Jósika család. (Branyicskai, báró.)
Jósika család. (Branyicskai, báró.)
Erdély egyik legnevezetesebb családa; beszármazva oda Karansebesről, «»* a temesi bánságból, hol már a zsidóvári uradalom birtokosai voltak.
Mikola, Hist. Geneal. p. 30.
Jósika Albert 1561-ben Zaránd vármegyében Gelváczon birt.*
Fábián G. Arad vármegye 34. l.
Első, ki Erdélybe telepedett, Jósika István Jósika Dánielnak fia * volt, kit egyik utóda Miklós, regényirodalmunk alapitója, egyik nevéről czimzett regényében is örökitett. Jósika I. István 1593-ban febr. 14-én vevé nőül és tartá lakadalmát * Gyulay Pál özvegyével Füzy Borbálával, ki a Báthoriakhoz rokonságban állott. Szerepe Erdélyben igen kétértelmü volt. 1594-ben, midőn az ellenzék főnökeit Báthori Zsigmond Kolosvárt lefejezteté, már emelkedni kezdett. Branyicska még ekkor Szalánczi Lászlóé, ki ottani kastélyában a fejedelem által reá küldött kék darabantjaival harcot állott. Ezen Szalánczi nótáján kapta Jósika István Branyicskát 1595-ben, honnan a család előnevét irja. Majd Erdély kanczellárává (s báróvá is) levén I. István, családját megalapitá. Azonban Báthori Zsigmond előtt gyanuba jövén, mintha a fejedelemséget hajhászná, 1598-ban fogságra tétetik, és Szatmárra vitetvén, ott Báthori Boldizsár és Kovacsóczi Farkas kivégeztetése napján a vár kapuja előtt egy török fogoly által lefejeztetett.* Ingóságai, drágaságai, és egykor Báthoritól nyert adományos birtokai is elkoboztattak, özvegyének s fiának csak Gerend hagyatott, idővel azonban a többi javak nagyobb része is fia Zsigmond által visszaszereztettek. Özvegyét Sármasági Zsigmond vette nőül.
Istvánnak atyját Dánielnak irja Jósika Miklós regényében, Kővári szerint pedig némely genealogiákon atyjául János olvasható.
Kovachich Scriptores minores I. p. 209.
Wolph-Bethlen Historia de rebus Transylv. IV. p. 43. 44. 54. 57. 64. 84. 106. 161. 162.
Jósika I. Istvánnak fia Zsigmond (1580–1616.) Homonnai György fejedelemségi praetendens részén harczolt Bethlen G. ellenében, midőn Désnél megverettek.* Zsigmondnak Báthori Annától (kitől utóbb elvált) fia I. Gábor szintén az ellenzékkel tartott, és ugy látszik, ő vagy még atyja a gerendi jószágot is elveszté, mert ezt akkor Kemény János birta. Nevezett I. Gábor Magyarországra jött és itt Esterházy Miklós körül lakván, Bethlen Gábor ellen minden hadjáratban részt vett.* „Mihelyen meghala az fejedelem (Bethlen Gábor) – irja Kemény János – innen belül is biztattatván, bejőve, és pártját fogván az fejedelem asszony és ország nevezeti alatt az catholikus urak, és kevés héja lőn, hogy az gerendi jószágból ki nem fordítanák, az mint arról való nehány rendbeli contractusok megmutatják, miképen kellett excontentalnunk.“ Eddig Kemény. És valószinüleg e Gábor ismét sokat visszaszerze az ősi javakból.
Kemény János önéletirása. Kiadta Szalay L. 34. l.
Kemény János önéletirása. Kiadta Szalay L. 166. l.
I. Gábornak (ki 1640–1668-ki időközben élt,) Keresztesi Zsuzsannától szűletett fiai II. Gábor és II. István által két főágra oszlott a család. És most lássuk a családfát I. Istvántól kezdve:
I. tábla.
I. István kanczellár † 1598. (Fűzi Bora); Zsigmond 1580. 1616. (Báthori Anna); I. Gábor 1630. 1668. (Keresztesi Zsuzsa); II. Gábor 1668. táblai üln. (Torma Anna. báró 1698.; Bora (Barcsai István.); Judit (1. Koncz Gábor. 2. Csáki László. 3. Károlyi István); II. Zsigmond.; II. István 1648–1696. dévai kapit. (Szaláczi Erzse) Szurduki ág. Folyt. II. táblán; III. Gábor 1701. (1. köv. Boér Sára. 2. ber. Boér Bora) Vár- falvi ág. ; Judit (Jósinczy József); I. Sámuel (Baranyai Mária); III. Zsigmond Hunyadi főisp.; Dávid (Csap. Kun Zsuzsa); István (Tövisi Bora); Gábor 1710.; László 1751. Hunyadi fön. (Csap. Kun Kata); Bora (Bálintith István); Zsuzsa (Czóbel József); Antal 1778. főkorm. titkár (Teleki Mária); Mária (Béldi Antal); Bora (Kálnoki János táborn.); János főkorm. elnök † 1843. (gr. Csáky Róza); II. Sámuel udv. kanczellár nőtlen.; Lajos Dobokai főisp. (1. gr. Haller Franc. 2. Bethlen Adél); Jozefina † 1843. (petrichevich Horváth Ján.); Antonia (b. Bornemisza János); János ezredes. ; Pepi.; Sámuel.; Lajos.; Gábor.
II. tábla.
II. István, ki az I. táblán.; 1648. 1696. dévai kapit. (Szalánczi Erzse); I. Imre 1698. báró tordai főisp. (Rácz Krisztina); Dániel báró 1698. † 1704.; III. István 1698 báró (1. gr. Teleki Erzse 2. Macskási Krisztina); Mózses (1. Bánffy Zsuzsa. 2. Csáky Mária. 3. Wesselény Kata); Ágnes (gr. Bethlen Sámuel); II. Imre (Bornemisza Anna-Mária); II. Dániel (Beleznai Zsuzsa); IV. István táblai üln. 1780.; I. Miklós † 1824. (Lázár Eleonora); József (Marillai l.); Tekla; Miklós sz. 1796. iró. (1. Kállay Erzse. 2. b. Podmaniczky Julia); Imre † 1847. (Gingeli Anna); Sámáel † 1819. párbajban.; Róza (1. gr. Vass Imre 2. gr. Kendeffy Ádám); Zsuzsa (Barcsai János.); Kálmán gr. Vass Minka 1858-tól.; Miklós.; Gejza.; Leo (Kendeffy Tini); Gyula; Vilma.; Miklós.
I. Gábornak fiai közűl II. Gábor és II. István alkottak családot. Amaz kir. táblai ülnök volt, és 1698-ban II. Istvánnak három fiával I. Imre, I. Dániel, és III. Istvánnal együtt a feledésbe ment bárói rang nyomán I. Leopold király által ismét báróságot nyertek.*
Adami Mss. Mss. 4. lat. Nro 182.
II. Gábortól, ki előbb marosszéki királybiró, később a Rákóczy forradalom ellenében 1709-ben kormánytag, utóbb tartományi biztos,* jő le az ugynevezett várfalvi ág, mely jószágot Gábor még életében, – mint Kővári irja – még 1668-ban ada át örökségül. A tulajdonképi várfalvi ág, (mely III. Gáborral kezdődik, ki a Rákóczy forradalommal tart, és annak végével 1710-ben tért vissza Moldvából),* – nincs egészen lehozva táblázatunkon, noha – leapadva ugyan – de Pálban még fen van. * A másik legjelentékenyebb ágazat I. Sámuellal kezdődik. Ennek fia
Cserey Mihály Historiája 342. 422. 438.
Cserei Mih. Historiája 449. l.
Kővári Erdély nev. családai.
László Hunyad vármegye főispánja volt 1751-ben. Utódai folyvást a hivatalos pályára léptek, és a legszebb szerencsével. Lászlónak fiai Antal a főkormányszéknél kezdi pályáját, 1775-ben fogalmazó, 1778-ban titoknok lön; és utat tör fiának Jánosnak, ki 1804-ben számfeletti táblai ülnök, 1812-ben Hunyad vármegye főispánja, 1816-ban főkormányszéki tanácsos, 1819-ben belső titk. tanácsosi ranggal a főkormányszék alelnöke, 1822-ben valóságos elnök lesz, mint ilyen nyugalmaztatott 1834-ben, ekkor kapva a Leopod-rend nagy keresztjét. Az 1841/2-ki kolosvári országgyülésen királyi személyes volt. Ily pálya mellett sokat szerze s fiainak befolyást nyitott. Meghalt 1843-ki máj. 16 án kora 66. évében. Fiai közűl
II. Sámuel, egyike a legnagyobb status-férfiui képességeknek, 1844. nov. 26-án Nopcsa Elek nyugalmaztával, mint belső titkos tanácsos, és a sz. István rend kis keresztes vitéze, erdélyi udvari kanczellár lett. Mint ilyen Erdély kormányát kezében tartá egész 1848-ki april 15-éig, midőn az unio következtében a kanczellaria feloszolván, hivataláról leköszönt. Most magánéletet él. Testvére
Lajos előbb tordai főispán, 1842-ben főkormányszéki tanácsos lőn; az 1848-ki év Doboka vármegye főispánságában érte. Az 1846/7-ki országgyülésen a kormánypárt vezérszónoka. Testvérök
János 1848. elején székely huszár százados, Aranyosszéken; a forradalom alatt őrnagy lön, jelenleg ezredes.
A harmadik ág, melynek fészke Szurduk, s melyek a II. tábla mutat, II. Istvánnal kezdődik. Ennek három fia 1698-ban nyeri ez ágnak a báróságot. Ezek mind hárman a török elleni hadjáratban szerzének érdemeket. Azonban a Rákóczy forradalomkor – ugy látszik – két pártra szakadtak. Közűlök I. Dániel és III. István eleintén Szebenbe huzódtak, de látva Rákóczy előhaladását, kikéredztek, s hozzá állottak.* Ott voltak a szatmári békekötésnél is.
Cserei Mih. Hist. 347.
Imre már előbb Kolosvárnak a török általi vívásakor életveszély közt kimenekülvén, a Dunához a császári táborba szállt, és azt az ellenség állásáról tudositja.* 1696-ban szállitási és élelmezési igazgató volt Erdélyben. 1702-ben bevádolák mintha Tökölyhez járatná embereit, megakarák nótáztatni, de nemcsak kimenté magát, de sőt előmenetelt nyere, 1711-ben tordai főispán leve.* Fia Mózses. Ennek unokája
Adami Scuta gentil. tom. IV.
Cserey Mih. Hist. 307. 465.
I. Miklós a tudományok szenvedélyes kedvelője, gyönyörü könyvtárt gyüjte. Ennek fia II. Miklós legjelesebb regényiróink egyike, kinek munkáit nincs magyar olvasó, ki ne ismerné, ez okból fölösleges volna azokat elészámlálni. Regényirói pályáját 1834-ben ’Abafi’, ’Az utolsó Bátori’ stb. regényeivel kezdé meg, s azóta mint a tudós társaság tiszteletbeli tagja, s mint a Kisfaludy társaság elnöke nem kis befolyást gyakorla az irodalom emelkedésére. A forradalomban Pesten és Debreczenben honvédelmi bizottmányi tagságot fogadott el, s mint ilyen hazáját elhagyá. Gyermekei, kik közűl Géjza is megkisérte gyermek korában az irói pályát, – a táblázaton láthatók.
Imrének fia Kálmán szintén felmutatá nevét az irodalom terén.
