PLÉBÁNIAHÁZAK, PAPLAKOK
PLÉBÁNIAHÁZAK, PAPLAKOK
A különböző egyházak birtokát képező, nem szakrális jellegű épületek, a parókiák – rendszerint a templom közelében elhelyezkedő lakóházak – a falusi porták szükséges gazdasági építményeivel voltak ellátva. Emellett a paplakok, plébániaépületek közösségi funkciót is betöltöttek. A katolikus és protestáns paplakok közt a templomépítéshez hasonló különbség volt abban, hogy míg a katolikus parókiát rendszerint püspökök, kegyurak 235építtették saját építési szervezetükkel, addig a protestáns paplak építéséről, fenntartásáról a gyülekezetnek kellett gondoskodnia. A Türelmi rendeletig a protestáns paplakok, iskolák építését éppúgy korlátozták, mint a templomépítést.
23450. ábra. Közösségi épületek: 1. római katolikus plébánia, Bakonykoppány (Veszprém m.); 2. új iskola tervrajza 1823-ból, Versend (Baranya vm.); 3. református iskola, Balatonszepezd (Veszprém m.)
A középkori feltárásokból ismert paplakok kőfalukkal, méretükkel kitűntek a többi falusi épület közül (Balassa M. I. 1985a: 86–89). A 17–18. századi írásos források viszont arról árulkodnak, hogy az egykori hódoltsági területeken a paplakok anyagukban, szerkezetükben, alaprajzukban nagyon közel állnak a helyi parasztházakhoz. Dominálnak a fa-, sövény-, földfalú épületek (Acta cassae parochorum). Kivételt a zavartalanabb fejlődésű nyugati határszél szilárd falú, gyakran bolthajtásos, többszobás parókiái jelentenek (Fazekas I. 1993).
A katolikus restauráció során a templomokkal párhuzamosan felépülő parókiák azonban már legtöbbször szilárd falazatúak, tömegükben, helyiségeik számában, épületszerkezeteikben, díszesebb külső és belső kiképzésükben messze felülmúlják a falusi lakóházakat. A plébániaházakat a püspöki székhelyeken működő vagy nagybirtokos kegyurak alkalmazásában álló kőművesek, ácsok építik saját vagy uradalmi mérnökök tervei alapján, központi terveket is felhasználva. Ezért a plébániák – bár sokféle alaprajzi változatuk létezik – országszerte sok hasonlóságot mutatnak.
Építőanyagként a helyi adottságoktól függően tégla, kő szolgált, de előfordultak vályog- és vegyes falazatok is. Tetőfedésre a 18. század végén még nádat, zsindelyt, sőt elmaradottabb vidékeken szalmát használtak, később a cserép hódított. Már a 18. század végi plébániaházterveken általános a székes tetőszerkezet. Megtalálhatók az egy- és két-helyiségsoros alaprajzok éppúgy, mint az L formában épültek. A parókiák így három- vagy többablakos utcai homlokzatukkal, a környező parasztházakétól eltérő tetőformájukkal, a korstílusok hatását mutató díszesebb külső homlokzatukkal, rangos kerítésükkel, rendezett kertjükkel is kiemelkedtek a környező lakóházak közül.
Az utcai fronton sorakozik a plébános szobája, a hivatali helyiség, amely, mint a fontos iratok őrzési helye, gyakran boltozott, s előfordulhat ebédlő vagy vendégszoba is. A cselédszoba, a spájz és a kamra a konyha után következik, amely mindig szabadkéményes. Némelyik parókia káplánszobával is kiegészült. A barokk, majd klasszicista tornác vagy a zárt folyosó is szinte elmaradhatatlan tartozéka a parókiának. Az épület egy része alápincézett. Gyakoriak a csehsüveg-, donga- és kolostorboltozatos födémek – olykor stukkódísszel –, a kő ajtó- és ablakkeretek, kovácsoltvas ablakrácsok. Míg a korai épületállományon a barokk stílus jegyei a meghatározók (párkányok, rizalitok, vakolatdíszek, szoborfülkék, ablakkeretek), addig a 19. században épült vagy átalakított parókiák már a klasszicizmus, a romantika vagy az eklektika jegyeit viselik magukon. A parókiák legtöbbször az egyszerűbb, földszintes kúriákkal mutatnak hasonlóságot (Zentai T. 1991a: 149–150, 161–162, 165).
A protestáns paplakoknál tovább fennmaradt a helyi népi építkezéssel rokon építésmód, a faépítkezés. Az építőanyagok kitermelését, szállítását, az építőmunka nagy részét is az egyházközség tagjai végezték közmunkákban, mellettük azonban helyi mestereket, specialistákat is alkalmaztak (Balassa M. I. 1985b: 49–50; Kós K. 1989: 123–124). A falusi népi építkezést is lassan átformáló újítások először a paplakoknál, uradalmi épületeknél jelentkeztek (tégla, fűrészelt deszka, zsindely, cserép stb. alkalmazása) (Kós K. 1989: 126–129). A protestáns paplakok a 19. században már ugyancsak vidéki kúriákra emlékeztető építmények (Vargha L. 1954a: 82; Kós K. 1989: 126–129).
236Noha a 18. század derekától fennmaradt parókiák és a 19. században épült protestáns paplakok inkább a korstílusok provinciális megvalósulásai, jelentőségük nemcsak a falukép szempontjából nagy: itt ismerkedhettek meg ugyanis a falu lakói azokkal az újításokkal, amelyeket később alkalmazni igyekeztek saját házaiknál is. Ezt nemcsak az épületek látványa mozdította elő, hanem az a gyakorlat is, amire az építkezésekkel kapcsolatos robotmunkák, közmunkák során szert tettek (Cs. Dobrovits D. 1984).
