A drámai közlésforma és a drámai műfajok

Teljes szövegű keresés

A drámai közlésforma és a drámai műfajok
A dráma megnevezése a „cselekvést” jelentő görög szóból származik. Arisztotelész élesen szembeállította egymással a szerző személyéhez kapcsolódó elbeszélést (epika), illetve az élő szereplők által közvetlenül megjeleníthető cselekményt (dráma). A drámai közlésformában a szerző személye már csak azért is háttérbe szorul, mert eredetileg a dráma szövegét nem elolvasásra, hanem színpadi megjelenítésre szánták. A drámai közlésformáknak ez a sajátossága az írásbeliség általánossá válása után is, mindmáig megmaradt. Ilyen értelemben a dráma nem kizárólagosan szépirodalmi műnem, hanem egyúttal a színházművészet hatásának egyik legfontosabb eleme.
A drámai közlés tárgya alapvetően ugyanaz, mint az epikáé: az emberi élet, a létező vagy képzelt világ állapotának, jelenségeinek, eseményeinek, folyamatainak, belső összefüggéseinek, viszonyainak, főként pedig emberi kapcsolatainak bemutatása. Ez a bemutatás elsődlegesen a mindenkori közönségnek szól, egyes mai drámaírók azonban már az olvasóra is számítanak: a mű szövegébe nemcsak rövid „színpadi utasításokat”, hanem hosszabb, epikus jellegű közléseket is beépítenek.
A drámai közlésforma alapja a szereplő személyeknek a valóságos vagy képzelt előadás mesterséges időkeretébe illeszkedő beszéde. A cselekmény egy-egy időben körülhatárolt szakaszában (jelenetében) két vagy több szereplő beszél egymással (dialógus, párbeszéd). Néha egyetlen szereplő mondja ki hangosan a szerző által szájába adott gondolatokat (monológ, magánbeszéd).
Az európai irodalom és színjátszás történetében a drámai közlésformának is jellegzetes kellékei, hagyományai alakultak ki. Az ókori szokásokat szabállyá merevítő klasszicista felfogás szerint a színpadon csak egyetlen, folytonosan összefüggő cselekménysor játszódhat, egy időben, egyazon helyszínen („hármas egység”). Ez a szigorú kötöttség később fellazult, a drámai szerkezet fő mozzanatai azonban többé-kevésbé azonosak maradtak: a bemutatást (expozíciót) követően feltárul a szereplő személyek (jellemek) közötti feszültség oka (a konfliktus), egy vagy több szálon kibontakozik a cselekmény, eléri a válság tetőpontját, végül egy nagyszabású, gyökeres fordulattal (a görögök ezt nevezték „katasztrófának”) nyugvópontra jut. A cselekmény menetét már az ókori hagyományban külsőleg is tagolták (felvonások, színek, jelenetek). A kibontakozás folyamatát helyenként közbeiktatott, a cselekmény fő irányától kissé eltérő események (epizódok) szakíthatják meg.
A drámai műnem hosszú időn át összefonódott a verses szövegformával. Bizonyos versmértékek (például a drámai jambusnak is nevezett rímtelen angol versforma, a „blank verse”) kifejezetten a színpadi művekhez kötődtek. A modern polgári dráma azonban átváltott a kötetlen beszédre, és mai drámát már csak valamilyen régies hatás (archaizálás) kedvéért írnak versben.
Az ókori színház alakította ki a drámai műfajok két nagy csoportját: a tragédiát és a komédiát. A tragédia (vagy „szomorújáték”) lényege a szereplők által megjelenített emberi értékek fájdalmas, megrendítő pusztulása. Ez a megrendítő, ám mégis felemelő hatás a lélek „megtisztulása”: a katarzisz. A komédia (vígjáték) lényege a szereplők által megjelenített emberi gyengeségek, értéktelenségek lelepleződése, nevetségessé válása. A két alapműfaj vonásai már az ókorban is keveredtek, később, a különböző európai nemzeti kultúrákban pedig még inkább egybefonódtak (tragikomédia). A 18. század végétől kezdve önállósult a polgári színjátszás újszerűen értelmezett, a napi élethez szorosabban kapcsolódó drámatípusa, a középfajú dráma vagy színmű.
A klasszicista „hármas egység” kereteinek felbomlása már Shakespeare angol reneszánsz színpadán az epikus jelleg felerősödéséhez vezetett. A Bertolt Brecht nevéhez fűződő modern epikus drámában a szerkezetet nem a cselekmény belső logikája vagy időrendje, hanem a szerző tudatos közlési szándéka alakítja. Intellektuális (gondolati) jelleg és költői kifejezésmód szorítja háttérbe a drámai közlésformát a drámai költemény műfajában.
Drámai közlésformára, megjelenített párbeszédre a népballadák is sok példát szolgáltatnak. Legrégibb magyar nyelvű drámai szövegeink Bornemisza Péter Elektra-átültetése és Balassi Bálint olasz pásztorjátékból átdolgozott Szép magyar komédiája. Külső formájukat tekintve ide sorolhatók Sztárai Mihály hitvitázó drámái is (16. század). A 17-18. század különböző felekezetekhez és szerzetesrendekhez kapcsolódó iskoláiban rendszeresen játszottak latin és magyar (néha vegyes) nyelvű iskoladrámákat.
Bessenyei György már eredeti magyar tragédiát (Ágis tragédiája) és vígjátékot írt (A filozófus). Csokonai Tempefői című szatírikus vígjátéka töredék maradt. Az első magyar színtársulat 1790-ben Kolozsvárott alakult. A Pesti Magyar Színház 1837-ben nyílt meg.
A 19. század elejének magyar romantikus irányzata teremtette meg a hazai történelmi drámát (Kisfaludy Károly). Katona József Bánk bánját (1815) mindmáig legértékesebb nemzeti tragédiánknak tekintjük. Romantikus drámai költemény Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje. A nemzeti klasszicizmus korában a népszínmű lett a magyar közönség kedvenc műfaja (Szigligeti Ede). Madách Imre nagyszabású, világirodalmi rangú műve (Az ember tragédiája) drámai költemény.
A magyar drámairodalomnak nem volt igazán nagy korszaka. Egyetlen vérbeli drámaírónk, Molnár Ferenc inkább a közönség figyelmét rabul ejtő váratlan fordulatok és színpadi hatások mestere volt. Századunk magyar drámairodalmából Tamási Áron mesedrámáit, Németh László társadalmi és történelmi drámáit, Illyés Gyula történelmi színműveit és népi bohózatait, Sarkadi Imre korunkbeli konfliktusokból fogant tragédiáit, Örkény István képtelen (abszurd) helyzetekből egybeszőtt tragikomédiáit és Sütő András példázatszerű történetfilozófiai vagy látomásos, költői hangvételű drámai világát emelhetjük ki.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages