Ízeltlábúak az állóvizekben
Ízeltlábúak az állóvizekben
Hazai állóvizeink legnagyobb része sekély, nyáron gyorsan átmelegedő vizű, tápanyagban gazdag, ún. eutróf tó. Ezeket a vizeket eredetileg széles nádas-gyékényes, majd sásos mocsaras szegély övezte, vizük pedig tele volt az úszó és a gyökerező hínár sokféle szőnyegével. Csupán egyes nagyobb állóvizek voltak állandó jellegűek. Még olyan nagyobb tavaink is, mint a Fertő, szélsőséges esetekben kiszáradhattak. Alföldünk vizeinek többsége rendkívül szeszélyes vízállású volt. Egy részük csak a szélsőségesen aszályos évjáratokban száradt ki, más részük viszont rendszeresen, minden nyáron. Ezek azok a főbb tényezők, amelyek a vizekben élő ízeltlábú-együttesek összetételét is megszabták.
A zöld kandics egyik leggyakoribb ciklopszrákunk. A közönséges lebegőkandics a plankton gyakori tagja. Dús növényzetű vizeinkben élő mászókandics a Canthocamptus staphylinus
A sok tápanyag egyben azt is jelentette, hogy ezek a vizek tele voltak apró, lebegő élőlényekkel: planktonnal. A planktonban igen fontosak a különféle apró termetű rákok, mint amilyenek a népszerűen vízibolhának nevezett ágascsápú rákok (Cladocera) és az evezőlábú rákok (Copepoda). Vizeink hajdani, közmondásos halgazdagságának is az volt az egyik oka, hogy bőségesen állt rendelkezésükre az a táplálék, amelyet az apró lebegő élőlények nyújtottak. Az ágascsápú rákok testét rugalmas héj veszi körül, amely átlátszó. Mikroszkóp alatt ezért belső szerveik is jól tanulmányozhatók. Második pár csápjuk erősen megnyúlt, villás (ún. hasadtláb típusú), végízeit felületnagyobbító evezősörték borítják. Nemzedékváltakozással fejlődnek, a tenyészidőszak nagy részében csak szűznemzéssel szaporodó nőstények vannak jelen. Az egymást követő nyári nemzedékek alakja gyakran jellegzetes módon változik, amelyet a nappalok hossza befolyásol (fotoperiodizmus), ahogyan ezt a változófejű vízibolhánál (Daphnia longispina cucullatella) láthatjuk. A hímek rendszerint csak ősszel vagy valamilyen radikálisabb környezetváltozáskor jelennek meg. Az ún. tartós peték megtermékenyítéssel jönnek létre, ez biztosítja egyrészt az áttelelést, másrészt a vizek kiszáradásának átvészelését és az újabb élőhelyek meghódítását. A fajok egy része inkább a nagyobb, állandóbb vizű tavakra jellemző, pl. az átlátszó vízibolha (D. longispina hyalina), a sarlós vízibolha (Bosmina longirostris) és a Balatonban nagyon gyakori, fontos haltáplálék üvegrák (Leptodora kindtii). Más fajok inkább a sekélyebb, iszapos vizek lakói, így a kerekfejű vízibolha (Moina rectirostris), a nagy, a kis és a planktoni vízibolha (Daphnia magna, D. pulex, D. longispina longispina), sőt egyesek kifejezetten az időszakos szikes vizekre jellemzőek, pl. a horpadtfejű vízibolha (D. atkinsoni). A vízibolhák egy része azonban nem lebegő, planktonikus életmódú állat, hanem a vízinövényeken vagy az aljzaton mászkál, pl. a hínárosokban élő tapadó vízibolha (Sida crystallina), a szélesfarkú és a gömbölyded vízibolha (Eurycercus lamellatus, Chyodorus sphaericus).
Sekély vizek gyakori lakója a kis vízibolha. Változékony testalkatú a planktoni vízibolha
