MÉSZÖLY MIKLÓS (Tverdota György)

Teljes szövegű keresés

MÉSZÖLY MIKLÓS
(Tverdota György)
A világ abszurditásával való szembenézésre kényszerülő ember közérzetének tudatosítására vállalkozik. Elhárítva mindazt, ami a magyar epikai hagyományban e feladat megoldásának akadályát képezi, kikísérletezi az elbeszélésmód és a szerkesztés olyan korszerű változatait, amelyek révén a mai közép-európai emberről való tudás számára a leghiánytalanabbul megfogalmazható.
Első novelláskötete 27 éves korában, 1948-ban jelenik meg, de középosztályi származása, a koalíciós időkben vállalt közéleti szereplése folytán a fiatal író az ötvenes években sem a polgári, sem az irodalmi életben nem tud érvényesülni. 1957-ben megjelenő második novellagyűjteménye sem kelt komoly feltűnést. 1960-ban a Jelenkor már részleteket közöl Az atléta halálából, amely először 1965-ben francia fordításban jelenik meg. Magyarul 1966-ban lát napvilágot. 1967-ben olvasható a Jelentés öt egérről c. novelláskötete, 1968-ban pedig a Saulus. Mészöly tehát a közönséggel csak igen későn találkozhat.
Elszigeteltségének oka az, hogy esztétikai, prózapoétikai törekvéseivel nem illik bele a magyar regény- és novellairodalomnak a hatvanas években lényegében még érintetlen hagyományos paradigmájába. Szemléletileg és formailag újító prózaírói vállalkozásaival politikailag és ideológiailag gyanakvást kelt. Programjának keresztülvitelében nem tesz engedményeket az ideológiai kívánalmaknak. Mégsem az ideológiai ellenzékiség irányítja tollát. Még a hetvenes években is támadások kereszttüzében alkot, de szavára a közönség és a fiatalabb írógeneráció egyre inkább odafigyel. Alakulások (1975) c. válogatott novelláskötete nagy és megérdemelt feltűnést kelt. Lassú kedvező helyzetváltozása sem billenti ki következetességéből és igényességéből, az író és a közéleti ember feladatai közé a rendszerváltás idején történt közéleti-publicisztikai szerepvállalásai során sem tesz egyenlőségjelet. Így lehetett annak a nagy átalakulásnak egyik kezdeményezője és mindvégig egyik legtekintélyesebb vezéralakja, amely az utóbbi évtizedek magyar prózájában végbement.

1989 júniusában a „Belles Étrangčres” keretében egy íródelegáció járt Párizsban. A Societé des Gens de Lettresben léptek fel. A kép a fogadáson készült. Mészöly Miklós az Atléta halála c. kisregény fordítójával, Kassai Györggyel beszélget. A háttérben Grendel Lajos

Mészöly Miklós és felesége, Polcz Alaine 1956 áprilisában Visegrádon

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem