A Külső-Kárpátok szerkezeti egységei
A Külső-Kárpátok szerkezeti egységei
A Külső-Kárpátok zömét kréta-harmadidőszaki áthalmozott törmelékes üledékek adják. E törmelékes kőzeteket a vízmélységtől, illetve a leülepedési környezettől függően flis- vagy molassz-fáciesűnek hívjuk. A flis mélytengeri árkokban, a hegység képződésekor, míg a molassz a már feltorlódott hegység előterében rakódik le. (Bővebben a következő, földtörténeti fejezetben olvashatunk róluk.) A Külső-Kárpátok belső öveit flistakarók építik fel, s ezek az előterükben lévő molasszon nyugszanak. A molassz helyenként eredeti helyzetében, az európai táblán található, belsőbb zónáiban azonban le van nyírva aljzatáról és rá van gyűrve-tolva az előtérre. A gyűrt molasszon nyugszanak az első flistakarók.
A flis hatalmas tömegét hovatartozása alapján három egységre lehet bontani. A legkülső flisöv a Déli-Kárpátok kivételével az egész Kárpátokat körülöleli. Elemei a Boryslav-Pokuty-szegélygyűrődések-, a Skole-Tarkő-, a Szubsziléziai-Wenglovetz- és a Sziléziai-Krosznó-takarók. E takarók két beljebb fekvő, földrajzilag is elkülönülő takaróegyüttest fognak körbe. Az egyik elsősorban az Északnyugati-Kárpátokat, a másik elsősorban a Keleti-Kárpátokat szegélyezi. E két takaróegyüttes az Északkeleti-Kárpátokban, ukrán területen találkozik, ahol rövid átfedő szakaszuk van. Az Északnyugati-Kárpátok flistakarói alulról felfelé a Dukla-Grybow-, az Elő-Magura-, valamint a Magura-takarók, melyek további alegységekre oszthatók. A Keleti-Kárpátokhoz ugyanilyen sorrendben az Audia–Fekete-hegyek-, a Konvolut-, a Makla-Zágon-, a Csalhó és a Fekete-flistakarók tartoznak. A két takarócsomag igen valószínűen az Alcapa-, illetve a Tisza–Dácia-lemeztömbökkel együtt mozgott, vagy azok aljára tapadt. Ezt az Északnyugati-Kárpátokban, illetve a Délkeleti-Kárpátokban végzett paleomágneses vizsgálatok sugallják.
Az Alcapa-, illetve a Tisza–Dácia-tömbökhöz tartozó flistakarók érintkezési öve tehát a Kárpátok ukrajnai (északkeleti) szakaszára, valamint Máramarosra esik. Itt Mircea Săndulescu szerint az (Észak-) Nyugati-Kárpátok flistakarói a keleti-kárpáti egységek fölé húzódnak, sőt a belső-kárpáti térség felé kanyarodnak Batizpolyánánál. Egyes vélemények szerint a Magura-takaróhoz tartozó máramarosi paleogén öv, a Dragovo-Petrova zóna a Pienini-szirtöv maradványaival együtt elhagyja a Külső-Kárpátok ívét, s a Keleti-Kárpátok belső, kristályos kőzeteitől nyugatra, azok (illetve üledékes burkuk) felett található. (A Dukla-takaró nem húzódik idáig, mert előbb „kihengerlődik”.) Az itteni kristályos kőzetek jól azonosíthatók a Dácia-lemeztömb belső egységeivel (lásd később). A szirtöv és szegélye feltolódását a Batizpolyánánál lévő szirtekben, takarókban lehet nyomozni. A feltolódások korát Oprea Dicea és munkatársai az alsó-miocénra teszik. Mivel pedig a Pienini-szirtöv, illetve a Magura-egység az Alcapa-lemeztömb külső határát jelzi, a máramarosi helyzet azt sugallja, hogy itt az Alcapa-lemeztömb jelentősen a Dácia szegélyére tolódik. A Dácia-tömb szegélyéhez azonban a flistakarói is hozzátartoznak, s valóban, azokra is rátolódik az Alcapa-tömb és a flis pereme. A flis-takarók furcsa, ék alakú találkozásának tehát az lehet a magyarázata, hogy az Alcapa flis-szegélyével együtt a Tisza-Dácia tömbre és flis-szegélyére tolódott.
A kárpát-pannon térség takarós szerkezetei Csontos László és Vörös Attila szerint.
– Előtér (molassz); 2 – Külső-kárpáti flistakarók; 3 – az Alcapa-lemeztömb flistakarói; 4 – Belső-Pennini- Hochstegen-, illetve Danubiai-egység (mindkettő az európai lemezről későn leszakadt és arra visszatorlódott egység); 5 – Pennini-ablakok és Pienini-szirtöv (ez utóbbinak csak központi, de ábrázolhatatlanul vékony része tartozik Penninikumhoz); 6 – Alsó-kelet-alpi- és Tatrida-egységek (+ függőleges sraffozás: Veporikum); 7 – Középső-kelet-alpi- és Krizsna-egységek; 8 – Felső-kelet-alpi- és Choč- (Hronikum-sorozat), Szilicei- és Strázsó-takarók, Felső-Kodru-Bihária-takarók, valamint Persányi-takarófoszlány; 9 – A Dácia-tömb flistakarói (Fekete-flis, Csalhó, Konvolut, Audia); 10 – Mecseki-egység, Infrabukovinai-, valamint Géta-takarók; 11 – Villány-Bihari-takarók, Szubbukovinai-, valamint Szupragéta- és Fogarasi-takarók; 12 – Alsó-Kodru-takarók és Bukovinai-takarók: 13 – Mellétei-Szarvaskői-egység, Maros-övi ofiolitok, a Transzilvanidák ofiolitos része, a Vardar- és Ofiolit-öv dinári takarói; 14 – Gömöri Paleozoikum; 15 – Bükki parautochton, a Közép-magyarországi sáv bükki része és Belső-dinári egységek (pl.: Jadari tömb); 16 – Dunántúli-középhegységi-egység, Déli-Alpok, Dinári-perem; 17 – Külső-dinári platform; 18 – Adria-egység; 19 – Szolnoki flis (felső-kréta–paleogén); 20 – Felső-kréta banatitos magmatitok; 21 – takaróhatár (fogazás a feltolt egységen); 22 – oldalelmozdulás; 23 – normálvető (szálkák a levetett egységen)
A flistakarók, valamint a gyűrt molassz – mint később látni fogjuk, a lemeztömbök keletre tolódásakor – igen jelentős térrövidülésen mentek keresztül. E rövidülés ideje a külső egységek felé egyre fiatalabb: a Magura-takarók az eocénban-oligocénban, a Sziléziai és a Skole a kései oligocénban, a molassz a középső-miocénban gyűrődött. A Csalhó-takarók szerkezetalakulásának kora középső-kréta, a Konvolut- és Audia-takaró a felső-krétában, a Tarkő az oligocénban, a Boryslav-Pokuty az alsó-miocénban és az előtér a középső-felső-miocénban gyűrődött. A rövidülés becslésére több kutatógárda is „kiteregette” a takarókat. A Nyugati-Kárpátokban legalább 180, sőt egyes becslések szerint akár 500, a Keleti-Kárpátokban 70–150, de akár 300 kilométer is lehetett a térrövidülés. Még ha a minimális értékeket vesszük is figyelembe, akkor is a belső-kárpáti egységek (így a lemeztömbök) jelentős elmozdulásával kell számolnunk. Ez a hegység íves alakját figyelembe véve egyben azt is jelenti, hogy a belső egységek jelentősen megnyúltak az idők során, sőt, hogy nyugati, illetve déli irányban a mai medence határán túlról kell származniuk, mert ha „visszatoljuk” őket, egyszerűen nem férnek el a nyugat felé szűkülő térben. Ilyen tükörben nézve, a flistakarók ott gyűrődtek fel, ahol a kifelé (kelet felé) vándorló belső-kárpáti tömbök frontjai éppen húzódtak.
Az Északkeleti- (Ukrán-) Kárpátok vázlatos szelvénye Mircea Săndulescu, Jan Soták és mások nyomán. Az Alcapa egységein sárgával a Transzkárpáti-(Kelet-szlovákiai-) medence neogén üledékkitöltését jelöltük
Érdekes módon a Külső-Kárpátok flisöve Brassónál, a Kárpátkanyarban eltűnik. Egyes kutatók szerint flistakaró-foszlányokat találni a Duna-áttöréstől délre, szerb területen, Negotin környékén; e kőzetek párhuzamosítása azonban kérdéses. A flistakarók Déli-Kárpátokbeli hiányára több magyarázat is lehetséges. Az egyik szerint ezek a kőzetek akkora mérvű alátolódást szenvedtek, hogy a Déli-Kárpátok kőzettömege teljesen elfedi őket. Más magyarázat szerint le sem rakódtak fliskőzetek, hiszen hegységelőtéri árok, üledékes medence csak a belső egységek által később elfoglalt kárpáti öblözetben létezett. Eszerint a Déli-Kárpátok nagyjából az egykori medence-peremmel párhuzamosan csúszott be mai helyére. A harmadik magyarázat éppen e becsúszáson alapul. A korábbi medencét az oldalirányban betolódó déli-kárpáti tömeg kettévágta és „elfente”, így a flisanyag csak a keleti részeken maradhatott meg.
