioxus és Myxine-félék hallójáratában otolithok, hallási kövek vannak. A szemek meglehetős nagyok, szaruhártyájuk kissé lapult, mig lencséjük többé-kevésbbé domboru; szemhéjak nincsenek, legfeljebb csak nyomai, kivételek az őshalak, melyeknek szemein alsó és felső héjakat találunk. A külső érzékszervek csoportjához sorozhatók még bizonyos halaknak (Sajgató hal, Torpedó) elektromos szervei is, ezek a test két oldalán feküsznek és számos, egymással párhuzamosan, orgonasip gyanánt emelkedő
13. ábra. Tengeri lepényhal (Rhombus maximus)1/19.
oszlopocskákból állanak. Az oszlopocskák kocsonyaszerü állománytól kitöltött rekeszekben, egymástól elkülönülten fekszenek. Az egész készüléket az agy egy külön karéjából induló ideig hálózza be, amelynek végső ágai az elektromos lemezkékben végződnek. Azon az oldalon, ahol az ideig az elektromos szervbe lép, nemleges, az ellenkező oldalon ellenben tevőleges villamosság fejlődik. A bélcsatorna igen változatos szerkezetü. A szájnyilás leggyakrabban, elől, ritkábban a fej
14. ábra. Repülő hal.(Exocoetus volitans).1/7.
hasoldalán fekszik (Cápák), néha csőszerüen kinyulik. A szájpadot a leggyakrabban fogak fegyverzik, de néhány halnak egy foga sincs (Csikóhal, Kecsege). A fogak az állkapocscsontokon, szájpadon és kopoltyuiveken feküsznek s azokra reánőttek, kúpformák, rendesen csupán a zsákmány megragadására szolgálnak, csak ritkán a rágásra. A nyelvnek csak csökevénye van, mig a nyálmirigyek egészen hiányzanak. Maga a bélcsatorna több részletre több részletre, különült s az
egyes részek egyikmásikával vakbelek függenek össze. A vékonybél egyenes lefutásu s belsejében a Ganoidoknál és Selachiusoknál csavarmenetes hosszirányu hártya vonul végig. Az alfélnyilás kloaka
15. ábra. Folyami sügér.(Perca fluviatilis). 1/14.
gyanánt szerepel, leggyakrabban a test hátsó harmadában nyilik, csupán a torokparásoknál, valamint a hasuszókkal nem biró őshalaknál nyilik a garat közelében. A máj aránylag nagy, zsiros, az epehólyag és hasnyálmirigy rendesen megvan. Az uszóhólyag páros vagy páratlan és fejlődéstani tekintetből a tüdőknek felel meg, majd a gyomorral, majd pedig a garattal közlekedik, de néha egészen zárt is
falazata igen rugékony, belseje majd sima, majd sejtes, a kétlégzetü halaknál a tüdők szerepét játsza, különben általánosan azt tartják, hogy az uszóhólyag a hal fajsulyának egyensulyozására szolgál. A lélegzés általánosságban a kopoltyuk közremüködésével történik s ezek a garat közelében emelkedő kopoltyuiveken feküsznek; majd szabadon állanak, majd pedig a kopoltyuüregben rejtőznek s ezt a mozgatható kopoltyufedő takarja. A lélegzés ugy történik, hogy a hal vizet vesz be a száján s ez végiglocsolja a kopoltyukat, majd aztán az oldalt nyiló kopoltyuréseken ismét a külvilágba jut. Mikor
16. ábra. Tüskés pikó fészkével. (Gasterosteus trachurus.)1/3.
a viz a kopoltyukat végiglocsolja, a kopoltyulemezek hajszáledényeiben levő vér a viz oxigénjét felveszi, a szénsavat pedig kibocsátja. Az oxidált vér egyenesen a gerincoszlop alatt levő nagy véredénybe gyül meg s innen megy aztán a test minden részébe. A vér mindig piros és hideg, keringése zárt edényekben történik; a garat közelében fekvő sziv egy pitvarból és egy gyomorból áll csupán, az első felveszi a testből hozzáigyekvő viszeres vért, a második tovább adja azt a kopoltyuknak oxidálás végett. A kétlélegzetü halak szive és vérkeringése a kétéltüekére emlékeztet. A hugykiválsztó szervek páros vesék s ezek meglehetős hosszura nyultak, vezetékeik közös csővé egyesülnek, amely a kloakába szájadzik.
A szaporodás kivétel nélkül ivaros uton történik s egy-két kivétellel valamennyien váltivaruak; a tenyészegyének csak ritkán különböznek egymástól, sőt az ivarszervek is annyira hasonlítanak
17. ábra. Tünhal (Thinnus vulgaris). 1/26.
egymáshoz, hogy csak a tartalom után ismerhetők fel és különböztethetők meg. Az érett peték leggyakrabban a testüregbe jutnak s a termékenyítés idején v. a kloakán át, v. pedig a hasnyiláson (porus abdominalis) jutnak a külvilágba. Külső közösülő szervet csak a cápák himjeinél ismerünk. A halak legnyagobb része petéit íváskor egyszerüen a vizbe bocsátja s a termékenyítés a vizben történik, de vannak eleventszüklők is (Cápák).. Az ívás általában egyszer történik egy évben, még pedig rendesen tavaszszal, csak a Salmonidák ívnak télen. az ívás idején a himek nászruhát öltenek, szinük rendesen élénkebbé válik, mindkét nemü tenyészegyének nagy csoportba verődnek össze s igy keresik fel az ívásra alkalmas helyeket, folyópartokat stb., egyesek nagy vándorutat is tesznek, a tengerekből a folyókba, v. megfordítva. A peték kiköltését vizre és a nap melegére bizzák, de vannak olyanok is, amelyek utódaikról huzamosabban gondoskodnak, sőt fészket is építenek; a csikóhal himje a lerakott petéket költőzacskóba gyüjti s itt hordozza az ébrények kifejlődéséig; a Tiberiás tavában élő Chromis paterfamilias elnyeli a lerakott petéket és kopoltyu lemezei között hordozza. Az embriok magzatburkok nélkül fejlődnek, a táplálószék az embrio belsejébe kerül. Az őshalaknál a méhlepény egy nemét találjuk meg.
18. ábra. Elevenszülő angolna. (Blennius viviparus).1/4.
A H. kivétel nélkül valamennyien vizben élnek, de van nehány olyan is, amely huzamosabb ideig a szárazon is megélhet, igy a keletindiai Anabas scandens uszósugarainak segélyével a fákra is felkapaszkodik, mig a repülő halak a levegőben nagyocska utat is megtehetnek. Szervezetüknél fogva legnagyobbrészben husevők, egyesek éppen veszedelmes rablók (Cápa, Csuka) s a kisebb állatoktól kezdve mindenféle nagyobb állatokra vadásznak, amelyeket aztán rendesen egészben, rágás nélkül nyelnek el; egyik másik bajuszait használja a zsákmány csalogatására (Harcsa), de Indiában oly halak is vannak, amelyek rovarokból álló zsákmányuk után vizsugarak kilövöldözésével vadásznak. ismerünk oly halakat is, amelyek életüknek egy bizonyos szakát más állatok belsejében töltik el, mint a Fierasfer a Holothuriák alfélnyilásában. vannak a földalatti vizekben élő fajok is s ezek rendesen vakok. Legnagyobb részük néma, semmiféle hangot nem ad, de ismerünk nehány olyant is, amely különböz módokon hangot is ad, nevezetesen vagy uszóinak sugaraival, vagy kopoltyu fedőcsontjaival stb. Értelmi tehetségük általában igen alacsony, de egyik-másikat mégis meg lehet
19. ábra. Tengeri ördög. (Lophius piscatorius).1/20.
szoktatni arra, hogy egy bizonyos hang hallatára előkerüljön az etetéshez. Általában igen hosszu életüek, amire bizonyság egy charlottenburgi 150 éves ponty. A hőmérsék változásával szemben nem nagyon érzékenyek, van reá eset, hogy a megfagyott hal életre ébredt; a forró öv vizeiben élő halak a viz elpárolgásakor az iszapba ássák magukat itt mintegy tetszhalálba esnek, amelyből csaj az esős évszak beállta költi fel.
Az ember háztartásában kiváltképen mint táplálék játszanak nagyszerepet, egyes nemzetek majdnem kizárólag a haltáplálékra szorultak (eszkimók, csucsok stb.); de több helyen a halászat éppen oly fontos gazdasági művelet, mint a gabonatenyésztés és több ezer embernek ad kenyeret. Husok majdnem mindig finom, izletes, könnyen emészthető. Petéikből az ugynevezett kaviárt készítik. Uszóhólyagjukból kitünő enyvet készítenek (vizahólyag). Egyik-másik hal pikkelyeit a hamis
20. ábra. Tok (Acipenser sturio). 1/25.
gyöngyök készítésére használják (Alburnus). A cápák bőrét chagrinnak készítik ki. Az emberre nézve csak a nagyobb cápák veszélyesek, de nehány fajnak mérges tüskéi is vannak (Trygon). Tartózkodásuk tekintetéből általában édes-, brack- és tengerviziekre oszthatók, de azért vannak olyanok is, amelyek az év különböző szakiban majd tengerben, majd édesvizben tanyáznak. Az eddig ismert mintegy 10000 halfajnak mintegy 3/4-ede tengervizi s csak 1/4-ede édesvizi; a 80 családba tartozó tengeri halak közül csaknem 50 család olyan, amelynek fajai minden tengerben otthonosak, a kizárólag édes vizeket lakó 36 családból nem kevesebb mint 22 D-amerikai és a legterjedelmesebb a Siluridae és Cyprinoidae család, amennyiben Günther szerint a 2269 fajból 572 a Siluridae és 724 a Cyprinoidae családba tartozik. Günther különben az édesvizi halakat északiakra, egyenlítőiekre és déliekre, mig a tengerieket partlakókra, pelagikusokra és fenéklakókra osztotta.
A H. osztályzását legelőször Aristoteles kisérlette meg, amennyiben megkülönböztetett porcogósakat, és csontosakat. Linné az uszók szerkezetét vette irányadónak s ezen alapon négy csoportot különböztetett meg. Cuvier az Aristoteles nyomdokait követte, mig Agassiz, a kihalt
21. ábra. Macska-cápa. (Scyllium catulus), jobbra két tojása. 1/4.
halakra való tekintettel, a pikkelyeket vette irányadóknak. Manapság az eddig ismert H.-at általában 6 alosztályba csoportosítják, amely csoportokat a koponya léte vagy hiánya után kettéosztják a következőleg: Acrania, kopolyátlanok és Craniota, koponyásak. Az első csoportba egyetlen alosztály tartozik, a Leptocardii, csőszivüek; mig a második csoportba a következő osztályok: Cyclostomata, körszájuak; Chondropterygii, porcogós halak; Dipnoi, kétlélegzetüek; Ganoidei, zománcos halak és teleostei, csontos halak. A koponyás halak az orrnyilások száma szerint további két csoportra oszlanak, nevezetesen Monorhina, egy orrnyilásuak, ahová a Cyclostomata, körszűájuak alosztály tartozik és Amphirhina, két orrnyilásuak, ahová a Chondropterígii, Dipnoi, Ganoidei és Teleostei alosztályok sorakoznak; a Chondropterygii, Dipnoi és Ganoidei alosztályokat ezenkivül még Őshalak (Palaechthyes) név alatt is egybefoglalják, némelyek azonban e kifejezést a Chondropterygii alosztályra is alkalmazzák.
22. ábra. Márványozott elektromos rája (Torpedo marmorata). 1/14.
Kihalt H.-at már a legrégibb földrétegekből ismerünk, nevezetesen a szilur- és devon-képletekből s ezekben az egyedüli gerincesek; a legrégibb fajok részben a Ganoidok, részben a Chondropterygii alosztályából valók s ezek a krétakorszakig uralkodók voltak, innen az Őshalak elnevezés. A Csontos H. ugyan már a jurában is felléptek, de csak a krétakorszaktól kezdve kezdettek változatosabbak s aztán uralkodók lenni.
