Poloskák, csíkbogarak, csíborfélék
Poloskák, csíkbogarak, csíborfélék
A poloskák (Heteroptera) néhány családja alkalmazkodott a vízi életmódhoz; ezek is zömmel állóvíziek. Nagyobb termetű, ragadozó fajok tartoznak a víziskorpiók (Nepidae) családjába. Elülső lábuk fogóláb, lábszára hegyes karomban végződő. Potrohuk végén hosszú légzőcső (szifó) látható, ezzel jutnak légköri levegőhöz. Szipókájával fájdalmasan tud szúrni a víziskorpió (Nepa cinerea). Hosszúra nyúlt hengeres testű a vízi botpoloska (Ranatra linearis). Algákkal táplálkozó, kisebb fajok tartoznak a búvárpoloskák (Corixidae) közé. Jól repülnek, könnyen terjednek egyik vízi élőhelyről a másikba. Sajátos úszómódjukról kapták nevüket a hanyattúszó poloskák (Notonectidae). Ragadozók, szipókájukkal érzékenyen szúrnak. Ez sokan, helytelenül a csiborféléknek tulajdonítják! Két, eléggé hasonló fajuk állóvizeinkben gyakori: a közönséges és a tarka hanyattúszó poloska (Notonecta viridis, N. glauca).
Közismert, változatos méretű, ragadozó vízibogarak tartoznak a csíkbogár-félék (Dytiscidae) családjába. Lárváik is ragadozók. A nagyobb termetű fajok nemcsak rovarokat, hanem kisebb vízi gerinceseket is elfogyasztanak. Ivari dimorfizmusuk feltűnő: a hímek elülső lábán tapadókorong van, amellyel párzáskor a nőstényt biztosan meg tudják ragadni. Emellett sok faj nőstényének szárnyfedői barázdáltak, amely szintén a hím biztosabb megkapaszkodását szolgálja.
Folyóholtágak mentén nem ritka az érces szitakötő
A sárgaszegélyes csíkbogár állóvizeink gyakori ragadozó bogara
Állóvizeink egyik leggyakoribb nagy csíkbogara a széles, lapos testű, csak tora és szárnyfedői külső szegélyén sárga szegélyes nagy búvárbogár (Cybister laterimarginalis). Előtorán körben szegélyes a sárgaszegélyű csíkbogár és a foltoshasú csíkbogár (Dytiscus marginalis, D. circumflexus). A legnagyobb hazai faj a nagyon ritka, igen széles testű óriás csíkbogár (Dytiscus latissimus). Sokkal gyakoribb számos kisebb termetű faj, pl. a nagyobb tavakban elterjedt barázdás csíkbogár (Acilius sulcatus), az állóvizeinkben mindenütt honos recéshátú csíkbogár (Colymbetes fuscus) és pettyes csíkbogár (Rhantus punctatus), valamint a hegyesszárnyú csíkbogár (Copelatus ruficollis). Apró (2–4 mm), sekély vizeinkben gyakran tömeges fajok tartoznak a víztaposó bogarak (Haliplidae) családjába. Fajaik megkülönböztetése sokszor nehéz, erősebb nagyítást igényel.
A déli szitakötő alföldi, sekély, nyáron atmelegedő vizeink lakója
A csiborféléknek (Hydrophilidae) csak egy része vízi életmódú, vannak trágyalakó, gombákban élő és dögevő fajaik is. Közismertek nagyobb termetű, vízi fajaik, amelyeknek lárvái ragadozók, a kifejlett bogár inkább vegyes táplálkozású. Legnagyobb bogaraink közé tartozik a közönséges és a szurokfekete óriáscsibor (Hydrous piceus, H. aterrimus). A kisebb termetű fajok közül több faj az alföldi sekély állóvizek, esetenként éppen a szikes tavak lakója, pl. a széki csiborka (Philhydrus bicolor). Állóvizeinkben mindenfelé nagyon gyakoriak a Hyrochus- és a Helophorus-fajok, pl. a fémes csiborka (H. aquaticus). Más fajok az egészen sekély, iszapos vizek lakói: ilyenek az állóvízi laposcsiborka (Hyraena palustris), az apró pocsolyacsiborka (Laccobius minutus) és a kis csibor (Hyrochara caraboides).
Azokról az állóvízi csoportokról, ahol csak egy-egy jellegzetes vízi faj van, vagy ahol elég az egész csoportot általánosságban jellemezni, a vízi életmódú ízeltlábúakról szóló bevezető fejezetben volt szó.
V. Z.
