Előkészítő eljárás
Előkészítő eljárás. A modern büntető eljárásnak két főszakát különböztetjük meg: az E. és a főeljárást. A két eljárásnak, lényegileg különböző célja szükségszerüen a két eljárásnak lényegileg különböző voltát is eredményezik s igazolják azoknak a tételes törvények szerint is eltérő rendezését. A főeljárás, melynek célja a büntető pernek érdemleges elbirálása, annak eldöntése, vajjon a vádlott bünös-e v. nem, a büntetőpernek helyes elrendezése mellett csak is a közvetlenség, szóbeliség és nyilvánosság elvein épülhet fel, mely elveknek az E.-ban érvényesítése egyértelmü lenne a büntető eljárás céljainak meghiusításával. Az E. célja ugyanis azoknak az adatoknak megszerzése és megállapítása, melyek szükségesek annak a kérdésnek elbirálhatására, vajjon a terhelt a főtárgyalás elé állítandó-e vagy sem, s bármily, a szabadelvüség szempontjából csábítóan ható frázisokkal lehet is harcolni az E. nyilvánossága mellett, a józan felelet nem lehet más mint az, hogy az E.-ban a főeljárásban uralkodó nyilvánosságról nem lehet szó mindaddig, mig a büntettesek merényleteiknek elkövetésében lehetőleg kerülik a nyilvánosságot. Amit meg lehet és meg kell engedni, az az, hogy az E. sem burkolható a feltétlen titok homályába, mint ezt a régiek szükségesnek vélték, s hogy az E.-ban is érvényesülnie kell, nem ugyan a teljes nyilvánosságnak, hanem annak, amit elfogadott műkifejezés szerint ügyfél nyilvánosságnak (Partelen-Öffentlichkeit) neveznek, mely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a terhelt, a mihez pedig elvitázhatlan joga van, - védelmét kellően előkészíthesse. Az E.-nak két stádiumát különböztetjük meg: u. m. 1. a nyomozást, és 2. a némelyek által elővizsgálatnak nevezett birói vizsgálatot.
I. A nyomozásnak célja azoknak az adatoknak kipuhatolása és megállapítása, melyek a vád emelése vagy nem emelése kérdésében a vádló tájékozására szükségesek. A vádemelés alatt a birói vizsgálatnak intítványozása is értetvén. A nyomozás mint igazságügyi rendészeti teendő nem birói funkció, annak elrendelése és teljesítése azért nem a biróságnak, hanem mindenütt, ahol a kir. ügyészség intézménye elfogadásra talált, a kir. ügyészséghez tartozik, aki, miután azt a legtöbb esetben maga nem teljesítheti, jogosítva van a rendőri hatóságokat igénybe venni, s ily minőségében a kir. ügyészt az igazságügyi rendészet fejének (chef de la police judiciaire) nevezik. A nyomozás, mint az E. első stadiuma ekkénti elrendezésének célja az, hogy csak meghatározott személy ellen irányuló és kellő adatokkal támogatott vád kerüljön a biró elé, amit a legtermészetesebb munkafelosztási elv, s az a jogosult szempont is követel, hogy a biróságokat az igazságügyi rendészeti teendők ne vonják el a rendes feladatuktól. Hazai eljárásunk szerint is a kir. ügyész jogosítva van az állami törvényhatósági és községi rendőrhatóságokat a nyomozás teljesitése érdekében igénybe venni, de az 1871. évi XXXI. t.-c. - ügyészségi alaptörvény - a kir. ügyésznek ezt a jogát megállapító 21. §-ának a kir. ügyészség hivatásának s feladatának nem teljes felismerésén alapuló az a további rendelkezése, hogy a kir. ügyész teljesítéseket elfogadhat ugyan, de maga sem tanukat ki nem hallgathat, sem más bünvizsgálati cselekvényt nem teljesíthet, egész büntető eljárásunkra káros visszahatást gyakorló kényszerhelyzetet teremtett, eredményezvén jelesül azt, hogy a kir. ügyészség rendszerint nem is foglalkozik az adatoknak a rendőri közegek utján való összegyüjtésével, hanem bármely feljelentésre azonnal a vizsgáló birónál indítványoz nyomozást. Ennek eredménye volt a nyomozás és a vizsgálat szorosan külön tartandó határainak több tekintetben elmosódása a nyomozatnak céljaival s a terhelt érdekével ellentétben álló olykénti kiterjesztése, hogy gyakran a nyomozás az egész vizsgálatot abszorbeálja s átöleli, és ami fő, a vizsgálatnak, vagyis annak, a minek már nem nyomozásnak, hanem vizsgálatnak kellene lennie, nyomozás elvei szerinti foganatosítása a terhelt jogának sérelmeivel.
Vitás kérdés, vajjon a kir. ügyész, mint az igazságügyi rendészet feje, jogosítva legyen-e a birói közegeket s jelesül a vizsgálóbirót nyomozás vagy egyes nyomozati cselekmények teljesítésére igénybe venni. Mig némely büntető perrendtartások ezt megengedik, sőt ebben a tekintetben a vizsgálóbirót, mint az igazságügyi rendészet egyik közegét, a kir. ügyésznek, mint az igazságügyi rendészet fejének alárendelik, addig mások, főkép ennek az alárendeltségi viszonynak perhorreszkálása miatt, ezt megengedhetőnek nem vélik. Mások arra utalnak, hogy annak - a birónak igénybevétele - minden alárendeltségi viszony statuálása nélkül is lehetséges, s hogy a kellően nem szervezett rendészet mellett a birónak igénybevétele alig nélkülözhető. A nyomozás céljából szükségszerüen folyik annak titkos jellege. Valamint a büntettes nem közli a rendőrséggel előre azt, hogy büntett elkövetésére indul, hanem lehető titokban szövi merényleteit, a nyomozás nem lehet nyilvános. Dobbal és sippal nyulra vadászni nem lehet. A védelem szempontjából sem emelhető ez ellen kifogás, mert mihelyt a gyüjtött gyanujelek egy határozott terheltre utalnak, a nyomozást a vizsgálat stadiuma követi, hogy ellenkező esetben a terheltnek a nyomozás alatt is védelmének előkészítésére alkalom adandó, önként értetik. Minthogy bizonyos perjogi cselekmények az állampolgároknak legszentebb s birói védelem alá helyezett szabadságjogait érintik, azért azokat a nyomozás vezetésére hivatott rendészetnek vagy egyáltalán nem, vagy csak halaszthatlan szükség esetén szabad teljesítenie, s azok a nyomozás tartama alatt is rendszerint csak az e végből megkeresett vizsgálóbiró által foganatosíthatók. Ilyenek az előzetes letartóztatás, szemle (hova a hullaboncolás is tartozik), lefoglalás, személymotozás, házkutatás, tanuknak eskü alatt kihallgatása stb. A nyomozás határait célja határozza meg. Céljának megfelelően, eltekintve azoktól az esetektől, melyekben a további nyomozásnak azért nincs helye, mert a nyomozat kiderítette, hogy büncselekmény nem forog fenn, vagy a bünvádi eljárásnak folytatása valami törvényes okból kizárva van, vagyis mihelyt a nyert tájékozás azt eredményezi, hogy vád nem emelhető - s igy a nyomozás megszüntetendő - a nyomozás befejezendő, mihelyt vádemelésre, azaz vizsgálat indítványozására, vagy vádirat benyujtására elegendő adat van.
II. A viszágalatnak célja azoknak az adatoknak birói megállapítása és kiderítése, melyek szükségesek annak eldöntésére, vajjon a terhelt ellen a főtárgyalás kérhető s elrendelhető-e. A vizsgálat mindig birói funkció s annak teljesítésére hivatott közeg a vizsgálóbiró. A vizsgálóbirónak ellenőrzése a közte s a vádló között felmerült vitás kérdések eldöntésére a vádtanács intézménye szolgál. A vádelvnek következménye, hogy vizsgálat csak arra a tettre nézve és csak az ellen rendelhető el, amely miatt és aki ellen a jogosult vádló azt kérte. Ez az egyik lényeges különbség a modern vizsgálóbiró és a középkornak inquizitora között, aki maga nyomozott, vádolt, vizsgált, sőt itélt is. Magától értetik, hogy ha a vizsgálat folyama alatt annak más tettre v. más egyénre kiterjesztése szükségesnek mutatkoznék, a vizsgálóbirónak kötelessége a vádlót erről értesíteni, sőt intítványának beérkeztéig a halaszthatlan vizsgálati cselekményeket is teljesíteni.
A vizsgálóbiró szerepkörét illetőleg a modern kontinentális eljárások is, ellentétben az angol perrel, fentartják azt az elvet, hogy a vizsgálóbirónak nemcsak passziv, hanem aktiv szerepe van. Az ő kötelessége a felek - a vádló és terhelt intiványainak is bevárása nélkül - ugy a terhelő, mint a mentő adatokat és pedig mindkettőt egyenlő lelkiismeretességgel és tárgyilagossággal összegyüjteni s megtenni mindazokat az intézkedéseket, melyek a valónak, az anyagi igazságnak megállapítására s kiderítésére szükségesek. Mások és a logika szabályai szerint sem egészen indokolatlanul, utalnak az ekként meghatározott vizsgálóbirói feladat természetellenes voltára; mert természetellenesnek mondják, hogy a vizsgálóbiró a szövénynek megszövésére s egyidejüleg annak felterjesztésére utasíttassék. Az uralkodó nézet ellenben a részrehajlatlan biró tárgyilagosságában, objektivitásában keresi az anyagi igazság legjobb biztosítékát s a birónak az adatok összegyüjtése körüli passzivitásában éppen a terhelt jogainak veszélyeztetését, a vádlónak a terheltet megsemmisíthető tulsulyát látja. Hazai javaslataink is ez az állapotot fogadták el.
Még nagyobb vitákra ad alkalmat a vizsgálat nyilvánosságának kérdése. Hogy itt a merev titkosság elve többé nem uralkodhatik, aziránt nézeteltérés nincs. De a radikálizmus, a hires Gneist vezetése alatt, a nyilvános kontradiktorius vizsgálat behozatalát sürgeti, ami az eddigi tapasztalatok szerint kipróbált és bevált koncentrált főtárgyalásnak eltörlését jelentené. Kevésbbé radikális, de épp azért gyakorlati szempontból komolyabb jelentőségü az a reformtörekvés, mely nem a teljes, de a korlátolt, u. n. ügyfél-nyilvánosságot követeli a vizsgálat számára, mely a feleknek (vádló és terhelt) közreműködését biztosítja a vizsgálati eljárásban akként, hogy a felek az eljárás minden fontosabb mozzanatánál, bizonyítékok felvételéről értesülést nyernek, ezeknél jelen lehetnek, s az összegyüjtött adatokat vita tárgyává tehetik. Az ügyfél-nyilvánosságnak követelményeit kisebb-nagyobb terjedelemben minden modern büntetőperben s hazai birói gyakorlatunkban is megvalósítva találjuk. A nem vitás követelmények körülbelül ezek: a terhelt már a vizsgálat alatt védelemmel élhet; a felek indítványozási joggal birnak; az ügyiratokat - fontos okok parancsolta kivételtől eltekintve - megtekinthetik; bizonyos vizsgálati cselekményeknél s jelesül azoknál, melyeknek a főtárgyaláson ismétlése nem lehetséges v. nem remélhető, jelen lehetnek. A követelményeknek jogosultsága szembeszökő; nem ugy annak a további követelménynek a jogosultsága is, mely pedig a vita közép- és gyupontját képezi, t. i. a vádlónak és a védőnek a terhelt kihallgatásánál, a vádlónak s a terheltnek a tanuk kihallgatásánál jelenléti, kérdezési s észrevételezési joga, melyet azonban, jóllehet a német jogtudománynak már Feuerbach óta állandó követelményét képezi, a büntető perrendtartásoknak egyike sem tette még magáévá. Javaslataink közül az 1882. és 1886-iki javaslatok az ügyfél-nyilvánosságot ily terjedelemben fogadták el, de már az 1889-iki Fabinyi-féle javaslat a radikális ujítást elejtette, nem szabadelvüség hiányából, hanem abból a fontos perjogi okból, hogy mindaddig, mig a büntetőper az eljárás bifurkációján (előkészítő és főeljárás) alapszik, s a tapasztalat az ettől való eltérésnek szükségét nemcsak nem bizonyította, ellenkezőleg, ez a mai nap is a legbecsesebb vivmányok egyikének tekintendő, s a mig annak folytán a büntetőpernek sulypontját a főtárgyalás képezi, az E.-t perelőkészítő (praeparatorium) jellegétől megfosztani nem szabad. Minden, ami ezt célozza v. ezt eredményezi leszállítja a főtárgyalásnak jelentőségét, s igy aláássa a mai reformált büntető pernek sarkintézményét.
Egy más irányban radikális reformirány éppen ellenkezőleg, a fennebb említett iránynyal - mely a főtárgyalásnak elejtésével a közvetlenség, szóbeliség és nyilvánosság elvein felépült vizsgálat mellett harcol - a vizsgálatnak feltétlen eltörlését követeli. Kétségtelen, hogy ez kevésbbé forradalmi irány, mint az, mely a főtárgyalást eltörölni akarná, s a modern büntetőperbe, alapintézményeinek megingatása nélkül, könnyebben beilleszthető, az eljárás megrövidítése s igy idő- és költségkimélés tekintetei mellette szólanak, győzelmet azonban csak akkor remélhet és igényelhet, ha az egyedül nyomozásból álló E.-t akként tudja rendezni, hogy abban a terheltnek jogosult védelmi érdekei kellő biztosítékot találjanak. A rendszerben rejlő kétségtelen előnyöket a radikális reform ellenzői is kizsákmányolni törekszenek azáltal, hogy a kötelező - obligatorius - vizsgálat rendszeréről mindinkább fakultativ rendszerre térnek át s a kötelező vizsgálat eseteit mindjobban megszorítják. A külföldi perrendtartásokban csak büntettek, v. ahol az esküdtszék hatásköre nem valamennyi büntettre terjed ki, csak az esküdtszék elé tartozó cselekmények eseteiben kötelező a vizsgálat, más esetekben csak akkor, ha konkrét körülmények szükségesnek bizonyítják. Ilyenekül szokás tekinteni azt, ha a vádló v. terhelt indítványozza, illetőleg kivánja; ha távollevő személy ellen folyik a bünv. eljárás; ha vizsgálatnak tárgyát képező ügygyel összefüggő ügyről van szó stb. Hazánkban az 1843-iki javaslat a kötelező vizsgálat rendszerének álláspontján állott, éppen ugy az 1882-iki javaslat is, ami miatt a legélénkebb kritikában részesült; az 1886-iki javaslat már kevésbbé merev álláspontot fogadott el; még tovább ment az 1889-iki Fabinyi-féle javaslat s reménylhető, hogy a várva-várt törvény a vizsgálat mellőzhetésének eseteit még szélesebb alapra fogja fektetni, a bünvádi ügyekben annyira kivánatos gyorsaság nem csekély hasznára. A most érvényes eljárásunkban vizsgálatnak a kir. járásbiróságokhoz utalt büncselekményekben egyáltalán nincs helye, kivételt egyedül az eljárás sikeres foganatosítása végett szükséges halaszthatatlan intézkedések képezvén, (elj. rend. 47., 48. §-ai) a kir. törvényszékekhez utalt esetekben pedig csak akkor feltétlenül kötelező, ha öt évi szabadságvesztés büntetést meghaladó büntetéssel sujtott büncselekményről van szó.
A vizsgálat céljából következnek annak határai. Mihelyt a vizsgálat által megoldandó kérdés - van-e helye a főtárgyalás elrendelésének, v. ellenkezőleg, a további bünvádi eljárás megszüntetendő - megoldható, a vizsgálatot be kell fejezni. A vizsgálat a cél szabta határokon tul nem terhedhet. A tulajdonképi bizonyítási eljárás a főtárgyalásra tartozik. Részleteknek s a vizsgálat keretén tul eső mellékkörülményeknek kutatása a bizonyító eljárásnak anticipálása a modern vizsgálattal határozottan ellenkezik és egyenesen a századokon át fennállott inquizitórius pernek maradványa s utóhangja. A részletekről l. Nyomozás és Vizsgálat. E. peres eljárásban az, mely az ügynek érdemleges tárgyalását előkészíti.
E. a bányászatban több, fokozatosan egymást követő munkálat végrehajtásából áll; a bányában termelt érceket 1. meg kell mosni, 2. össze kell zuzni, 3. osztályozni és 4. töményíteni kell.
A mosás legegyszerübben rostában történik, melyet, miután félig megtöltötték a bányából jött érccel, vizzel telt kádba márt egy munkás s két fülénél fogva fel, le s egyszersmind forgatva mozgat mindaddig, mig az egyes ércdarabok a reájuk tapadt sártól és portól meg nem tisztultak. A rostán maradó nagyobb darabokból kiválogatják a szinércet, a többit pedig a zuzó-gépekhez viszik. A rostán áthullott apraját pedig időnként kiveszik a kádból és további feldolgozás végett valamely osztályozó készüléknek adják át. Ha nagyobb mennyiségü ércet kell naponként mosni, ezt surló rostán szokás végezni, mely lépcsőzetesen egymás előtt álló több rostából áll; a legfelső rostának vannak a legnagyobb lyukai és a legalsó a legsürübb; ha 5 rosta van, az egyes rosták lyukai felülről kezdve a következő átmérőjüek: 20, 13, 6, 4 és 2 mm. E készüléken a mosás mellett egyszersmind szemnagyság szerinti osztályozás is történik. A surló rostán naponként 200-300 mázsa ércet lehet megmosni és osztályozni. Hogy ha még nagyobb mennyiségeket kell feldolgozni, akkor forgó surlókat alkalmaznak, melyek lemezhengerbe dugott kupalaku rostából állanak; a hengerben annyi viz van, hogy a benne levő érceket ellepje, forgás közben a kupos rosta lyukain át nem menő nagy darabok a vizben történő folytonos gurulás alatt megtisztulnak és a rosta nagyobb átmérőjénél kihullanak, hogy azután a válogatók kiszemeljék a szinérceket, a többit pedig a zuzó gépeknek adják át. A rosta lyukain átmenő készlet pedig forgás közben egymást surolva hasonlóképpen megtisztul, és a surló elején fölemeltetvén, valamely szemnagyság szerinti osztályozó készüléknek adatik át. Egy ilyen forgó surló 12 óra alatt 1500-2000 mázsa agyagos törecset bir feldolgozni.
Azt a részét a bányaterményeknek, amelyből az ércszemek aprósága miatt nem lehet a szinércet kézzel kiválogatni, vagy amelyből a szinércdarabokat már kiszemelték, össze kell zuzni, hogy az egyes ércszemek a meddő kőzettől megszabadíttassanak. A zuzás pofás törőkkel, hengerek között, malmokban, vagy nyilak alatt történik. A pofás törők két acéllapból állanak, melyeket a hajtó erő nagy nyomással szorít egymáshoz, miáltal a közöttük levő kőzetdarab apróra zuzódik. A pofás törők csak előmunkát végeznek, a bányából jövő nagy darabokat 20-30 mm. nagyságra felaprózzák, hogy azután könnyebben legyenek finomabbra zuzhatók; valamely osztályozó készüléken elkülönítik a pofás törővel felaprózott készletből mindazt, ami már apróbb, mint az utána következő továbbzuzáshoz szükséges. Egy pofás törő hajtására 4-8 lóerő szükséges, és feldolgoz ereje és a kőzet minősége szerint óránként 10-100 métermázsát. A pofás törőkkel felaprított érces kőzetet, ha nem kell nagyon finomra törni, hengerek között szokták finomabbra zuzni. Egy pár henger 2-8 mázsát zuzhat fel óránként. A hengereket azért kedvelik, mert igen pontosan lehet velök a szemnagyságot szabályozni és mert kevés finom port csinálnak. Ha még finomabbra szükséges zuzni, akkor célszerü a zuzást malmokban folytatni, melyekben kupos hengerek forognak egy kupos felületen és az alájok kerülő szemeket finomra zuzzák. E malmokba 3 mm. nagyságu szemeket szoktak feladni, és óránként 10-15 mm.-át zuznak össze, kevesebb iszapot csinálva, mint a nyilak. Egy malom hajtására 3-4 lóerő szükséges. A legfinomabb zuzásra zuzó nyilakat alkalmaznak, ezek 3-4 m. hosszu fa- v. vasrudak, alsó végükön van a zuzó vas, közepük táján van az emelő léc, melyet a nyilak előtt vonuló görönd bütykei 50-60-szor emelnek percenként 20-30 cm. magasságra. Egy zuzónyil sulya 150-160 kgr. és 24 óra alatt 4-7 mm. kemény kőzetet zuz finom porrá. Egy zuzónyil hajtására kell 1/2 lóerő. A kellően elaprított ércport a viz viszi ki a köpüből, e zavaros viznek zagy a neve, s oda vezetik, ahol a zagyban levő szemecskék osztályozása történik.
A zuzás után legközelebbi feladat a zuzott készletet osztályozni, a darásabbakat szemnagyság szerint, a finomabbakat pedig együtt ülepedés szerint. A darásabb szemek osztályozása a szemek nagysága szerint szitákkal és rostákkal történik. Az osztályozás együtt ülepedő szemek szerint különféle készülékekben történik. Rendesen csak a finom porrá zuzott, lisztnek nevezett készleteket szokták igy osztályozni és pedig v. szintesen folyó, v. pedig fölfelé irányult vizáramban. A szintes irányu vizáramban való osztályozásra legegyszerübb készülék az osztályozó vályu, melyben a zagy olyan sebességgel folyik, hogy csak az együtt ülepedő legnehezebb szemecskéket hagyja ott, azután szélesebb vályuba vezetik a zagyot, hol kisebb sebességgel folyván, finomabb szemeket rak le; ebből ismét szélesebb vályuba folyik és igy tovább, mig minden vályuban finomabb liszteket rakván le, végre egészen meg nem tisztul. E vályuk készítése igen egyszerü, kevésbe kerül, de a leggondosabb kezelés mellett sem kerülhető el, hogy a már egyszer lerakódott szemecskék tovább ne sodortassanak és az egyes osztályok össze ne keverődjenek. Jobb eredménnyel osztályoznak a Rittinger-féle osztályozó tölcsérek, melyeket a zagyfolyam csendes viz felett vonulván el, a folyambó kilépő szemecskék minden akadály nélkül sülyedhetnek alább. Az osztály minőségét itt is első sorban a zagyfolyam sebessége, vagyis az edény szélessége határozza meg, de egyszersmind az edény hossza is, melynek akkép kell kiszámítva lenni, hogy csak olyan szemek érjék el a csendes vizet, a milyeneket megnyerni akarunk, a többit pedig a zagy magával vigye a következő edénybe, melynek szélessége és hossza is nagyobb, s igy tovább, hogy a legutolsó tölcsérből fent tiszta viz ömöljék ki. Ezek az edények mint tölcsérek csucsban végződnek, melynek furatán a leülepedett szemek folytonosan kiömlenek, és a további feldolgozásra szolgáló készülékekhez elvezethetők. Ezek a tölcsérek folytonosan működnek, igen kevés kézimunkát kivánnak és sokkal tökéletesebben osztályoznak, mint az osztályozó vályuk. Még tökéletesebben működnek a Rittinger-féle osztályozó csatornák.
Hogyha a zagyot egy csatornában bizonyos sebességgel fölfelé emelkedni kényszerítjük, azok a szemecskék, melyek a zagy sebességénél gyorsabban sülyednek, le fognak ülepedni, a többiek pedig a zagygyal fölemelkednek; ha tehát az egymás után következő csatornákat ugy szerkesztjük, hogy keresztszelvényük minden következő osztálynál nagyobbodjék, tehát a bennök emelkedő zagysebessége kisebbedjék, minden egyes osztályban másként ülepedő szemecskéket fogunk nyerni és pedig az első osztályban a leggyorsabban ülepedőket, az utolsóban pedig a leglassubbakat; e szerint tetszésünktől függ az osztályok számának szaporításával az osztályozás tökéletességének azt a fokát érni el, melyet elérni szükségesnek tartunk. Az osztályozó csatornát egymással 60 foknyi szögletet képező két csatorna alkotja, melyeknek egyikében a zagy lefelé vonul, a másikban pedig fölemelkedni kénytelen; a csatorna alsó szögletétől keskeny hasadék nyulik lefelé, mely keresztül furt csucsban végződik, a leülepedett szemek ott kifolynak és tovább vezethetők. E csatornák kezelése nem nehezebb, mint a tölcséreké, és ha jól vannak szerkesztve, igen tökéletesen működnek.
A töményítésre szolgáló készülékek és eljárások különböznek aszerint, amint az osztályozás szemnagyság szerint történt, vagy pedig együtt ülepedés szerint. Ha egyenlő nagyságu szemeket együtt hagyunk ülepedni a nagyobb fajsulyuak gyorsabban fognak ülepedni, mint a kisebb fajsulyuak, tehát ezektől könnyen elkülöníthetők. Ezt az elkülönítést az ülepítő szitákon végezzük, melyek ugy vannak elhelyezve két egymás mellett levő edény egyikében, hogy a másik edényben mozgó ramács gyorsan egymásután következő rövid lökésekkel vizet nyom rajtuk keresztül alulról fölfelé; a szitán levő egyenlő szemü készletet a viz gyors lökése fölemeli, egy pillanatig lebegve tartja, a kisebb fajsulyuakat föl is viszi, a nagyobb fajsulyuak azonban részint a szitán maradnak, részint azonnal oda esnek, mihelyt a viz lökése megszünt; igy egy pár perc alatt a szitán levő különféle fajsulyu szemek határozottan elkülönített rétegekbe gyülnek, és a készülékből folytonosan kivezettetnek; a meddőt pedig a benyomott viz viszi magával, amint az edényből kifolyik. Az ülepítő sziták munkája igen tökéletes, de nagy figyelmet kiván; fémvesztesége igen csekély, mert ami nem teljesen meddő, azt mind fel lehet fogni, hogy finomabb zuzás után nagy részét értékesíteni lehessen. Az együtt ülepedés szerint osztályozott liszteket lejtős sikokon: széreken töményítik. Az együtt ülepedett szemek között a kisebb szemek lesznek az ércek, a nagyobb szemek pedig a meddők. Ha tehát a szemeket lejtős sikon lefolyó vékony vizréteg hatásának kitesszük, a viz le fogja a nagyobb szemeket a sikon gurítani, mig a kis szemecskék a sikhoz tapadva maradnak. Ezt az elvet különféle készülékekben alkalmazzák a töményítésre. Vannak ponyvás szérek, fekvő szérek, lökő szérek, és forgó szérek.
