Raksányi család. (Raksai.)

Teljes szövegű keresés

Turócz vármegye egyik legrégiebb gyökös családa. Első tudható gyökere Rekse, ki hagyományilag Raksa nevű helység első telepitője volt. Ennek fia Mikse, rokonaival Drahen, Miklós, Herch, Ruthen és Urban nevezetűekkel együtt a turóczi vár jobbágyság alól felmentetvén, nemességre emeltettek Raksa nevű földjökkel egyetemben IV. László király által 1280-ban.* Utóbb a békétlen időkben Raksa-föld emlitett birtokosai birtokjokban háborgattatván, 1340-ben Károly király azt Drahen fiának Micknek (Mihály) és Gál fiának Damiánnak és a többi benn irott atyafiaknak ujolag átadja és megerősíti.* 1388-ban pedig Zsigmond királytól a család Raksa földről osztályos ítéletlevelet nyert. E három rendbeli levelet Raksai Istvánnak fia Gergely és Jánosnak fia István 1391-ben a Bebek országbiró által véghez vitt Turócz megyei birtokjog vizsgálatkor felmutatta.*
Regestrum de Turócz, Engelnél Monumenta Ungr. 98.
Regestrum de Turócz, Engelnél Monumenta Ungr. 98.
Ugyan ott, és Bel. M. Notitia n. Hung. II. 345.
A fentebb nevezettek közűl Ruthennak sarjadéka családi származási tábla szerint* következő:
Mert e leszármazás igazolására okiratok nincsenek.
Ruthen 1260.; Buden; Endre; Barnabás; Pál; Miklós 1436.; Antal 1436.; Lukács 1436.; János 1436.; Margit 1436. (Lipóczi Péter); András 1436.; Pál 1436.
Az e származási táblán álló Miklós, és testvérei Antal, Lukács, János és Margit, ki Lipóczi Péterhez L. András fiához ment férjhez, Albert királytól Turócz megyei Lipócz helységre adományt kapott. Nevezett Margitnak gyermekei Lipóczi András és Pál voltak, kik nevezett Miklós ivadékával (mely Mitnik név alatt is ösmeretes) együtt a raksai birtokot Drachen és Mikse oldalas vérségének átengedték, magok pedig a lipóczi kurián véglegesen megtelepedtek, és utódaikban ott helyben Lipovszky név alatt lettek ismertesekké.
Eképen történt, hogy Drahen és Mikse utódai maradván a raksai birtokban, és pedig Drahen utódai a raksai felső-kuria urai lettek, míg ellenben Mikse utódai a raksai alsó-kuria birtokában maradtak.
Drahennak családi nemzékrend szerint ivadékát e táblázat mutatja.
Drahen 1280.; Mihály (Mick); István; János a f.-kuria birtokosa
A Drahen és Miksa oldalrokonai voltak azon emlitett Gergely és István is, kik 1391-ben Bebek országbiró előtt produkáltak.
A családnak kezénél lévő okiratok alapján a hajdan Raksay, utóbb Raksánszky majd Lipovszky, utóbb s jelenleg pedig többnyire Raksányi névvel élő nemzetség további történeteinek némi adatait a következők állítják előnkbe:
1473-ban Lipovszky Borbálának Trnovi Mihály hitvesének, mint Lipovszky Margit és Péter leányának a nász és jegy ajándékot kifizetik Raksai Benedek és János, egyszersmind ez alkalommal Miklósnak (Mitník) fia István is az őt illető 1/3 rész fekvő birtokból kielégíttetett. Sőt ez alkalommal Raksai Simonnak fia Benedek és Lászlónak fia János a Lipóvszky Miklós féle 1/3 rész zálogbirtokból is részét kikapta.
1479-ben Hedvig, raksai Budusz István Tamás fiának özvegye Peck Pál Turócz megyei alispán előtt bevallja, hogy neki Jakab, András, és Péter raksai Remeticz Benedeknek fiai őt a hitbér és nász-ajándok fejében 8 arany forinttal kifizették, oly feltétel mellett, hogy Budusz János, mint a feljebb emlitett Istvánnak testvére az így átengedett birtokot, ha kivántatnék, vissza bocsássa.
1480-ban Raksai Remeticz Benedeknek fiai Jakab, András, és Péter, nem különben János, Szaniszló és Lőrincz Lászlónak fiai, a reájok esett hitbér és nászajándok illetéket Borbálának Trnov Péter nejének, Katának Kosztolány Mihály hitvesének és Erzsébetnek Lukov Márton feleségének, mindnyájának mint Lipovszky Miklós leányainak kifizették.
1503-ban Raksai Jánosnak fia György és Balás és ez utóbbinak fia Márton minden birtokaikat László fiának Jánosnak és ez utóbbi fiainak Gáspárnak, Györgynek és Menyhértnek örökösen bevallották.
1523-ban Raksai Ádám Turócz megyének jegyzője Szelepcsényi N. alispánnal egyességet eszközlött csepcsányi Batisz János és szabad kir. Körmöcz város közt fenforgott határ villongási kérdésben.
1531-ben Raksányi György, Mátyásnak fia raksai birtokrészét Raksányi András szentandrási plébánosra átruházza örök bevallás mellett.
1560-ban Tomka János meginteti Raksánszky Felixet, hogy az általa birt „reszetarovszka” nevű raksaiféle negyedet adja vissza; miután Felix csak fogadott fiú a raksai birtokban. Állitólag e Felix (Bódog) nevét is onnan vette, mivel csupán ezen negyed által boldogúlt.
1560-ban Raksánszky Felixnek fiai u. m. János és Menyhért ellen Zorkovszky Gergely és Dániel a Raksai és zorkóczi határhalmok és vonalok megszegése miatt versengenek, és ez iránt 1590-ben osztályigazitási per kezdettetvén, az csak 1673-ban végeztetett be, a melyből a családvonalok különbsége és a vérségek egymássali összeköttetése is kivehető.
1624-ben Raksányi Miklós „Stefanovje” nevű raksai birtokát Raksányi Andrásnak, akkori blatniczai evang. lelkésznek 280 ftban elzálogitá, mely zálogitás 1628-ban megerősítetett.
1657-ben Raksányi Andrásnak fia Mátyás tanulmányait 1641-ben Königsbergben bevégezvén, midőn haza jött, Körmöczön tanárrá választatott, és ott mintegy 20 év folytán nagy ügyességgel működött. 1657-ben adta ki „De propagatione animae humanae” czimű értekezését.* Tanítványai holta után is kegyelettel emlékeztek róla.
M. Tudományos Értekező 1862. I. köt. 361. lap.
1666. sept. 11-én gr. Wesselényi Ferencz nádor osztoztató parancsa folytán Raksányi András és Kvetoni Zsuzsa mint Raksányi Sámuel és Dániel anyja és gyámja között a Raksán fekvő matusovszkaféle rész felosztatott.
1687. Raksányi János a Dessewffy ezredben kapitány s az evang. egyház buzgó tagja, Caraffa tábornok által elfogatván, az eperjesi börtönben kinoztatott.
Raksányi János Nógrád megyébe költözvén, 1731-ben Turócz vármegyétől nemességéről bizonyitványt vett ki és azt Nógrádban kihirdetteté.
1750-ben Bakabányán lakott Raksányiak kaptak Turócz vármegyétől nemesi bizonyitványt.
1750-ben Hont megyében Bakabányán székelő Raksányiak vettek ki Turócz megyétől nemesi bizonyitványt.
1770-ben Raksányi András, Sámuel, és Lajos mint Erdélyben lakozók vettek ki Turócz megyétől nemesi bizonyitványt.
1777-ben Abauj megyében lakó Raksányi Péter kapott Turócz megyétől nemességéről szóló bizonyitványt, mely szerint atyja Gábor nagy atyja idősb Gábor, ős atyja pedig Tamás volt.
A család egyik ága Beszterczebányán székelt, valószinűleg ezen ágból származott Mária, Spielenbergné, ki 1837-ben a szepességen a hanusóczi birtokosok közé tartozott. Ugyan csak a Zólyom megyei ágból Pál Besztercze város birája volt; fia Mihály Turócz megyei esküdt.
Veszprém városában lakott Raksányi Ács György 1772. év körűl, ki Turócz megye előtt nemessége igazolását megkezdvén, nemesi bizonyságot is nyert, azonban 1788-ban bővebb próbákra lett útasítva, s végre I. Ferencz király által nemességében ujból megerősítését kellett megkapni. Veszprém megyében, nevezetesen Csernyén a Raksányi Jakab utódaiból is laktak, úgymint idősb Mátyás, ennek fia szintén Mátyás, és unokája szintén Mátyás.
Ugocsa megyében e század elején birtokosnak iratik a család Mátyásfalván.*
Szirmay, C. Ugocsa p. 75.
A családnak származási táblázatai, a mennyire összeállíthatók voltak, következők.*
Szontagh Dán. közl.
I. tábla.
A Felicis nevű vonal.
Rekse; Mikse 1280.; Gál; Damián 1340.; István; János; Gergely; Miklós (Lipnik Margit); Borbála (Trnov Péter); István; László; Kata (Kosztolin Mihály); Erzse (Lukov Márton); János; Szaniszló.; Lőrincz 1480.; Gáspár 1536.; Menyhért; György 1536.; Benedek; I. Félix fogadott fiú; János 1590.; Menyhért 1602.; György; János; II. Felix; I. Ferencz; János 1615. turóczi jegyző; Gábor; Gábor; II. Ferencz; János; III. Ferencz †; Ádám
II. tábla.
István vonalából töredék.
János; András; János; András; idősb András 1660. (Kvetony Zsuzsa)
Benjámin és Jakab vonala.
Benedek Dlhos 1579. (Kata); Gáspár; György 1588.; János; Simon 1597.; György Benkovje 1623.; András Benkovje; Márton; Jakab 1623. (Kata); Miklós; András 1692. kiköltöz. ehez a veszprémi Ács-ok igyekeztek csatlakozni; Dániel 1695. (Zorkovszky Zsuzsa); Mihály 1667. (Paraszka N.); Dániel 1704.; Mátyás 1664.; János 1675.; János Nógrádba költöz. 1731. előtt; Mihály 1738.; Máté (Textoris Zsuzsa); Anna (Keviczky György); György a csepcsíni tűzvészben †; György öskői lelkész Veszprémben (Balogh Anna); Mátyás Veszprémben Csernyén; Mátyás öskői tanító (Szigeti Róza); András; Pál Párizsban; József Gömör várm.; Sámuel 1760. Gömör várm. mérnök; Imre; György árvaturóczi mérnök 1785–1814.; Sámuel (Hajnóczi Zsuzsa); «»János (Hrdlicska Zsuzsa); Imre (Ruttkay Anna); János 1861. ker. tábl. jegyz. (1. Petróczy Karolin 2. Szepessy Teréz); Adolf (Jedlicska Luiza); Imre sz. Orosházán 1818. honvéd alezredes menekült; Emma (Kabzán Sándor); Matild (Zányi); Árpád 1862.; Ádám (Mocsáry Francziska) Antal gyógyszerész Verbón; Károly; László turóczi főszbiró 1861.
IV. tábla.; Knazejeféle vonal.; János; Jakab; Pál; János; János 1666. neje (Koctoni Zsuzsa); András evang. lelkész 1629. (Zorkovszky Zsófia); Mihály; Sámuel; Dániel; András ügyvéd 1681.; János; Miklós; Mihály; Imre; Zsuzsa (Okolicsányi Pál); Kata (Velics Gábor)
A családból többen viseltek megyei hivatalt, főleg Turócz vármegyében, így:
Ádám 1523-ban Turócz megye jegyzője,
György 1555-ben azon megye alispánja,
János 1615-ben ugyan ott szolgabiró volt.
Sámuel Turócz megyei táblabíró 1735. táján, ugyan akkor testvére János Nógrádban.
Id. György és Sándor a mult században ugyan azon megyében pénztárnokok.
József Turóczban szolgabiró, István hasonnevű fiával együtt esküdtek voltak.
Az ujabb időkben pedig Turócz megyében a következők szolgáltak:
László 1829–36-ban tiszt. alügyész, sőt az 1827–1849-ben is. Tán másik
László az, ki 1843–49-ben esküdt, 1854-ben cs. kir. törvényszéki ülnök, 1861-ben Turócz megye főszolgabirája volt.
István 1829–1833-ban esküdt, 1834–1842-ben úti-igazgató volt.
Ferencz 1829–33. alügyész, 1834–1842-ben főszolgabiró, 1843–44-ben pörtári elnök, 1853-ban cs. kir. törvényszéki ülnök, végre 1854-ben áttéve Nógrád megyébe cs. kir. járásbiróvá, hol P.-Szántón meghalt 1854. táján
Antal 1840–42-ben Turócz megyei esküdt.
Bertalan ugyan ott esküdt 1861-ben.
Ferdinand ügyvéd 1862-ben, Bernát irnok 1854-ben.
Jónásnak fia János Hont megyében viselt megyei hivatalt, 1845-től 1849-ig főügyész volt, azután ugyan ott cs. kir. számvevő 1852-ig, ezután ugyan ott cs. kir. törv. ülnök, 1854. sept. 24-től a Pozsony megyei országos törvényszék titoknoka s államügyészi helyettes, 1856. (jan. 25-től) a pozsonyi cs. kir. urbéri törvényszék titkára, 1861. (maj. 1.) a Dunán inneni kerületi itélő-tábla helyettes jegyzője s iktatója.
Zsigmond 1790-ben a nagyszombati ker. táblánál ügyvéd.
Az evang. lelkészi pályán is több tagja működött, így András Blatniczán volt 1624-ben lelkész, ennek fia András ügyvéd 1666-ban.
György Öskőn Veszprém megyében volt ev. lelkész 1722-ben.
Többen a mérnöki pályán álltak: így Imre 1766-tól Gömör megye mérnöke mintegy 30 éven át.
György 1785-ben Árva- 1790-től 1814-ig pedig Turócz megye mérnöke volt.
Sámuel 1742-ben Pozsonyban gyógyszerész.
A katonai pályáról ismeretesek István 1550. táján Léva várában lovas seregbeli százados.*
Forgách Comment. 62. hol „Stephanus Rakszánusz”-nak van irva.
János, 1687-ben a Dessewffy ezredben kapitány.
Imre és Zsigmond, a Nagy-Szombatban volt Zsigmond ügyvéd fiai, és pedig az előbbi a Wurmser huszároknál, a másik pedig a Ferdinand főherczeg ezredben alezredes 1806-ig.
Imre, ki a III. táblán áll, honvéd alezredes, 1849-ben menekült. Családja Békés megyében 1827-ben hirdetteté ki nemességét.
Végre megemlitendő Raksányi Antal, kinek neje nándori Bene Krisztina volt.
A család czímere – mint följebb a metszvény ábrázolja – a paizs kék udvarában alul arany korona van, azon magyar mezű kar könyököl, kivont kardot tartva, fölötte jobbról arany csillag, balról félhold ragyog. A paizs fölötti sisak koronáján a leirthoz hasonló kar könyököl, kivont karddal. A sisakról a paizs két oldalára szokásos foszladék függ le.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages