A szabadvers

Teljes szövegű keresés

A szabadvers
A szabadvers olyan versforma, amelyben az egymással valamilyen szempontból összemérhető hangzó verssorokat felismerhetjük ugyan, de ritmikai szerkezetüket nem tudjuk számszerű vagy képletbe foglalható ismétlődéssel jellemezni.
Sorképzés, sormegfelelés már a kötött versmértékek kialakulása előtt, a legősibb versszövegekben is érvényesült. A régi szabadvers sorait hangosan mondták vagy beszédszerűen énekelték (recitálták). Ezek az ősi formák mindenütt megelőzték a sajátos nemzeti versrendszerek kialakulását. Verssoraik hallható elkülönülését a nyelvi, mondatszerkezeti tagolódást kísérő hangzásbeli jelenségek tették lehetővé, közülük is leginkább a hanglejtés vagy mondatdallam, a beszédszünetek és a különféle hangzástényezők nyomatékrendje.
A régi szabadvers egyik jellegzetes változatában ismétlődő vagy párhuzamos szerkezetű mondatok alakulnak verssorokká (mondatsoros szabadvers), például a Biblia ószövetségi részének zsoltáraiban (az eredeti nyelven és a művészi igényű fordításokban) vagy a középkori egyházi szertartásénekek beszédszerűen tagolt szövegeiben. Ilyen mondatsoros zsoltárvers a legkorábbi, versnek nevezett szöveg a magyar nyelvű költészetben (a 102. zsoltár 2. versének fordítása): „Uram hallgassad meg én imádságomatés én üveltésem te hozjád jusson” (Festetics-kódex, 1490 körül).
A másik változat sorai rövidebbek: párhuzamos szerkezetű egyszerű mondatokból vagy szólamokból, folyamatos szószerkezetekből állnak (szólamsoros szabadvers), például finnugor rokonaink medveénekeiben vagy a pogány hiedelmek nyomait őrző népi ráolvasásokban. (Például: Nyilallás, nyilallás, | hóhér nyilallás, | gyilkos nyilallás, | mérges nyilallás, | szálkás, bűnös testit, | szálkás, bűnös húsát | ne sujtogasd, ne sanyargasd!)
A 17–18. század európai költészetében a szabadvers új változata jött létre: a formai kötöttségektől többé-kevésbé megszabaduló, egységes képlettel már nem jellemezhető, de a hagyományos sormértékek egyes szerkezeti vonásait tovább őrző „félszabad” vagy lazított vers. A kötött sormértékeket kötetlenül egymáshoz fűző sorváltó lazított vers nevezetesebb hazai példái: Batsányi Jánostól A rab és a madár, Petőfitől Az őrült, A helység kalapácsa, Az apostol. Mértéksejtető (ez esetben a hexaméter hangzásemlékét felidéző) szabadvers Babits Mihály Mint különös hírmondó című költeménye.
Walt Whitman amerikai költő indította útjára az új szabadvers költői hullámverését (Fűszálak, 1855). Nálunk a 20. századi avantgárd irányzatok követői kedvelték és művelték igazán ezt a versformát (Kaffka Margit, Kassák Lajos, József Attila, Radnóti Miklós, Füst Milán). Az új szabadvers sok tekintetben a régihez igazodik: vannak mondatsoros és szólamsoros változatai, de érvényesülhetnek benne a sorhatárolás (rímelés vagy szerkezetismétlés), valamint a mértékőrzés és a mértéksejtetés mozzanatai is. A szólamsoros, mértéksejtető és sorváltó új szabadverset Ady Endre is alkalmazta (A föltámadás szomorúsága, A menekülő Élet). Legújabb kori költészetünkben olyan kifejezési formák is elterjedtek, amelyekben a hallható sorképzés már nem érvényesül. Ezeket (például a képvers vagy a „visual art”, a látványköltészet megnyilvánulásait) – esetleges művészi értéküktől függetlenül – már nem sorolhatjuk a verses szövegforma kifejezési lehetőségei közé.
A mai, élő magyar költészet formakészlete páratlanul gazdag: együtt találjuk benne mind a négy hagyományos versrendszerünk megőrzött, megújított és továbbfejlesztett versformáit.

Négyesy László (1861-1933) irodalomtörténész, egyetemi tanár volt a magyar verstudomány történetének egyik legjelentősebb képviselője

A magyar verstudomány, Horváth János irodalomtörténész kifejezésével a „versészet” mindig a különféle álláspontok és elméletek vitáiról volt nevezetes. Századunkban ilyen viták kereszttüzébe kerültek Gábor Ignác, Horváth János, Vargyas Lajos, Szabédi László, Gáldi László és László Zsigmond művei

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT