Radák család. (Bényei, báró.)

Teljes szövegű keresés

Erdélybe – úgy látszik – Magyarországból származott, hol 1553-ban Radák György ipától Derencsényi Istvántól Szatmár megyében P.-Darócz, Lazári és Homok helységbeli részek kiváltására jogot nyert.* Szerepelni kezdett a XVI. század második felében, midőn nevezett Radák Györgynek Derencsényi N. nevű nejétől fia Radák László mint János-Zsigmond király híve és hadvezére 1562-ben a székelyeket a Nyárad vizénél megveré. 1563-ban Jakab Moldvai ellen harczolt. Utóbb Békes Gáspár részén állott, (1573) s ennek részén harczolt 1575-ben, midőn a balvégzetű sz.-páli csata után Imre és Kelemen fiaival Magyarországba menekül; de három év mulva Báthori Istvántól kegyelmet nyervén, haza ment.* Nevezett fiai 1575-ben szintén Békes mellett harczoltak. Tán Imrének fiai I. István, ki Bényét és Ozdot, a mai birtok fejeket szerzé Bethlen Gábor alatt, s ezekben 1626-ban statualtatott.* I. Istvánnak egyik fia II. Imre 1661-ben hatszáz gyalog élén harczolt Kemény János táborában.* Testvére volt II. István, ki 1683-ban élt; ennek nejétől Tordai Zsuzsannától a táblázaton látható két leánya és egy fia I. Ádám maradt.
Ugyan ott 196. 200. 285.
Bethlen Wolph. Hist. 11. 22. 32. 322. 374. Pesti Napló 1860. 59. sz. Borsos Sebest. Krónikája. Mikó Erdély tört. ad. I. 21.
Capit. Albens. Prot. Ambr. Barkai 1625. fol. 107. L. Kővári Erdély nev. családai 209.
Ioan. Bethlen Commentarii Viennae. 1780. II. 103.
I. Ádám 1700–1731-ben élt, és tisztelt férfiú volt.* Ennek gr. Petki leánytól három gyermeke közűl III. István, ki (úgy látszik) a báróságot nyerte, (meghalt 1791.) nejétől Toroczkay Katától egyik fia Imre őrnagy előbb a Nádasdy, utóbb az Erdődy huszár ezrednél, másik fia II. Ádám 1803-ban halt meg. Kemény Druzsiannától fia IV. István, kinek neje gróf Rhédey Klára Erdélynek egyik leglelkesebb hölgye, kinek rejtve tett nemes jótékonyságát ezerek áldják.* Gyermekeit a táblázat mutatja.
Mikola Hist. geneal. Transilv. 61. lap.
L. Szigeti Album; – és Vasárnapi Ujság 1862.
A családfa következő:
«» György 1553. (Derencsényi N.); László 1562. 1575.; I. Imre 1575.; Kelemen 1575.; I. István 1626.; II. Imre 1661.; II. István 1683. (Tordai Zsuzsa); Erzse (Rhédey Ádám); I. Ádám 1700. 1731. (gr. Petki N.); Mária (Bánffy Bold.); Erzsébet (Rhédey László); III. István báró † 1791. (Toroczkai Kata); I. Lőrincz.; II. Lőrincz.; Lázár.; Ádám † 1803. (Kemény Druzs.); Imre h. őrnagy 1805.; Póli.; IV. István (gr. Rhédey Klára); IV. Ádám őrnagy †; Mária.; Kata (Antos János); V. Ádám.; Anna (gr. Teleki Domokos)
A táblázaton az utolsó előtti nemzedék közt látható Póli, egy merész hölgy, ki éjjel egyedül bement a templomba, s ki – irja Kővári – mert szülői egyezését választott férjhez meneteléhez meg nem nyerheté, regényesen méreggel vetett véget életének.*
Kővári id. h. 210.
A család magyarországi ősei közűl volt még Radák András, tán a táblázaton álló Györgynek testvére, ki 1560-ban Ricsén Szatmár várm. birtokrészt nyert királyi adományban.
A család czímere – melyet a báróság nyerésekor kapott, s melynek ábrája feljebb látható – szélent (horizontaliter) két részre osztott paizs, a felső kék udvarban két szemközt álló, hátulsó lábaikon ágaskodó oroszlán zöld koszorút tart; az alsó osztály függőleg ismét két részre oszlik, a jobb oldali vörös udvarban pánczélos kar könyököl, kivont kard hegyén levágott török fejet tartva; a baloldali vörös udvarban könyöklő kar szuronyos lőfegyvert tart; ez osztályok közt egy közép kisebb vért foglal helyet, melynek kék udvarában egy arany koronát két egymásba tekerődző kigyó vesz körül, ugy hogy fejeik a korona fölött szemközt állanak. A paizst bárói korona és foszladék veszi körül.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem