Cseh nyelv és irodalom
Cseh nyelv és irodalom. A cseh nyelv a szankszkritból eredő szláv nyelvcsaládhoz tartozik s kiterjed Cseh- és Morvaországra s Troppaura. Hozzá sorolják a magyarországi felvidéki tót nyelvet is, holott a kettő közt csak igen közeli rokonságról lehet szó. A cseh nyelv már a XVI. században igen kiművelődött, de később a német jó időre háttérbe szorította, ugy, hogy csak a köznép ajkán maradt fenn. Csak a XVIII. század vége felé fogtak ujra műveléséhez, midőn előbb Bécsben, majd Prágában tanszéket állítottak neki. A folyó század elején már a középiskolákba is bevitték a cseh nyelvet s ez idő szerint már meglehetős ujabb irodalma is van. A csehek latin berükkel (latnica) irnak, amelyeket különféle jelekkel tettek alkalmasakká az illető hangok jelölésére, igy az ě=je, ú=oú, ů=ú, č=cs, ň=ny, ř=rzs, ž=zs, d'=gy, t'=ty. Igeragozása korlátoltabb, mint p. a déli szlávoké, névragozása azonban, hasonlóan a többi szlávhoz, változatosabb, mint az európai nyelveké, amennyiben van instrumentalis és locativus casusa is. Nyelvtanilag már a XVI. században kezdték feldolgozni (a Blahoslav testvérek); az ujabb nyelvtanok közül jobbak: a Trkáé (Bécs 1832.), Konecznyé (u. o. 1842.), Hattaláé (Prága 1854), Torniceké (u. o. 1865), Censkyé (u. o. 1887.) stb., a szótárak közt pedig: a Hankáé (Prága 1833), Jungsmanné (u. o. 1835-39. 5. köt.) Ranké (1874) és Jordané (1887).
A cseh irodalom, hasonlítva a többi szlávsághoz, legelőször indult fejlődésnek, de aztá az 1620. fehérhegyi csata után ugy megakadt, hogy mások (lengyel, orosz) messze túlszárnyalták. Csak a most folyó század elején kezdődik benne ujabb pezsgés. A cseh irodalom legrégibb emléke a Hospodine pomiluj ny kezdetü egyházi ének, mely a szláv liturgia idejéből való.
I. korszak.
(A legrégibb időktől Husz Jánosig, 800-1410.) E korszakon a latin egyházi irodalom befolyása vehető észre. Vannak ugyan töredékek, melyeket ebből az időszakból származtatnak, minők a VIII-IX. századból datált és u. n. grünebergi kézirat, s a XIII-XIV. századból datált königinhofi kézirat, valamint több epikus és lirikus költemény, de ezekről kiderült, hogy hamisítványok. A latin befolyás mellet szerep jutott a németségnek is: a német lovag-világgal együtt már I. Vencel és I. Ottokár alatt bevonultak a lovagias szerelmi dalok és lovag-époszok is Csehországba. Igy Châtillon Valter Alexandreis-ét egy névtelen költő a XIII. században átdolgozta cseh nyelven, hasonlóképen az Artusmonda Tristramját egy későbbi iró (a XVI. sz.). A XIV. században az irodalom aránylag gazdagnak mondható, különösen sok és fontos jelentőségü egyházi iratok alapítása (1348) után e felsőbb iskola hatása egyre érezhetőbb volt a kulturában és irodalomban, egyuttal pedig azt eredményezte, hogy a latin szertartásu egyház visszaélései ellen protestálások támadtak.
II. korszak.
(Husz korátol a fehérhegyi csatáig 1410-1620.) Ebben uralkodó elem a latinból és németből csinált fordítások (Gesta romanorum; Barlaam és Josaphat; Hét bölcs férfiu), amelyek eredetileg műveltebb osztályok számára készültek, de később a nép közé is eljutottak. Ilyen körülmények közt önálló cseh szépirodalom nem képződhetett, hanem a helyett utánzatok keletkeztek (Stilfrid cseh logag és fia Bruncvik históriája; Vlasta, a hősnő; Paleček lovag stb.). A németellenes és antikatolikus mozgalom tetőpontját éri el a husziták felülkerekedésével (lásd Husz János). Az irodalom e mozgalmak szolgálatában áll s tartalma latin és cseh nyelven tisztán polemikus. Az uj tant erősen terjeszti a Husz által kezdeményezett irodalmi nyelvujítás. A költészet politikai és történeti dalokat, vallásos és vitatkozó énekeket termel (minő p. a hires huszita csatadal: Kdož ste boži bojovnici). A históriás dalokból a politikai és történeti tekintetben egészen értéktelen rímes krónika fejlődik. Ezeknél fontosabbak a kortörténeti emlékiratok, utirajzi (fordítások és eredetiek). A nemzeti mozgalom túléli a huszita-háborút. A katolikus latinság és a protestáns nemzeti nyelv közötti küzdelem egész a század végéi elhuzódik. A nemzeti nyelv pártfelei közül támadnak a XVI. és XVII. század kiválóbb irói, minők Blahoslav, Žerotin Károly, Conemius Amos, Husz legkiválóbb tanítánya: Clelčic Péter (Chelčicky, 1390-1460), akinek műveiben Husz tanai elméletileg vannak feldolgozva. A XV. százat második felében fejlődésnek indult Csehországban a könyvnyomtatás mestersége (melynek első produktum Pilsenben 1468. lát napvilágot). Egyidejüleg megjelenik a renaissance. A XVII. század elejét a cseh irodalom aranykorának tartják. Míg ezelőtt csak a nemesség és a papság forgolódott az irodalomban, most a nép is részt vesz abban. A népnevelést az iskolák hathatósan előmozdítják. A nem nagy jelentőségü költészet azonban még mindig latin versekből, regényfordításokból, egyházi énekből s utánzatokból áll. A prózai irodalomból felemlítendők a történeti kisebb művek a nép és egyház köréből
különösen a libočani Hajek Vencel cseh krónikája, a Biblia Kralicka (Kralici biblia, kiadta Žerotin János Morva-Kralicban 1579-1593), mely még a mai napig is a cseh nyelv kezelésének mintájául tekintetik, a Kancional bratrsky énekes könyv stb. A korszak Veleslavin Dániel Ádámmal (1546-99) végződi, akinek munkáit (a Historia Bohemica fordítása, Kalendař historicky stb.) a cseh nyelv tiszta kezelése jellemzi.
III. korszak.
(A cseh nyelv elnyomatása; 1620-1774.) Ez a hanyatlás korszaka. A legjelesebb emberek kivándorlása a fehérhegyi csat után, a cseh könyveknek rendszeres pusztítása a jezsuiták által, a papság közönye és hasonlók folytán a nép el van zárva a nevelés és képződés forrásaitól. II. József császár a népiskolákba a német nyelvet viteti be, a cseh könyvek a ritkaságok közé tartoznak. Az irodalmat még egy ideig tengetik a kivándorlottak, de azt is csak a magyarországi felvidéki tótság körében. Egyházi énekeken, zsoltárokon kívül csak naptárak, katolikus olvasókönyvek és hasonlók jelennek meg. A kivételek közt magasan kiemelkedik Comenius Amos (l. o.). Kitüntették még magokat Skála Pál (megh. 1640.), aki egy tizkötetes egyháztörténelmet irt, Stránsky Pál (megh. 157.), aki Amsterdamban adta ki Respublica bojema c. munkáját, gróf Slovata Vilmos, akinek 13 kötetes Spisovani historicke c. munkája igen becses történeti adatokat tartalmaz; Balbin Bohuslav jezsuita, Pesina Tamás az ő Predchudce Moravopisu cimü művével, melyben Morvaország történetét kronologiai rendben irta meg egész 1658-ig, stb.
IV. korszak.
(Ujraébredés. 1774-től napjainkig.) Az 1820-ig terjedő időt a készülődés korának lehet mondani. Az ujraébredés első momentuma a XVIII. század második felébe esik, midőn a történelem és irodalom iránti tisztán tudományos érdekődés felébredt, mint az Dobner Gelasius (1719-90) historikus iró műveiben nyilvánult. Egyik legérdemesebb uttörő Dobrowsky József a cseh nyelv és irodalom terén ugy, mint az összehasonlító szlavisztikában. Kezdik kiadogatni a régi nyelvemlékeket. Mulattató olvasmányok nem lévén, a hiányon fordításokkal és eredeti népies munkák irásával igyekeznek segíteni. Megjelennek az első, bár a nyelv képzetlen volta miatt még félszeg költői kisérletek, megalakul az első költői iskola, melynek feje Puchmayer Antal (1769-1820). A XVIII. század nyocvanas éveibe esnek a Tham-testvérek által rendezett cseh szini előadások és az első cseh időszaki iratok. Ez igyekezetek gyümölcsei eleinte gyérek, mert az irodalmi életnek nem volt erősebb központja. Ilyenül jelentkeznek az 1818. alapított cseh muzeum s az ezzel összeköttetésben álló és 1830. alapított Matica ceska c. könyvkiadó társaság. 1820-1848 között az irodalom nemzeti irányt követ. Jungmann József vezérlete alatt uj költői iskola támad, mely az akcentuált verselés mellett a méretet is kultiválja s francia, német és angol klasszikusok fordításai által uj mintákat mutat be. Szorgalmasan gyüjtik a népdalokat és mondákat s megírják a nép-szokásokat. A nemzeti mozgalomból lassankint kifejlődik az általános szláv (pánszláv), melynek főképviselői: Hanka V. (1791-1861) ó-cseh irodalmi emlékek kiadásával, különböző szláv irodalmak fordításával; Safarik P. (1759-1861) szláv régiségekkel, szláv etnográfiával; Palacky Ferenc (1798-1876) Csehország történelmével; Jungmann József (1773-1848) a cseh irodalom történetéve, cseh szótárával. A nemzeti költői iskola élén Kollár János (1793-1852) áll az ő Slavy Dcera (a dicsőség leánya) c. művével és Celakovsky Ferenc László (1799-1852) az ő orosz és cseh népdalaival és Százlevelü rózsa c. filozofiko-erotikus költeménygyüjteményével. Ugyancsak itt említendők még: Kamaryt József, Vinaricky K., Jablonsky Bolesláv lirikusok, Holly János, Vocel J. E., Erben K. Jaromir epikusok; Langer, Rubes, Koubek és Borovsky, Havlicek Károly humoristák és szatirikusok; Klicpera V. K. Turinsky és Tyl József Kajetán drámairók. A cseh drámairodalomban is, amelyeben Scott Waltert követik. Itt említendők meg: Marek Jan I. (Jan z Hvezdy) az első novellista, Chocholusek Prokop és mások. A népéletet rajzolják: Hlinka V. (Fr. Pravda), Ehrenberger s különösen Božena Nemcová (1820-1862), akinek Babicka-ját (Nagymama) több nyelvre lefordították. Az 1848. forradalom után a cseh szépirodalomban pangás állott be s 1850. éledt fel ujra. Byron hatása alatt a nemzeti iskola helyét kozmopolita irány foglalja el, mely mintáit az európai világ-irodalomból veszi és kétféle formában jelentkezik, u. m. világ-fájdalmas negatív és a hazai történelemre és népéletre támaszkodó pozitív alakban. A byronizmus első képviselője még az 1848. előtti időkből baló: Mácha H. (1810-36), aki az ő Máj c. liriko-epikus költeményével lépett fel, de kevés visszhangra talált. 1850 után a byronizmus sokoldalu képviselője Halek V. (1835-74), aki egy személyben lirikus, ballada-iró, népies novellista és drámairó. Rajta kívűl az uj iskola megalapításában legtöbb érdeme van a humorista, lirikus elbeszélő és drámairó Neruda Jánosnak (1834-91). E kettőn kívűl kitüntették magukat: Heyduk, Pfleger, Kolár György, Jerabek, Jahn, Vlcek, Bodech, Kapper, Schulz, valamint a nők közül Krásnohorská Eliska és Svetlá Karolina. Ezeket a költők egész serege követi, akik ismét uj iskolához tartoznak, egyesítvén a nemzetit a kozmopolitizmussal: ez iskola főképviselői: Cech Svatopluk és Vrchlicky Jaroslav. A köréjük sorakozó generációból felemlítendők: Klástersky, Machar, Sova, Cenkov K., Simacek és Svoboda. Elbeszélők: Jirasek, Trebizsky, Smilovsky, Winter, Kosrites, Herman és a nők közül Podlipská és Stránecká; végül drámairók: Stroupeznicky, Stolba, Subert stb.
A tudományos irodalom minden ága talált művelőkre. Legfontosabb itt a szláv és a cseh történelem, melynek képviselői Safarik (szláv régiségek 1837), Palacky (Csehország története 1826-ig), Tomek (Prága története 1478-ig; legujabb kiadása 1891), Gindely, Dudik, Jirecek józsef és Konstantin, Kalousek, Rezek, Tieftrunk, Zoubek, Goll, Sedlácek, Kolar, Smolik, Brandi, Emler, Bilek, Borovy, Helfert báró, Winter, Pic, A nyelvészet és irodalom terén kiválóbbak: Gebauer, Bartos, Hattala, Jirecek József, Zikmund, Rybicka, Nebesky, Vlcek, Bily, Truhlár József és Antal; a klasszikus filologiában: Kvicala J., Niederle J., Král J. és mások; az összehasonlító nyelvtudományban Zubaty; a jogi tudomány, különösen a szláv jog terén: Palacky, Jirecek Hermenglid, Celakovsky Jaromir, Hanél és Brandl.
