A vízlépcső környezeti hatásai
A vízlépcső környezeti hatásai
A vízépítésben nem érdekelt szakma, a társadalom környezetért aggódó része, sőt nem egy politikus is a kezdetektől fogva tudta, hogy a vízlépcsőrendszer működtetése nagy területen jelentős mértékben átalakítja és súlyosan károsítja a környezetet. Melyek tekinthetők a legfontosabb veszélyeknek?
1. A vízlépcső a folyó eséséből adódó helyzeti energiát egy pontba koncentrálja és villamos energiává alakítva elvonja. A duzzasztott szakaszokon a folyó energiája csökken, áramlása lelassul, így csak kevesebb hordalékot tud mozgásban tartani. A következmények mérlegelésénél mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy ez a hordalék az érintett Duna-szakaszon jelentős mértékben szennyezett. A nehézfémek és az olaj körülbelül kétharmad része a lebegő hordalékszemcsék felületéhez kötődik, és a nagy mennyiségű szerves törmelékkel együtt kiülepedik. A keletkező iszapban a szerves anyagok bomlása fogyasztja az oxigént. Az iszap alsó rétegében anaerob bomlási folyamatok játszódnak le, amelyek metán (mocsárgáz) és kénhidrogén képződésével járnak. Az oxigénkoncentráció csökkenésével ugyanakkor vas és mangán oldódik be, szintén rontva a víz minőségét, illetve felhasználhatóságát. Ilyen feliszapolódás már korábban is bekövetkezett a folyószabályozások során épített sarkantyúk árnyékában, valamint azokban a gödrökben („üstökben”), amelyek a mértéktelen kotrások miatt jöttek létre – nem egy helyen fontos vízbázisok előtti folyószakaszon. A nagymarosi vízlépcső megépítése esetén bekövetkező feliszapolódás miatt új tisztítóműveket kellett volna építeni, ami többszörösére növelné a vízkivétel költségeit. A ráckevei víztermelőtelep már eleve ilyen feliszapolódott, szennyeződött partszakasz mentén épült, mivel a Fővárosi Vízműveknek – éppen a nagymarosi vízlépcső tervei miatt – le kellett mondania a felsőbb Duna-szakaszok felhasználásáról, ami pedig vízminőségi szempontból sokkal kedvezőbb lett volna. A duzzasztott szakaszokon várható kiülepedés káros hatását egyértelműen, idejében jelezték a jugoszláv-román és osztrák dunai vízerőművekkel kapcsolatos tapasztalatok.
2. A kiülepedés nem csak a mederfenéken okoz problémákat. A lebegő részecskék lerakódása következtében megnő a víz átlátszósága, így több fény áll rendelkezésre a fotoszintetizáló vízi szervezetek számára. Elsősorban az algák fokozott szaporodása megnöveli a folyóvízben lévő szerves anyag mennyiségét. Ma éppen a lebegő hordalék árnyékoló hatása akadályozza meg ezt a folyamatot, mert az oldott ásványi tápanyag – nitrogén és a foszfor – amúgy nagy mennyiségben van jelen.
3. A duzzasztott szakaszok mentén – ma mezőgazdaságilag mind Magyarország, mind Szlovákia számára igen fontos területeken – megemelkedik a talajvíz szintje. Ennek következtében a talaj levegőtlenebbé válik, a talajban végbemenő mikrobiológiai folyamatok anaerob irányba tolódnak el. A magasabb karbonáttartalmú talajvíz megemelkedésének állandósulása miatt erősen karbonátos, mészakkumulációs szintek, sőt mészkőpadok alakulhatnak ki a kavicsréteg és a finomszemcsés fedőréteg határfelületén. Ez a talajt sekély termőrétegűvé, aszályérzékennyé teszi.
4. A duzzasztás és a síkvidéki tározó kialakítása következtében a vízi élőhely jellege az áramlás lelassulása miatt alapvetően megváltozik, a folyókra jellemző viszonyokat inkább a tavakra jellemzőek váltják fel. A tározó megépítése és a Duna mesterséges, kibetonozott oldalcsatornába terelése miatt veszélybe kerül és nagyrészt kipusztul az ártéri erdők, rétek és a mellékágak gazdag állat- és növényvilága, amelynek pedig ökológiai értéke felbecsülhetetlen.
5. Ha egy alluviális folyó valamely szakaszát a hordalékban lévő mederből szigetelt oldalcsatornába terelik, az elhagyott meder környezetében lesüllyed a talajvíz. Erre már a Rajna szabályozása is intő példákkal szolgált. A főmedernél magasabb fenékszintű mellékágak kiszáradnak. Az elhagyott mederben alapvetően megváltozik a vízjárás évszakos dinamikája. A hullámteret ritkábban és rövidebb időre önti el a víz.
6. A Duna elterelése miatt a mai mederben bekövetkezett vízszintsüllyedés az érintett területen megszünteti a parti szűrésű víztermelés lehetőségét. A vízszint lesüllyedése miatt a mai Duna-meder mentén – hacsak nem történik meg a folyó visszaterelése – gyakorlatilag már csak talajvizet lehetne termelni. A parti szűrés folyamatában nagy szerepet játszik a meder élőbevonata, enélkül – a Duna mai szennyezettsége mellett – a parti szűrésű kutak nem adnak elfogadható minőségű vizet. Mivel a talajvíz nem megy keresztül ilyen, aktív biológiai szűrőrétegen, a talajvíz bejutásának arányában a kútvízben megjelennek a talajvíz szennyeződései. A Duna biológiailag is megszűrt vízzel táplálja a Szigetköz és a Csallóköz alatti kavicságyban rejlő vízkészletet. Ez a tiszta vízutánpótlás a talajvízbe jutó emberi eredetű szenynyeződés „hígításával” aktív védelmet jelent a Duna közeli felszín alatti víz számára. Ha a mai mederben az elterelést követő jelenlegi (250–350 m3/s) vízhozam marad, akkor ez a vízutánpótlás megszűnik. E vízkészletet a hetvenes években még egy majdani regionális vízellátó-hálózat fontos bázisaként tartották számon. A folyóelterelés csak magyar oldalon legkevesebb napi 750 ezer m3, összességében a teljes szakaszon akár 3 millió m3 távlati vízkitermelési lehetőség elvesztését jelenti.
7. A duzzasztott szakaszokon történő hordalék-lerakódás miatt, ha a vízlépcső után szabad (nem duzzasztott) folyószakasz következik, a víz ismét hordalékot tud felvenni. Ezáltal a vízlépcső alatt medersüllyedés léphet fel, aminek következtében csökken a folyóvíz szintje. Nagymaros és Budapest között ez tovább csökkentené a meglévő parti szűrésű kutak hozamát. Ezek a kutak alacsony vízálláskor már ma is napi 65–70 ezer m3-rel kevesebb vizet termelnek, mert a nagymarosi vízlépcső terveiben szereplő mederkotrást sajnos már korábban végrehajtották.
8. A síkvidéki tározóban és oldalcsatornában a környező terep szintje fölé duzzasztott víz állandósítja az árvíz kockázatát. A vízlépcsőrendszer üzembe helyezése előtt csak egyes esztendőkben és csak egy-két hétig kellett az árvíz lehetőségével számolni. A vízlépcsőrendszer üzembe helyezése esetén gondatlanság, műszaki hiba vagy természeti katasztrófa, pl. földrengés esetén – amely utóbbival a Duna aktív törésvonalon kialakult medre következtében nagyon is számolni kell – bármikor bekövetkezhet árvíz.
9. A síkvidéki tározós, oldalcsatornás vízerőműveknek rendkívül nagy a területigényük. A vízlépcsőrendszer tervei szerint az igénybevett terület összesen 120 km2, amiből 73 km2 értékes mezőgazdasági terület, a többi védett ártéri erdő.
10. Az ártéri erdők kiirtása, a síkság fölé magasodó gátak és betonépítmények, valamint – a szerencsére elhagyott nagymarosi vízlépcső esetében – a Dunakanyar hegyszorosának látképét kettészelő betongát és vezérlőtorony alapvetően megváltoztatná (megváltoztatta volna) a táj jellegét. A gátra tervezett közúti híd az üdülőterület közepébe vonzotta volna a keleti és nyugati iparvidékek közötti közlekedést.
11. Az árvízszint fölé duzzasztással Nagymaros fölött a szigetek egy része víz alá került volna, s megannyi feltáratlan régészeti emlék megsemmisülése fenyegetett. A települések mélyebben fekvő részein fakadóvizek feltörésére kellett volna számítani.
12. A vízlépcsőrendszert a gazdasági mutatók szépítése érdekében szakaszos működésűre („csúcsrajáratásra”) tervezték, hogy főleg a napi csúcsfogyasztás idején szolgáltasson áramot. A Duna vízhozama azonban télen a legkisebb, amikor pedig a legtöbb csúcsenergiára van szükség. A vízlépcsőrendszer ezért már energetikai szempontból is igen korlátozott értékű. Ugyanakkor kizárólag a csúcsüzemi többletkapacitás érdekében építették meg a 60 km2 területű, 240 millió m3 térfogatú dunakiliti tározót és a hatalmas – a Duna 2000 m3/másodperc átlagos vízhozamánál több mint kétszer nagyobb vízhozamra méretezett – oldalcsatornát. A szakaszos működés közben fellépő 4,5 méteres vízszintingadozás és a nagy vízsebesség a bősi erőmű alatti szakaszon rombolná a partokat, zavarná a nemzetközi hajózást és súlyosan károsítaná a folyó élővilágát. A nemzetközi hajózást a fákkal nem védhető tározóban és oldalcsatornában akadálytalanul végigsöprő északnyugati szelek keltette erős hullámzás is zavarná (illetve a részleges üzembe helyezés után ténylegesen zavarja is). A tározóban és az oldalcsatornában a síkság fölé duzzasztott víz potenciális veszélyhelyzetet teremt, állandósul az árvíz kockázata, ami a Duna duzzasztása és elterelése előtt csak időszakosan állt fent.
13. A vízlépcsőrendszer által létrehozandó 3,5 méter mély, 180 méter széles hajóútra sem a jelenlegi, sem a távlati hajóforgalomnak nincs szüksége. Egy, a Duna-Majna-Rajna csatornához is illeszkedő, 2,5 méter mély, 80 méter széles hajóút a megkezdett, de félbehagyott folyószabályozás befejezésével is létrehozható. A korszerű technikával, körültekintően végzett folyószabályozás sem a természeti környezetet, sem az ivóvízkészleteket nem veszélyezteti.
