A középső-miocén első fele (Müller Pál)
A középső-miocén első fele
(Müller Pál)
(Müller Pál)
A középső-miocén első részében a Kárpátok térségét szubtrópusi tengerágak szelték át, amelyeknek vizét nagyszabású vulkáni működés világította be. A korallzátonyok, mangrove-mocsarak, pálmafák a mainál sokkal melegebb éghajlatot jeleztek. A korszak végére a tengerágak elszigetelődtek a világtengerektől, gyengén sós vizükben szegényes fauna élt.
A neogén következő szakasza, a középső-miocén idején a kárpát-pannon térségben tovább tördelték a föld kérgét a hegységeket formáló tektonikai mozgások. Árokszerű mélyedések szelték keresztül-kasul a vidéket, amelyeket meleg-mérsékelt övi, csaknem szubtrópusi tenger vize töltött ki. A Kárpátok vonulata ekkor inkább még szakadozott, hegyes szigetsor volt, mintsem összefüggő hegység, legalábbis több helyen tengerszorosok szelték át, s kívülről összefüggő tengerág övezte. Az ősföldrajz az ebben a részben tárgyalt bádeni korszakban viszonylag jól ismert, mivel az összefüggő tengerágak miatt a kőzetkifejlődés a terület nagy részén igen hasonló (ebből a szempontból csak a korszak középső része kivétel, amikor keleten és északon a lefűződött tengerrészekben só és más evaporitok rakódtak le).
