A Kárpát-medence aljzatának kőzetlemeztömbjei
A Kárpát-medence aljzatának kőzetlemeztömbjei
A Dunántúli-középhegységben és a Mecsek-Villányi-hegységben alsó-jura faunák alapján, mint korábban olvashattuk, Géczy Barnabás a 70-es években két faunaprovinciát ismert fel. Ezek elterjedése nem illik jelenlegi helyzetükhöz: északabbra a középhegységi jura egy déli, tethysi, ún. mediterrán faunaprovinciával, míg a déli, mecsek-villányi a nyugat-európai faunaprovinciával mutatott rokonságot. E megállapításból egyrészt az következik, hogy a Kárpát-medence aljzata nem egységes, hanem legalább két nagyobb ún. kőzetlemeztömbből áll. Másrészt e két tömb az idők során helyet cserélt, hiszen a faunáik rokonsága ellentétesen keresendő. Ezt az értelmezést azóta sok ősmaradványcsoportra elvégzett vizsgálatok egész sora bizonyította.
A medence belső hegységeiben a főként Márton Péter és Mártonné Szalay Emő által elvégzett paleomágneses vizsgálatok szintén hasonló eredményre vezettek. Míg a Dunántúli-középhegység, a Bükk és a Nyugati- (Északnyugati-) Kárpátok belső-kárpáti egységeinek paleomágneses deklinációs irányai a harmadidőszakban az óramutató járásával ellentétes forgást jeleznek, addig a Mecsek, a Villány, az Erdélyi-középhegység a Keleti- és a Déli-Kárpátokkal együtt az óramutatóval megegyező forgásról tanúskodik (lásd a 10. fejezet paleomágnességről szóló részét). Mivel a forgások értékei durván megegyeznek, igen valószínű, hogy különálló, hatalmas lemezdarabok forogtak a harmadidőszak folyamán, amíg jelenlegi helyzetüket el nem érték.
Mindezek alapján két, többé-kevésbé merev kontinentális tömb körvonalazható, amelyeket először Géczy Barnabás ismert fel. Egyiküket ma elfogadott, pontosabban legszélesebb körben használt nevén (az ALpi, a KÁrpáti és a PAnnon-egységek alapján) Alcapa-lemeztömbnek, másikukat pedig Tisza–Dácia-lemeztömbnek nevezzük. (Utóbbi több nagy egységből, korábban állt össze, lásd alább; nem azonos Prinz Gyula első fejezetben említett Tisia-tömbjével!). E lemeztömbök eredetileg máshol-máshol foglaltak helyet, így a mezozoikumban eltérően fejlődtek, majd a harmadidőszakban változatos mozgásokkal egymás mellé forogtak-tolódtak (lásd a későbbiekben). A két tömb közötti határ a Közép-magyarországi vonal (sáv), amelyet majdnem teljes hosszában fiatal üledékek és vulkanitok fednek.
Az Alcapa-lemeztömb a Közép-magyarországi vonaltól északra helyezkedik el. Az Alcapa név elődje egyes kutatóknál az Észak-Pannon-egység, másoknál a Pelso-egység volt, de e neveket a nemzetközi irodalom nem, vagy csak szűkített értelemben (a Dunántúli-középhegységre értve) fogadta el. Az Alcapa-lemeztömb északi szegélye a Pienini-szirtöv, amely egy 500 kilométer hosszan húzódó keskeny öv a külső-kárpáti flistakarók belső oldalán. Valójában a szirtöv maga is mezozoikumi takarókból áll. Az Alcapa – mint látni fogjuk – a paleogénban északkelet felé mozgott, s így északi határa is, ahogy egyre újabb és újabb flistakarók tapadtak a lemeztömb aljára, fokozatosan kijjebb vándorolt. Szlovákiai paleomágneses adatok azt sugallják, hogy a Magura- és a Dukla-takarók is a belső részekhez hasonlóan forogtak, így az Alcapa-lemeztömbhöz tartoznak.
Az alpi-kárpáti régió faunáinak eloszlása az alsó-jurában Vörös Attila után. A vízszintes vonalazás a mediterrán, a függőleges az európai (Neumyria) faunaprovincia lelőhelyeit takarja. A csillagok azokat a lelőhelyeket jelzik, ahol az európai jellegű faunaterületen mediterrán faunát találtak (Elő-Alpok, Persányi-hegység, Észak-Bulgária). Ezek a mediterrán területről leszakadt takarófoszlányok
A paleomágneses adatok azt is mutatják, hogy az Alcapa-lemeztömb déli egységei, különösen a Dunántúli-középhegység és a Bükk, noha ugyanabba az irányba forogtak, mint a belső-kárpáti egységek, forgásuk mértéke különbözött. Ennek alapján az Alcapa-lemeztömböt két egységre lehet osztani: egy északira, amely a Belső-Nyugati-Kárpátokat foglalja magába, s amelyet osztrák kutatók szerint közvetlenül az ausztroalpi egységekhez lehet rokonítani, valamint egy déli egységre, ezt a Balaton római neve után Pelso-nak hívhatjuk, amely a Dunántúli-középhegységtől a Bükkig terjed, s amely Balogh Kálmán, Vörös Attila, Haas János, Majoros György és Kovács Sándor vizsgálatai szerint leginkább a Déli-Alpokhoz és a Dinaridákhoz hasonlít. A déli egységen belül – a forgások alapján – maga a Dunántúli-középhegység és a Bükk is különbözőképpen mozgott.
A Tisza–Dácia-lemeztömb a Közép-magyarországi vonaltól délre és a Száva vonalától északra foglal helyet. Kelet és dél felé a Csalhó-Szörényi takarók alkotják határát, amelyek egy krétában bezáródott flis-árok maradványai. Mint az Alcapa-lemeztömb esetében, az idők folyamán a határ itt is kifelé, az egység legkülső feltolódására vándorolt: először a Konvolut-flistakaró, majd az Audia-takaró feltolódására tevődött (ezek a Keleti-Kárpátok – lásd ott – külső takarós egységei). A mai Déli-Kárpátok és Balkán-hegység közötti terület aljzatát alkotó, az egykori stabil Európai-táblához tartozó Moesiai-plató egyes lenyírt részei, nevezetesen a Danubiai- (Dunai-) takarók szintén e lemeztömbhöz tapadtak a felső-kréta folyamán.
A jelenlegi adatok alapján a Tisza–Dácia-lemeztömböt legalább három, többé-kevésbé különálló egység alkotja, amelyek bár egymás rokonai, lemeztektonikai történetük némileg eltér. Az első egység a Tisza. Ennek kőzeteit a Mecsek, Villány, Papuk és Erdélyi-középhegység területén és a Nagyalföld aljzatában találjuk. A második és harmadik egységet Dácia néven foglalhatjuk össze, és a Keleti-, valamint a Déli-Kárpátok kibúvásaiban, továbbá az Erdélyi-medence keleti és déli részének aljzatában nyomozhatjuk. A paleomágneses mérések és az átfedő, poszttektonikus kőzetek tanúbizonysága szerint a három egység már a felső-kréta folyamán összeforrt: Mártonné Szalay Emő és román kutatók egységes forgásokat találtak a Tisza–Dácia-lemeztömb egymástól távoli pontjain is. Másrészről a Vörös Attila szervezésében összegyűjtött paleobiogeográfiai adatok azt sugallják, hogy ezek az egységek korábban mind a Tethys északi, európai partszegélyéhez és faunaprovinciájához tartoztak, így mindig is egymás közelében voltak.
Az Alcapa- és Tisza–Dácia-lemeztömböt kívülről a Külső-Kárpátok íve öleli körül. Ennek igen bonyolult szerkezete van, amelyet a következő oldalakon foglalunk össze.
Egy harmadik nagyobb kőzetlemeztömb, az Adria vagy Apulia – a korábbi oldalakon említett Adriátisz-tüske „utóda” – az előbbiek déli peremén található. Északról a Periadriai-vonal, a Száva-vonal, keletről a Vardar-zóna keleti határeltolódása szegélyezi. E lemeztömb bizonyos részei (a Scutari-Pec vonaltól északnyugatra, illetve délkeletre eső egységek) ellentétes forgásokon mentek keresztül, amelyek azonban közvetlenül nem érintették a kárpáti térséget.
