A Magyar Írószövetség
A Magyar Írószövetség
Az Írószövetség – eredeti elnevezése szerint a Magyar Írók Szövetsége – 1945 júliusában alakult meg, előzménye a Magyar Írók Szabad Szervezete volt. Az 1945–1948-as „koalíciós korszakban„ a szövetség átfogta a magyar irodalmi élet szinte teljes területét, csupán néhány konzervatív és szélsőjobboldali írótól tartotta távol magát. 1949-ben a kommunista diktatúra irodalompolitikájának megfelelően alakult át, soraiból sok kiváló írót zártak ki. 1953-tól, az első Nagy Imre-kormány megalakulásától kezdve határozottan lépett fel a művelődéspolitikai diktatúrával szemben, a nemzeti és az európai kultúra védelmében. Hetilapja: az Irodalmi Újság a szellemi ellenállás nyílt fóruma volt. Az Írószövetségnek, különösen az 1956 szeptemberében megrendezett közgyűlésnek, igen nagy szerepe volt a reformpolitika támogatásában és az 1956-os forradalom szellemi előkészítésében. Ennek leverése után a szövetség 1956. december 28-i közgyűlése határozottan kiállt a forradalom nemzeti és társadalmi követelései mellett, ezt a hitvallását a Tamási Áron által beterjesztett Gond és hitvallás c. kiáltvány foglalta szavakba.
Az Írószövetség 1956 őszi közgyűlésén. Balról: Sinkovits Imre, Zelk Zoltán, Méray Tibor, (lent, félig takarva) Déry Tibor
Ezt követően a Kádár János-féle kormány felfüggesztette a szövetség tevékenységét, amit csak 1959 szeptemberében indítottak meg újra. Az Írószövetség a hetvenes évektől kezdve azonban arra törekedett, hogy visszaszerezze elveszített autonómiáját, és a hatalomtól függetlenül hallassa szavát a közélet és az irodalom nagy kérdéseiben. Az 1981-es és 1986-os közgyűlések már ismét az ellenzéki szabad véleménynyilvánítás fórumai voltak, sőt ebben az időben az egész ország nyilvánossága előtt egyedül az Írószövetség fórumain lehetett megszólaltatni a hatalom tevékenységét érintő bírálatot. A művelődéspolitika ennek következtében támadást indított az Írószövetség ellen, szóba került felszámolása és egy „kormánypárti” írószervezet létrehozása is.
A nyolcvanas évek végén a szövetség a politikai és társadalmi átalakulások egyik műhelye volt, s 1989 novemberében tartott közgyűlése már azzal foglalkozott, hogy az irodalomnak és az írótársadalomnak milyen szerepet kell betöltenie a rendszerváltozás után. Ekkor választotta új nevét is: a Magyar Írószövetség mint megnevezés arra utal, hogy a szövetség minden magyarul alkotó írástudó tömörülése, függetlenül állampolgárságuktól, másrészt tagjai közé fogadja a nem magyarul (cigányul, németül, szlovákul) alkotó magyarországi írókat is. Az 1989-ben elfogadott alapszabály értelmében: „Az Írószövetség elsődleges céljának, tevékenysége értelmében azon szellemi, intézményi és anyagi feltételek megőrzését, illetve megteremtését tekinti, amelyek biztosítják a magyar irodalom szellemi hivatásának betöltését, a magyar kultúrában játszott szerepének érvényesülését, évszázadok alatt kivívott európai rangjának és művészi minőségének fennmaradását.”
Jobbágy Károly 1956 őszén írott versei, a Tigrisek lázadása kéziratban terjedtek
A Magyar Írószövetség háromévente tartja közgyűlését, tevékenységét két közgyűlés között a hetvenegy tagú Választmány irányítja. A szövetséget elnök vezeti, aki mellett kilenctagú Elnökség működik. Az Írószövetségnek jelenleg (1996 elején) több mint ezer tagja van, közöttük a határokon túl élő kisebbségiek és nyugati magyarok. A vidéken élő írókat (Pécs, Szeged, Kecskemét, Miskolc, Debrecen, Tatabánya, Székesfehérvár, Szombathely és újabban a kárpátaljai írók kezdeményezésére Ungvár központtal) regionális írócsoportok fogják össze, a szakmai munkának a (költő, prózai, drámai, kritikai, műfordítói és ifjúsági irodalmi) szakosztályok a fórumai. A szövetség elsősorban az írótársadalom szakmai közéletét fogja át, emellett teret ad az irodalom érdekvédelmének és a külföldi társszervezetekkel kialakított nemzetközi kapcsolatoknak is. Az Írószövetségnek Kortárs és Magyar Napló címmel két havi folyóirata van.
