Szófajok
Szófajok
Az uráli alapnyelvre az esetek többségében azoknak a szófajkategóriáknak a megléte tételezhető fel, amelyek ma is használatosak a nyelvcsalád nyelveiben. Hiányzott a kötőszók kategóriája, s ha van is némi nyoma a számnevek meglétének, külön szófajkategóriát még aligha alkottak. A melléknévi kategória is igen fejletlen volt.
A névszó és az ige kategóriája már elkülönült egymástól, mert egyes szavak, mint a m. fa (fi. puu, jur. pa) minden uráli nyelvben névszóként használatosak, mások meg, mint a m. men- (fi. mene-, jur. min-) igeként. A névszó és az ige esetében a szófajt a jelentés határozta meg, nyelvtanilag semmi sem jelölte a különbséget. Egyes szavakban, mint m. fagy, les, nyom, vész stb. vagy a fi. kylmä ‘hideg’, kylmä- ‘hideg van, fagy’; kaiku ‘hang’, kaiku- ‘visszhangzik’; tuule- ‘szél’, tuule- ‘fúj a szél’ a névszó és az ige azonos alakú (legalábbis egyes szám 3. személyben), s csak mondatbeli szerepük dönti el, hogy névszóként vagy igeként használják őket.
Az uráli alapnyelvben a tagadást nem tagadószóval, hanem tagadó igével fejezték ki, mint ma is számos uráli nyelvben: fi. en tule ‘nem jövök’, et tule ‘nem jössz’, ei tule ‘nem jön’; cser. om tol ‘nem jövök’, ot tol ‘nem jössz’, ok tol ‘nem jön’. Az uráli alapnyelvre egy a- és egy e- tövű tagadó igét következtetnek ki. Az idézett finn példákban a második, a cseremiszben pedig az első folytatását használják.
A melléknév a főnévből fejlődött ki, s az uráli nyelvekben számos főnevet mindmáig melléknévként lehet használni. A magyarban például az arany vagy a hideg melléknévként is használatos, a finnben úgyszintén. Az uráli alapnyelvre kikövetkeztethető, csak melléknévként használatos szavak száma alig egynéhány, tehát abban a korban a melléknévi kategória csak kialakulóban volt.
A névmások kategóriája viszont már igen fejlett volt. Az uráli alapnyelvre három névmási tő következtethető ki: *mV ‘én’, *tV ‘te’, *sV ‘ő’, továbbá a *te, *to, *c’e mutató névmási és a *ki, *ku, *mi kérdő névmási tövek. A névmások nagy szerepet játszottak a személyragok, a személyjelek, az esetragok valamint a határozószók kialakulásában.
A határozószók legősibb rétege mutató névmási tövekből alakult különböző helyjelölő esetragok felhasználásával: m. tova, túl; cser. tušto ‘ott’ (-što = -ban, -ben), mord. E toso ua. (-so = -ban, -ben), fi. tuossa ua.(-ssa = -ban, -ben). Egy-két nem névmási eredetű határozószó és névutó etimológiája közös az uráli nyelvekben (m. al, votj. ul ‘alsó rész’.) A névutók kialakulása azonban csak megkezdődött, a kategória kiteljesedése az egyes nyelvek külön életében ment végbe.
A névutóknál is később fejlődtek ki a kötőszavak. Nemhogy az uráli, de a finnugor alapnyelvig visszavezethető kötőszavakat se ismerünk. A mondatokat kötőszó nélkül kapcsolták egymáshoz. Az alapnyelv a mellé- és alárendelést csak tartalmilag különböztette meg, formailag nem.
Az uráli alapnyelvben nem volt névelő. A magyar határozott és határozatlan névelő az ómagyar korban fejlődött ki. Ugyancsak a mordvin külön életében keletkezett a mutató névmási eredetű posztartikulus.
A szamojéd nyelvek kapcsolatai
)
Nganaszan sátor alaprajza a) tűzhely b) tűzifa c) fölgöngyölített fekvőhelyek d) deszkapadló e) vasrudak az üstök felfüggesztésére
