A Tisza–Dácia-lemeztömb mezozoikumi takaróegységei
A Tisza–Dácia-lemeztömb mezozoikumi takaróegységei
Amint korábban említettük, a Tisza–Dácia tömböt földrajzilag és földtanilag három, meglehetősen független részre lehet bontani: a Tisza-, a Keleti-Kárpátok és a Déli-Kárpátok területére. A Tisza-lemeztöredék az eddigiekhez hasonlóan takarós felépítésű, takarói észak-északnyugat felé torlódtak fel. Az utólagos mozgásoknak köszönhetően azonban kivételesen előfordulhat északra dőlő feltolódási felület is. A Tisza-lemeztöredék takaróit legszebben az Erdélyi-középhegységben tanulmányozhatjuk, ahonnan jelentős részüket még a század harmincas éveiben Rozlozsnik Pál írta le. Azt, hogy az Erdélyi-középhegység takarói az Alföld alatt folytatódnak, először Marcian Bleahu, illetve Szepesházy Kálmán vetette fel; meglétük azóta általánosan elfogadottá vált. A takarók fúrásokban vagy szeizmikus szelvényen történő igazolása ugyanakkor sokáig váratott magára. Ez Pap Sándor és más szakemberek érdeme.
A legészakibb, legalsó szerkezeti egység a Mecseki-egység nevet viseli, mivel feltárásai a Mecsekben bukkannak a felszínre. Az egység pikkelyek egész sorából áll. Kelet felé „kifenődik”, így az Erdélyi-középhegységben már nem találjuk meg. Vastag paleozoikumi metamorfitokból, gránitból, illetve ezeken települő vastag perm-mezozoikumi rétegsorból épül fel. Ez utóbbiak egyes elemei önmagukban is több mint ezer méter vastagságúak lehetnek.
A Mecseki-egységre dél felől a Villány–Bihari-takarók következnek, amelyek jelentős tömegű kristályos aljzatból, valamint kisebb vastagságú mezozoikumi burokból állnak. Rájuk a szintén kristályos aljzattal rendelkező Alsó-Kodru-takarók települnek. Ezeknek csak töredékesen megőrzött mezozoikumi burkuk van. E takarók még az Alföld déli peremén is megtalálhatók, a kristályos aljzat jelenléte azonban bizonytalan. Az Alsó-Kodru-takarókat az Erdélyi-középhegység fő tömegében a különböző paleozoikumi metamorfitokból felépülő Biharia-takarók követik; a Béli-hegységben azonban a Felső-Kodru-, jobbára mezozoikumot tartalmazó takarók következnek rájuk. E takarók fő tömegét vastag triász karbonátok alkotják. Ezek az üledékes foszlányok valószínűleg a Békési-medence déli részén is fellelhetők, ahol a Biharia-takarók jelenléte sincs kizárva. A két különböző összlet Dan Patrulius véleménye szerint kapcsolatban állt, mégpedig úgy, hogy a Felső-Kodru-takarók aljzata valószínűleg a Biharia kristályos összlet volt. A Biharia kristályos kőzeteinek déli peremére felső-kréta törmelékes képződmények települnek, amelyekre óceáni eredetű vulkanitok tolódtak. E magmás kőzetek és a hozzájuk csatlakozó jura-kréta üledékek, amelyek tulajdonképpen a Tisza-mikrolemez határát is jelentik, a Tethys déli, úgynevezett Vardar-ágában keletkeztek (Vardar-óceán). Ez az Erdélyi-medence déli részétől induló, Maros-övnek is nevezett ofiolit-öv Szerbia felé, a Fruska Gora irányába fut, majd Belgrádnál délkeletre kanyarodik.
A Tisza-mikrolemez szerkezetalakulása több ütemben zajlott. A Biharia-takarók, illetve a Maros-öv esetében korai, felső-jura–alsó-kréta takaróképződést sejtenek. A délebbi egységek általános feltolódási kora a középső-krétára tehető, majd az északabbi egységekben egyre fiatalabb, egészen a felső-krétáig tartó tektogenezis volt. A legfelső-krétában a Maros-öv újból feltorlódást szenvedett.
A Tisza-lemezdarab vázlatos földtani szelvénye Belgrádtól Egerig Dank Viktor és Fülöp József, Pap Sándor, Bércziné Makk Anikó, valamint e sorok szerzője szerint (felül). Sárgával a Szolnoki flisöv felső-kréta paleogén üledékei. Az Alföld neogén üledékkitöltése nincs feltüntetve. Alul az egykori kontinensek és óceánok javasolt elrendeződése. A Magura és az európai perem nem őrződött meg, egykori meglétük egyéb adatokból (pl. a mecseki kréta magmatitok rokonságából) következik
A lemeztömb második részét képviselő keleti-kárpáti takarók kelet felé tolódtak fel. Az egységek szinte teljesen beborították egymást, majd utólag gyűrődtek. A lepusztulás után a takarós szerkezetek nagyméretű szerkezeti teknőkben tanulmányozhatók. A Csalhó-takarókra, illetve a Fekete-flisre alulról felfelé az Infrabukovinai-, a Szubbukovinai- és a Bukovinai-takarók következnek. E takarók nagy része kristályos anyagú, a mezozoikumi burok vékony és töredékes. A legteljesebb a Bukovinai-takaró rétegsora, amelynek alsó-kréta kőzetei nagy mennyiségű áthalmozott anyagot tartalmaznak; az ilyen üledékeket vadflisnek hívják. Ez az áthalmozott anyag helyenként olyan nagy tömegű, hogy gravitációs takarónak nevezik. A törmelék három forrásból táplálkozik, melyeket Mircea Săndulescu és munkatársai próbáltak rekonstruálni és Erdélyi- (Transzilvanida-) takarók néven összefoglalni. A három forrás egy jobbára karbonátos kőzetekből álló kontinentális perem (Persány), egy óceáni aljzat maradványa (Olt), valamint egy óceáni szigetív és üledékei (Hagymás). Az óceáni aljzatot és a szigetívet a Maros-övből, illetve a hozzá kapcsolódó Vardar-óceánból származtathatjuk. Az Erdélyi-takarók egymás mellé kerülése, szerkezetalakulása az alsó-kréta előtt vagy alatt ment végbe, hiszen e három típusú anyag együtt van jelen az (alsó-kréta) bukovinai vadflisben. A Bukovinai-egység Szubbukovinaira tolódása a középső-krétában mehetett végbe, csakúgy, mint a Szubbukovinainak az Infrabukovinaira, illetve ez utóbbinak a Csalhó-flistakaróra tolódása. A takarók ezt követően a harmadidőszak során is újramozdulhattak.
A Dácia-lemezdarab földtani szelvényei és lemeztektonikai rekonstrukciója (A–D). Felül a keleti-kárpáti szakasz vázlatos földtani szelvénye Kolozsvár és Jászvásár (Iaşi) között részben Mircea Săndulescu és munkatársai, illetve Marius Visarion szerint (sárgával az Erdélyi-medence paleogén-neogén üledékkitöltése), alatta ugyanezen terület egykori kontinenseinek és óceánjainak javasolt elrendeződése. Alul a déli-kárpáti szakasz vázlatos földtani szelvénye Ploiesti és Déva között, részben Tudor Berza és munkatársai szerint, alatta ugyanezen terület egykori kontinenseinek és óceánjainak javasolt elrendeződése
A harmadik lemeztömb-rész, a Déli-Kárpátok egységei közül a legalsó szerkezeti egység a Dunai (Danubikum). Ezt sokáig a stabil kelet-európai aljzathoz tartozó Moesiai-tábla mozdulatlan peremének hitték, de Tudor Berza és munkatársai kimutatták, hogy maga is több takaróból áll, nem autochton (nem helybenmaradt). A Danubiai-takarók valószínűen prekambriumi kristályos kőzetekből és többé-kevésbé metamorfizálódott mezozoikumi burokból állnak. Legfelső egységük felső-kréta vadflissel zárul, amelyben különböző nagyságú (helyenként hatalmas) törmelékdarabok „úsznak”. A Transzilvanidák mintájára e törmelékekből lehet rekonstruálni a Szörényi-takarót, amely a Csalhói-flistakarók megfelelője. A Szörényi-egység Haralambie Savu szerint egy lenyírt óceáni aljzatból és rajta települő kréta lejtőüledék-sorból áll. A Szörényi-egységre a Géta-, majd a Szupragéta-takarók következnek tektonikusan. Mindkettő metamorf paleozoikumi összletekből, illetve rajtuk települő, helyenként csak töredékesen megőrzött mezozoikumi üledékes burokból áll. Vannak azonban olyan részeik is, ahol a paleo-mezozoikumi rétegsor igen vastag lehet. Az üledékes sorozatok a Kárpátok brassói kanyarulata környékén, valamint a Duna-áttörés vidékén őrződtek meg. A rétegsorokat, illetve a tektonikai egységeket a Keleti-Kárpátok takaróival párhuzamosítják: az Infra- és Szubbukovinai-takarók megfelelői. Igen nagyméretű hasonlóság áll fenn azonban a Danubiai- és Géta-takarók, illetve a Tisza-lemezdarab rétegsorai között is.
A Déli-Kárpátok szerkezetalakulása a középső-krétában kezdődött, és a felső-krétában a délkeletre tolódó takarók teljesen átjutottak egymáson. Ekkor „szakadt” a Danubiai-vályúba a Szörényi-egység törmeléke is.
A Tisza–Dácia-lemeztömb tiszai és déli-kárpáti részére az elmondottakon kívül egy legfelső-kréta–alsó-paleogén magmás tevékenység is jellemző; a képződött vulkanitokat típus-lelőhelyükről (a Bánátról) banatitoknak nevezzük. Ezek a mészalkáli, szubdukcióhoz (lemezalábukáshoz) kapcsolódó kőzetek az Erdélyi-középhegységben, az Erdélyi-medence északabbi részén, valamint a Duna-áttörés környékén gyakoriak. Nagy tömegben fejlődnek ki a szerbiai Timok körzetében, valamint tovább Bulgária területén is (Sredna Gora). Az andezites, riolitos összetételű vulkanitok gyakorta üledékekkel keverednek. Jelentős térfogatú intruzív testek is találhatók az említett vidékeken, ahol gyakran gazdag érctelepekkel társulnak. A magmatitokat létrehozó óceáni szubdukciót még nem sikerült egyértelműen azonosítani.
